Története
1636-ban a királytól kapta gróf Eszterházy Dániel a cseszneki várat, Rédével együtt. Fia, Eszterházy János 1683-ban kapta meg a grófi címet. Utódai a XIX. század közepén építették a rédei barokk kastélyt, amelynek bejárata felett ott díszelgett a család jól ismert címere, a akrdot tartó griff. A kastély építéséshez - régi elmesélések szerint - a gróf a pannonhalmi apátság építését végző csehországból áthozatott - végül áttelepült - mesterembereket, köműveseket, építészeket fogadta fel.
A kastély emeletes, zsalugáteres ablakú, hatalmas épület volt, 32 szobával. Bejárata, homlokzata a park felé nézett. (Ma márcsak ez a bejárat, és a cselédszállás áll.) Bejárati ajtaja két-két barokk oszlop között volt. Jobbról-balról egy-egy ablakmélyedés volt, melyben szobor állt. A kastély mellett állt és áll még ma is a “kiskastély” (ez volt a cselédszállás). Innen látták el a kastélyt.
1947 szeptemberében a kastély padlástűz miatt leégett, de az alsó szint még lakható maradt. 1951-1952-ben szétbontatta a tanács, az építőanyagot pedig széthordák a falubeliek. Csupán a kastély bejárata maradt meg. Ez még megmenthető lenne, ha már a többi részét nem becsülték meg az emberek a 20. század elején!

Feladás dátuma: 2007. Április 20. 5:50
ok szöszi?
r.
Válasz erre a hozzászólásra