Kicsit meg vagyok ijedve az érzéseimtől.
Nem tudom eldönteni, hogy az eszemre, vagy a szívemre hallgassak? Végtére is az ész mit diktál? A megtanult erkölcsi normákat, a társadalom elvárásait közvetíti, és mondatja velünk. És a szív? Mi a biztosíték arra, hogy nem csal meg? Hogy nem azt érezteti velünk, amit érezni akarunk? Nagy dilemma, okosan dönteni képtelenség. Egyelőre én így látom. Kétségbeesett küzdelmet folytatok a jó és a rossz harcának megállításáért. Én csak az arany középutat keresem, és vágyom.
Azt a középutat, ami egy nyugalmas élethez vezet. Egy olyan élet felé, ahol a gyermekeim nyugodtan, boldogan és kiegyensúlyozottan élnek velem, és tán még valakivel, aki elfogadja és szereti Őket. Mert nekem ez számít. Én is ember vagyok, mégpedig abból a fajtából való, aki szeretetre vágyik, abból töltődik, és a napja, az életvitele a szerint alakul, hogy mennyire van feltöltve szeretettel. Biztonságra és állandóságra vágyom, és nem tudom, ki adhatja meg nekem ezt. Annyira vágyom erre, hogy szinte megmételyezi az életemet. Kétségbeesett, és vágyakozó vagyok, állandó reménység az életem, hogy majd egyszer talán jobb lesz. Pedig eddig sosem lett jobb. És nem értem, miért?
Nem akarom sem a tökéleteset, sem a legjobbat. Csak élhető legyen, és éltető. De mindenképpen jobb, mint ami van.........

Jajj!! Kiborul a bili....
Kata, köszi, azt hiszem ezt már én is eldöntöttem, hogy úgyis marad minden a régiben. Az az érdekes, hogyha lenne valakije, annak örülnék a legjobban. Legalább (esetleg) megtudná, hogy a szex nem arról szól, mint amiről szerinte. Nagyon értelmesre sikerült. A gyerekekhez a hozzáállása igen változó mostanság. Ha a kicsi kedves vele, ő is az. Ami a legjobban bosszant mostanság: kérdez vagy mond valamit neki, és válaszra sem méltatja!!!!!! A saját gyerekét!! Basszus, akkora paraszt. Szegény meg jön oda, hogy apa nem válaszolt. A szívem vérzik. Megkérdezték tőlem mostanában többen is, hogy van e férjem/párom. Vagy egyedül nevelem Őket? Hát voltaképpen mindkettő. Van egy kolonc a nyakamon, aki a férjem, de egyedül nevelem a skacokat. Halál ciki.....
Tényleg rájöttem, hogy nem is az zavar a legjobban, amilyen velem, hanem ahogyan a gyerekeivel bánik/nem bánik.
Pedig élhetnék boldogan is. Nem tudom, elrontottam e valamit, ami miatt ezt érdemlem. Tutira van valami bűnöm, csak azt nem tudom, hogy a két kis ártatlan lelkemnek mi a bűne. Az, hogy az ő gyerekiként születtek a világra????
Na még valamire rájöttem. Azt látja a gyerekekben, hogy mi az amitől önmagát meg kell fosztania miattuk. Gondolok itt a márkás ruhákra, jó kocsira, egyébre. Frusztrálja azt hiszem. Dicsekedni szeret velük, hogy milyen szépek, okosak, ügyesek. De már bocsi, ez egyáltalán nem az ő érdeme. Semennyire. Mindenre én tanítottam őket. A szobatisztaságért semmit nem tett, a cumi elhagyásánál a gyerek nem is ordított érte, de adjuk vissza, hisz úgy szereti. És még egyszer leírom: a gyerek nem is kérte!!!! Félt, hogy valamit tennie kell. Mindig ezt csinálja. A kényelmes utat választja, hiszen a hülye felesége, úgyis mindent megold helyette. Ha kiönti az innivalót a gyerek, akkor egy szerencsétlen béna. De fel nem törli, addig vár, amíg én meg nem teszem...mint mindent.
