Napra pontosan ma egy hónapja, hogy a fiúk betették a bőröndöm az új kis családom autójába és utamra engedtek dadusi pályámon.
Ha most így visszagondolok, nagyon hosszú egy hónap volt ez, esemény dús. Biciklizés, bevásárlás, takarítás, átverés, megbocsájtás, főzés, vasalás, shoppingolás, bosszúság, vidámság.
Nem is tudom mit emelnék ki, annyi minden történt velem. A hétköznapokról a sikerek jutnak eszembe, amikor mindig megcsináltam valamit, amiről korábban nem is gondoltam, hogy tudom, például húsleves, gyereknevelés, chihuahua gyors futásra tanítása és a többi.
A hétvégékről már elég megosztott a véleményem volt csalódás, meg boldogság, és úgy érzem egy szorosabb barátság is
Ha összegeznem kéne az elmúlt időszakot, akkor eredményesnek nevezném magam, mert több van a mérleg pozitív oldalán, mint a negatívon, de aki ismer, az tudja, hogy ezt most gyorsan le is kopogom (ami mentálhigiéniás problémákra utal - ahogy mondaná egyik szeretett tanárnőm, de mindegy)!
Ezúttal sem kell csalódni bennem, méltóan emlékezetessé tettem ezt a mai napot is, arra mérget vehet mindenki, hogy nem egyhamar fogom elfelejteni!
Az egész még vasárnap reggel kezdődött, amikor is a mellettem lévő szobában graffitis festék spray-vel fújták a szekrényeket, annyira büdös volt, hogy már az egész család beflashelt, gondoltam is, milyen rondán esik az eső, és mégis milyen vidámak vagyunk. Este mikor hazaértem Hágából, már fel kellett volna tűnnie a dolognak, de túl fáradt voltam, hogy gyanakodjam..., a laptopom tiszta ragacs volt. Gondoltam, csak újabb bizonyítéka a trehányságomnak, mert mire rendbe teszem a házat, szégyen nemszégyen, magamra alig marad időm. Teljesen lényegtelen a történet szempontjából. Eldőltem, mint a krumplis zsák.
Reggel a kis fürdőszobimba lépve tiszta szürke volt az amúgy hófehér kő. Ez már nem lehet az én művem - gondoltam, felemeltem egy az utamba kerülő flakont a polcról, lám az alatt csilli-villi volt minden, a szürkeség pedig a festék spray ködje, ami az éjszaka alatt leszállt mindenhová. Értsd padlóra csempére, szőnyegre, laptopra, ruhára, kutyára, mindenre... Kis családom is nyugtázta, meg, hogy mennyire sajnálják. Hát gondoltam nem vészes, és négykézláb, kis szivaccsal elkezdtem felvakargatni a mocskot. Isten hozott egy hónapja, meglepi ajándék! Mikor már majdnem bömböltem, mint egy taknyos, hogy nem igaz, hogy ilyen mozgalmas életet kell éljek, vettem észre, hogy a nappalim padlója is olyan lett, ám, amikor felpróbáltam takarítani, az már nem volt olyan könnyű, mint a fürdő, mondhatnám sehogy sem lehetett a szürke ragacsos szart felszedni. Felpattantam a kis biciklimre , hogy boltoljak valami csodaszert festék ellen, mondjuk hígítót. Hát az a baj a háztartási tisztítószerekkel, hogy baromira de nincs rajtuk hollandon kívül más szöveg. Egy szimpatikus asszonynak kézzel-lábbal el is magyaráztam mi a problémám, nagyon aranyos volt, de mondta, hogy ami nekem kell azt esélyem sincs megtalálni abban az áruház láncban. Ő elment én meg vásárolgattam tovább, de egyszer csak szalad utánam, hogy mégiscsak talált nekem kettő félét is, de nincs nála az olvasó szemüvege, kérdezzek meg valakit, melyik a nekem való. Ki is szúrtam egy másik szimpatikus nőt, épp a kislányával volt. De ő meg mondta, hogy fogalma sincs az ilyesmiről, de felhívja a férjét, aki meg nem vette fel a telefont. De nem csüggedtünk el, a piros flakonost választottuk, mert annak a csomagolása szimpatikusabb volt. Amúgy ezt szeretem ebben az országban nagyon, hogy eddig még mindig mindenki olyan kedves volt velem, és segítőkész.
Hazatértem az újonnan vásárolt csodaszeremmel, ami a szagáról kiderült, hogy benzin, és úgy 90%-os tisztaságúra csuszáltam a padlót sűrű magyar szitkok közepette. Utána neki is állhattam a ház szokásos takarításának. Ez már egyáltalán nem is okoz gondot, csupán az, hogy hétvégén mivel én szabad vagyok, senki nem viszi ki a szemetet, és amikor én próbáltam kilambadázni a teli kukás zsákkal, az teljes hosszában végig repedt, és szétszóródott a szemét a frissen porszívózott folyosón. Kb. ekkor kívántam azt, hogy igazán vége lehetne ennek a napnak (déli 12-kor). Estére gulyás levest és tortát terveztem, megünnepelvén a jeles alkalmat, hogy egy hónapja léptem át a küszöböt. De a nagy eszemmel a benzin vásárlás miatt, elfelejtettem a hozzávalókat megvenni, így szabad volt visszanyargalni a boltba felüljáróra fel, felüljáróról le szatyorral...
