Kezdem úgy érezni,hogy talán kicsit sok volt belőlem neki, vagy mégsem és csak egyszerűen nem jöttek össze a dolgok. Az is lehet. Ki tudja? Ki tudhatja?
Tegnap este elkezdtem a kiképzés macsra hallgatva. Meló után a kollégákkal elmentünk meginni egy sört, mivel mire hazaérek a melóból az asszony mindig alszik. A **** se gondolta, hogy pont most nem fog. Egyszercsak csörög a telefon, "Merre vagy?", persze számonkérően, majd mikor megmondtam, hogy merre a vonal "megszakadt". De így is megérte! Legalább egy kicsit jól éreztem magam. Egy kicsit megint olyan volt minden, mint azelőtt.
Ma jött a következő pofon. holnap egyszerre dolgozunk, tehát a kommunikáció kizárva a cicával, helyette jut egy házisárkány. Nem is tudom, hogy "örüljek"-e? Pfff ez irónia volt természetesen.
Remélem mihamarabb kikeveredek ebből az állapotból, mert nem bírom sokáig így. És ha EZ a bili kiborul akkor a trágya bizony az égig fog érni. Vagy még annál is tovább. Ugyanakkkor attól is félek, hogy elbaszok vmit és akkor elbukok egy barátot( ? ).
De jó lenne most Save-elni eggyet és ha bukás akkor utána visszatöltöm és kezdem újra... Sajnos az élet nem ilyen kegyes hozzánk. Mindig csak egy lehetőség van és ebben az esetben egy helyes lépés amit meg kéne tennem... De nincs elég merszem, vagy csak egyszerűen annyira megszoktam ezt az állapotot, hogy egyszerűen nem akarok vozdulni semerre... Néha úgy érzem amikor elkezd horkolni mellettem, hogy
most azonnal összecsomagolok és elmegyek. Erre másnap olyan, mint amikor megismertük egymást, azt hiszem újra minden olyan lesz, mint rég, persze sose lesz olyan. Az ember mindig remél, de mindig csalódik...

Ennek a blognak az inspirációja talán leginkább az, hogy úgy érzem nem-igen tudom senkinek elmondani ami a fejemben kavarok, így elmondom mindenkinek. Igaz aki olvassa az nem ismer, aki ismer az nem fogja olvasni
Közepébe vágva:
Jelenlegi életem olyan messze van attól amilyet szeretnék, szeretttem volna, mint Makó Jeruzsálemtől. Dehát ezt senkinek nem róhatom fel, hiszen én csináltam magamnak. Én alakítottam így. Igazából a fő baj az, hogy van egy rosszul működő kapcsolatom amely megmérgezi az életem. Igen erre mondod, hogy miért nem lépek ki belőle és akkor nem kéne írkászni.
Ez teljesen igaz... lenne, ha nem élnénk együtt, nem lenne közös a munkahlyünk és nem lenne több éves közös múltunk. Na ugye, hogy nem olyan egyszerű. Az alapvető probléma az, hogy akkor kellet volna dobbantani amikor össze akartam vele költözni. dehát ezt akkor nem láttam be. Azt hittem, hogy ezzel sok problémát megoldok, de épp ellenkezőleg. Hatványozódtak.
Viszont a miértje a blognak nem is ez. Hanem az, hogy van valaki a láthatáron aki segíthet kilábalni ebből. A fő baj az, hogy nem tudom, hogy ugyanúgy gondoljuk-e a "segítség"-et. Mivel én úgy érzem, hogy több is lehetne, viszont az Ő érzelmeit nem tudom. Lehet, hogy csak barátként akar segíteni, de lehet, hogy Ő is arra gondol, vagy az kezd benne is körvonalazódni, mint bennem? De ha igen akkor nem fog megilyedni ettől, ha nem akkor pedig nem fog hátat fordítani nekem amikor rájön/megmondom neki, hogy én hogy érzek, mit szeretnék. Igazából az a furcsa, hogy a bókokat, flörtöléseket nem utasítja el, sőtt, de ha próbálok burkoltan információkat kiszedni belőle a reakció sosem egyértelmű. Leginkább a válasz a "titok".
Asszem mára ennyi, de majd még visszatérek.