Hát lassan elérkezik a búcsú Új-Zélandtól, mivel a 6 hetes vízumot idén először nem adták ki erre a régióra. Nincs bennem hiányérzet, mivel mindent megkaptam Új-Zélandtól, amit akartam, sőt…
És az utolsó itt töltött hét igen kellemesnek ígérkezik, de erről, majd jövő héten írok.
A pontos időpontot még nem tudom, mert pár nappal még valószínűleg kitoljuk az indulást, de kb 20-a körük érek haza.
Az elmúlt egy hónap igen kellemesen telt. Rengeteget szörföztünk, Baromi jókat ettünk és még horgásztam is. Összehaverkodtunk két koreai sráccal, akik a szobatársaink voltak 2 hétig és főztek nekünk igazi koreai kajákat. Elmentünk a Waimarama beachre és az óceánból gyűjtött rákból, csigákból és kagylóból főztek egy nagyon finom, de iszonyatosan csípős levest. A csiga baromi finom. Kóstolja meg, aki még nem evett.


Horgásztunk is és fogtunk keszeg méretű tengeri halakat, azokat pedig megsütöttük. Egy chilei fazonnal, Daviddel is összehaverkodtunk, szintén szobatárs, ő pedig főzött nekünk chilei nemzeti kaját. Az sem volt rossz. David nagyon jópofa ember. 40 éves és a becsődölt chilei vállalkozásából maradt pénzéből vett egy jegyet ide, hogy új életet kezdjen. Minden esetre, ha Chilébe megyünk, akkor van ingyen szállásunk.
Az almaszedés nem olyan jó mint elsőre tűnt. Sok a fél nap és az üres járat, így nem tudunk annyit keresni, mint akartuk, de még így is ok. Viszont még korábban írtam, hogy a kisfőnök az ültetvényen egy 2 m magas brutálisan kigyúrt maori fazon, akivel nagyon jóban vagyunk és mellesleg személyi edző a napieri Spárta konditeremben. Kíváncsiságból megkérdeztem, hogy mennyibe kerül oda a belépő és erre azt válaszolta, hogy nekünk semmibe. Így történt, hogy 2x voltam a Spárta edzőteremben Napierben, ahol a tavalyi fitneszverseny győztese, Michelle, azaz miss Új-Zéland volt a személyi edzőm.
Sokat jártunk Napierben az utóbbi időben. Voltunk egy art deco (mivel Napier egy art deco stílusban épített város) fesztiválon is. Igazi időutazás volt. Soha nem láttam még ennyi old timert egy helyen.





A lényeg, hogy nem hiába jöttünk ide az utolsó Új-zélandi hónapunkat eltölteni.
Röviden ennyit, remélem hogy jövő héten még be tudok számolni néhány érdekességről…

Most végre megírom a memoárokat, hadd lássa meg ország világ mi történt velem. Utoljára Hastingsből írtam és most megint itt vagyok. Kicsit fura most elmesélni, hogyan indultunk el innen és mi mindent csináltunk, de mindegy.
Több mint egy hónapot kell most leírnom, úgyhogy megpróbálom minél érdekesebben, mert hosszú lesz. Olyan gyönyörű helyeket láttam, hogy nem is nagyon tudom elmesélni, ezért inkább megpróbálom a több kép, kevesebb szöveg, módszerrel. Előre, egybe leírom a húha, fantasztikus, hihetetlen, csodálatos, elképesztő és lenyűgöző szavakat, hogy ne kelljen minden sor után odaírnom, mert bizony lehetne.
Az utolsó Hastingsi hét végül rövidebbre sikerült, mint ahogy terveztük, mert a déli szigeti kompra csak 22-ére tudtunk jegyet foglalni.
A farmon, ahol dolgoztunk épp akkor fejeződött be a munka, ameddig mi is terveztük, hogy maradunk. Az utolsó munkanapra hozott a közvetítőnk sört és grillcsirkét. Nagyon jópofa volt együtt inni a helyi erőkkel.


Hastingsi barátainkkal rendeztünk egy búcsú vacsorát az utolsó szombat estére. Mi főztünk paprikás csirkét, ami meglepően jól sikerült, a többiek, pedig desszertért, piáért és hasonlókért voltak felelősek.

http://www.bloblo.hu/files/kimre20_karivacsi.jpg

Egy héttel karácsony előtt mindenki felírta a nevét egy cetlire és kihúztuk, hogy ki kinek vesz ajándékot. 10 dollár volt a keret. Ezt is az utolsó szombaton tartottuk, én egy játék gitárt kaptam.


muzsika


pár sör és egyéb után

Másnap nagyon hideg volt és esett, de Nem bírtunk ellenállni a hullámoknak és kimentünk szörfözni. Gábor body boardozott, én pedig béreltem egy vadvízi kajakot. Sajnos erről nincsenek fotók, de nagyon állat volt. A kijövetelkor kicsit izgultam, mert épp dagály volt és a hullámok nagyon igyekeztek nekicsapni a szikláknak, de végül megoldottam.
Másnap elindultunk dél felé négyen, mivel Anne a német lány is csatlakozott hozzánk.
Lementünk Wellingtonba, a fővárosba, kicsit körülnéztünk és már indultunk is a déli szigetre a komppal. Az út gyönyörű volt, csak nagyon hideg.