A délután a délelőtthöz képest eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Milo hazahozta az egyik kis barátját, és le föl rohangásztak, de ehhez már igazán edzett vagyok, rántotta sütés, csokis tej szervírozás, kutya pisiltetés.
Mivel a reggeli roham után majdnem hogy unatkoztam, már fél négykor nekiálltam a főzésnek, ami nem is volt olyan rossz ötlet. Amúgy a gulyásleveshez mióta kell négy óra hossza??? De most komolyan, de olyan profi lett, hogy bárki elirigyelhetné (fehér répa nélkül, mert a zöldség ezen fajtájáról még csak nem is hallottak a hollandok). A sütim, már hagyott valamennyi kívánnivalót maga után, de semmi sem lehet tökéletes.
Mindenkinek ízlett a gulyás, csak Milo nyafogott kicsit, de hát ki látott már levest lé nélkül, mert az úriember nem eszik szószt, vagyis levest sem. De a torta gondolata rögtön megvigasztalta. Nem is torta volt, inkább csokis piskóta, nem tettem bele tölteléket, csak önteteket vásároltam hozzá, ki milyet szeretne. A tetejére viszont Demivel raktunk porcukrot, jó sokat, olyan jól nézett ki. Kerestek is rá gyors egy gyertyát, mert hát az egy hónap mégiscsak forduló, fújjunk el egy gyertyát. Háromra, hárman egyszerre fújtuk el a gyerekekkel, aminek következtében három tüdő fújta a fél doboznyi porcukrot Hans arcába, aki csak ült ott szegény, mint valami rossz viccből kipattant hóember, mi meg szakadtunk a röhögéstől. Képzeljetek el egy 3 méter magas, vékony pasast, akinek olyan fessül kicsit hosszabb haja van, porcukros képpel és séróval. Nem hinném, azzal, hogy röhögő görcsöt kaptam túlságosan bevágódtam volna, de legalább 1-1 a festékes padlóért.
Érdekes, ez a nap valahogy olyan volt, mint ez az elmúlt hónap, előfordult, hogy nagyon utáltam, de ha becsukom a szemem akkor csak a porcukrot látom, és érzem a számban az édes ízét!
Ha most így visszagondolok, nagyon hosszú egy hónap volt ez, esemény dús. Biciklizés, bevásárlás, takarítás, átverés, megbocsájtás, főzés, vasalás, shoppingolás, bosszúság, vidámság.
Nem is tudom mit emelnék ki, annyi minden történt velem. A hétköznapokról a sikerek jutnak eszembe, amikor mindig megcsináltam valamit, amiről korábban nem is gondoltam, hogy tudom, például húsleves, gyereknevelés, chihuahua gyors futásra tanítása és a többi.
A hétvégékről már elég megosztott a véleményem volt csalódás, meg boldogság, és úgy érzem egy szorosabb barátság is
Ha összegeznem kéne az elmúlt időszakot, akkor eredményesnek nevezném magam, mert több van a mérleg pozitív oldalán, mint a negatívon, de aki ismer, az tudja, hogy ezt most gyorsan le is kopogom (ami mentálhigiéniás problémákra utal - ahogy mondaná egyik szeretett tanárnőm, de mindegy)!
Ezúttal sem kell csalódni bennem, méltóan emlékezetessé tettem ezt a mai napot is, arra mérget vehet mindenki, hogy nem egyhamar fogom elfelejteni!
Az egész még vasárnap reggel kezdődött, amikor is a mellettem lévő szobában graffitis festék spray-vel fújták a szekrényeket, annyira büdös volt, hogy már az egész család beflashelt, gondoltam is, milyen rondán esik az eső, és mégis milyen vidámak vagyunk. Este mikor hazaértem Hágából, már fel kellett volna tűnnie a dolognak, de túl fáradt voltam, hogy gyanakodjam..., a laptopom tiszta ragacs volt. Gondoltam, csak újabb bizonyítéka a trehányságomnak, mert mire rendbe teszem a házat, szégyen nemszégyen, magamra alig marad időm. Teljesen lényegtelen a történet szempontjából. Eldőltem, mint a krumplis zsák.