Ismét jól kisiránkoztam magam. Pedig ez csak a negyede talán mindennek.
És sikerült hozzászólásként is elküldenem. Béna vagyok.

Hát idáig jutottam. Úgy érzem, ki kell írnom magamból a keserűségemet. Totál elegem van. Olyan szar az életem, hogy nem tudom lesz e még valaha jobb. Férjem van, két gyönyörű gyerekem, akiket imádok, mégis gyűlölöm az egészet.
Ami hiányzik az életemből az a SZERETET!!! Mert csak én adok. Egész napom azzal megy el, hogy rendet rakok, takarítok, főzök, mosok, teregetek, mosogatok, sorolhatnám. És itt van még a két puruttya. Délelőtt játszó, vagy megyünk a dolgunkra. Bkv-val, mindig hármasban, babakocsis + a rohangálós. De már a babakocsis is rohangálós, őt sem tudom 3 órára a kocsiba kényszeríteni. Mindig itt vannak velem. Nincs olyan nap, olyan óra, olyan perc, hogy ne lennének a seggembe. Mindent megteszek értük, ők meg állandóan hisztiznek, üvöltöznek, akaratoskodnak, követelőznek. De imádom őket, csak most olyan nehéz elviselnem ezeket. Főleg, hogy tudom, hogy az én lelki válságom az ő kedélyük romlásának az oka.
Az igazi problémát a férjem jelenti. SEMMIT nem segít. Hazajön valamikor, letagadja azt is, hogy mikor, hogy ne kérjem számon, miért nem csinált itthon semmit, amíg egyedül volt. Merthogy neki megadatik az a napi 2-3 óra egyedül. Nekem is hiányzik, de ő ezt fel sem fogja. Vagy csak egyszerűen tojik rám. Soha egy puszi, egy csók, egy hogyvagy, hogy telt a napod, semmi. Hazajön, megeszi amit főztem, komment nélkül. Se köszi, se fincsi volt, se rossz volt. Utána leül a net elé, és mint kiderült olyan pornóoldalakat néz.... Nem a pornóval van a baj. Csak azzal a fajtával van nekem gondom...... No mindegy.
Természetesen játszóra sosem jön le, akármilyen korán is ér haza. (nem fix a munkaideje) Aztán hazajövünk a gyerekekkel, és onnantól csak az idegbaj. Úgy beszél hozzájuk, mintha a seggéből rántotta volna ki őket. Csak néhány példa: Takarodj már a tévé elől a ***** anyádba! Menj már a ****omba innen te büdös paraszt. Meg ilyenek. Pedig szegény gyerek csak az apját akarja.
Aztán ha rájön a kangörcs. Csók nálunk a szex előtt már idejét sem tudom, mikor volt. Legjellemzőbb, hogy megáll előttem, a farkát a képembe tolva közli: szopjál ribanc. És mosolyog hozzá. Igazából azt hiszem az a baj, hogy szerintem a pornóból veszi a tippeket. Nem érti, hogy nem ez a normális. Én meg örülök, ha csak megdug, mert nem kell tennem semmit. Egyáltalán nem kívánom őt. Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy egy kicsit gyengéd legyen. Ja!! És a szép az egészben, hogy azt hiszi, hogy megcsalom. Sejti, hogy ez így nem az igazi. De nem tesz semmit. Azt mondja szeret. Hmmmm..... hát nem tudom. Nem tudom, meddig bírom még gyengédség, egy erős féfikar ölelése nélkül, fincsi csókok hiányával.
Egyre jobban zavar, amikor boldog családokat látok. Ahol az apuka boldogan játszik, mókázik a gyerekeivel, az anyukán látszik, hogy fodrászhoz, kozmetikushoz jár, a gyerekek boldogok, kiegyensúlyozottak.
Szóval nem jó így. Kíváncsi vagyok, mit hoz a hétvége. Az szokott lenni a legrosszabb.