Ezzel mentünk


Ott mentünk be

Hatalmasak voltak a hullámok, amitől a kompnak kb 2 m-es kilengése volt. 4 órás út után este 11 körül érkeztünk meg és még autóztunk legalább 100 km-t dél felé. Egy erdő szélén aludtunk a kocsiban. Azt mondják, hogy ez a komp út a világ egyik legtengeribeteggétévőbb (ezt a szót most találtam ki. Jó mi? ) hajózása. Senkinek nem volt semmi baja, de órákkal később, az éjszaka közepén nagyon rosszul lettem és elmentem hányni. Nincs róla fénykép, de akit érdekel annak majd megírom, hogy mit ettem. Szóval, ha létezik olyan, hogy késleltetett tengeri betegség, akkor nekem az volt. Ha nincs ilyen, akkor csakis a darált húsos pite lehet a hibás. Másnap folytattuk az utunkat Kaikoura felé, ahol be akartunk fizetni egy bálna néző hajókirándulásra. Az úton tőlünk balra havas hegycsúcsok, jobbra pedig az óceán volt.



És amitől tényleg elállt a szavam, az ez volt:

Fóka paradicsom

A bálna safari sajnos elmaradt, mivel a nagy szél és hullámok miatt törölték a programot, de majd bepótoljuk.
Tovább mentünk Christchuchbe, megnéztük a várost és New Brightonban, egy parkban aludtunk. Másnap volt karácsony, ezért beültünk egy étterembe. Az ünnepi ebéd steak volt rántott hagymakarikákkal. Délután elhagytuk a várost és az estét egy erdő szélén töltöttük kocsiban és sátorban. Szakadt az eső és nagyon hideg volt.


Boldog karácsonyt! :-)

Ennyit a fürdőruhás karácsonyról. Másnap A Mount Cook felé indultunk, (Új-Zéland legmagasabb csúcsa) de annyira felhős volt az idő, hogy nem sokat láttunk a hegyekből. Lementünk Oamaruig, ahol az óceánpart tele volt fókákkal és pingvineket is láttunk. Másnap tovább dél felé megnéztük a Moeraki boulders nevű képződményeket:




Még ott van a tojáshéj...

Lementünk egészen Dunedinig, ahol bementünk a Speight’s sörgyárba egy kis művelődésre és kóstolóra. Nagyon érdekes volt az idegenvezetés, de a fénypont a végén a kóstoló volt. Azt gondoltam, hogy a cég hatféle söréből kapunk egy-egy gyűszűnyit, ehhez képest kaptunk egy korsót, bementünk a bárba és a hatféle csapból mindenki annyit csapolt magának, amennyit csak akart. Hát ez az én esetemben nem volt kevés, úgyhogy elég jó hangulatban jöttem ki a sörgyárból. Estére megpróbáltunk keresni egy helyet, ahol letáborozhatunk, így jutottunk el teljesen véletlenül egy kis öbölbe, ahol kb 50 ember nagyon várt valamit. Egyszer csak megjelent egy vadőrszerű fazon, mindenkit maga köré gyűjtött és elmondta, hogy mi fog történni, mit csináljunk, mit ne csináljunk és hova álljunk. Hát ami ott történt azt soha nem fogom elfelejteni. Naplemente után, szürkületkor megjelent a vízben egy kb 100 fős pingvin csapat és elindultak a vízből kiugrálva a part felé, a fészkeikhez, amik épp a mögöttünk álló domb oldalában voltak. Nem is akármilyen pingvinek, hanem a világ legkisebb pingvinfaja, a kék pingvinek. Kb 30 cm magasak voltak. Amint kiértek a partra elindultak a domb felé, pontosan arra amerre mi álltunk. (illetve guggoltunk, mert nem volt szabad felállni) Kisebb csoportokban jöttek ki, megálltak tőlünk kb 50 m-re és vártak. És egyszer csak elindultak felénk. Szó szerint karnyújtásnyira totyogtak el mellettünk. Életem egyik legnagyobb élménye volt. Kép nincs róla, csak videó, de azt sajnos nem tudom felrakni.
Másnap tovább indultunk a Stewart Island felé. A komp a szigetre délután indult. Leraktuk az autót egy parkolóba, mivel a szigetre, nem lehet autót vinni és a kb 15 km-es úthálózatára nem is érdemes. A hátizsákba bepakoltunk a 4 napi kaját, ruhát és indulás. A hajó a 3 méteres hullámokon az 50 km/h körüli sebességével nem volt semmi. A szigetre késő délután érkeztünk, és az első éjszakát a sziget egyetlen városának az egyetlen kempingjében töltöttük. A Stewart Island igazi paradicsom. Tele van sziklákkal szegélyezett homokos partokkal, lagúnákkal és a sziget belseje egy hatalmas esőerdő. Azonnal ki is toltuk a visszaindulás idejét 1 nappal. Csak 2 rossz dolog van a szigeten. Az egyik a sok eső, amiből mi hála istennek csak utolsó napon kaptunk egy keveset, a másik a sandfly-nak nevezett muslinca nagyságú kis vérszívó rovar, amiből viszont volt bőven. A Stewart Island és a déli sziget déli része tele van velük. Sokkal rosszabbak mint a szúnyogok, mert egész nap támadnak és a csípésük néha nagyon fájdalmas és hetekig megmarad. De megéri ezt a kellemetlenséget. Reggel indultunk a három napos gyalogtúrára. Napi átlag 15 km-t gyalogoltunk az első nap könnyű, a második és harmadik nap elég nehéz terepen. Kijelölt sátorhelyeken aludtunk minden este, ahol volt ivóvíz (Vagyis összegyűjtött esővíz). Végig nagyon nagy szerencsénk volt az idővel. Tényleg igazai paradicsom ez a sziget. Valahogy így kell elképzelni:


