Szapári Rock Klub


Hozzászólok!
Sziasztok!
Letudtuk a Szapári Rock Klub keretein belül az első koncertet, ami egy hatalmas buli volt! Hangom még mindig nem sok van, de erről mondjuk Atic többet tudna mesélni!
Na szóval, bele is fognék a kis beszámolómba.
Szombat délelőtt, 10 órakor elkezdődött a cuccolás, amit mi Aticcal már úgy utálunk. Amúgy elég kómás reggel volt ez, hála 1-2 berúgásnak, foghúzásnak, stb... De szerencsére akadtak segítő kezek, mondjuk ez nem volt egy uccsó dolog... sőt! Kis keresgélés után megtaláltuk a Művelődési Ház "tulaját", vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a felelős személyt. Aztán a jól bevált folyamat, pakolás, hangosítás, dob, basszus, gitár, ének. Vagy talán nem is? Egy általam nagyra becsült zenész kolléga, Robi világított rá egy új hangosítási folyamatra. Mégpedig arra, hogy előbb az éneket lőjük be, aztán pedig hozzá az összes többi hangszert. Így is tettünk, az eredmény pedig magáért beszélt, de erről majd később!
Én nemtudom, de annak a teremnek vagy kibaszott jó akusztikája van, vagy az én dobom szól jól. A lényeg, hogy a dobot 2 mikrofonnal, azaz kettő darab miksivel toltuk ki. Mondjuk legtöbb gubanc, az ének hangosítással volt! Vagy elveszett a zenében, vagy elnyomott mindent...



Beindult a blog!


Hozzászólok!
Sziasztok! Na elindult a Sway zenekar blogja! Itt olvashattok koncertbeszámolókat, sztorikat... ja, és amolyan turné/koncert naplóként is üzemel! Szóval változatos lesz. Na mentem aludni... 26

swayjani


Oldal :  1