Sajnálat.

Huh izgalmas volt a mai napom. Voltam "dolgozni":) igaz csak 2,5órát mert utána dolgom volt... :P bár inkább maradtam volna bennt dolgozni. Hihetetlen ami a mai világban történik...
Miért viselkedik valaki lekezelően csak azért mert ő már feljebb van 2 szinttel. Ma icipicit elgondolkoztam, hogy én valóban akarok-e dolgozni a médiában. Ma olyan személyek oktattak ki a Színművészeti Egyetemről és az alapműveltségről akiknek az IQjuk max 80. Amivel nem is lenne baj, mert nem lehet mindenki zseni, de azért másokat ne alázzanak meg, mert most ők a ülnek a másik oldalon. Persze hozzáteszem a legdivatosabb egyetemre jár az egyik, ahol a lehető legmagasabb a ponthatár a bekerüléshez, de ahhoz hogy bennt maradj, nem kell semmit, de semmit se csinálni [cola-s üvegből puskáznak, és a többi]. Nem egy és nem is kettő ismerősöm jár ebbe az intézménybe, szóval ismerem az oktatást. Egykoron még én is ide akartam jelentkezni.:) A diplomához viszont nem járul intelligencia. Előre sajnálom szegény kislányt, ha esetleg nem sikerülne neki bejutnia valamelyik "kereskedelmi" csatornához, és marad az Orczy úti gyárépületbe.
Amúgy ez nagyon érdekes, bárkit akit megkérdezek rögtön a kereskedelmi csatinál akar dolgozni. Arról fogalmuk sincs, hogy egy kisebb csatorna, hogy működik.
Rossz látni, hogy milyenek az emberek. Nincs intelligenciájuk, ha nem szimpatikus nekik valaki, vagy nem olyan a számításuk, milyen gorombák és bunkók tudnak lenni. Mondjuk ez nem csak a médiába van, hanem mindenhol. Miért jó az, ha valakit megpróbálnak a sárba tiporni? Lehet az adott pillanatban fáradt, vagy nem teljesít úgy, de nem kell leírni őt analfabétának. Kezdem utálni ezt ami itt van, de majd én megváltom a világot 8).


Különös reggel

megint rossz álmok gyötörtek. Kicsit nyugodtabban kéne élnem, na nem mintha akkora stressz alatt lennék.
Mondjuk azért meg van az én csöpp életemben is a stressz.. hol nyelvvizsgázzak középfokon,és mikor, hogy júliusra meg legyen a papírom, hogy még az utolsó pillanatig csatolni tudjam, a jelentkezésemhez. Persze véletlenül se lenne megkönnyítve a dolgom.. Az egyik nyelvvizsgaközpontban elég szimpatikus feladatsort találtam, csak ugye ott TILOS szótárt használni.. :) hehe sajnos akkora szókincsem nincs még, meg különben is, egyik barátnőmet idézve "a szótár olyan mint a függvénytábla, hiába tudod az anyagot, jó ha ott van melletted". Úgyhogy valószínűleg a nyelvtani alapokra nagy hangsúlyt fektető nyelvvizsgára megyek...még van 4hónap, hogy mindent bepótoljak, bár nem a 0ról indulok. Hanem a 10-s skáláról mondjuk az 5. szintről. :DDD
Természetesen az alapfokom az két hét múlva lesz.. és persze, hogy a szóbeli előbb lesz mint az írásbeli, nembaj. Legalább Valentin napon lesz mit ünnepelni :P.
Ma megyek munka megbeszélésre, csöppet ideges vagyok. Ma délután pedig megírom a sulinak a kérvényemet. Remélem elfogadják, bár tuti lesz kifogásuk, hogy miért nem délutáni munkát vállaltam. Talán,mert délután is van óra és akkor már nem mindegy, hogy mikor megyek? Kicsit jobban kellett volna gondolkodnom, amikor jelentkeztem. Mindegy,most már felesleges ezen gondolkodni.
na lassan megyek, mert azért mégse mehetek oda úgy, mint aki most kelt ki az ágyból :D.

au revoir

ui: angol után újból visszatérek az én imádott francia nyelvemhez, lehet ha ennél a nyelvnél maradok már meg lenne a nyv-m. :/


adjakmenőtökéletes címet? nem.

eltelt ez a hétvége is. Nem is tudom mikor írtam utoljára. Lényeg az, hogy 5-s lett a művészettörténet vizsgám.. jó persze mindenki azt mondja hogy könnyű. Igen, úgy könnyű ha benn vagy (majdnem) minden órán, minden hd-t időben leadsz, és persze tökéletesen. mindegy, én szerettem az órákat, és a művészettörténetet is szeretem. :) Most is a fáraós filmet nézem fél szemmel ;).
Mindjárt le kell adni a jelentkezési lapot.. (3hét) és nem tudom mit csináljak.. Sajnos a mostani helyzetemben,nem mindegy, hogy 9 ezer vagy 11 lesz a végeredmény. Az se mindegy hogy mennyi a ponthatár, mert nem tudok megszakadni és kiizzadni magamból 480 pontot.. sajnos. Jó ez dühít a legjobban.. mi az hogy egy magyar szakra CSAK 384 a ponthatár? egy gyenge 5s magyar érettségivel már állami támogatott magyar szakon tanulsz...és akkor még csak középszinten érettségiztél magyarból. Természetesen ez nem az ELTE hanem másik egyetem. Amit előbbre tartok az ELTE-nél. No mindegy, majd lesz valahogy..
Következő időszakom elég érdekes lesz. Készülök az érettségire, a felvételire (Színmű televíziós műsorkészítő szak jeee jövök ), nyelvvizsga I.re aztán lehet a II re is ;D, mellette dolgozom, és néha amikor ezek mellett időm jut járok suliba. Sajnálom. Nem fogom a véletlenre bízni a sorsomat. Sok emberrel ellentétben, nekem nem a papír kell, hanem az érzés, hogy tanulhatok, és amit tanulok az csak az enyém marad, többet ér minden egyes forintnál:) (húú most mindenki biztos ilyen kis stréber hülyegyereknek gondol). Nem is az kell, hogy az iwiwen ki legyen töltve a főiskola/egyetem rész.. Sajnos a mostani sulim nem elégíti teljesen a tudássszomjamat, csak részben, és úgy érzem ezzel az egyéves tanfolyammal, nem biztos, hogy hátradőlhetek és nyugodtan dolgozhatok. DE AZÉRT JÓ A SULI, SEMMI GOND NINCS VELE.:)
Vajon az ember tud másképp nézni valakire úgy, hogy ne asszociálna a külső tulajdonságaira?
na ez maradjon nyitott kérdés, majd egyszer kifejtem. :)
na jóéjszakát :P


