Költöztem (:


Hozzászólok!
Új blogom címe: http://amondovagyok.freeblog.hu/ . Csók mindenkinek (:


Eszményi szívmelengetés Hiperkarma-módra <3


Hozzászólok!
Hát kukk (:

Legjobb, ha folytatom, ahol abbahagytam.

Szóval...július 25: Hiperkarma, Millenáris park. Kingával, Fannival, Katával és Petivel. (((: Kata a Szénán magyarázott nekem Marciról meg Janikáról, amíg vártuk a többieket. Pöti késett, Kingáék is, nem volt gáz. Millenárisban rengeteg rákóczis, nagyon örültünk nekik x). Úgy a felénél Petivel közös megegyezés alapján elmentünk inkább sétálni, nem tudtunk beszélgetni a hangzavarban. Jól eldumálgattunk (: ... egy ideig. Aztán a kézfogós dologtól kicsit...nagyon kellemetlenül éreztem magam. Iszonyatosan feszélyezett, mert okéoké, hogy szó volt addig is mindenféléről...de... igazából nem tudom, mi ütött belém. Mindegy is már. Elsétálgattunk, McDonald's, hála Istennek ott összefutottunk Kingával meg Fannival, nem volt túl jó érzés, hogy korábban egy szó nélkül otthagytam őket. Mondjuk Katával azóta sem találkoztam. Najó, még kicsit levegőztünk, aztán irány a Széna, persze rohanva, mert nem néztem az időt, és Mechwartról Szénára három perc alatt kellett elérnünk (: Kellemes volt (: Búcsúpuszi Pötinek félrecuppant valahova a szája sarkába, de ez is csak utólag tűnt fel. A buszon megint elég gány kedvem volt, ezek az éjjeli járatok nem tesznek jót a lelkemnek. Elénekelgettem, úgy félhangosan, az valamit dobott a helyzeten (:

...pedig egyedül a vadidegen az, akinek igazat adok, egyedül a vadidegen az, akibe beleszületek, akibe beleszületek, akibe beleszületek, beletanulok...

Múlt héten nagy femiliprogram keretében egy hétig Tompaládonyban - Bükfürdőn voltunk. Nővéremék is lejöttek pár napra, megtanultam tollasozni, vagyis hát na...érted (: ráfoghatjuk. Krisztitől kölcsönkaptam a Kagylókeresőket, úúú, úúú, úúú <333. Már egy ideje túl is vagyok rajta, sajnos. Az idő az elején és a végén is botrányos volt, kábé háromszor voltunk strandon, felháborító. Ja, és a lényeg: Kapolcs -> Művészetek völgye <3 Nagggyonjóvolt (((: Mint utólag néztem, volt két Harmincipszilon koncert is Völgyben, dehát már mindegy. Esténként "futni" jártam... igazából szekszuális tevékenységet folytattam Péterrel x) Amúgy csak telefonon beszélgettünk napi egy órát kábé, ja meg millió esemes, így volt ez jó (:

...sötét van akkor, amikor vége van, rohadt sötét, mer' a szem csukva van, belül meg mindegy, milyen fények égnek...súgd meg a terved, én meg az enyémet...

Most meg öt egész napja nagyjából itthon punnyadok, jobbanmondva falat meg lambériát festegetek. Esténként pedig Petiszkájpmikrofonjujujjj (: Vasárnap remélem tudunk találkozni.

Amúgy ez a Peti. Hát ő. Nagyon durván tudja építeni az önbizalmam... illetve tudná, ha egyetértenék vele. Érdekes dolog amúgy a szcientológia (: Még nagyon keveset kaptam belőle.

Csók (:


Ewww bláblááblááá piffpeffpufff.


Hozzászólok!
Korog a gyomrom. Már három napja nem bírok enni. Ásványvizen és gyümölcsökön élek, tegnapelőtt egy fél zacsi Pom-Bär is beugrott (:
Na, beszéltem anyával. Nem hisz nekem, ennek hangot is adott. Aztán miután elmondtam, hogy kurvára nincs bűntudatom, mert igazat mondtam, már változott az álláspont: nem tudja, mit higyjen.
Ittenemdeszarulesikhogyasajátanyámnemhisznekem,blááá.

