Mosolygott az arcom, de mögé senki nem néz.
Játszom a közömbös embert,
most látom csak milyen nehéz.
Ha valaki azt megkérdezné tőlem:
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Egy pillanatra zavarba jönnék,
s nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám, halkan:
- Semmiség csak egy elmúlt szerelem.
Elmegyünk egymás mellett és az arcod
rám nevet, kacagva köszöntelek én is,
de hangom kissé megremeg.
S nem venné észre rajtam senki sem,
hogy titokban könnyes lett két szemem.
Egy halk sóhaj ez volna minden jel, s
mennék tovább csendesen.
Ha valaki azt kérdezné, tőlem:
- Mit jelentesz Te nekem?
Talán könnyelműen felelném:
- Semmit, csak az egész ÉLETEM.

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.

És tanulsz, és tanulsz
Minden búcsúzással tanulsz.”