??

Nem tudok most címet adni mai bejegyzésemnek. Már szerda van, és nagyon álmos vagyok, és holnap vizsga, és lassan nekiállhatnék tanulni is.
Úgy utálom amikor valaki nem veszi fel a telefont. Akkor minek van full-extrás telefonja, ha éppen a legfontosabb funkciót nem tudja kezelni. Vagy ha nem ér rá, nem akar beszélni nyomja le a kis piros telefont...
Tegnap beiratkoztam a fővárosi szabó ervin könyvtárba.. jajj h mennyit szerencsétlenkedtem..:D elejtettem a pénztárcámat [3 fiú állt mellettem véletlenül se segítettek volna csak lesték hogy bénázok..]. Kivettem 3 könyvet, az egyik Tarantinoról szól, a másik egy játékfilmet összefoglaló könyv, a harmadik pedig egy angol nyelvű regény.
Napokban megint rámtört a negatív hullám. Annyira idegesítő, hogy milyen emberek vannak. Mennyire képesek megalázkodni azért, hogy ne "szenvedjenek". Nekem ne mondja senki azt, hogy ez szerelem. Mert nem az, ezt mindenki tudja. Túlzott ragaszkodás az egyik félről, a másik félről meg undorító kihasználás. Persze első szakítás után lehet rá mód h kibéküljenek, mert átgondolták a dolgokat, megváltoztak, DE 20. után? Amikor a ragaszkodó fél, ragaszkodik,de képtelen kompromisszumokra? áhh kizárt. Természetesen megint minek avatkozok bele más életébe, de ez akkor is bosszantó. Magától és a társától veszi el az esélyt arra, hogy boldogok legyenek.


[ tovább.. ]


eljött a nagy nap:):)

szép jónapot!:)
ó igen, PÉNTEK van. Tegnap valahogy nem volt időm, se kedvem írni. előfordul ez is. tanultam egész nap..
Ma meg sütöttem palacsintát az én kis szívemnek, meg találkoztam Regi barátnémmel. Piszkosul fáradt vagyok, ráadásul megint a hosszabb úton jönnek haza, így kb. éjjel 2-5 óra között várható haza. xD de jó lesz,mert enyém az ágy fél éjszaka, végre nem leszek letúrva. :D:D Lassan (45perc múlva) indulok, ugyebár találkozunk az anyukájával és együtt megyünk haza. Jajj ma 3 fura alak volt a házunkban... olyan dűhítő, hogy mi fizessünk több tízezer forintot azért hogy megcsinálják a kapunkat, mégis bejutnak ezek a patkányok.. ott ültek a lépcsőházban. Először nagyon megijedtem hogy mit akarhatnak ott..
na majd írok még most megyek :)
byebye


szerda és ónoseső

Szépnapot!

Na már szerda délután 15:17 van, hú dejó.:) Elvileg 3perc múlva lenne vége az informatika órának, de természetesen amikor indultam volna [smink,haj beállítva] akkor jött a rövid szöveges üzenet az iskolától, hogy ma elmarad az informatika.. milyen rossz lehetett azoknak az osztálytársaimnak akik vidékről jöttek be.. :/ Lényeg a lényeg elmaradt az óra, így itthon maradtam és tanultam. Most meg munkát intéztem.
Imádom az egészségügyet.. főleg azokat akik igazgatják. Rohangálhatok majd mint a mérgezett egér, azért h eü kiskönyvem legyen, hogy dolgozni tudjak,mert a háziorvosom nem állíthat ki. Így keresnem kell olyan üzemorvost aki kiállítja nekem, jó pár ezer forintért.. örülök h ilyen dolgokra kell költenem a kis pénzemet.

ANGOL VIZSGÁM 5 lett:) 90%os lett a tesztem, 100% a hallott szövegértésem, a szóbeli tétel írásbeli kifejtésénél volt 1-2 nyelvtani hiba.. de ennyi hibám legyen a nyelvvizsgán is :). Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült, mégis van nyelvérzékem:). Ennek örömére tegnap vettem egy fekete lakk táskát..:P

Este apuval megnéztük Google Earthon, hogy merre vannak a drágámék.. és már kb. 50óra és indul haza.:) Találtunk egy elég rövid utat, majd pénteken felhívom drágámat és beszélek a sofőrrel, hogy merre menjenek..xD ez tényleg 8 óra lenne.:)
Várom a pénteket, mert talizom Regivel [ex-osztálytárs:)], és utána megyek mamához palacsintát sütni:). Csinálok anyuéknak pár db-ot meg az én snowboard királyomnak, persze a család is kap 10 darabot kóstolóba.. :)

na most megyek, pá :*


Oldal :  1 2