Fiatalos pezsgés és buddhista nyugalom a modern világ kényelme és a természet közelsége együtt. Ez Samui, Thaiföld elvarázsolt szigete. Egy kis eldugott szigetvilág, alig néhány órányira a nagyvárosok betonrengetegétől. Halászfaluk és érintetlen partok, orchideák és pálmaligetek, bambusznád kunyhók, okos elefántok és játékos majmok - ahol a modern kornak azért tettek annyi engedményt, amennyit a turisták elvárnak. Mégis minden egyszerű és a kényelmet szolgálja, a reptér mintha a természetközeli hagyományos thai építészetet ötvözné a mai világ minden igényt kielégítő szolgáltatásaival. A virágfüzérek elborítanak szinte mindent, a sziget minden pontjáról látható régi Buddha-szobor pedig egy hegyoromról hatalmas, bölcs mosollyal úgy tekint le a szigetre és lakóira, mintha a mennyek magasából szemlélné a mai fiatalok zajos világát. Talán ilyennek képzelheti ő is a nirvánát, ahol az ember megszabadul minden földi hiuságtól, és egységben él a természettel.
A leírás az aeroviva oldalairól származik.

A hajnal vöröslő fényéből kiemelkedik egy hatalmas, soktornyú sziluett. Olyan, mint a mesékben a tündérváros. Hatalmas méretei, formájának szépsége lenyűgözik a látogatót. Angkor Wat ez, a szellemváros. Ha Angkor nem létezne, ha sikerült volna elemésztenie az őserdőnek, az őrült kutatókon és belvárosi kocabuddhistákon kívül senki nem vágyna Kambodzsába. De Angkor létezik és uralja a vidéket. Teljünk el látvánnyal, majd hunyjuk le a szemünket, és álmodjunk! Először is öltöztessük fel az épületeket! A kopasz falakra stukkódíszek, festmények, a domborművekre színek kerülnek, a csúcsokra, a tornyok oldalára aranyozás, sárga textíliákba öltöztetjük a szobrokat, az ajtókra, ablakokra színes függönyöket rakunk. Megtöltjük az utcát fákkal. Kisebb-nagyobb csatornákat építünk, víztározókat, hogy enyhítsék a hőséget és kellemes hűvös szellőt keltsenek maguk körül. Aztán megtöltjük az utcákat-tereket emberekkel. Nem hangoskodó, rövidnadrágos európai turistákkal, hanem színes ruhákba öltözött helyi előkelőkkel, akik feldíszített elefántokon, hordszékeken járnak-kelnek, vagy bambusz napernyők alatt sétálnak tova. Az Angkor a középkorban. A cikk az aeroviva oldalairól származik.

Egy-két hét alatt nem lehet bejárni, megismerni egész Délkelet-Ázsiát. De lehet belőle annyit látni, hogy az ember elmondhassa magáról: tudok róla valamit. Ha azt mondjuk Ázsiának erre a szegletére, hogy sokszínű, még csak közelítjük a valót. A gazdagság és a szegénység, a pompa és az egyszerűség, az elképesztően régi és a lélegzetelállítóan modern között szinte átmenet nélkül csapongunk, amikor bejárjuk a vidéket. Felhőkarcolók, műholdas telefonok, gyorsvasutak az egyik oldalon, miközben a másik oldalon szalmakalapos parasztok bivalyokkal szántanak, asszonyok hatalmas terheket hordoznak a vállukra vezetett bambuszrudakon, biciklisták verik fel a port maguk mögött. Mintha ezer kilométerekre járnánk egymástól, pedig talán öt percre sem távolodtunk. De a világnak ezt a szegletét nem - nem csak - ezért szeretjük. Hanem azért (is), mert az ellentmondások, az ősi kultúrák és a modern technika mellett, és ellenére, itt érezheti magát leginkább jól az ember. Elnyúlva tengerparton, nem gondolva sem újra, sem régire, csak a tájra, az időre, a vízre, a homokra és a nyugalomra. A leírás az aeroviva oldalairól származik.