Csak egy öböl


Kilátás egy dombtetőről


Menet közben


Dzsungelhíd


Nagy dzsungelhíd


Na ez már part

31.-én értünk vissza a déli szigetre. A szilvesztert valahol mindentől távol, egy szélerőművekkel teli domb mögött töltöttük. Természetesen megint esett az eső, úgyhogy épp hogy megvártuk az éjfélt, koccintottunk és mentünk is aludni. Másnap felmentünk egészen Te-Anauig, ami gyönyörű helyen, egy tó partján, havas hegyek mögött fekszik. Innen indul egy 3 napos túra, a Kepler track, amit megcsináltunk. A terület egy nemzeti parkban fekszik, ezért csak meghatározott számú turista tartózkodhat egyszerre a területen. Előre le kellett foglalni és ki kellett fizetni a szállást, ami 1. éjszaka egy menedékház, 2. és 3. éjszaka pedig sátor volt. Csak 8.-ára volt szabad hely, amit le is foglaltunk. Még aznap felmentünk egészen a Milford sound nevű fjordig. Szerintem a Te-Anau és Milford sound közti kb 120 km-es út a világ legszebb autóútja. (nem mintha láttam volna az összest :-) Ezeket láttuk:














A mirror lakes tavaknál


A milford sound fjord



Egy kijelölt kempingező helyen aludtunk, ahol volt egy kassza, amibe a kemping díjat kellett dobni. Senki nem szedi a pénzt, a hely becsületességi alapon működik, de szerencsére mi azok nem vagyunk, úgyhogy az összes ilyenben ingyen aludtunk. Másnap szakadt az eső és az időjárás előrejelzés, amit még Te-Anauban néztünk meg egy hétre előre esőt mondott, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Queenstownba.


Queenstown a magasból

Két éjszakát töltöttünk ott ÁGYBAN, egy nagyon jó backpackers szálláson. A város fentasztikus. Gyönyörű helyen fekszik, elég nagy a pezsgés benne, rengeteg sport, szórakozási és egyéb pénz költési lehetőség van, viszont akkora, hogy gyalog fél óra alatt elérsz az egyik végéből a másikba. Végre kényelmesen tudtunk aludni és egész nap csak sétálgattunk, pihentünk, felmentünk a gondola

nevű kabinos felvonóval a város mögötti hegyre, ott boboztunk

és ebédre a világ legjobb gyorséttermében egy Fergburger nevű helyen ettünk rénszarvasburgert.


Ez a világ legjobb hamburgere és hatalmas.
Queenstownból felmentünk egy Glenorchy nevű kisvároson keresztül Egy másik becsületkasszás kempingbe, ahol 2 éjszakát töltöttünk, napközben pedig végig kirándultunk.


Úton Glenorchy felé


A táborhely


ÉÉÉn gyújtottam tüzet!

Első nap egy erdei kirándulást tettünk.
Második nap pedig egy több napos túraútvonal 1 napját csináltuk meg. Kb 20 km volt. Elég kemény terepen, úgyhogy ez pont jó edzés volt a Kepler trackre.







Ez után visszamentünk Queenstownba, ahol bevásároltunk a nagy túrára és természetesen ettünk egy rénszarvasburgert. Még aznap visszamentünk Te-anauba. Másnap lazítottunk sétáltunk a városban és hasonlók. Gábor és én bementünk egy kis büfébe kajálni, ahol találkoztunk egy magyar családdal. Beszélgettünk, hogy ki merre meddig és miért. Ők voltak az első magyarok, akikkel 2 és fél hónap alatt összefutottunk. Nagyon jó fejek voltak. Innen is üdvözlöm őket, ha olvassák a blogot. Másnap végre eljött a nagy nap. 3 napra becuccolva egy hátizsákba elindultunk a Kepler trackre. Az első 12 km könnyű erdei terep volt, utána viszont jött a hegymenet. 8 km.-en 700 m-t emelkedtünk. Elég kemény volt. Felértünk a menedék házhoz és ott megláttunk, hogy miért is mentünk.