Make me feel better! redhátcsilipepörz 72

Azt mondta, erről ne beszéljek apának. Őszintén szólva nekem sincs kedvem a harmadik világháborúhoz.

off-


Töksemleges_ugribugristyle (:


Hozzászólok!
Kistinédzser összevisszaélet.

*pislog*
Őőő, a tegnapi nap összességében elég fura volt. Igazából nem szoktam meg, hogy tizenkét óra leforgása alatt ennyi érzés és gondolat kavarog bennem.

Öt perce forgolódom és nem tudom, hol kezdjem.
Good Charlotte - The River <3.

Szóval, ez a korprobléma súlyos. Bár Petivel még az abszolútpótbátyus kategóriában mozgolódunk, hát vonzódás van bőven. Irtózom az ilyen általánosításoktól, hogy egy harmincéves férfi egy tizenötéves lányzót csak...hát...ide képzeld, amit képzelni kell. Még ha csak a harmadik ikszesekkel lennének ilyenek, pff, Tomival is hasonlót műveltek, és ezért bánt még jobban az egész. És héj!, a jóisten sem tudja, mi fog ebből kisülni, vagy mi sülhet ki egyáltalán, de megismerni azért szeretném, és erre sem adnak esélyt. Barátkozunk. A barátkozás jó.

Miért akarnak hazugságokba kényszeríteni? Tök megtudom őket is érteni, és úúúúgy örülnék egy kis bizalomnak a részükről, hogy az elképesztő. Nem elsősorban Petiről van szó, inkább rólam. Nem az bánt, hogy benne nem bíznak, miért is bíznának? Felfogás kérdése. Az bánt, hogy BENNEM nem bíznak. Csak el tudom már dönteni, hogy aki a kezemet is félve fogja meg, az nem arra pályázik, amit nem írok le.

Amúgy jó volt a tegnapi koncert, baromi helyesek Kinga haverjai (: Mondjuk a srácokkal nem beszéltünk valami sokat, ketten kapásból eltűntek, miután beértünk, és csak a koncert végén kerültek elő. De a csajok, ááá, nagyarcok : D. Ésésés Diussal meg Fannival nagyon lehet Hiperkarmára tombolni, hehe <3. A Feketepéter körül már durva volt a helyzet, nagyon rosszul lettem, úgyhogy Diával ketten hátramentünk második sorból a medencébe, dejó, hogy rövidgatyában mentem (: Egyszercsak csörög telefon (ami akkor még megvolt...), hát hív Peti, hogy lejött mégis Zépébe, hátrahívtam medencéhez. Pár perc múlva megint ring, tippeljek, milyen messze áll tőlem : D Á, befigyelt a medence szélén, de így rendesen összemosódtak az emberek, alig tudtam kiszúrni. Piszipuszi, sziahogyvagy, próbáltam megszáradni meg ilyesmi, megismertük Pistit, aztán go Kingáékhoz színpad elé, a Mitévőre visszaértünk (: Hát igen, a Mitévő minden Karmakoncert csúcspontja, keményen kiütöttem magam (nem, nem ittam alkoholt), szóval úgy döntöttem, ideje hazaindulnom. Áldom az eget, hogy ezt nem egyedül tettem, hanem Petivel, különben kint beficcent volna egy garantált ideggörcs. Már a Mitévő felénél feltűnt, hogy ki volt húzva az övtáskám, de akkor nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Annál inkább mikor kint meg akartam nézni telefonon, mennyi az idő, de az nem volt sehol, a pénztárcámmal együtt, aztán mint később feltűnt, az MP3pléjörömnek is nyoma veszett. Namondomkész, vissza akartunk menni körülnézni, a biztonságis nem engedett be, mert elmúlt 10. Pánik, pfööááá, szuperrr : D. Nem nagyon tudtam mit tenni, felültünk a Combinora, a buszom legalább érjem el. Vicces volt, még akkor is csurom víz voltam, nem bírtam ülni. Peti irtóaranyos volt, nyugatott meg minden finomság, kedvessrác (: Sikeresen kiértünk a Szénára féltizenegykor, a buszmegállóban tanítgattam keringőzni, olyan puszit kaptam a csuklómra, hogy még mindig érzem. Aztán jóóó felszálltam a buszra, ott már nem volt ki elnyomja a kétségbeesett énemet, ennél szarabb utam még soha nem volt. Éjjel nem nagyon aludtam, először is mert fájt mindenem, másodszor mert szaggatott az önsajnálat, harmadszor mert csak nem úszott ki a képe a szemem elöl, úgyhogy feladtam, csak feküdtem. Olyan reggel öt körül nyomott el az álom, hatkor felébredtem, hétkor visszaaludtam. Délben is csak azért keltem fel, mert álmomban beugrott, talán fel kéne hívnom a telefonom, hátha felveszi a becsületes megtaláló. Sajnálatos módon ki volt kapcsolva, visszafeküdtem, az utolsó reményem is elszállt. Tíz perc múlva csörgött a vezetékes, Dia hívott, hogy megvan a telefon meg a pénztárca, jóvisítás, imádlakDia, egyebek, szerdán Kinga odaadja a cuccaim (:

Összességében inkább örülök mostmár, de muszáj elmondanom szüleimnek, hogy találkoztam Petivel. Nem bírok hazudni.


Na ha valamit kihagytam, majd még később post (:

csók


Csetponthu, újra!


Hozzászólok!
Ájjáj, borrzasztónagy unalmamban újra felmentem csetponthura, igen, ez így másfél év után szuperfurcsa érzés volt. Előszöris mert senki régit nem láttam, másodszor mert a színvonal, ha lehet, mégjobban csökkent : D. Viszont! ésittjönalényeg. Chatfüggő egyévem alatt nem tapasztaltam még olyat, mint tegnap, ugyanis egy okos férfival hozott össze a sors, aki miután a "benyalnék csontig"-szöveget nálam nem látta célravezetőnek, az agyából erővel kitoloncolta a szex témát, és baromijótbeszélgettünk : ). Énekelt nekem. Jamiroquai-t. Csak lestem. Zavarba hoznak az olyan pasik, akik nem csak hallgatják a zenét : ). És jóhangja van.
huszonkilencéves, ÁÁÁ. : D
Amúgy döglöm megfele, nembírom ezt a meleget sehogy, a hétfői Hiperkarmára beszerveztem egy totálisanismeretlen huszonéves palit, és elfogyott a citromosásványvizem.

Lemegyek inni : ).


Erdély, Harry Potter :)


Hozzászólok!
Hát...mostanában.