Reggel a kis fürdőszobimba lépve tiszta szürke volt az amúgy hófehér kő. Ez már nem lehet az én művem - gondoltam, felemeltem egy az utamba kerülő flakont a polcról, lám az alatt csilli-villi volt minden, a szürkeség pedig a festék spray ködje, ami az éjszaka alatt leszállt mindenhová. Értsd padlóra csempére, szőnyegre, laptopra, ruhára, kutyára, mindenre... Kis családom is nyugtázta, meg, hogy mennyire sajnálják. Hát gondoltam nem vészes, és négykézláb, kis szivaccsal elkezdtem felvakargatni a mocskot. Isten hozott egy hónapja, meglepi ajándék! Mikor már majdnem bömböltem, mint egy taknyos, hogy nem igaz, hogy ilyen mozgalmas életet kell éljek, vettem észre, hogy a nappalim padlója is olyan lett, ám, amikor felpróbáltam takarítani, az már nem volt olyan könnyű, mint a fürdő, mondhatnám sehogy sem lehetett a szürke ragacsos szart felszedni. Felpattantam a kis biciklimre , hogy boltoljak valami csodaszert festék ellen, mondjuk hígítót. Hát az a baj a háztartási tisztítószerekkel, hogy baromira de nincs rajtuk hollandon kívül más szöveg. Egy szimpatikus asszonynak kézzel-lábbal el is magyaráztam mi a problémám, nagyon aranyos volt, de mondta, hogy ami nekem kell azt esélyem sincs megtalálni abban az áruház láncban. Ő elment én meg vásárolgattam tovább, de egyszer csak szalad utánam, hogy mégiscsak talált nekem kettő félét is, de nincs nála az olvasó szemüvege, kérdezzek meg valakit, melyik a nekem való. Ki is szúrtam egy másik szimpatikus nőt, épp a kislányával volt. De ő meg mondta, hogy fogalma sincs az ilyesmiről, de felhívja a férjét, aki meg nem vette fel a telefont. De nem csüggedtünk el, a piros flakonost választottuk, mert annak a csomagolása szimpatikusabb volt. Amúgy ezt szeretem ebben az országban nagyon, hogy eddig még mindig mindenki olyan kedves volt velem, és segítőkész.
Hazatértem az újonnan vásárolt csodaszeremmel, ami a szagáról kiderült, hogy benzin, és úgy 90%-os tisztaságúra csuszáltam a padlót sűrű magyar szitkok közepette. Utána neki is állhattam a ház szokásos takarításának. Ez már egyáltalán nem is okoz gondot, csupán az, hogy hétvégén mivel én szabad vagyok, senki nem viszi ki a szemetet, és amikor én próbáltam kilambadázni a teli kukás zsákkal, az teljes hosszában végig repedt, és szétszóródott a szemét a frissen porszívózott folyosón. Kb. ekkor kívántam azt, hogy igazán vége lehetne ennek a napnak (déli 12-kor). Estére gulyás levest és tortát terveztem, megünnepelvén a jeles alkalmat, hogy egy hónapja léptem át a küszöböt. De a nagy eszemmel a benzin vásárlás miatt, elfelejtettem a hozzávalókat megvenni, így szabad volt visszanyargalni a boltba felüljáróra fel, felüljáróról le szatyorral...
A délután a délelőtthöz képest eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Milo hazahozta az egyik kis barátját, és le föl rohangásztak, de ehhez már igazán edzett vagyok, rántotta sütés, csokis tej szervírozás, kutya pisiltetés.
Mivel a reggeli roham után majdnem hogy unatkoztam, már fél négykor nekiálltam a főzésnek, ami nem is volt olyan rossz ötlet. Amúgy a gulyásleveshez mióta kell négy óra hossza??? De most komolyan, de olyan profi lett, hogy bárki elirigyelhetné (fehér répa nélkül, mert a zöldség ezen fajtájáról még csak nem is hallottak a hollandok). A sütim, már hagyott valamennyi kívánnivalót maga után, de semmi sem lehet tökéletes.
Mindenkinek ízlett a gulyás, csak Milo nyafogott kicsit, de hát ki látott már levest lé nélkül, mert az úriember nem eszik szószt, vagyis levest sem. De a torta gondolata rögtön megvigasztalta. Nem is torta volt, inkább csokis piskóta, nem tettem bele tölteléket, csak önteteket vásároltam hozzá, ki milyet szeretne. A tetejére viszont Demivel raktunk porcukrot, jó sokat, olyan jól nézett ki. Kerestek is rá gyors egy gyertyát, mert hát az egy hónap mégiscsak forduló, fújjunk el egy gyertyát. Háromra, hárman egyszerre fújtuk el a gyerekekkel, aminek következtében három tüdő fújta a fél doboznyi porcukrot Hans arcába, aki csak ült ott szegény, mint valami rossz viccből kipattant hóember, mi meg szakadtunk a röhögéstől. Képzeljetek el egy 3 méter magas, vékony pasast, akinek olyan fessül kicsit hosszabb haja van, porcukros képpel és séróval. Nem hinném, azzal, hogy röhögő görcsöt kaptam túlságosan bevágódtam volna, de legalább 1-1 a festékes padlóért.
Érdekes, ez a nap valahogy olyan volt, mint ez az elmúlt hónap, előfordult, hogy nagyon utáltam, de ha becsukom a szemem akkor csak a porcukrot látom, és érzem a számban az édes ízét!