Kilátás a menedékházból1


Kilátás a menedékházból2


Imi a menedékházban

Második napon a fjord mentén haladtunk, gyönyörű időnk volt, csak délután csöpörgött egy pár percet az eső.

Menet közben


Na ez egy fjord


Meg ez is az


Kreol a szirten

Először 300 m-t emelkedtünk, majd több mint 1000 m-t süllyedtünk. Nagyon térdgyilkos volt. Elértük a kempingező helyet, de olyan sok sandfly volt, hogy nem lehetett leülni egy percre sem. Gábor és én úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk és a terv szerint hajnali 3 körül még 30 km megtétele után értük volna el az autót. A lányok maradtak. Mi gondoltuk, legyen egy kis kaland. Hát lett. Kb 8 km után, mikor már erősen sötétedett elkezdtem rosszul érezni magam. Fél órán belül nagyon erős hányinger jött rám és rázott a hideg. Nem nagyon bírtam egyenesen menni. Végül éjfél körül elértünk egy menedékházhoz, ahova persze nem fizettünk be, de nyitva volt, úgyhogy bementünk egy kicsit pihenni. Egyre rosszabbul lettem, úgyhogy nem mentünk tovább. A menedékház konyhájának padlóján aludtunk. Én azt gyanítom, hogy az előző menedékházban ivott víztől lettem rosszul, ott ugyanis nem az esővízből, hanem egy közeli patak vízéből nyerik az „ivóvizet”, ami sárga és kicsit darabos volt. Mint utólag elmondták a lányok Anne sem volt túl jól. Reggelre jobban lettem, 6 körül már fel is ébredtünk és gyorsan megpróbáltunk lelépni, nehogy a parkőr elkapjon minket. Elkapott. Azt mondta, hogy ki kell fizetnünk a különbözetet a sátor és a menedékház hely között, de hát nálunk nem volt persze semmi pénz. Végül írt egy számlát, amire rá kellett írnom a nevemet és a címemet, az irodában bemutatni és befizetni a különbözetet. A fantáziátokra bízom, hogy befizettem, vagy nem. De a büntető számlát elraktam emlékbe.
Minden esetre a túra gyönyörű volt. Délelőtt beértünk a városba és kipihentük a fáradalmakat.
Másnap elindultunk felfelé, a keleti part felé. Gyönyörű úton autóztunk és kempingeztünk és 2 nappal később elértük Új-Zélandi utazásunk egyik csúcspontját, (a 319.524 csúcspont közül) :-) a Fox gleccsert. Csak nézzétek a képeket.


Közelről


Távolról

Az ékszakát a Tazmán tenger partján töltöttük ,ahonnan lehetett látni a havas hegycsúcsokat reggel, pedig kirándultunk egyet a közeli lagúnához.


Mount Cook hegy a tengerpartról

Tovább mentünk a kb 30 km-re levő Franz Josef gleccserig. Szintén no comment:




Imi a gleccsernél


és a gleccser folyónál

Elég későn találtunk megálló helyet, úgyhogy mind a négyen a kocsiban aludtunk. Na ez volt az a pont, ahonnan már nagyon vártuk, hagy Blenheimbe érjünk és végre ágyban aludjunk.
Másnap a Pencake rocks nevű sziklaképződmény volt a hosszú megálló.



