Észrevettem a tükörbe nézve, hogy az a csillogás, ami egykor a szememben volt, már régen eltűnt.
Már nem úgy látom a világot, már nem várom a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látom,és ez már cseppet sem izgat. Tudom nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem bízom senkiben, és ezzel azt is képes vagyok őrületbe kergetni, akit valójában szeretek.
Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudom, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt hittem.
A világ meghalt bennem, és vele haltam én is.
Zorán
2008. Október 26. 12:58Hozzászólok!
Ballada a szomorúsághoz.
Szomorúság itt vagy újra,
együtt megyünk hosszú útra.
Nem maradt senki velem,
már csak te vagy, te jutottál nekem
egyedül néha-néha meg-meg állok,
nem találok jó barátot.
Valamikor úgy álmodoztam,
és úgy reméltem én,
nekem is jut majd valami fény.
Valamikor még ő is itt élt,
ki mindenem volt.
Valamikor még arca lángolt,
ha megcsókolt.
De aztán másra nézett,
szomorúság lett az élet.
Szomorúság,
Szomorúság hagyj el engem,
szomorúság,
szomorúság hagyj el
Valamikor úgy álmodoztam,
és úgy reméltem én,
nekem is jut majd valami fény .
Valamikor még ő is itt élt,
ki mindenem volt,
valamikor még arca lángolt,
ha megcsókolt.
Kihalt utcán meg-megállok,
keresem a boldogságot.
Eljön még az én napom,
amikor már nem kell várni tovább,
kinyílik már számomra a világ,
de most még minden olyan kesernyés.
Szomorúság hagyj el engem.
Hagyj el engem
Szomorúság itt vagy újra,
együtt megyünk hosszú útra.
Nem maradt senki velem,
már csak te vagy, te jutottál nekem
egyedül néha-néha meg-meg állok,
nem találok jó barátot.
Valamikor úgy álmodoztam,
és úgy reméltem én,
nekem is jut majd valami fény.
Valamikor még ő is itt élt,
ki mindenem volt.
Valamikor még arca lángolt,
ha megcsókolt.
De aztán másra nézett,
szomorúság lett az élet.
Szomorúság,
Szomorúság hagyj el engem,
szomorúság,
szomorúság hagyj el
Valamikor úgy álmodoztam,
és úgy reméltem én,
nekem is jut majd valami fény .
Valamikor még ő is itt élt,
ki mindenem volt,
valamikor még arca lángolt,
ha megcsókolt.
Kihalt utcán meg-megállok,
keresem a boldogságot.
Eljön még az én napom,
amikor már nem kell várni tovább,
kinyílik már számomra a világ,
de most még minden olyan kesernyés.
Szomorúság hagyj el engem.
Hagyj el engem
Süllyedek.....
2008. Október 25. 19:20Hozzászólok!
Süllyedek ismét....
Ha most odamentem volna, biztosan nem éreztem volna jól magam. Nem tartozom abba a társaságba. Intelligens emberek, tehát nyílván nem mutatták volna, ha így érzik akkor sem.
"volna...volna...."
Hát igen, ilyen lettem.
Jó lenne valamit tenni ez ellen, de nem megy.
A magány, a társtalanság megbénít.
Hová lett az önbizalmam? Hová lett a magabiztos vezető belőlem? A barátkozó közvetlen, nyilt és vidám lány? Hogyan veszhetett el?
Nem megyek oda, és máshova se.....
ülök itthon....és nem teszek semmit....
...csak süppedek, süppedek a depibe...
...ismét....

Még 4 nap itthon..!?
2008. Augusztus 6. 15:54Hozzászólok!
Talán nehezen elhihető, és talán elítélhető is lehetne, de akkor is UNATKOZOM!
Szabi még ezen a héten is!!!
A Balcsi tök jó volt. Igazán! A társaság a megszokott jó, és az idő repült...
...de most, megöl a magány!
Egyedül nem megy ez sem!
Egyedül olyan ócska, olyan nyomorúságos a szabadidő is. Nem tudom mit csinálhatnék!?
Kínoznak, bénítanak a szokásos gondolatok....
Miért vagyok egyedül? Szeretném hasznosan örömtelin eltölteni ezt a hetet is, de nem megy.
Mit lehet csinálni egyedül?????
Gondoltam elmehetnék a meccsre....esetleg megnézni Őt...ma játszák az első edzőmérkőzést.....de minek? Olyan béna lenne, egyedül beülni.
Talán bemegyek úszni...ott nem én vagyok talán az egyetlen aki egyedül csinál ilyet.
Bár ott is a boldog családok, egymást simogató, kenegető párok látványa nyomorúltá tesz.
Ne értsen félre senki! Nem irígylem azt akinek van párja, csak nem értem, hogy nekem miért nincs?!
Körbenézek és azt látom, hogy szinte egyedül vagyok ezzel a problémámmal. Tudom, hogy a "házasok" sem boldogok felhőtlenül, és az ilyen olyan kapcsolatokban is van sok sok kompromisszum. De talán már azt sem bánnám, ha lenne kivel veszekednem... ..ha kompromisszumot kellene vállalnom.
Iszonyú, hogy nincs senki ebben a nyomorúlt életemben akit érdekelnék, akinek kellenék, akinek számítanék, mint nő, mint társ, mint asszony... NINCS.
Pedig tudom, hogy nem vagyok alkalmatlan ezekre a szerepekre! Tudom!

MOST!!!
2008. Augusztus 3. 20:21Hozzászólok!
Most hallotam:
Pia kellene....vagy férfi....vagy...masszázs!
Vagy egy részegítő masszázs egy férfitől!
Pia kellene....vagy férfi....vagy...masszázs!
Vagy egy részegítő masszázs egy férfitől!
Megöl a magány...
2008. Július 17. 17:59Hozzászólok!
MEGÖL A MAGÁNY!!!!
"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott idöbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami."
Márai Sándor