...elmész mellette,megfordul, de te észre sem veszed, csak jóval utánna kerít el a sejtés, hogy valami fura érzés szállt beléd, s mire a tudatig jut a gondolat hogy visszanézz, már be is fordult az elsó sarkon.... valahogy így ment el ma mellettem a város, a világ... A reggeli napfény kecsegtetőn megsimogatja a reggeli forgalom zaját, s ma is végiggondolja, hogy szóbaálljon-e vele... Persze megint csak nem teszi... ahogy már régóta nem... ahogy az ember is ő is megúnja, ha sokszázadszor is hiába próbél valamit elérni hasztalan....

...nos régóta nem fogta írás eme felületet, éppen azért mert akinek itt írnia lehetett volna rengeteg más dologgal foglalta el magát...

A zenekari élet, folyamatos dalszerzés, és próbára járás, és azenekar ügyeinek szervezése bonyolítása rengeteg időt képes felemészteni. Emellett az EMI klub támogatójaként az embernek néha szintén sok szerep jut, ha kicsit is hajlamos a tetrekészségre, a láblógatás helyett... így például lehet koncerttermet felszerelni hang- és fénytechnikával, koncerteket szervezni, plakátokat nyomtatni, és még egy rakás más dologgal időt tölteni...

No persze boldog lehet az ember, amikor az élete megtelik a számára fontos dolgokkal, és idejét ilyenekkel töltheti, s eszébe sem jutna panaszkodni, még akkor sem, ha ezek a dolgok sem mennek mindig jól, és könnyen... Elégedettséggel fekhet le így az ember hullafáradtan esténként, méghacsak néhány órára is, és örömmel ébredhet tudván, hogy szívének ilyen fontos dolgokért kell aznap tennie.

Mindeközben persze, mint az összes ember, minthogy természeténél fogva igen nehezen képes felismerni a helyzetéből fakadó örömöket, és előnyöket, hajlamos azért elveszni a részletek közt, és alkalmi nehézségek közt bukdácsolva akár elveszettnek, kiábrándultnak, fáradtnak, és haragosnak érezni magát...
S ha legnagyobb gondja is, hogy miként nevezze el művészetét, mely egyébként gördülékenyen dúskeblű múzsákból folyton táplálkozólag gazdagan ontja az elégedettségre okot adó szerzeményeket, igen talán el-el bizonytalanodik, nem látva, maga az hogy közben alkot, sokkal fontosabb, és csodálatos dolog...

De azért a dolgok csak mennek, a hétszázát, még ha néha jól fenéken kell is billenteni őket, hogy a bukkanókon átlendüljenek...

...Kapaszkodókat keres, próbál felkapaszkodni, ha lábát egy sziklán meg tudja vetni, hát megveti, és tovább tolja magát, nem törődik sem a széllel, sem az arcába hulló esővel, s ha már ujjai közt a vér csordul ki, s ha lábai sem bírják már tovább, akkor is csak tovább kapaszkodik, míg csak nem ér fel teljesen...

Nincs költői megfogalmazás, nincs metafora, csak csupasz szavak vannak, mintegy a mondandó lerágott csontváza...
Döntést hozni nehéz. Nehéz eldobni mindent, ami bár ha még oly értéktelen silány is, biztos... feláldozni a bizonytalanért, ami magában foglalja a reményteli kimenetel esélyét...

Valmikor, ha úgy érbred az ember, s vele a tudat, hogy ott fészkel benne egy gondolat, mely nem nyughat, míg ki nem fejeződik valahogy... olyankor van, hogy nem tudjuk mi érintett meg, csak azt hogy hagyni kell azt a gondolatot megszületni, hadd szárnyaljon szabadon formát öltve, s ha szerencsések vagyunk egy percre úgy érezhetjük, teremtettünk valamit...
S ha az a gondolat elég lendülettel rendelkezik hogy úgy váljék valósággá, még az is meglehet hogy valami maradandót alkotunk...

Hadd köszöntsem ezt a szép ünnepet így küszöbén efféle gondolatokkal...

Mindenkinek Békés és boldog Karácsonyt kívánok, s még azt hogy aki csak teheti, töltse szeretteivel, és legalább most egy kicsit hallgassa meg őket...

Mikor tudjuk eldönteni, egy viharos helyzetben mi a legrosszabb? talán éppen csak ha már végét ért a helyzet, de mi van, ha mikor azt hisszük vége, akor jön a java? efféle felfogással totális pesszimizmushoz jutnánk, mert mindig attól rettegnénk, mi jön még... Talán nem véletlen hogy már közhelyszerűen emlegetjük a hollámhegyeket, s völgyeket... Belegondolva, ha a kellemetlen helyzet mondjuk egy vihar volna az óceán közepén, akkor a legrosszabb ami jöhet, az a 30 méteres hullám... annál rosszab nem lehet, s ha már azon túl vagyunk, akkor van okunk hálát adni bárminek, bárkinek, hogy még egyben a hajónk... s ha mégis jön egy 2x akkora hullám utánna., nos, hát aki már túlélt egy 30méteres hullámot, annak talán van esélye még itt is... Szokták mondani azt is, hogy ami nem pusztít el, az megerősít, talán valóban kicsit így lehet...


Azt gondolná az ember, hogy a nem éppen vidám monológok minden esetben lelki problémákat, vagy szomorúságot bánatot rejtenek... Pedig bele kell csak gondolni, bolondabb aligha van annál, aki ebben a világban mindig tud mosolyogni, ez a világ nem éppen a tökéletes, és végképpen nem az, ami az ember boldgságára rászolgál... Node látni ezt még nem panasz, s tudni sem pesszimizmus, vagy depresszív hajlam, pusztán csak valóságlátó megközelítés... Talán még hasznos is lehet...

Node ám lássuk csak... van amikor azért elkapja az embert az örvény, és van hogy valóban elege van mindenből, de ilyenkor talán alegjobb, ha ezt elis mondja valakinek, vagy megpróbálja kiadni magából, hogy aztán mielőbb nekiláthasson felkerekedni, és kimászni abból a pocsolyából, amiben hever...