Innen tovább indultunk a következő kiszemelt kemping helyig, út közben viszont rátaláltam arra, ami már nagyon hiányzott. Murchisonon mentünk épp keresztül, mikor egy táblán a Kayak school feliratot láttam meg és mellette egy vadvízi kajakos képet. Padlófék, és irány kérdezősködni. Megkérdeztem az irodában, hogy mennyiért lehet velük túrázni. A válasz nem nagyon tetszett, mivel 200 dollárt mondta, de bemutattak egy amerikai srácnak, aki előző nap fejezte be a tanfolyamot és másnap akart evezni egyet a Buller river nevű folyón. Így csak a felszerelés bérleti díját kellett kifizetnem, vagyis 45 dollárt. Már eléggé fogytán voltam a pénznek, de ezt nem lehetett kihagyni. Meg is beszéltük, hogy másnap de. 10-kor találkozunk. És eljött a nagy nap, végre vízre szálltunk Joe-val. Előtte kicsit utána olvastam a folyónak és azt a szakaszát 3+-4-esre írta. Ez a valóságban azt jelentette, hogy az egész szakasz 2-es volt egy 3-as körüli és egy 3+-4-es zúgóval. Hát nem tudom elmondani, hogy mennyire élveztem.
Csak ketten voltunk a vízen, ami kristály tiszta és kb 17-18 fokos volt. Ilyen meleg vadvízen még sosem eveztem. A folyó nagy része nem volt túl erős, de gyönyörű volt a táj. Aztán jött a nagy zúgó, ami igazi vadvíz volt. Kiszálltunk megnézni, hogy hol menjünk le, aztán irány lefelé. Az tényleg eléggé dörgött és nagyon élveztem. Joe be is borult előttem, úgyhogy egy pillanatig azt hittem, hogy mindjárt a mentést is gyakorolhatom, de végül vissza eszkimózott. Szóval fantasztikus volt az evezés. Joe-val rengeteget beszélgettünk és meghívott Coloradoba. Olyan helyen lakik, hogy vadvízi kajakozni és sziklát mászni a munkahelyéről ebédszünetben szokott menni. Szóval megvan a következő úti cél.
A többiek nagyon rendesek voltak, türelmesen megvárták, hogy én jól kievezzem magam és délután elindultunk Blenheim felé, ahova este meg is érkeztünk. Másnap kezdődött a munkakeresés. Felhívtunk néhány helyet, de nem volt eredmény. Délután találkoztunk egy cseh sráccal, akit még Hastingsben ismertünk meg és onnantól ő is velünk tart. Bementünk a Pick nz nevű közvetítő irodába, ahol fél órán belül találtak is nekünk helyet. Ez volt pénteken és hétfőn volt az első munkanap egy szőlészetben. A hétvégére elmentünk a közeli Nelsonba és vasárnaptól már ágyban aludtunk Blenheimben. Egy munkaközvetítő cégnek dolgoztunk, mindig más szőlő ültetvényen a város körül. A feladat a következő volt: Minden tőkéről le kell vágni metszőollóval meghatározott számú (általában 20 körüli) éretlen fürtöt és csak ledobni a földre. Órabérben fizettek minket és enyhén szólva nem kellett megszakadni az óránkénti 13,5 dolláros, azaz kb 1500 ft-os fizetésért. Szóval nem volt rossz a helyzet. Az egyetlen gond a munkával, hogy néha nagyon unalmas volt és ezért lassan mentek az órák, de olyankor úgy fogtam fel, hogy nem olyan rossz dolog órabérben (nem is rosszban) unatkozni.
Az evezés miatt egy kicsit kevesebb pénzem maradt mint terveztem, így az első 10 napot az első fizetésig 50 dollárból, vagyis kb 5500 ft-ból kellett megoldanom. A vicc az, hogy itt meg is lehet. Szóval nem kell aggódni, nem éheztem. Csütörtöktől viszont megint nagy dőzsölés vette kezdetét.
Szóval jó volt a meló, de csütörtökön létszámleépítettek minket. A társaság felét elküldték, mert szezonon kívül vagyunk és sokkal kevesebb lett a meló. Gábort és engem leépítettek, Bori és Anne viszont maradhatnak. Ez így a legjobb, mert nekünk már úgyis nagyon mehetnékünk volt vissza Hastingsbe, Boriék viszont maradni akarnak, úgyhogy mi úgy döntöttünk Gáborral, hogy nem keresünk itt új melót, hanem a hétfő reggeli komppal irány észak. Sikeresen meg is érkeztünk, megálltunk Wellingtonban megnézni a Te Papa múzeumot (ha erre jártok, ne hagyjátok ki), aztán irány haza, Hastingsbe :-) Másnap reggel kerestünk melót, meg találtunk is egy áfonya ültetvényen. A délutánt pedig a jó öreg Waimarama beach-i hullámok hátán töltöttük. Az áfonya szedés nagyon vicces, meg a pénz is amit érte kapunk, de jövő héten indul az alma szüret. Beszéltünk a közvetítőnkkel és elvileg valamikor a jövő héten mehetünk almát szedni sok ropogós dollárokért. Addig meg kajára és szállásra bőven jó az áfonyázás. Mivel már mindent megnéztünk, amit beterveztünk, Hastingsben mi végig melózni, lazulni, szörfözni és jól élni akarunk, mivel az utóbbi néhány hét egy kicsit szűkösre sikeredett és nem akarok többet 30 centes párizsit enni. Meg egy kis pénzt is akarunk gyűjteni, hogy ne üres kézzel térjünk haza. Márciusban jár le a vízumunk, akkor reméljük, hogy kapunk egy másikat 6 hétre, a többit meg még nem tudjuk.
Remélem, hogy most mindenki elégedett a felrakott kép mennyiséggel.
Ja és a hosszú szünet oka, a drága internet pontosan a következőt jelenti: Pénzbedobós internet automaták vannak nagyon sok kempingben és kávézóban, de ahol nem bedobós az ár ott is ugyanannyi, 2 dollár/15 perc és nagyon lassú. Az első próbálkozások után úgy döntöttem, hogy nem bosszantom magam tovább ezzel a netezés mizériával. Viszont Mostantól újra minden nap elérhető vagyok, mivel visszatértünk az Új-Zélandi internet fellegvárába, a Travellers lodge nevű szállásra.
Hát egyelőre ennyit.
Írjatok ti is, megígérem, hogy mindenkinek válaszolok.
Folyt. Köv.

Néhány bónusz kép:


Gitárral a Fergburger előtt


Christchurch belváárosa


Csúnya barátom Glenorchyban


Reggel a kocsiban, de lehetne a Nyugati aluljáróban is.


