"Vágtatnék tovább veled az éjben,
az álmok foltos indián lován...

...Azóta szüntelen,
őt látom mindenhol.
Meredten nézek a távolba,
otthonom kőpokol.
Szilánkos mennyország,
folyékony torztükör,
szentjánosbogarak fényében tündököl."

...

Ismét itt vagyok. Gondoltam ide könnyebb lesz leírni, amit egyébként "nem merek".
Kezdjük az elején! Tudom, hogy én voltam az idióta, amikor egy-két hétig bomlott elmével rohangáltam, és már a világomat sem tudtam, elhanyagoltalak, nem figyeltem Rád. Azzal is tisztában vagyok, hogy hihetetlen módon elrontottam az egészet.
Mindezek ellenére UGYANÚGY ÉRZEK irántad. FONTOS VAGY NEKEM, mert olyan dolgokat hozol ki belőlem amiket más nem. VELED AKAROK LENNI, mert olyankor igazán az lehetek aki vagyok. És ezt más nem értheti, CSAK TE. Amikor becsukod a szemed, amikor becsukom a szemem, és egy pillanat alatt megszűnik az egész világ. És ott vagyok veled, megérintelek és azt érzem, hogy NÉLKÜLED SEMMI VAGYOK, csak általad akarok létezni. Nem tudom másképpen mondani, nekem TE VAGY A MINDEN. Te vagy az, akivel, akiért, akiben, önző módon élni akarok. Nekem nem kell senki más, mert már megtaláltalak, elvesztem benned és nem akarok kitalálni belőled.
A végére csak egy kérésem maradt: Adj még nekünk egy esélyt, és ne engedj el!

Varázsló

Wass Albert - A szív

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

"Ha tudom, hogy Te vagy,
Ki kezem után kap,
S jobban hallom, mit súg a szád...
Elmondtam volna, hogy nem telt el úgy nap:
Az álom határán ne gondolnék Rád.

Míg nem láttalak nem fájt, hogy egyedül vagyok.
Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék...
Úgy érzem, ha kell hát meg is halok.
De Te érted élni azt még jobban szeretnék."

Nyerges Attila (Ismerős Arcok - Árnyéknak lenni)

Üdvözletem!

Elérkezettnek láttam az időt, hogy kiírjam magamból azt, amit eddig hagytam kavarogni odabent. Sok-sok kérdés, értetlenség és keserűség, persze kívül mosollyal palástolva.
Alig pár napja, hogy megkaptam a következő mondatot: "annyit mindenképpen szeretnék, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat". Hm... De "jó" ezt olvasni valakitől, akit tiszta szívedből szeretsz. És innentől jöttek a kérdések, az értetlenség és a keserűség. Tudom, hogy hülye voltam... De ennyire? És pont azért veszítem el, mert nem tudtam leplezni, hogy mennyire hiányzik? "I don't know."
Leginkább ilyenkor szeretném felütni a 'Mit tegyünk, ha már majdnem mindent elrontottunk?' című könyvet, megkeresni a megoldást, helyrehozni a dolgokat, és folytatni úgy, mint amikor még minden rendben volt... Sajnos ez a könyv még nem íródott meg, vagy ha igen, akkor túl drága ahhoz, hogy a könyvtáramban tudjam. Ez az én formám...
De! Értekezzünk kicsit másról is, talán jobb ha nem gondolok mindig rá. Bár ha jobban belegondolok, akkor is rá gondolok, ha nem akarok rá gondolni... Pff... Egy újabb könyvre lenne szükségem: 'Gondolatelterelés felső fokon - kezdőknek'
No jó. Látom, ez most nem fog menni. Akkor ennyi az első írásom. Még jövök!

Hun