A dolgok letisztultak és világosak. A barátom a vizsgaidőszak után szingli lesz, mint én. 2,5 év után ennyit ér ez a kapcsolat. Jön egy régi kedves a múltból, és én rádöbbenek hogy olcsó illúzió csak minden azóta hogy vele vége lett. Talán csak barátok maradunk, talán több lesz belőle.
A baj annyi, hogy annyira belefolytam a mostani barátom életébe, családjába, hogy nem egyszerűen őt bántom meg, hanem mindenkit a köréből..
DE NEM ÉRDEKEL. ÉN AKAROK BOLDOG LENNI, HA EGYEDÜL, HÁT EGYEDÜL.
Beszélgetunk a volt kedvessel neten. 6 éve nem foglalkoztunk ennyit egymással. Mégis... Egymás gondolatait fejezzük be. Ugyanazt írjuk... Ugyanakkor... Véletlen? Talán...
De mennem kell tanulni.
Miatta buktam meg 7 főn, mert csak rá tudtam gondolni és nem a tanulásra. A fenébe is, szedjem össze magam. Hajrá!
Tanulás!

"Miért nincs két életem?"
Ez a dal midnent elmond arról amit érzek. 2 felé akarok menni, 2 életet akarok élni, 2 emberrel. Nem fájna semmi sem. Valakit borzasztóan meg fogok bántani. De nem tudom még kit, és pontosan hogyan. Csak azt, hogy magányos vagyok. Az érzelmeim őrült haláltáncot jártak a napokban, nagyon meg voltam zavarodva, a dolgomra sem tudtam koncentrálni. pedig nem szúrhatok el semmit február 3-ig. Mindennek elsőre sikerülnie kell nem jól, nem jobban, hanem a legjobban. Csak tökéletesen csinálok valamit vagy sehogy.
Újra meghallgatom ezt a Piramis dalt. Teljesen befordulok tőle, lehet többször nem kéne. Lassan megyek is, mert eldugom ezt a lázongó, zajongó érzelmet az agyam hátsó fiókjába, elválasztom magamtól, és csak a feladataimra figyelek. Csak ne érezném mindig azt a bizsegést a gyomromtól a mellkasomig... Felemel az égig és gyengéden becéz...

Elaludtam, de egy éles zaj felkeltett. Ez egy igazi józanító alvás volt, nagyon elszálltam reggel. Egy régi ismerőssel beszélgettem, aki nemcsak az ismerősöm volt, hanem a mindenem. A kemény évek úgy porlottak szét amikor beszéltünk, mintha csupán hetek lettek volna. Ilyesztő volt, és csodálatos. Megint annak a kiskamasznak éreztem magam, aki akkor voltam amikor szerelmesek voltunk. Csak az tudja milyen érzés ez, aki már érzett ilyet. Olyan nagyon megbántottam, és mégis olyan nagyon rendes velem. Szerintem nem tudja a mai napig miért hagytam el, de talán már nem is érdekli. Más élete van, és nekem is más lett. Annyira messze kerültünk egymástól, megszakadt minden kapcsolat, és hirtelen megint összetalálkoztunk. Néha hiszek valakiben, vagy valamiben, talán valóban meg van írva a sorsunk, és vannak emberek akiknek találkozniuk kell.
De itt a józanság helye, ugyanis benne élek lassan 2 és fél éve egy kapcsolatban. Csak vagyunk egymás mellett, kezd kiüresedni a kapcsolatunk. Viszont nagyon rendes velem, figyelmes, de hiányzik valami plusz. A lángolás, a tűz, a szenvedély. Van viszont biztonság, szeretet, figyelem. Számíthatok rá, megkönnyíti az életem soxor.

Úgy érzem ketté akarok szakadni. 2 módon akarom élni az életem. Egyszer szabadon, amikor nincs lelkiismeret furdalásom hogy beszéltem egy fiúval neten, egyszer pedig nyugodtan az eddigi kis átlagos életemet. A párom az önállósodás felé nem tesz semmit...Neki jó otthon, mekem meg nem....
Mielőtt megísmertem eljárt Görögországba nyaralni, bulizni, szórakozni... Á együtt soha nem voltunk még nyaralni sehol sem. Bő 1,5 éve nem is járunk sehová sem szórakozni. Sosincs kedve velem.
Az a baj, hogy többet várok el tőle, mint amit adni tud. És ez állandó probléma nálam.

Egyszer láttam egy filmet. Ezt mondták benne, vagy ilyesmit: "ne azt bocsásd meg hogy nem szeret, hanem hogy csak ennyire tud szeretni"

Azt hiszem külön kellene válnunk egymástól. De olyan nehéz, hisz szeretem, de nem szerelemmel.