Hűha. Na ma aztán nagyon meglepődtem. Hallottam néhány ismerőstől, hogy még mindig szokták nézni ezt az oldalt. Őszintén szólva én már el is felejtettem. Most azonban újra itt vagyok és meglepődve láttam egy hozzászólást. Az én írásomnál egy hozzászólás, ami nem közeli ismerősöktől származik. Hmm... Aztán elolvastam és totálisan ledöbbentem. Egy idegen tényleg átérezte az én buta írásomat. Ráadásul még igazat is látott benne. Szerintem ez volt a hét legjobb pillanata. Na jó, azért voltak más jó pillanatok is, de ez olyan hirtelen jött. Szóval köszönöm neked idegen, hogy egy nagyon nagy mosolyt csaltál az arcomra. Talán a sok sületlenség között néha van valami értelmes is.

Aztán gondoltam ha már itt vagyok, olvasgatok egy kicsit. Nagyon fura volt a saját írásaimat olvasni és néhány helyen nagyon nehezen is bírtam. Többször kinevettem magam, néhol meg elszomorodtam. Nem telt el olyan sok idő az utolsó írásom óta (több mint egy év), mégis most már valahogy máshogy látom az akkori dolgokat, meg mosolyogtató az, hogy épp milyen problémáim voltak. Valószínűleg bármeddig írnám ezt a blogot, mindig ez lenne az érzésem az előző írásokkal kapcsolatban. De sebaj, ez így van rendjén.

Szóval mi is van velem manapság?
Dolgozó nő lettem. Egy igazi, fontos, hivatalos munkám van. Ez már nem az a "nyári munka nagyon buli" hely. Ez már tényleg egy igazi dolgozás. Nagyon élvezem, bár az elején voltak kétségbeesések. Nehezen tudtam feldolgozni a sok újdonságot. Leginkább az volt nehéz, hogy megértessem magammal, ez nem a vég, és nem maradok le így sem a fontos dolgokról. Hiányoztak a sulis bulik, összejárások, henyélések. De erre kezdetben egyáltalán nem volt energiám. Most már úgy ahogy, bár még mindig csak négy hónapja dolgozom egy hivatalos szervnél. Ennyi idő alatt pont fel tudtam ismerni az új lehetőségeket és azt, hogy hogyan is működik a dolgos élet. Most már tényleg a jövőmre figyelek. Ráadásul úgy, hogy látom is a célokat. Nem csak úgy a távolban, a ködben derengenek a céljaim, hanem elérhető közelségbe kerültek. Párommal közösen belekezdtünk egy félrerakásos programba. Ez is megnyugtató nekem. Jó érzés az, hogy tényleg közösen tervezzük a jövőt és tényleg közösen gyűjtünk arra, amit szeretnénk. Tehát most úgy vagyok, hogy jól vagyok. Bár a karácsony erőteljesen leszívott, de február közeledtével egyre jobban alakulnak a dolgok.

Most mennem kell, mert már kifolyik a szemem (amúgy is gép előtt vagyok egész nap). Aztán talán egy éven belül újra jelentkzem.

A fene, aki megérti ezeket a hülye megtakarítási izéket, jogszabályokat és dátumhoz igazodásokat!
Szóval már megint tanultam és még mindig nem élvezem jobban, mint pár héttel ez előtt. De nem baj, azért csak szenvedek vele és majd csak lesz valahogy. :-)
Iszonyatosan sok dolgot nem írtam le. Ugyanis az utolsó beírásom óta voltak események kicsi életemben.

Ami először eszembe jutott és már rég akartam róla írni, az nővérem meglátogatása. Pár héttel korábban négy hosszú és felejthetetlen napot töltöttem nála a koliban. Kiemelem gyorsan a legjobb dolgokat: láttam, hogy milyen körülmények között van és miért nem akar/ akar kiszakadni onnan. Voltunk ösztöndíj átadós megnyitón (kötelező volt mind a kettőnknek). Megismerkedtem egy csomó jó arc csajszival. Tanítottam táncot egy nagyon helyes ismeretlen tánc tanárral. Óriási nagyot buliztunk utolsó este. Voltam Jenőben. Sikerült találkoznom Andrissal is. Ja, meg egy szobában aludtunk tesóval (ez nagyon rég volt már).

