Szirmok a szélben.

Hétvégén úgy döntöttem meglepem magam ezzel-azzal. Nyugodtan bandukoltam a József Attila utcán kedvenc hipermarketem felé, ahol a legkisebb is számít. Éppen a régi Hódiköt óvoda előtt baktattam, amikor hirtelen egy határozott szélroham vágott az arcomba. Mire kipislogtam a port, csoda tárult a szemeim elé. Egy durván virágba borult szilvafára tapadt a tekintetem. A fehér virágok szinte világítottak a mélykék égbolttal a háttérben. A szél lágyan himbálta az ágait, valóságos sziromesőt zúdítva rám. Megtorpantam, még a lélegzetem is elakadt. A szirmok elleptek, körbevettek, az élet táncát járták körülöttem, látszólag kiapadhatatlan forrásból zúdultak felém, mint apró lepkék. Mintha a hó esett volna nagy pelyhekben. Ahogy a szélroham elcsitult, szép lassan elindultam, még mindig egyfajta bódulatban. Alig két méterrel arrébb, egy újabb csodálatos fával találkoztam. Dunsztom sincs milyen, de elképesztően szép virágai voltak. Kicsi barackszín gyertyákként lengtek az egyre erősödő déutáni szélben. Lassan sétáltam el mellette, le sem véve róla a szemem. Amikor túljutottam rajta, és készültem átmenni a túloldalra, egy ház falán vettem észre újabb színorgiát. Virágba borult lila akác. A hatalmas virágfürtök valósággal csorogtak az utcára, kellemes illat töltötte be a levegőt, az orrom, és az agyam. A legváltozatosabb méretű, színű, és hangú rovarok lepték el, dongtak körülötte, valóságos örömünnepet ülve. Nagy nehezen elszakítottam tekintetem a csodás látványtól. Amint át akartam kelni az úton, lenéztem a lábam elé. A betonpadkán épp egy jól megtermett lótücsök igyekezett a buja zöld pázsitra. Ez volt az a pillanat, amikor eszembe jutottak a K-Paxről érkezett Prot szavai. 'A Földön ötven bolygóra elegendő élet van.' És lehet hogy az emberi tevékenységnek hála, minden nap fajok pusztulnak ki, de ez maximum az emberek egy részét érdekli. A Természet nagy ívben szarik erre, és teszi a dolgát. Nem érdekli a kórházreform, nem érdekli a benzinár. A nap egyformán süt szegfűre és narancsra. És ez szerintem csodálatos. Nem tudom van-e értelme annak amit most fogok mondani, de ott és akkor úgy éreztem, az életet a halál sem győzheti le.
Miután elintéztem a bevásárlást, ugyanazon az útvonalon haladtam visszafelé. Rögtön az utca elején szembejött velem az öreg cigány, aki pár éve tajt részegen megpróbálta nekünk előadni hegedűn a Hosszú fekete haj című örökzöldet. A hangszer most nem volt nála, járni is alig bírt. Miközben (vélhetően) a sarki kocsma felé igyekezett, szabályos időközönként azt kiabálta, hogy 'Mögb_szom az anyátokat!'

Az utca végén rá sem pillantottam a virágokra.