Szóval, pénteken este jöttem haza egy hét után Erdélyből. Apa megrögzött Székelyföld-fan, évente legalább két hétig kintvan, ha nem is velünk, de a barátaival biztosan. Gondolom az ottani élet a gyerekkorára emlékezteti, ezért kötődik annyira hozzá.
Előtte való pénteken este 11-kor indultunk, hogy ne napközben autózzunk, mert irdatlan meleg volt. Jött velünk apa nővére meg egy barátja is. Nekem elég gyorsan eltelt az út, 10 és fél óra, de olyan másfél óránként megálltunk kávézni, hogy apa ne aludjon el. Egy szállodában laktunk valahol az Isten háta mögött. Mikor odaértünk, pont tele volt egyetemistákkal. Reggelit meg vacsorát kaptunk ott, általában egyikből sem ettem, nem szeretem az ottani ételeket. Voltunk megint a Medve-tónál, Gyilkos-tónál, Korondon, Békás szorosban, Tusnádfürdőn meg itt-ott, nagyjából ahol 4 éve is. A parajdi sóbányába nem mentünk le, legutóbb is bepánikoltam, szédültem a nyomáskülönbség miatt. A táj mesés, mindenhol erdők, erdők és erdők, szerpentinek, hegyek, völgyek (:. A fülem folyton bedugult, 1000-1500 méter alá nem nagyon mentünk.
Az életkörülmények viszont elkeserítőek. Én azt hittem, hogy annak, hogy egy orszég beléphessen az EU-ba, feltételei vannak, gondolok itt a vezetékes vízre, csatornarendszerre, ilyesmi. Tévedés. Egy olyan falut nem láttam, ahol ne a kútból húzták volna a vizet, vagy ne a Marosban mosták volna a ruháikat... És még mi panaszkodunk? Van képünk nekünk panaszkodni az életszínvonal miatt? Van képük azt állítani a politikusoknak, hogy Románia lehagyott minket? Amikor Kolozsváron, a Székelyföld egyik legnagyobb városában leállt a forgalom egy lovaskocsi miatt?... Azt csodálom, hogy az ottani embereknek határtalan az optimizmusuk, mintha valami mesés jövőképük lenne, pedig nincs ezekben a kis erdélyi falvakban se munkalehetőség, se ivóvíz, se aszfaltozott utak... és mégis mi, akiknek általában...jóesetben mindkettő megadatik, el vagyunk telve a saját keserűségünkkel meg panaszainkkal, hogy milyen szörnyű életünk van. Hát a fenét.

Most két hét pihenő. Ezen a héten még nem tudom, mit csinálok, szerintem nekiugrok a kötelező olvasmányoknak. Meg jó lenne elmenni állatkertbe, nagyon régen voltam, csak ebben a melegben semmi kedvem kimozdulni. Jövő héten lesz két Hiperkarma koncert, szerdán a ZöldPardonban, pénteken Millenáris parkban. Terveztem mindkettőre elmenni, de a többiek csak az egyikre akarnak. Mondjuk a péntekivel kapcsolatban nekem sem túl jók a kilátásaim, tele lesz rákóczisokkal, meg mindenkivel úgy általában, akik nem a Hiperkarma miatt mennek el, hanem azért, mert unatkoznak otthon. Velük csak növekszik a tömeg, a hangzavar, és én csak a hangszerek meg Bérczesi hangját akarom hallani, nem az övék. Na mindegy, szívem szerint arra is elmennék, majd meglátjuk, a többiek hajlandóak-e.
Aztán pénteken megyek Bükkfürdőre.

Tegnap este megnéztük a Harry Potter és a Főnix Rendjét, Diussal és Klárival Mammutban. Már két hete erre spanoltam magam, a könyvet imádom, és ebben végre szerepeltek a fiatal Tekergők. Elvárásaimhoz képest...elég...gyenére sikeredett a film. Kihagyták a kviddicset (Harry eltiltása Umbridge által, Ginny fogó, Ron remekel...), Hermione MAJOM-akcióját (Dobby egyáltalán nem szerepelt! ), a Misztériumügyi Főosztályon az ajtókeresgélést, az "agyas" termet, és Piton visszaemlékezése a Tekergőkről is elég rövidre sikeredett, jóformán csak James szerepel benne. A legnagyobb fejbevágás viszont Sirius halála volt. Nem is az, hogy meghalt, hiszen azt már olvastam...de... a könyvben Bellatrix talán egy Obstructo-t küldött rá, és Sirius így esett be a lepel mögé, viszont még véletlenül sem halálos átkot, ahogy a filmben. Szegény rajongó eddig reménykedhetett, hogy Sirius csak eltűnt a színről, végülis nem tudjuk, mi az a függöny, és hogy Rowling majd visszahozza őt a hetedik könyvben. De a halálos átok alól nincs kibújás.
Szóval...Sirius még véletlenül sincs többé

Na jó, azt hiszem ennyi, majd ha még eszembe jut valami fontos, leírom (:


72 Nyugodj békében drága Tapmancs 72

Pápá


Oldal :  1 2 3 4