huh, hát jósoltam magamnak, hogy most mégis mi tévő legyek...hm, kissé gyermeteg megoldás a problémákra, és mindenek felett igen igen racionális. No, hát ez van. Most tényleg nem tudom, hogy mi a legjobb megoldás

A jóslás szerint tartsam meg magamnak a véleményem, aztán majd minden rendbe jön. Pedig van ám véleményem...de tény, hogy lehet, jobb hogyha megtartom.

Ám, jelenleg úgy tűnik, hogy remekül haladok afelé, hogy katasztrófába fulladjon új, remek kis életem.
Amíg nem írtam ide, addig olyan voltam, mint egy betépett kispacsirta. Eszetlen jó időszak volt, leszámítva, hogy volt barátom néha megtalált a f*szságaival, meg nyugodtan kellett hallgatnom, hogy a mellettem lévő irodában vonul el, újdonsult koravén 19 barátnőjével...no mindegy. De még ez is megoldódott, mert múltkor másodpercekig néztem őket, és olyan volt mintha két idegent néznék, hogy hm...egész aranyos pár, csak kár hogy ilyen beképzeltek, és idióták
Azt hittem, hogy hat év sokkal lassabban fog elmúlni, de úgy négy öt hónappal a szakítás után úgy érzem szinte gyógyult vagyok. Már nem azt váltja ki belőlem, hogy felnégyelném, felpofoznám, és apró kicsi tűkkel szúrkálnám, és már nem firkálom, és tépem szét a képeit

huh, de lényeg a lényeg, hogy a felhőtlen boldogság már nem az. Bár a nap még süt, meg csiripelnek a madarak, a dombokon túl már gyűlnek azok a fránya viharfelhők, és mostmár tényleg csak a szél irányán múlik, hogy mikor ér el. Úgy hogy két lehetőségem van...vagy beszerzek valami ipari ventillátort...egyet...hmm, inkább egy tucatot, és remélem, hogy igy lassabban ér ide, vagy fogom szépen magam, és odébb megyek... de a harmadik lesz. Pedig csak két lehetőségem van. Feltehetőleg még elemzem, hogy vajon milyen vihar lesz, remélem, hogy talán csak egy kis nyári zápor, aztán csak elmúlik, és újra jön a napsütéses vidám, virágmezőben rohangálós, dalolós időszak.

Ez jó értelmetlenre sikerült, de egyelőre még nem tudom, hogy mit fogok csinálni, mert túl bonyolult most minden...inkább elkészítem kicsiny család ebédjét, befejezem a takarítást, azt kocogok egy jót a parkban....bár esik az eső, de nem baj, max elázom.

Huuu, hát jó sok mindent törpént velem mostanában...nem is tudom, hogy melyik végéről kezdjem.