Felpakolva a dzsungelben


A queenstowni kilátónál


Fóka koma


Uzsonna. (ez nem beállított kép, így volt letéve)


Welcome to New Zealand (Stewart Island)


Pingu


Reggel a tónál (ahol elkaptak minket a kalandos éjszaka után)


Szitakötőebéd a Pancake rocksnál


Ugrálás a Hastingshez közeli vízesésnél a 10 fok körüli vízbe

Bocs, de nem tudok valamiért képet feltölteni és így nincs értelme felraknom a sok süket szöveget. Le van tiltva a feltöltés, de egy hét múlva már Hastingsben leszek és onnan KÉPES leszek blogolni.
Még egy hét.
BOCS

Buek mindenkinek es utolag is boldog karacsonyt innen Uj-Zeland legdelebbi szigeterol a Stewart islandrol. Az ide vezeto utat majd kb 2 het mulva leirom, amikor visszaerunk a deli sziget eszaki reszere es letaborozunk 2-3 hetre, ugyanis amit a rossz internet hazzaferesrol irtam az a deli szigeten hatvanyozottan ervenyes.
Bovebben 2 het mulva.
Udv mindenkinek.

Hello!
Még egy hét és egy darabig elfelejtjük a melót.
Néha kicsit agyamra megy már ez a szállás, mert telt ház van és elég nagy a felfordulás, kosz, meg hasonlók. De azért összességében még mindig jó a hangulat, csak már utazhatnékom van.
2 hete hétfőn (Ez azt jelenti, hogy már azóta nem írtam. Bocs) véget ért a meló az almáskertben, mivel megritkítottuk az összes megritkítandót.
Az utol só napon még megvicceltük Co Sint, a maláj kollégánkat:


Citrom ízű banán van az almafán.

Kedden kb 3 órányi telefonálgatás után találtunk egy közvetítőt, aki azt ígérte, hogy januárig tud melót, különböző helyeken. Szerdától szombatig szilvát szedtünk, ami baromi jó volt, mert az almázás, már nagyon unalmas volt, ráadásul annyit ehettünk és hozhattunk haza amennyit csak akartunk és az nem volt kevés.
Aztán végig értünk a szilváson és múlt hét hétfőtől megint almát ritkítunk egy másik ültetvényen. A kis főnök egy félig skót, félig maori, de teljesen maori kinézetű fazon, aki egyébként baromi rendes, egy fejjel magasabb nálam és brutálisan ki van gyúrva. Ekkora embert én még nem láttam, de tényleg jó fej.
Közben csatlakozott hozzánk egy német lány Anne és egy izraeli srác Oded. Nagyon vicces volt, amikor valamiért a vallásokról beszélgettünk és az angolok megkérdezték, hogy ő milyen vallású. :-)
Szombat délután Anne, Gábor és én kimentünk az óceán partra, fürödtünk és bodyboardoztunk. Összeismerkedtünk pár német sráccal és egy lánnyal és hajnalig ittunk, gitároztunk, énekeltünk. Baromi jó volt. Aztán mi hárman a parton aludtunk a buszban. És igen Kékhaj, ő is megúszta szárazon. :-)
Nem tudom, mi van velem. :-)
Aztán ami reggel jött, na az nem volt semmi. Egy fazon a parton olvasgatott és a kocsija mögött egy feltűnően vadvízi kajaknak látszó tárgy hevert. Természetesen dumáltam vele (mármint a tulajdonosával :-)) és kölcsönkértem egy körre (mármint a kajakot :-)). Mondtam neki (mármint a tulajdonosának :-)), hogy fizetek érte (Mármint a kajakért :-)), de azt mondta, hogy csak akkor vihetem el (mármint a kajakot :-)), ha nem fizetek, úgyhogy nagy duzzogva elvittem ingyen. (mármint a kajakot :-)) Hát nem tudom leírni, hogy milyen volt ezerrel repeszteni a 2-3 m-es hullámokon. Ráeveztem, elkaptam, szörföztem, befordultam, felborultam, vissza eszkimóztam és ehhez hasonlók. Hatalmas volt. Egész nap fülig ért a szám. Aztán kölcsön kaptam egy szörfdeszkát is, de már jött a dagály és a hullámok nem voltak a legideálisabbak tanuláshoz, úgyhogy kb 1,5 másodpercig tudtam rajta állva maradni. Meg persze ment a Bodyboard is:


Let's surf

kb 4 órán keresztül folyamatosan a vízben voltam. Meg is lett az eredménye, a hullámokkal szembeni küzdelemben meghúzódott a nagylábujjam, ami viccesen hangzik, de egy ízületi gyulladás lett a vége. Viszont mivel én egy nagyon felkészült, sokat tapasztalt és jól felszerelt utazó vagyok, van nálam gyógyszer és már el is múlt. Viszont a napon leégett a szám. ??? Az még mindig sebes, de ettől függetlenül nagyon jó volt. Aztán hétfőtől szombatig megint meló, tegnap, azaz vasárnap pedig elmentünk a Cape kidnappers nevű helyre, ahol a Szulák fészkelnek, de nem éneklik, hogy nem harap a néni.
Egy kb 10 km-es óceánparti séta vezet oda. Az egyik oldalon az óceán, a másikon 50 m magas sziklafal.


Oda mentünk.

