Hello!
Ezer éve, mi?
Csak egy gyors szösszenet, mert valahogy van most 5 percem, és gondoltam, megmozdítom eme rég megmerevedett hulla végtagjait egy msec idejéig.
Két dolgot sikerült letisztáznom magamban a közelmúltban:
1. megérett az idő a változásra. Értem ezalatt, hogy a jelenlegi kormány már épp ideje, hogy a retkes picsába húzzon el, de csak úgy pozitive. Hogy miért is mondom ezt, és miért is így? Hát azért mondom ezt, mert a nagy népjóléti adóreformmal ezek a marhák csak annyit értek el, hogy az egyik zsebembe beletömtek egy rakás pénzt, a másikból meg kivették ugyanazt. Egyébként ugyanilyen lesz a következő csürhe is, szóval én részemről inkább a pináára szavazok. Az legalább jó.
2. És azért mondom mindezt így, mert valami furcsa oknál fogva elhatároztam, hogy megpróbálom a világot kissé pozitívabban szemlélni, mert amilyen a világnézet, olyan az általános közérzet és hangulat, nemdebár?
Frankón úgy veszem észre, hogy működik a dolog.
Szóval, egy szó, mint száz, csak omoljon össze a tőzsde nyugodtan, legalább végre jól bevásárolhatok OTP részvényből!
Addig is, meg aztán április 11-től kiemelten:
hajrá PINAAAAAA!
RnR