Talán onnan, hogy akivel hat évet lehúztam, együtt boldogan/boldogtalanul már nem velem van, de most egy 19 éves gólyával fut, egy főiskolán velem, amit elvben nekem tök önzetlenül, és boldogan kéne néznem...
Ez lehet hogy így is lenne, abban az esetben, ha nem másoktól tudtam volna meg az infókat, nem kéne kisakkoznom, hogy mióta is tart ez a dolog, és nem kéne rájönnöm arra, hogy az utóbbi néhány hónapban mennyit hazudott nekem, amit még meg is értek, de azt hogy semmibe vett, és bunkó volt, azt már nem. Nekem senki ne mondja, hogy találkozzunk ,és mondja le előtte negyed órával, azzal a hozzáfűzéssel, hogy boccs, akkor "i.j." (így jártál), illetve ne jöjjön el megbeszélt találkozóra, vagy mondja le olyan indokkal hogy fáradt, miközben persze kiderül. hogy randija van. ezek a kifogások akkor álltak volna meg, ha én kérem hogy találkozzunk, de ez fordítva volt, Kivéve akkor amikor nem jött el, de akkor is csak a cuccaiért kellett volna eljönnie, amit nem tett meg. Mondjuk nem sokban érintett, mert épp kocsmában voltam a közelben, úgy hogy nem vártam rá mint a hülye, de igazán szólhatott volna. Az az érdekes az egészben, hogy míg egy ideig úgy éreztem, még jó viszony is lehet köztünk, mert nagyon szívesen beszélgetnék vele, de komolyan olyan mint aki küzd azért, hogy megutáljam. De ha ez kell. Csak a gond, hogy mindig elmúlik a harag, és helyébe a csalódás, és megbánás lép, hogy miért is nem hagytam el, vagy igyekeztem jobban, vagy miért nem vettem észre, hogy teljsen kifordult magából. Rossz azt visszahallani az ismerősöktől hogy mennyire más lett...negatív értelemben. Attól félek, hogy olyanná fog válni amilyenné pont nem akart. És valahol nagyon fáj, hogy amikor érdeklődött is csak arról volt szó, hogy meg tudja, ki az akivel ismerkedek, hogy megnézhesse magának, vagy hogy ki "köpte be", hogy egy lánnyal kavar. Én meg állok hülyén ,hogy miért is arra kell fújni, aki elmond nekem ezt azt, miért nem gondol arra, hogy neki kellett volna elmondania, főleg úgy hogy kért engem, hogy az egyetemről ne ismerkedjek, mert neki kellemetlen lenni. Tény, ha szerelmes, más tészta, de eléggé kétlem, hogy a lány tisztán önmagáért szereti, nem azért mert gólya létére ott lóghat a felsőbb éves hökösökkel. Bár ez kiderül abból, hogy mennyit próbál velük lenni....de igazából nem számít, ha most boldogok, akkor legyenek, hisz mindenki idealizálja a partnerét.
De ugyebár neki sem kell aszisztálnia az én új életemhez, és ez így merőben könnyebb.

Ma lesz a szülinapi ünnepelgetésem....hu, hát nem tudom ,hogy van e hozzá kedvem. Leszünk egy páran, de nem igazán van hozzá kedvem, mert mostanában nem sikerülnek jól a dolgok, és mi van akkor, hogy ha nem lesz jó....hm, bár hogy a viharba ne lenne jó?

ott lesz egy csomó ember akiket szeretek, és ez már önmagában remek.

Ha nem kéne mindennap szembesülnöm szépen elkülrt múltammal, akár még boldognak is mondhatnám magam. De minden egyes nap, amióta ismét szorgalmi időszak van, szembesülnöm kell azzal, hogy le vagy szarva, hazudok neked, nem érdekel mi van veled, és téged se érdekeljen, de persze azért beszélgessünk...oh f*sz kivan néha ezzel a szarral.

Az egészben a bosszantő az, hogy közben van mellettem egy másik ember már, akit tökre szeretek, és hülyén is érzem magam egy kicsit amiatt, hogy még az elmúlton problémázok, holott már rég benne vagyok az újban, hisz lassan négy honapos lesz a kapcsolat ami nem is rossz.

És kedves, rendes, vicces...etc, és odavagyok érte, még akkor is, hogy ha most nem is tud velem beszélni mert elfoglalt
de reméljük visszahív

Hull a hav, de királyságos.

Mindig vártam, hogy essen a hó, valamiért ettől mindig szebnek látom a világot.
Már alig várom, hogy nyakon fogjam a két kuttyot, és kimenjünk egy kicsit a hóba és mókázni.

hát most futott be egy telefon...pont attól akiről írtam volna. Azt hiszem hiányzik, és nem értem miért. Bár érteném hogy működik az ember. Van valaki, aki persze szeret, mert hat év alatt azért megkedvel, de mégsincs szüksége egy komoly kapcsolatra,egyáltalán kapcsolatra...jó, akkor én is így láttam a legjobbnak, sőt,én hoztam fel az egész "lényegítsük át a kapcsolatunkat, és mostantól legyünk barátok" témát.

aztán ha lenne valaki aki szeret, úgy, ahogy vágytad, mindent megtesz érted, és megvan benne mindaz, ami az előzőben nm volt,és amelyek hiánya vezetett nagyrészt a véghez... és mégsem klappol...