Jelentkeztem hó elején nyelvvizsgára. Ez azt jelenti, hogy kifizettem egy rakat pénzt és most szívom a fogam, mert félek, hogy nem megyek át. Ugyanis nincs annyi időm készülni, mint amennyit szeretnék. :-( De azért szurkolok magamnak. :-)

Voltam újabb gyakorlaton. Borzasztó volt. De most tényleg. Az előzőt valahogy nagyon élveztem, de most ez annyira nem tetszett. Korábban kellett menni, később végeztünk, idegbajos légkör volt, a felvigyázom mindig a fülembe böfögött és az ügyfelek is rajtam töltötték ki a mérgüket. Viszont ott volt a "szép szemű". Az egyetlen srác, aki jól nézett ki. Naponta kétszer találkoztunk vele max. 20 perce. De akkor aztán mindenki betelt a látvánnyal. :-) Jó és rossz is egyben, hogy a hét második felére megbetegedtem. Így nem mentem be csütörtökön és pénteken.
Szóval 6 nap gyötrelmes pihenés következett. Szerintem soha életemben nem feküdtem annyit, mint most. Valami hörgő gyulladásom volt, vagy mi. A lényeg, hogy halálra untam magam. Már alig vártam, hogy emberek közé mehessek.

Ez ma végre megtörtént. Most újra mehetek suliba, ami szar. Viszont újra tudok emberekkel találkozni, a városban sétálni és minden olyan dolgot élvezhetek, amit a 6 napban hiányoltam. Pl. reggel a hó esést. Mindenki arról beszél, hogy tél, meg hó. Én meg csak annyit éreztem belőle, hogy a tetőtéri ablakom havas lett. Ma reggel végre csodálhattam a hatalmas pelyhek esését. :-) Viszont ha jön a lucsok, akkor mérges leszek ám!! Na igen. Nekem semmi nem jó. Szokták mondani. :-)

Azért ezeken kívül még egy csomó más dolog is történt velem ám. Csak így hírtelen nem minden jut eszembe. Ha pedig eszembe jut valami, akkor ott leragadok. Talán még gyorsan annyit, hogy megismerkedtem egy csomó jó arc emberrel. Pl. Józsi, Jóci, Lucifer. Meg Cica féltős oldalát is megismerhettem.

Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell. Barátkozás a némettel. .....

Sírni, sírni, sírni. Nem szégyen! Nem bűn! Nem gyengeség! Érzelem inkább, melynek kifejezéséhez szavak nem foghatók. Egyszerre megkönnyebbülés, felszabadulás, és tragikum. Sírni lehet, ha baj van és lehet, ha a baj a közelben sem jár. Aki nem tud sírni, az nem tud érzeni. Sem szeretni, sem gyűlölni. Olyan ez, mint a szívdobogás. Megállíthatatlan, mégis bármikor megállítható. Mesél álmokról, vágyakról, csalódásokról, boldogságról, emberekről, gondolatokról, a megmagyarázhatatlanról. Amikor egy könnycsepp végiggördül az arcon, a saját gondolataink simogatnak. Az igazi sírás sosem történik ok nélkül, játékból. Mindig őszinte és csodálatos. Egyedül sírni azonban szomorú.
Az egyik legcsodálatosabb dolog, mikor valaki igazán megosztja veled a sírását. Olyankor mindent át ad neked. Kezedbe helyezi minden aktuális érzését. Nem kell kérdezned és neki nem kell beszélnie. Csak figyelni csendben. Akkor a titkok, gondolatok önmaguktól mutatják meg magukat.
A másik oldalon pedig nincs annál jobb érzés, mikor valaki sírásod közben szorosan átölel. Éreztetve azt, hogy biztonságban vagy, és nem kell magyarázkodnod. Csak belehajtod a fejed az ölébe és ő vigyáz rád. Majd miután kisírtad magad mosolyogva rád néz, és a te arcodra is mosolyt csal.
Ha valaki magányában sír, az a sírás hangosabb a legvadabb jégeső kopogásánál is. Mert azok a könnycseppek megértésre, elfogadásra, felszárításra, mosolyra vágynak. Ha a könnyek egyedül potyognak szomorúságból fakadóan, még jobban fájnak. Gazdájuk szívét megtépázzák, majd lelkét még magányosabbá teszik.
Én köszönöm, hogy megoszthattam veled!
                                                         Barneynak írva
                                                        Gabez emlékével
                                                                     

Amik manapság idegesítenek:
  - ha egy pasi nyávog
  - ha egy pasi túl nyomulós
  - ha Vica sokáig játszik 6 évest
  - ha senkivel nem tudok komolyan beszélgetni
  - amikor reggel nővérem ordítására ébredek fel
  - az, amikor valaki csak magáról beszél
  - az, hogy nem tudom mit kezdjek az életem további részével
  - ha nővérem csak úgy, kopogás nélkül betör a szobámba
  - az, mikor bekapcsolom a gépet és azt látom, hogy nővérem ismét egy csomó vackot töltött le
  - mikor az utcán nekem jönnek (nem vagyok olyan kicsi)
  - a várakozás
  - az, hogy nálunk mindig mindenki beszélgetni akar velem