Figyelni kell, hogy az ember időben vissza induljon, mert ha jön a dagály akkor ott elég magasan áll a víz. Illetve épp az a baj, hogy nem áll, hanem csapdossa a sziklákat. Visszafele lett is belőle egy kis futás, mikor láttuk, hogy a víz sokkal feljebb jött, de futás közben mér láttunk, hogy azért az még messze volt. Viszont jól esett egy kis kocogás. Íme a képek.


A szulák és én.


Ott vannak a fiókák.


Gábor képe. Jó mi?


Cape Kidnappers

Fantasztikus kirándulás volt. Mintha egy természetfilmben lettem volna, ahogy szó szerint karnyújtásnyira voltam ezektől a gyönyörű Madaraktól. És pont költési időben érkeztünk, úgyhogy rengeteg fiókát is láttunk.

Most ismét meló van szombatig, de vasárnap remélhetőleg ki tudok kölcsönözni egy kajakot, hogy egész nap szörfözhessek. Aztán hétfőn és kedden még meló, a karácsonyt még Hastingsben töltjük új barátainkkal, és 25.-én indulunk a déli szigetre, amiről azt mondják, hogy ahhoz képest az északi semmi. Hát ez egyáltalán nem volt semmi, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok.

És most ismét válaszolok arra a NAGYON KEVÉS kommentárra és üzenőfalra amit írtatok. :-)

1. Az az ismeretlen, aki névtelenül idióta linkeket irkál az üzenőfalra hagyja abba, vagy pofán verem!!!

2. Viki: Az időjárás itt elég durván változékony. A múlt héten sokat esett és időnként elég hűvös volt, néha még 20 fokra is lement a hőmérséklet :-)
Viszont általában 40 fok van árnyékban és hihetetlenül párás a levegő, úgyhogy néha szívesen küldenék belőle haza egy pár fokot. :-)

3. Anna: A Mohaka river nevű folyót terveztem be, de lehet, hogy inkább kajakszörf lesz belőle. Egyébként csak a kereskedelmi cégek írják 4-5 erősségűnek, ugyanis minden folyóleírás 2-3-ra írja.
Viszont a déli szigeten tuti, hogy összevadvízezem magamat. :-) De bármilyen jó vizek is vannak itt, mindig is a Salza marad az én szerelmem. :-)

4. Balázs: Kedves Balázs.
Nekem van egy csepeli Balázs haverom, de ő nem szokott ilyeneket írni, úgyhogy vagy összekeversz valakivel, vagy ha tényleg te vagy az, akkor biztos elraboltak az ufók. :-) Viccen kívül: Semmi szükség bocsánatkérésre, ismerlek.
Viszont nem küldök neked haza helyi csajokat. Nem örülnél neki, hidd el. Sok minden van amiben az ember gyönyörködhet itt Új-Zélandon, de a nők nincsenek köztük. Az őslakosok (maorik) nagyok. Nagyon nagy harcos matriarhák. A bevándorlók meg angolok, vagy angolszászok: No comment. :-)

5. Boszorkány: Hát akkor mondd el a jó hírt minden ismerősödnek, hogy megtört az átok, mostantól nem jelent veszélyt at ismeretségi körödbe tartozni!

6. Compó: Köszi a tanácsokat, egyedül nem vágok neki a vadvíznek, csak vezetett túrákra akarok menni és kiélvezni, hogy én lehetek az utas. :-) Volt durvulás?

Remélem, hogy senkit nem hagytam ki, akinek még nem írtam, de ha mégis, akkor bocs és majd pótolom.

TI MEG ÍRJATOK, ÜZENJETEK, KOMMENTÁLJATOK!!!

Ja, egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem:
Találtunk egy eper farmot, ahol szedd magad módra lehet venni az epret. Természetesen rendszeresen bemegyünk szedni fél kilót 2 dollárért és közben megeszünk fejenként legalább egy kilót. Hatalmas és hihetetlenül finom eprek vannak ott, úgyhogy én soha nem bírom abbahagyni és mindig rosszullétig eszem magam.



Ezek azok az eprek


Két pofára...

Írjatok, üzenjetek, folyt. köv.