Egy szóval nem értem, miért van az, hogy az hiányzik, akivel gondok voltak, és nem kell az, akiben megvan minden amit szeretnél. Pontosabban kell, hogy a viharba ne kéne, mert tökéletes, a maga hibáival....de hiányzik ami elmúlt.

Valószínűleg ez egy természetes folyamat, és ezen mindenki átmegy, de baszki. Én azt hittem ez hipp hopp elmúlik....kis naiv.

wow...elkezdődött ez a fránya szorgalmi időszak. Remek, nagyon jó, csak már most nem érem utol magam. Talán ezért is volt jó, ahogy korábban csináltam. Kissé lazán, kit érdekel, hogy mi lesz...etc. Így nem kellett már a második héten szembesülnöm azzal, hogy 'bassszki mennyira rohadtul sok minden van, és sehogy sem állok, oh jaj mi lesz én velem'.
No de hát, csak túl éljük. Már elkezdtem anyagot gyűjteni meg minden, rajzolgattam is, meg is fáztam, és félig meg is gyógyultam, teherbe estem...na jó az utolsó nem igaz.

Nem rég értem haza, és rajzolgatni kéne, de most nincs hozzá kedvem, inkább csak ledőlnék, tévét néznék, és élvezném a semmit tevést.

Ja, istennek hála jövő héten egy kellemes matek zh-val indítom a keddi napot. Hát ez remek, ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem. Hihetetlen, hogy milyen figyelmesek ezek az oktatásbeli alkalmazottak...

Az a munka féle meglett, ami tök jó. Az már kevésbé, hogy olyanok jönnek oda spanolni, akikről nem tudtam, hogy ennyire jóban vagyunk. Az első alkalommal mulattató volt, de héhahomárdehát, ha eddig nem, akkor most már mindegy.




Hát az időt nem tudom már jobban húzni, ideje lesz elindulnom, mármint rajzolni....

Annyira nagyon remek volt az idei nyár. Nagyon sok helyen voltam, tök jól mulatoztam meg minden. Most ennek vége sajnos, és kezdődik egy kevésbé érdekes félév.
Szakosodnom kellett, és amire igazán akartam menni, azt a második helyre tettem, mert az elsőre nehéz bekerülni és az is érdekelt. Nah, a lényeg, hogy a második helyre kerültem be, ami tök jó, meg minden, és hál égnek nincsenek rajta sokan...viszont az egomat egy kissé sérti, hogy az elsőre nem sikerült, mivel a jegyeim alapján kellett volna. Tény, hogy az utolsó félévet nem vettem komolyan...jó oké, annyira nem vettem komolyan, hogy gyakorlatilag nem is vettem részt az órákon. Most viszont tök rossz, mert ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt még ifjú géniusznak számítottam, most nem voltam a legjobb 30 között. Ez azért kicsit szomorú. Jól elhagytam magam...toronyba zárt kisasszony voltam. Na nem baj, akkor viszont majd most aktivizálom magam, és király leszek.




A végtelenbe és tovább


jah, és úgy volt, hogy lehet, hogy lesz munkám...lol, hát másnak is az a nap lenne jó ami nekem, és lemerem fogadni, hogy én fogom megszívni, és leszek éhes diák, tekintve, hogy most ösztöndíjam sincs...

wow, ez a nap sem ugy alakult, ahogy indult.

