Szerelmes szívek szőttek, létezésem tán álom volt
Szárnyaim közt új vágyaknak reménysége ott honolt.

Isten fia vagy Ember kölyke sem lehetett nálam szebb
Szépségem mellett magánynak keserűsége élt bennem.

Árésznak gyermekeként róttam átkos utamat
Ifjaknak és öregeknek adhattam édes álmokat.

De buja vágyak mellett lapult a kioltó szenvedés
Ólom hegyében kavargott a rideg puszta lét.

Vesszőim végén kötözve útiránynak mutatója
Galamb helyett bánathoz baglyok szürke tolla.

Átkozott voltam, mert honolt hátamon a nyíl
Magam ellen fordítva, lett volna nekem örök sír

De bánatomat lepleztem, mint pusztát a szűzies hó
A vérző szívek láttán élvezkedni volt nekem jó.

Aphrodité mellett gubbasztottam éjjel-nappal
Mert Ő volt anyám, így hát hibáit boronálhattam.

S, harag gyúlt az Ő szemében, földet nézvén irigykedve
Káromlás az égben, szépségénél miért van nagyobb ékszer

Szitok közepette zavart embernek másik világába
Pusztítsam el ki árnyékot ragasztott szépséges arcára.

Méreggel teli nyilamnak szíve legyen célja
Pszükhé szerelmes vágya lobbanjon fel azonnal

De szerelme csak azé lehet ki emberek közt oly rút
Gondolatainak szüleménye, hogy a lány szépsége eltorzúl.

Leereszkedtem hát emberek létébe, mit én teremtettem
Hogy ármányok közepette szülőm bosszúját teljesítsem.

Uránosz hatalmas éji arcán nem táncoltak angyalok
Istenségek szemeiként nem ragyogtak a csillagok.