Kicsit fura kezdés ez az első bejegyzés legelején, de mégis ideillő. Azt hiszem, mindenki ismeri az érzést, mikor nagyon akar valamit, mégis, úgy érzi, képtelen teljesíteni. Az életben, annyi minden van, ami eltéríthet minket a céljaink felé vezető úton. Túl sok minden. És én úgy érzem, közel járok, ahhoz, hogy letérjek, a helyes útról. Kicsi gyermekkorom óta tudom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, most mégis nehezebb erre koncentrálni, mint eddig. Pont problémás korszakomat élem, épp kamaszodom és annyi minden van ami most jobban leköti a figyelmem, mint a rajzolás gyakorlása, az iskola és a Japán, Angol nyevleckék. Pedig szerencsétlenségemre, pontosan most kéne jó jegyeket szereznem, hogy tovább tudjak tanulni. Ráadásul, a barátaimmal is nagyon keveset vagyok. Már-már annyira ritkán beszélünk, hogy teljesen elhidegülünk egymástól. Annyi mindent kéne rendbehoznom, hogy már azt sem tudom, minek álljak neki. Ezért, mint a legtöbb balek, inkább nem teszek semmit. Ez a legrosszabb. valamit kezdenem kéne már magammal, kitépnem magam a korom és a kételyeim fogságából és mindent megtennem. Azt könnyű mondani, de hogyan? Igyekszem rájönni. De, talán tudom a megoldást, csak ahogy elfogadom, hogy szépen lassan süllyedek lefelé, elnyomok magamban, minden jobbító erőt. Igen talán ez az oka. De, akkor miért érzem úgy a lelkem mélyén, hogy má rtényleg nincs esély?
[ tovább.. ]