Hétvégi kiruccanás Pestre 2.rész

Hajnal 5 óra körül jöttünk el az Alibiből, egyrészt, mert haveromnak indult a busza, másrészt mert eléggé elfáradtunk. Legalábbis én teljesen kifacsart voltam, hisz egész éjjel buliztam. Nagyon jól esett végre kitáncolni magamból minden gondot, problémát, jó volt ismét melegek közt lenni, segget rázni 66 stb. Szóval mikor haverommal sétáltunk az ébredező városban, felhívtam azt a srácot, aki előző este felhívott minket magához és szerenádot adott nekem. Gondoltam, mivel úgyis utazik reggel vidékre, biztos korán kell, és amíg a többi haverom, akiknél aludtam volna fel nem ébrednek, addig felugornék hozzá még beszélgetni kicsit. Mikor felhívtam, és megkérdeztem, felmehetek e hozzá, ő álmos hangon azt mondta, hogy még pihenne kicsit. Elnézést kértem hogy zavartam, majd letettem a telefont, és hosszú percekig duzzogtam, hogy ha állítólag bejövök neki, akkor miért válassza a punnyadást, miért nem engem. Mondtam is mellettem sétáló haveromnak, hogy ennyit az ő meglátásáról. Arról, hogy szerenádot adod nekem, meg hogy bejövök a srácnak. Ha így lett volna, akkor felhívott volna magához dumálni. Dumálni, mert mást nem akartam tőle. Ehelyett inkább az alvást választotta. Besértődtem rá. Haverom hazament, én meg nem tudtam, mit csináljak. Hajnalban nem akartam a haverokat a rokonuknál felzörgetni, hogy engedjenek be, és ahhoz is korán volt még, hogy a volt házinénimet meglátogassam, így kitaláltam, hogy mivel úgyis ott vagyok a Magnum közelében, akkor leugrok oda. Kávézok, olvasgatok, tv-zek netezek, majd elmegyek a házinénit meglátogatni, utána találkozok a haverokkal. Le is mentem. Ahhoz képest, hogy hajnal volt, volt pár ember ott. Levetkőztem, kértem kávét, üdítőt, majd a tv szobában letelepedtem és kávézgattam, cigiztem, olvastam és néztem a tv-t. Utána neteztem kicsit, majd elindultam feltérképezni a helyett, hogy hátul vannak e még srácok. Volt egy –két srác, akik épp az ősi mesterséget űzték. Így gyors eljöttem onnan, mielőtt engem is bepróbáltak volna. Nem sexelni mentem oda. Voltam már ott párszor, de soha nem a sex miatt. Hogy miért mentem akkor oda? Ha rossz hangulatom volt, akkor jártam le oda, mert jól esett, hogy az idősebbek megnéznek. Vékony fiatal kis nyunyóka, aki végig vonul a labirintusban, közben a papáknak meg folyik a nyáluk utánam. Ez mindig jól esett. De kinek nem esik jól, ha megnézik. Igaz, hogy az ott lévők öregek de akkor is. Megnéznek. Végig sétálok előttük párszor, majd felöltözök és megyek utamra. 30 Most is ez volt. Bár most volt egy-két édes pasas is, de nem akartam tőlük semmit. Annál inkább ők. De valahogy félek az ilyen helyen történő sextől, így nem adok esélyt arra, hogy megtörténjen. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Megnézni lehet, de hozzámérni nem! 30 Szóval mikor eljátszottam a pasikkal felöltöztem és elindultam meglátogatni a házinénim. Közben kerestek a haverok, hogy változott a program, és nem délután indulunk haza, hanem azonnal. Így a megbeszélt helyre mentem, beültünk a kocsiba, és elindultunk haza. Hát így telt a hétvégi kiruccanás. Nagyon jól éreztem magam. Mikor otthon voltam, felhívott az a srác, akihez felmentünk kávézni és megkérdezte, hogy haragszom e rá. Én mondtam neki, hogy igen, mert úgy lerázott akkor hajnalban. Bár megértem, hogy hajnal 5kor nincs kedve még az embernek találkozgatni senkivel. Ő meg azt mondta, azért haragszik, mert nekem fontosabb volt a buli, és nem tudtam volna még kicsit nála maradni. Tény, hogy siettem az Alibibe, mert hosszú idő után, először jutottam el az idén oda.


