Au-pair vagy baby-sitter?

Nagyon jó kérdés. Természetesen a naivak kedvéért a kettő nagyon is különbözik egymástól.
Az au-pair az, aki összepakolja a kis motyóját, bőröndben gyűrkészi és kitelepül egy fogadó családhoz, és úgy viseli gondját a gyerekeknek, hogy közben ott is él. Ezzel szemben a "bébiszitter", az, aki csupán látogató egy családnál, vagyis nem él velük, rendszeresen, vagy nem annyira rendszeresen vigyáz a lurkókra.
Szerénységem isteni csoda folytán már mindkettőt űzi. Történt ugyanis, hogy az amerikai lány hazament és rám hagyományozta a családot, akikéknél ő vigyázott a gyerekekre és heti egyszer takarított.
Az első alkalom elég zökkenő mentesen is ment, mikor találkoztam a gyerekekkel és megdögönyésztem a macskát. Ismerőseim már ingathatják is a fejüket, hogy semmi nem tört el, nem estem el, és nem kevertem magam vicces szituációba.
Ami késik az nem múlik!
Igen, a második alkalommal csapot le a karmám, miszerint valami hihetetlen velem mindig történik.
Már a délután sejtenem kellett volna, hogy nem átlagos estének nézek elébe. Öt gyermek rohangált szerte a lakásban, és csinált mindenféle koszos kis dolgot, de a gyerekek már csak ilyenek. Mindennek a tetejébe, mintha nem lett volna épp mit takarítanom, a chihuahua is elkezdett rókázni. Ki is hajítottam a kertbe , gondolván, hogy ha még valami ki óhajt jönni belőle, az tegye meg odakinn. A gyerekek fel is sorakoztak szépen az ajtónál, hogy szegény "Dexi", majd ők lesik mikor engedhetik be. Pár perc után ki is akarták nyitni az ajtót, de én nagy okos felnőtt, aki jobban tudja az ilyesmit, kértem őket, várjanak még vele egy kicsit, mire az én drága Milo-m közölte, hogy "Anci, ha te beteg vagy és hánysz, mi sem fogunk téged kicsukni a kertbe!" Hát most mit mondhattam volna erre, a kutya jöhetett, szerencséjére nem hányt már, akkor ugyanis vacsorára húsgombócot főztem volna belőle, de amilyen sovány legalább csontlevest.
Ezután a másik családnál bébiszitteltem. Ez már a második alkalom volt, azokról a gyerekekről annyit kell tudni, hogy iszonyat okosak, most ezt nem úgy kell érteni, hogy olyan kis aranyosan, hanem zsenik. Hogy mindenki számáras világos legyen, első találkozásunkkor épp a CNN-t nézték és nevettek rajta (a híradón!!, majd később a National Geographic-ot, ahol épp levadásztak gonosz emberek egy tündéri medvét, akinek a nyakából csak úgy ömlött premier plánban a vér, hogy majdnem kiestem a fotelből, és sikítva takartam el a szemeimet. Mire az idősebbik fiú (12) kérdi, nem bírod a vér látványát? Mondtam, de igen, csak azt nem bírom nézni, ha egy állat haldoklik. Mire a kicsi (11) csak úgy közönyösen, hátra sem fordulva, "de hát eszel húst, nem?". Megkaptam ott is a beosztásomat, csak tudnám, mikor lett ez a tv-én felnövekvő generáció ennyire okos, mert válaszolni azt persze nem nagyon tudtam valami meggyőzően.
Szóval második alkalommal épp a "gyerekeim" karácsonyi musical-e után kellett átrohannom vigyázni Jens-re és Gabriell-re.