Miután felkeltem, szépen összepakoltam, és indultam is volna el otthonról. Célom az edzőterem volt, de tervem meghiusúlt, amikor meghallottam, hogy apukám telefon közli testvérével, hogy akkor megy le segíteni neki. Egyedül még sem mehet, gondoltam, így hát, felajánlottam, hogy vele megyek.
Kilenckor már lenn is voltunk vidéken, és kezdtük összeszerelni a konyhát. Hu, remek volt...de legalább láttam ismét a kölyök kutymorgókat. Meg azt is jó volt, hogy apukám közölte velem, hogy tök jól tud velem dolgozni...etc. Szóval nőtt az egóm.
Hazafele még strandoltunk egyet Gárdonynál, majd hazaértünk.
Ahol persze szóba került, hogy lám lám nem porszívóztam...wrááá?!? itthon voltam tán?
persze nem szemtől-szembe, csak megjegyzésként, hogy a hugod kitarkarította a konyhát, mert megkértem, tőled meg azt hogy porszívózz...

úgy hogy lehet, hogy csak projektálok, és ez csak egy megjegyzés, de baszkikula, nem lehet észre venni, hogy reggel távoztam, és nem kocsmában voltam...no mindegy.

Azért király nap volt, mert az egész jó hangulatban telt, és telik is



..... ........... .............. .....................




Mint a dohányos...

érzi, hogy büdös, hogy árt a "szépségnek", és fene se tudja még milyen káros mellékhatásokat okoz, de az íze, a füstje...
Mélyet szívsz, behunyod a szemed, hátradőlsz, majd lessan kifújod a füstöt...kezedben természetesen egy jéghideg sör...
A világ megszűnik, szinte már-már szertartás szerű a dolog. Senki nem szól hozzád, és arra a rövid időre a saját világodban vagy, és élvezed, midőn szervezeted megkapja a napi jussát.

De amikor ez a szánalmas kis függőség alábbhagy, érzed, hogy kapar a torkod, büdös a kezed, sárga a körmöd, és elképzelhetetlennek hat, hogy fuss pár kört a természetben anélkül, hogy kiköhögnéd a tüdőd.

Ide jutok én is, hol hiányzik, hol rosszul vagyok tőle, hol elönt a düh, mert úgy érzem kicsúszott a kezemből az egész, és kétely gyötör, máskor meg az bosszant, hogy miért ne lehetne az egész egyensúlyba, és a francért nem lehet megérteni, mi is ez az egész...és eközben a saját kis lelki szabadságom léte forog/forgott kockán.

****om, soha semmit nem kellett tennie azért, hogy ez így alakuljon. Ahogy a cigi is csak ott hever az asztalon, és egyszerűen csak tudod, hogy oda mész, meggyújtod és a tiéd. Akkor varázsolja oda magát az asztalra, amikor csak neki szüksége van arra, hogy foglalkozzanak vele. Na szép, mondhatom.

Csak ez a rohadt leszokás...mindig azt gondoltam, hogy akkor hagyom abba amikor akarom, de néha rámtör...főleg amikor tudom, hogy ott lehetne az asztalon...de már nincs ott. Valahol-valaki, vagyis talán jogos tulajdonosa épp rágyújt..
Nos igen, a pénzem elfogyott, és hiába ülök az asztalka mellett, csak néha néha villan fel a doboz, alig láthatóan, és rágyújtani nem tudok, mert már egy szál sincs benne számomra...


mindeközben, egy másik. szép faragott kis asztalkán ott van egy doboz szivarka, amire eddig rá sem hederítettem... az csak nekem van ott, nekem készítették névreszoló, és nem fog eltűnni, sőt célja, hogy boldoggá tegyen, visszavár, és alig várja, hogy rágyújtsak.
Ilyenkor összeszorul a torkom, könnyes arcom tenyerembe temetem, és nem értem mi van.
Csak nehezek a lépteim, és jó lenne ha valaki kézen fogna ilyenkor.
Jobban megnézve pofás kis szivarkás doboz...ahogy arra fordulok, már feledem a korábbit, de mondom, szarügy ez a függőség, és ezenfelül néha-néha még visszanézek, hátha feltűnik újra a cigisdoboz.