HELYREIGAZÍTÁS:
A „Hétvégi kiruccanás pestre!” című írásomban félreérthetően fogalmaztam meg az alábbi dolgot:
„Igaz ő jóval idősebb nálam, de ez nem érdekel. Nem a kor számít! Na jó, az is! icon_razz A tízen-húszon évesekben, - akik hozzám illenek – már nem tudok megbízni, így azok kiestek, de nagypapával sem szeretnék együtt élni. Ennyit a kormeghatározásról.”

Most szeretnék helyesbíteni, illetve pontosítani! Az illető, akiről szó van nem nagypapa korú! Messze van attól. Arra akartam ezzel a mondattal célozni, hogy nem bízom meg az én korosztályomban, ugyanakkor 60-70 éves nagypapákkal sem szeretném összekötni az életem. A srác a két korosztály között van. Tehát nem nagypapa! Remélem, ezzel minden félreértést tisztáztam, és ezúton szeretnék elnézést kérni a sráctól, ha ezzel esetleg megbántottam. Nem szándékosan tettem. Nem olvastam át az írásom, és a mondat is félreérthetőre sikerült.

Hozzászólás

Feladó: rajongó  
Feladás dátuma: 2007. Július 4. 19:17
Kedves Ashton!

Sajnálom de be kell fejeznem a blogod olvasását hiszen hetek óta semmi de semmi új dolgot nem láthattunk. Nagyon élvezetes volt indig olvasni a történeteidet mert sok olyan eset volt amit magam is hasonlóképpen átéltem. Minden nao feljöttem az oldaladra és minden nap szembesülnöm kellett vel, hogy még csak "be sem ütöd az orrod". Már bocsi. hanyagolsz minket. További sok sikert egy volt és hűséges olvasód.

üdv: Rajongó

Válasz erre a hozzászólásra
Feladó: rajongó  
Feladás dátuma: 2007. Július 4. 19:18
Kedves Ashton!

Sajnálom de be kell fejeznem a blogod olvasását hiszen hetek óta semmi de semmi új dolgot nem láthattunk. Nagyon élvezetes volt mindig olvasni a történeteidet mert sok olyan eset volt amit magam is hasonlóképpen átéltem. Minden nap feljöttem az oldaladra és minden nap szembesülnöm kellett vele hogy még csak "be sem ütöd az orrod". Már bocsi. hanyagolsz minket. További sok sikert egy volt és hűséges olvasód.

üdv: Rajongó

Válasz erre a hozzászólásra
Feladó: Ashton   www
Feladás dátuma: 2007. Július 4. 19:44
Kedves rajongó!
Sajnálom hogy csalódtál, de mint írtam, nincs lehetőségem a blogom napi írására, mivel nincs netem! Sorry! sajnálom hogy búcsúznunk kellett egymástól!

Válasz erre a hozzászólásra
Feladó: Biga  
Feladás dátuma: 2008. Január 7. 18:06
Feladó: Eszter  
Feladás dátuma: 2009. Máj 11. 13:40
Én itt vagyok, persze ezek már régebbi cikkek. :D Hát, érdekes, és néha szívemből egy ribinek látlak téged, de mellette egy nagyon szórakoztató, és életvidám srácnak, aki teljesen belevaló. (nem félreérteni!)



Válasz erre a hozzászólásra
Feladó: ashton  
Feladás dátuma: 2009. Október 6. 3:42
Eszter!
Már másodjára olvasom azt tőled, hogy ribinek nézel! Miből gondolod ezt rólam?
Nem vagyok az!
Az ágyjelenetekről meg nem is írtam. :) Az magánügy.

Válasz erre a hozzászólásra


 
Név

E-mail

URL


Emlékezz rám!

Üzenet


Kérlek gépeld be a kódot (nyomtatott nagybetüket tartalmaz)
Kérlek gépeld be a kódot (nyomtatott nagybetüket tartalmaz)