A vacsi menü rizs, saláta, egyikőjüknek tükörtojás baconnal, másikuknak főtt tojás (mindenki figyelmébe! a kicsik fogékonyak a vírusos hasmenésre, ne puszilgassátok őket túl sűrűn, ellenkező esetben szabad a budin trónolni velük együtt). Ez ugye nem olyan nagy feladat. Gondolnátok elsőre! De idegen konyhában, ahol egy, nem tudod mi hol van, kettő, egyetlen kis lábast találsz, az is foglalt már a rizzsel. Mit tehetnék, gondoltam, nem gond, majd egy serpenyőben megsütöm a tojást a baconnel, a mikróban pedig megfőzöm a tojást. Amúgy a mikrohullámút sem tudtam első alkalommal kezelni, a nagyobbik gyerek mutatta meg, hogyan is kell, majd megköszönte, hogy megmutathatta, mire én mondtam, hogy ugyan már, hát nekem kéne megköszönni, mire a válsz az volt, de hát nekik készítem az ételt, az arcom majdnem leszakad a csodálkozásról. Bizony kedves au-pair társaim, ilyen gyerekek is vannak, bár ha nem látom és sem hiszem el! De folyton elkalandozom, szóval vissza a lényegre.
Tojás mikróba, serpenyő a tűzre, wok olajjal, mert normálisat sehol sem találtam, franciáék nem élnek vele (francia anya, dán apa, és Angliából települtek Hollandiába). Pattogott, mint ha muszáj lett volna neki, de azért szépen sült benne minden. Közben letelt a 10 perc, amire beraktam a tojást a mikróba, persze a legmagasabb fokozatra, biztos, ami biztos alapon. Hát gondoltam nem árthat, ha még egyszer elindítom. Persze, annyi eszem volt, hogy egy kis műanyag edénybe és vízbe tettem őket, nem csak úgy natur forgattam őket a hullámok között. Egyszer csak egy hatalmas durranásra lettem figyelmes, gondoltam a gyerekek nem bírják a szagokat, vagy nem hallják tőlem a tv-t és becsapták az ajtót. Kicsi rosszul esett, mert ennél azért udvariasabbnak ismertem őket, de a sajátjaim mellett már nem akadok fenn ilyen apróságokon. De kiderült hogy tévedtem, mikor megfordultam, az ajtó tárva nyitva volt, gondoltam szellem járás van, Hollandiában amúgy is olyanok a házak, mintha valami animében járnál, sokszor a hátamon feláll a szőr, ki mászkál az emeleten, mikor egyedül vagyok, de most nem ez a lényeg. A mikro kinyitásakor jöttem rá, valójában mi is volt az a zaj. Itt szögezném le, hogy az ötlet az enyém, itt és most teszem hivatalossá. Én Tapodi Annamária 2008 december 17.-én szerda este 9 óra tájékában feltaláltam a robbantott tojást. Ilyet még nem éltél!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az egész mindenség narancssárga lében úszkált, csöpögött és folyt. Próbáltam a röhögést visszafojtani, és sietni megetetni a gyerekeket. Gondoltam a másik ép kettő elég lesz, az amúgy is beteg gyereknek, nem terheli meg a hasát legfeljebb. Gyorsan pucolni kezdtem a másik kettőt. Hát érdeke! Nem tudtam, hogy a sima főtt tojást egyáltalán el lehet rontani, hát én megtettem. Ugyanis pucolom a másodikat, az meg a kezemben robbant fel. Bele az arcomba (a főtt tojás darabkák tudják csípni a szemet, a falra, a konyhaszekrényre és mindenhová, amit el sem tudok képzelni. Ilyet még életemben nem láttam. Aki tudja ennek fizikai- kémiai okát, felettébb írja meg nekem! Hát ekkor már persze kénytelen voltam hangosan röhögni, bár a kis tudós palánták nem osztoztak derültségemen, egyszerűen hülyének néztek, hogy tojásos fejjel mit találok olyan mókásnak a saját marhaságomon.
Miután kipucolkodtam a koszból, és a saját arcom is többé kevésbé tojás mentessé tettem, gondoltam elmosogatok, ekkor a konyha szekrény ajtaja maradt a kezemben. Bébiszittelés után gyorsan le is feküdtem, hogy minél hamarabb véget vessek ennek a csodálatos napnak.
Így alakult, hogy nem okoztam senkinek csalódást, és megmaradtam saját kedves looser önmagamnak!