Van úgy vele az ember, hogy szeretné ő az ázsiai vadregényt, de csak fenntartásokkal. Nem szeretne például ízeltlábúakat látni a mosdóban, bizonytalan eredetű élelmiszereket fogyasztani. Egy igazi hátizsákos kalandor számára ez talán kispolgári csökevény, de tulajdonképpen érthető. Nos, aki így érez, annak érdemes Szingapúrral és Malajziával kezdenie Ázsia megismerését. Akár ki is lehetne írva a reptérre: Ázsia kezdőknek. Vannak ennek a vidéknek más nagy előnyei is kezdők számára. Amolyan négy az egyben megoldás. Ázsia három nagy meghatározó kultúráját ismerhetik meg itt egyszerre. Szingapúrban a többség kínai. Gyakorta kínaibb a szárazföldi kínainál. Ami a kínai életformában érdekes és különleges, az itt fellelhető. Szerencsesüti és holdújév, porcelánvázák és éttermek mindenütt. Malajziában a többség maláj, az indonézek rokona, a térség őslakója. Színpompás népviseletek és a maláj konyha furcsaságai (pl. rostonsült mogyorókrémmel) kápráztatják el a turistákat. Harmadiknak itt vannak az indusok. Hozták magukkal Indiából a füstölőket, a hindu szertartásokat, a csípős ételeket és sokszínű szárikat. Negyediknek itt van Európa. A Brit Birodalom, mint egykori gyarmattartó. Nem csak az angol nyelvet hagyták itt, de a pontosság iránti igényt is. Szóval, akár négy az egyben. Megéri. Forrás: aeroviva

Strand, foci, szamba. Rio felpezsdíti a vérünket, megmozgatja a testünket és a fantáziánkat. Mintha az egész város kint élne a strandon, rúgják a bőrt, isszák az üdítőket, egy szál bikiniben élik végig az életet. Nincs mégegy ilyen városa a világnak. Az ember érzékei folyamatosan a csúcson vannak, kapdossa a fejét a gyönyörű, vonzó formák és a meleg színek között. A város magával ragad. A Copacabana végtelennek látszó homokja, a Cukorsüveg-hegy csúcsáról elénk táruló páratlan látvány, a Megváltó szobrának hatalmas, mégis szinte repülni látszó alakja feldob és felkavar. Szamba és salsa mozgatja a lábunkat, és látjuk a csillogó ruhába öltözött táncosokat. Igen, ezért jöttünk ide Rióba, hogy egyszer részt vegyünk a világ legnagyobb, legőrültebb forgatagában, ahol mindenki táncol, boldog és felszabadult. Itt nincsenek határok, feketék, fehérek, mulattok és meszticek, a színskála minden árnyalata, helyiek és turisták együtt örvénylenek a dallamos zenére. Rió mindenkié. Forrás: aeroviva

Tegyük fel magunknak a kérdést: miért utazik az ember? Biztosan nem azért, mert élvezi, hogy órákat van bezárva egy alumíniumcsőbe tízezer méter magasan. Valami másra vágyik. Mondjuk egyszerűen kíváncsi. Milyen is ott az élet? És kicsit kiábrándult, ha az derült ki, hogy ugyanolyan, mint itt. Nos ez az, ami Burmában még véletlenül sem érheti az embert. Burma, maga a tömény egzotikum. Itt minden más, érdekes, látványos, elképesztő, meghökkentő. Az emberek máshogy öltöznek, esznek, utaznak, viselkednek és gondolkodnak, mint mifelénk. A levest az étkezés végén eszik, a férfiak hordanak szoknyát strandpapuccsal, a buszoknak hátrafelé nyílik az ajtajuk, mindegy, hogy mi van egy templomban a fejünkön, a lábunkon viszont zokni sem lehet. Burmában a százas mellett van kilencvenkyatos bankó, az autók pedig jobbkormányosak, mégis azon oldalon vezetnek, mint mi. A legtöbben szegények, mint a templom egere, mégis talán itt van a világon a legtöbb arany, hegynyi arany Buddha-szobrok, arany pagodák, arany tornyok. Eltelik néhány nap, míg megtelünk az egzotikummal. Kicsodálkozzuk magunkat. Meghökkenünk minden utcasarkon. Aztán lassan rájövünk, hogy minden egzotikum mellett az ember mindenütt majdnem ugyanolyan. De akkor már nem is bánjuk. A cikk az aeroviva oldalairól származik.