Amik manapság boldoggá tesznek:
  - evés
  - fehér rózsa
  - az, mikor besüt a szobámba a Nap
  - sokáig aludhatok
  - bulizás
  - ha arra ébredek fel, hogy egy nagyon jó barátom (szintén az ágyból) felhív és együtt ébredünk fel
  - az új háttérképem (gépen)
  - sokat császkálok a városban
  - nem unatkozom
  - keveset vagyok itthon
  - leszoktam az órákig gépezésről
  - Eurofighter-es sapkám

Október 26-án reggel kilenckor indult a pink/rózsaszín/lila színű busz Bécs felé. A legjobb, hogy rajta volt Vica és én is. Gó ugyanis megengedte, hogy elmenjünk a kiránduló csoporttal. Odafele tiszta ko voltam. A fél utat át is aludtam. De Bécsben felébredtem. Először volt egy buszos városnézés (hozzáteszem ez nagyon jó, mert kényelmesebb és több mindent meg tud nézni az ember, mint gyalog). Aztán leszálltunk és bementünk a "központ központjába". Vicával majdnem bementünk a Stephansdom-ba, de túl sok ember nyomult és kicsit elbátortalanodtam. Aztán féltünk a tubiktól, amik (mint megtudtuk) készülnek valamire. Láttunk sok helyes katona bácsit (biztos a tubik miatt) és sétáltunk egy csomót. Megnéztük az óra múzeumot, ami nekem nagyon-nagyon tetszett. Aztán elindultunk további múzeumokat keresni. Sajnos amit akartunk, azt nem találtunk meg, a nagyobb múzeumokra pedig nem lett volna igazából időnk, ráadásul olyan tömeg volt mindenhol, hogy én meg is rémültem. (nem szeretem, ha sok ember nyomol) Végül elmentünk a nemtudommilyen térre és ott aztán volt banzai. Mivel nemzeti ünnep volt, tele volt minden katonákkal (fiatalokkal, idősekkel, helyesekkel és kevésbé helyesekkel). Láthattunk kiállított mindenféléket. Így pl. tankokat (egy csomót), repülőket (helikopátert, meg vadászrepcsit is), meg lehetett nagyon magasról egy kötélre rákötve lecsusszanni a tér másik végén álló házikó falába. De mielőtt nagyon megnéztünk volna mindent Gó+Vica+Én beültünk egy kávézóba. (Végre leülhettem, ihattam meleg kakaót és boldogság lett) Ezután visszamentünk a kavalkádba. Láttunk katonát, akinek még a szeme se rebbent, bármit is csinált az ember előtte, meg egy csomó makettet, sőt, még néhány fegyvert is kézbe lehetett venni (aknavető, gépfegyver, pisztoly). Ja, meg mindenféle katonai cuccot is lehetett nagyon drágán venni. Ezeken kívül volt még egy rakat árus. Az oldalastól a boron, sörön, csokin át a mézeskalács szívecskéig minden volt. Vicával még promó sapit és nyakbalógó izét is kaptunk, meg egy tucat szórólapot is vihettünk volna (de köszi nem).  Meg persze Red Bull-t. :-) Aztán tuti volt még egy csomó minden, ami most nem jut eszebe.
Egy szörnyű dolog azonban persze ebben a napban is volt. Nem kaptunk Vicával lufit. :-(
 Ja, meg kiderült, hogy házas vagyok és van egy gyerekem.

Hihetetlen, de tegnap képes voltam az egész napot ágyban tölteni. Még soha nem csináltam ilyet. Egész nap pizsi és henyélés. Ma olyan kipihent vagyok, mint még soha. :-) De nem csak aludtam ám. Olvastam, németeztem, meg ilyesmik. Végre visszakaptam azt a könyvet, amit egy hónapja vettem és még egy sort sem olvastam belőle. Szóval tegnap bepótoltam az elmaradt olvasásokat. Meg igazából németeznem sem árt. Mert csak úgy biztos nem fogják a kezembe nyomni a nyelvvizsgát. Az olvasáson és németezésen kívül viszont más értelmes dolgot nem csináltam. De egy kicsit sem bánom. Már nagyon rég terveztem egy teljesen punnyadós napot. Hát végre megkaptam!