Hát, ööö, ezt találtam. Ez nagyon-nagyon szexi.

Ja, szigorúan csak 18 éven felülieknek!

http://www.youtube.com/verify_age?next_url=/watch%3Fv%3DnGAJpd04hbM

                                 
Én teljesen, totálisan és menthetetlenül belezúgtam Petibe. És megőrülök, mikor arra gondolok, hogy ki lehetett az a csaj vele a gólyabálon. Legszívesebben odarohannék hozzá, és megkérdezném, vagy elmondanám neki, hogy engem ez az egész emészt, és valami most már történjen, mert nem bírom tovább. EZ ŐRÜLET!
Ki fogok készülni!

Máté azt mondta, menjek oda hozzá aztán mondjam meg. Ilyen egyszerű. Neki egyszerű, mert ő nem csípi.

Áááááááááá.

Én nem vagyok ilyen béna általában. Vagy mégis?

                                 
Én ezt nem értem. Ezt az egészet. Azt meg pláne nem, hogy mit bénázok itt össze. Mert, hogy ő bénázik az egy dolog, neki 6 év előnye van (mármint mínuszban).

Amúgy ma végre hozzám szólt megint. Illetve nem hozzám, hanem hozzánk, mert köszönésnél is csak Katira nézett.

Kati édes volt, mikor megjegyezte, hogy az utóbbi időben Peti arca erőteljesen egyszínű a pulóverével. (Ami mellékesen vörös.) De szinte mindig. Mire én azt feleltem: "lehet, hogy leégett".

Én nem tudom, hogy vörösödök-e, de egy biztos, ha meglátom, felmegy a pulzusom, a végtagjaim remegni kezdenek, és úgy érzem lázas vagyok.
És teljesen úgy viselkedek, mint egy kamasz lány. Most már tényleg össze kellene szednem magamat, és felnőttként viselkedni. Felnőtt nőként.

                                 
Furán érzem magam mostanában. Kicsit súlytalannak, kicsit nehéznek. És úgy alapjában véve minden bizonytalan. Azt hiszem, ez az érzés körbeleng egy ideje, és rányomja a bélyegét a kapcsolataimra. Különösen a pasikkal. A nemlétező kapcsolataimra, a létező, de kissé távoli pasikra. Mert itt van ez a 'volt', aki még van, de mégsincs, meg itt van ez a másik, aki még nincs, de talán nem is lesz. Igen. Bonyolult.

Amúgy a napom remekül sikerült. Reggel Kláráék megláttak a trolimegállóban, és elvittek magukkal. Zoli pedig édes tündér volt, magától csinálta a tornát. Egészen ledöbbentem. Aztán jött a Diótörő az Operában. Igaz, hogy csak az első két felvonásra maradtunk, de nekem így is nagy élmény volt. Zolit teljesen lekötötte az előadás. Csak ült, és nézte, amikor pedig vége volt egy-egy résznek, önfeledten tapsolt. Annyira édesek voltak a gyerekek mind. Olyan sokat kapok tőlük. Felmelegíti a szívemet, ha rájuk gondololok. Közhely, nem közhely, így van.