...........................................................................

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
Márai Sándor

............................................................................

Tanmese az engedetlen kisbékáról

Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, élt egy borzasztóan engedetlen kisbéka. Hiába mondta mindig a mamája, "ne tedd ezt, ne tedd azt", csak nem fogadott szót.
Egy napon a kisbéka elhatározta, hogy elmegy világot látni. Már nagyon kíváncsi volt, mi lehet a hétmérföldes Autópályán túl. A mamája azonban tudomást szerzett a tervrõl, és rögtön elmondott neki egy tanmesét az engedetlen kisegérrõl, aki megpróbált átkelni az Autópályán... A kisbékát - mivel engedetlen volt - persze nem hatotta meg a tragikus történet. Egy óvatlan pillanatban nekivágott az útnak.
Vígan ugrándozva ért az Autópályához. Autók száguldoztak elõtte. Hatalmas gumikerekekkel döngölték a felforrósodott aszfaltot. Ám az engedetlen kisbéka nagyon megátalkodott volt. Nagy levegõt vett, becsukta a szemét ...és csak a túloldalon nyitotta ki.

Windisch József

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezsõ