Sajtos rudat eszem fügével. Émelygek, de nekem már mindegy.
Holnap lesz a költészet napja. Több okból is várom...
Még ma ki kellene kapcsolódni ( vagy meghalni kellene? ) Inkább elszívok még egy szál cigit, lesz, ami lesz.

Szeretnék egyedül lenni, lefeküdni. Bekapcsolni valami zenét, és csak kinézni a fejemből.

Inkább lemegyek és veszek szőnyegtisztítót. Takarítok. Aaaz jót tesz majd.


Ui.: Aki dohányzik, meghal. Aki nem, az is.

Tegnap délután egy barátommal sétáltam. Ki akart kapcsolni egy kicsit. Nem akart otthon ülni, és gondolkozni. Ez ugye érthető is néha...
Nos erre én igazán alkalmas vagyok; kellemes, semmis csacsogásra.

Séta közben összefutottunk a régi Lovagommal. Egy lánnyal volt. Szorosan egymásbacsimpaszkodtak. Most mondhatnám: ááh, az egész olyan görcsös volt! De hát gondolom, ezt hívják puszta irigységnek.
Bár tényleg nem érzek semmit, azért egy percre zavarba jöttem. Azárt mégiscsak furcsa látni, hogy a ,,voltba,, egy másik lány kapaszkodik...

A jelenlegi Valakim fél kilenc köröl jött értem. Elmondtam neki, hogy két napja émelygek (még ma sem múlt el). Viccelődött. Akkor annyit mondtam: Csak nem..!De hát csak nem...
Aztán megjött egy haver. Vele is ,,elviccelődtünk,,. Nem szeretem az ilyen találkozásokat. Bánt engem. Megbánt. Szinte semmibe vesz. Élvezi, hogy tudja, úgyis maradok.
Mikor még kettesben voltunk kérdeztem tőle: Mégis miért hívtál, ha egy hétig rám se bagóztál?
A válasz: ,,nem tudom,,.

Megígérte, hogy hív. Mondtam is neki: kilenc körül hívj... Nyolcra értem haza, hogy azért mégis... Ha hív legyek készen. Már egy hete nem láttam, nem is hiányzott (hiányzik). Nahh, háromnegyed kilenckor húzott már az ágy. Nem volt gyilkos napom, nem csináltam semmit. Éppen csak a betegségből lábaltam ki (hivatalosan). Émelyegtem. Lefekvéskor még arra gondoltam, hogyha hívna, lehet nem mennék... Nehogy kellemetlenséget okozzak... Meg is csörgettem. Azonnal megbántam, mert ezt is úgy fogja értelmezi úgyis, hogy ,,csak ő jár az eszemben,, . Nem vette fel. Szokás szerint.
Elaludtam. Éjfél előtt felébredtem. Kimentem a konyhába, ittam, mert úgy éreztem kiszáradok. Ágybabújás közben vetettem egy pillantást a telefonra... Nem keresett. Már nem éreztem magam becsapva. Ugyan miért? Tudom, nagyon is jól tudom hol a helyem nála. (Bár az ő nálam betöltött szerepében még nem vagyok biztos. Talán ezért nem küldöm el.) Elaludtam, újra. Háromnegyed egykor telefoncsörgésre ébredek. Rejtett szám ( Úúú...! Vajon ki lehet? Cch...) Felveszem. Megkérdi hol vagyok, mit csinálok. Közlöm vele a puszta tényeket: otthon, az ágyban, alszom éppen. Megkérdezi, hogy beteg vagyok-e még. Nem emlékeszem mit mondtam. Mondta: holnap este hívlak. Megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy képzeli ezt? Rá fogok várni minden este? Erre ő: Akkor nem kereslek többet.
Nem mondtam semmit. Azzal búcsúzott: Nyolckor hívlak.