Szabadszombat van. Még mindig. Ugye?!
Jaja. De természetesen első a kellően részletes és pontos tájékoztatás, tehát ezért GépElek most is lelkiismeretesen időt, de leginkább fáradtságot nem kímélve!
Szóval:
A tegnap esti minősíthetetlen vacsora emlékét ma kellemesen feledtette az egész nap egyenletesen fújó szél.
Folyamatos 4-5Bft lobogtatta a zászlókat délután 4-ig.
Az első alkalom volt, hogy nem kellett a 17m2-es brünhildát pumpálgatni.
Szóval nem is történt semmi érdekfeszítő, mert csak: csúsztunk, csúsztunk és csúsztunk. Orrvérzésig.
Mai baleseti statisztikánk:
-1db méretes púp (deszka általi)
-térd alatti kék folt (ismeretlen eredetű)
-leégett váll
-csíkosra pörkölődött boka (2db)
-Vörös orr...
Aztán sötétedés után vissza a Panorámába.
És....
Nagyon érdekes dologra kellett rádöbbennem a ma esti vacsora során.
Arab barátaink verhetetlenek a levesgyártásban. Már régóta érzékeltem ezt a kifinomult Big Mac-en és közepes kólán edződött belső receptoraimmal, de ténylegesen kőbe vésni csak a menetrendszerinti, 8 óra után kezdődő kulináris túra után mertem. Sőt! Továbbmegyek. Ez a "vacsora" néven alulminősített szent táplálékfelvétel alighanem gyökeresen megváltoztatta az életemet. Asszem!
A legfontosabb először is a svédasztal -vagy inkább nevezzük büfépultnak- leveseskondér oldali megközelítése. Szerény, negyedórás intenzív megfigyelésem alapján az emberek 90%-a itt bukja el élete egyik legnagyobb élményét. Ugyanis a legtöbben felemelik a fedőt, és a szürkészöld, opálos lében úszkáló, gyanús állagú hagymadarabkák és apró
körökben fénylő zsíradék láttán igen gyors mozdulattal visszahelyezik azt. Ekkor már a hozzá nem értő, de korgó gyomrú egyéneket sokszor még a "Vermecil", "Lentil" és
egyéb izgalmasan csengő nevek sem hozzák lázba.
Természetesen az ultrakíváncsiak és a 100kg felettiek ettől azért tovább merészkednek. Magyarul: a levesben dekkoló forrónyelű szedőkanállal felkavarják annak élővilágát, és belekotornak a kondér izgalmas legmélyebb bugyraiba. Hmmm..... Visszaejtve a fedőt ekkor a férfiak rögtön a BEEF feliratú, várhatóan tartalmas húsokat rejtő krómvájling felé,a nők viszont az ijedtséget orvosolandó, a sütispult irányába távoznak határozottan. És ez nem vicc! Ez már a saját reprezentatív megfigyelésem eredménye....
Én viszont ma LEVES-t ettem. Kéccer is.
Az előzőekben felsorolt alkotóelemeken kívül találtam még apró főtt marhahúsdarabkákat (remélem, hogy marha, mert csak a szine alapján tippeltem), lencsét, valami hosszúkás zöldségdarabkákat és valamilyen világos kenyérmorzsa-szerű sűrítőanyagot is.
Az első körben még úgy gondoltam, hogy én aki tudvalevőleg még a gyümölcslevest is megborsozom, ezt a fűszert most kihagynám, hiszen ez lé valahogy ezt az alkotóelemet nem kívánja. A második fordulóban viszont erőteljesen megráztam a teli csésze felett a fehér kis "P" jelű porcelánedénykét és láss csodát: az ég világon nem történt semmi.... másfél mokkáskanálnyi bors sem ütött ki a "Vermecil Soup" ízorgiáján. Csoda ez, bizony!
A lencseleves nevű főzetükből például már volt, hogy a hatodik tányérocska után már csak a kimondottan jó neveltetésemnek köszönhetem, hogy ki tudtam tapogatni az illendőség korlátait. A tegnapelőtti húslevesszerű- (daráltcsirkehúsos)húsleves után komolyan gondolkodtam az arabus szakács otthoni foglalkoztatásán.
És már csak egyet kell aludni a következő vacsoráig. Wow.
Megyek is aludni. Holnap még a reggel 10-kor kezdődő vasárnapi kájtozásról sem lehet hiányozni, a lelkem már ünneplőbe is öltöztettem.
Csók mindenkinek.