Most nem tudok új helyekről beszámolni, csak úgy írok, mert ráérek.
A melóról:
Azért ennek is megvannak ám az árnyoldalai. Taknyom nyálam egybefolyik az allergia miatt. Szoktam is mondogatni, hogy "milyen érdekes, hogy a nózimon ott lóg a harisnya."
Tegnap kaptam egy munkavédelmi maszkot, ez sokat javít a helyzeten. De amúgy is, még 3 hetet féllábon is kibírok. A terv ugyanis az, hogy még kb 3 hétig itt melózunk és ha minden terv szerint megy, akkor addigra olyan 1500 dollárt össze tudunk gyűjteni. 20.-án elindulnánk dl felé egy kiss megállóval Wellingtonban, a fővárosban, 22.-én átkompolnánk a déli szigetre és a karácsonyt már Christchurchben töltenénk, aztán az 1500 ropogós dollárral a zsebünkben 3 hétig utazgatnánk. Persze előfordulhat, hogy itt nem lesz addig, meló, de akkor lelépünk előbb és melózunk még 1-2 hetet délen.
Ma kaptunk 50% előleget a fizunkból. A teljes összeget majd akkor kapjuk meg, mikor aláírjuk a szerződést és ráírjuk az adószámunkat. A számot ma meg is kaptuk, úgyhogy holnaptól már legalizálnak minket a melóhelyen. Adószám, munkavállalási engedély bepecsételve az útlevelünkbe, minden megvan. VÉGRE. 2009 március 17-ig legálisan maradhatunk és dolgozhatunk az országban. Mivel igen nagy az esélye, hogy miután hazamentem soha többé nem jövök ide, ezért ez előtt ne is számítsatok rám. Ki akarom használni amennyire csak lehet. Bármennyire is hiányoztok. Mert hiányoztok ám. Jó kis sörözések, meg koncertek Hajókával a kisöcsémmel, kirándulások, borozások apuval és anyu küldj valami rendes kaját!!! Meg a nővéreim, meg a barátaim, meg a barátnőim :-) (Csak viccelek ám)
Szóval igyekszem minnél jobban kihasználni az itt töltött időt. (Ez egyelőre sikerül is :-))
Ma a fizu előlegből vettem egy gitárt. Juhéjj!!!!!!!!!
Már nagyon hiányzott. És ami még nagyon hiányzik az egy zorall vadvízi kajakozás. Nemsokára arra is befizetek. Van innen 50 km-re egy király folyó, 3-5-ös szakaszok vannak rajta. Szerintem azt 2 héten belül jól megevezem. Hű de várom már.
És most eljött az idő, hogy a sok hozzászólásra reagáljak. Mindenki válassza ki a sajátját.
Először is általában mindenkinek köszi a jókívánságokat a drukkolást az aggódást és az udvariasan elismerő sorokat a blogról.

Aki pedig irigyel és jönne és hasonlók, az jöjjön! Van még hely a buszban :-)

Compi, neked se csak a szád járjon, hanem csomagolj! :-)

Berci, amibe te virágot ültetsz azt remélem, tudod, hogy hova dugom fel neked. De akkor már kaktusz legyen ám. Küldj képet, hogy hogy áll a lakás! Kitartás!

Anyu, jó kajakozást. Merre evezel? A szúnyog szigetet ki ne hagyd, nagyon szép naplementében. Csak óvatosan az eszkimó fordulóval!!! :-)

Apu, tényleg kijössz, ha nem írok többet, mert akkor nem írok.

Sissy, bocs, de nem csinálok msn-t mert nem tudom soha előre, hogy mi fog történni épp aznap este (buli, vagy bármi hasonló) viszont nagyon örülök azoknak amiket írtok és előbb-UTÓBB reagálok is rá, úgyhogy ne hagyjátok abba.

Anti, királyak a képeid. Egyszer rendezünk egy versenyt egy balos körforgalomban. Az én fejemmel együtt sokkal szebbek a képek nem? :-)

Maya és Balázs, a Jet boatingot még szép, hogy kipróbáljuk.

Orsi, úgy örültem az örömödnek ahogy az örömömnek örültél! :-) De tényleg nagyon köszi hogy ennyire lelkes vagy. ÍRJÁL MÉG

Hajóka, te meg írjál már valamit B.M. :-)
és ne azt, hogy valami. (Ismerlek ám)

Zolti a béka, aki gyorsan mint a rakéta egyetlen mozdulattal felrakta a blogomat és engem az Alpes oldalára brekkekkeeee. 1000 Köszi érte. Üdv a kiccsaládodnak.

Viki, Zsolti, köszi, hogy ti is írtatok és olvastatátok a dolgaimat. Olvassatok és írjatok ezután is!

Kékhaj, még szerencse, hogy a nyári felkészülésemről a tőled megszokott diszkrét módon írtál :-) de ami az ausztrál csajt illeti, ki kell hogy ábrándítsalak. Megúszta. De ami késik, nem múlik. Vagy lehet, hogy nekem már csak kecskével megy?

Zsirnoc, ne tikkeld be! Emlékszem rád!
A sál örök. Ki tudja, hogy mióta várta már Mária Terézia siralomházába zárva, hogy két barát felfedezze töriórán. Mint a Zsirnóc sztori. Egy sztori, ami magában foglal mindent a világegyetem keletkezésétől kezdve, Sthal Judit szakácskönyvén keresztül Nosterdamus beteljesületlen jóslataiig.
Az itteni flóra és fauna egyetlen rám veszélyes élőlénye rajta van a blogon lefényképezve. A többi nem jelent számomra veszélyt, mivel rám se hederít. :-)

Laca, végre. Már azt hittem, mondtam valamit amivel megbántottalak, ugyanis nem mindenre emlékszem a buliból. :-)
Erőt a felújításhoz, majd küldök kajakos képeket, hátha az segít. Ő vagy inkább mégsem. :-)

Hát ennyit mára, megyek, hogy holnap kipihenten tudjam átadni magam új hivatásomnak, az almaritkításnak.
Írjatok, írjatok, írjatok!!!