Néha úgy érezzük mintha nem is önmagunk lennénk, mintha nem is tudnánk hogy kik vagyunk....próbálkozunk, de valahogy sose úgy sűl el a dolog ahogy szeretnénk...és akkor szívás van... mindig újabb remények majd újabb csalódások, míg rá nem jövünk, hogy nem vagyunk semmire se valók....ami egy elég pocsék érzés... aztán jön egy fénysugár, egy újabb ötéettel és próbálkozunk hátha összejön.... Összerakunk ezt azt meg miegymást...és megnézzük mi sült ki belőle, de az a gáz hogy nekünk kell megenni.... de érdekes mód sose hagyjuk abba....sose... most valahogy képtelen vagyok írni....valamikor nem megy...

Mindennap megyünk, tesszük a dolgunkat...de mindig elfelejtünk valamit az életükből... Lehet valami fontosat, lehet, hogy egy emléket...és nem is emlékszünk rá, észre se vesszük... És amikor erre rájövünk már késő, már elfelejtettük... A régi emlékeket nem lehet visszahozni, emlékezni kell rájuk... kötelességünk...

Látom mikor kinyitom a szemem, látom hogy lépnem kell, te dobtál egy kockát és léptél... s most rajtam a sor..ha nem lépek elveszthetlek....elveszthetek mindent... ha rosszul dobok rossz döntést hozok...ha nem dobok, biztosan.... az élet egy játék....veszélyes játék... és nem léphetek ki ha hatost dobok....

Olyan könnyű lenne nem tenni semmit...csak várni mi fog történni...magunkat sajnáltatni jól esik...letagadhatod..de nem érdemes...

De tennünk kell valamit, ez így nem mehet tovább. De mit is tehetnék, mond! Gondolkozhatsz bárhogy, a semmin merengve..egésszen addig míg nem lessz késő...ha elvonulsz, őrült vagy....ha nem, ember vagy...
Melyiket választod? Őrültnek könnyű lenni...de embernek nagyon nehéz... De tennem kell valamit...hát lépek...mert kötelességem.... Kinyítottam a szemem és kész vagyok lépni, és ennek így kell lennie.

Sétálsz egyedül, sok emlékkel egyedül... Történhetnek dolgok, s meg is történnek..mondhatod....de még is mást hibáztatva, de magadat hibáztatod. Felállítod a fehér zászlót, nem vagy bűnös sírod, a szíved méllyén azthiszed. Mikor már azthiszed jól vagy, rájössz hogy nem vagy jól, hogy sosem leszel jól.

Így megy ez nálam is...így megy.

Reggel felkelek, minden tiszta, minden szép, azthiszem, mert aztkell hinnem, mert ez így van jól. De van amikor nem kell boldognak lennünk...Amikor nem lehet, csak könnyezhetünk... Mikor este hazamegyek minden a nyakamba borul, úgy zongoráznék sírás helyet, úgy innék egy vodkát, vízhelyett. De minden olyan más lessz ha kinyitom az ablakot. Eltűnik a rózsaszín függöny, a köd..és szembetalálom magam a valósággal.
Ez megrémít...az emlékek, a fájdalom és hogy tudom, hogy itt van...

Fáj hogy már nincs többé, fáj, hohy lélegzem, fáj, hogy itt van mellettem, hogy itt lessz mindörökké.

Megfogadtam, fülébe súgtam, megígértem, megsírattam.
"Nincs....semmi....baj"- mondtam...ˇMegfogadom, soha többé nem történhet ez mégegyszer...állatorvos leszek!"
Veszélyes egy fogadás, veszélyes játék, sokat veszíthetek, s könnyeket nyerhetek... Úgy sírnék, úgy feledném, de nem akarom, mert ez így jó, mert ennek így kell lennie, kbzelem, mondom....hallom...
Tudom, nem haragszik rám, láttam a szemében, s csak könnyezem. S vannak kik kébzelni se bírják, látni se merik, nem huzzák el a függönyt, nem nyitják ki az ablakot.
Át sem élhetik, el sem tudják kébzelni ami elöttük lezajlik.
És nem múlik a fájdalom, sose fog, csak szúrja a szívem, s egyre csak fakadok, vérzik a szívem..
D ettől leszek erős, ez formál eberré...
Köszönöm neki, hogy velem volt s kívánok kellemes jó éjszakát!