Szia kedves idegen!
Előszó:
A bejegyzésem címe "Rétegről rétegre". Igen ez nem véletlen... mivel ez a legelső alkalom hogy blogot írok, ezért nem célom "in medias res", vagyis egyből a közepépe vágni.
Most kissé úgy érzem magam, mintha egy sötét szoba közepén toporognék és nem tudok a padló közepére festett fehér körből kilépni...
Kezdjük a menetelést talán a jobb lábammal, ami egy képzeletbeli idővonalra lép, egészen a kezderekig s így megtöltve a fekete szobácska falát színes képekkel.
Ezek a képek a gyerekkoromat idézik... egy nagy kertes házban nőttem fel, viszonylag jó anyagi körülmények között. Gyereknek lenni nekem a gondtalanságot és a boldogságot jelentette, sokat játszottam, rajzoltam és sok kis barátom volt...én mai napig ugy gondolom h mindenki legbensője egy gyermek... innen indul minden... az h kik leszünk, h mivé válunk, az a gyermekségünkben rejlik. Nagyszázaléka genetika, de sokat számítanak a tanult viselkedési formák is, és ehhez elengedetlen a szülőről vett példa!
Az én szüleim szeretetben neveltek minket (ugyanis 3an vagyunk testvérek, van egy 25 éves bátyám és egy 11 éves hugom), de mostanában egyre jobban azt tapasztalom, h nem megy nekik. Ahogy felnövünk, kicsúszik a kezük közül az irányítás... minden egyre jobban romlik... és innen válik személyessé a történetem...
(hamarosan folytatása következik)
Oldal :
1