Az új évet egy állomásépületben köszöntöttem. Egyenruhában vagyok, ami egy elég bumfordi magasszárú cipőből, térdig érő, sötétkék szoknyából és egy extragagyi kinézetű ingből áll, amiből hiába a legkisebb méretet kértem, így is térdig ér, és a derekát is be kellett szűkítenem, különben mindig kibújt a szoknyából, kitűrve meg nagyon szakadtnak hatott. Ráadásul sárga meg kék MÁV-emblémákkal van "díszítve", olyan,mintha óvodások nyomdáztak volna valami fehér rongyra. Nem vagyok szolgálatban, nappalos voltam a szomszéd állomáson az év utolsó napján. Este 1/2 6-kor ért véget a szolgálat, akkor átjöttem ide, ahol a párom éppen akkor állt munkába. Így legalább együtt voltunk Szilveszterkor. Nemrég elküldtem őt aludni, most egy székekből, szekrényajtóból és pokrócokból álló fekhelyen alussza az igazak álmát az öltözőben, én meg ügyelek. A szolgálat egyébként 12 óra hosszú, + az utazás. Ő jobban elfárad benne, mint én. Neki nem ez az "igazi", hanem az asztalosság, meg a fafaragás. Gyönyörű bútorokat tud(na) csinálni. Hogy hogyan került mégis ide? Elsősorban az apja miatt, aki már az ő születése előtt ebben a munkakörben dolgozott. Néhány évvel ezelőtt a szülei elváltak, és mivel ő még akkor tanult, az apjának 3 gyerek után kellett volna gyerektartást fizetnie. Pont akkor indult egy forgalmista tanfolyam, és ő úgy segített az apján, hogy beállt forgalmistának. Tulajdonképpen kedve ellenére.

Nálam pont fordítva volt a dolog. Ebben találtam meg önmagam. Azelőtt mindig azt néztem, hogy a számomra fontos emberek mit várnak el tőlem, és azt tettem, vagy próbáltam tenni, és ha nem ment, úgy csináltam, mintha próbálnám... Ez volt az első önálló döntésem.

Az előbb nem sikerült képet feltöltenem, de magamról nem is szeretnék. Ha valaki mégis olvassa ezt, és érdekli a kinézetem, annak annyit elárulok, hogy 165 cm magas, 50 kilós nő vagyok, hosszú barna hajjal és nagy barna szemekkel. Szerintem ránézésre a legtöbb ember jelentéktelennek tartana,nincs rajtam semmi feltűnő. Az 1. szerelmem, akiről talán majd mesélek, azt mondta, nem vagyok szép, de csinos igen. Nem egészen értettem ezt. Én inkább azt mondanám, nem vagyok a szépségideál megtestesítője, mégse változtatnám meg egyetlen porcikámat sem, mert ez az, ami illik hozzám, és így érzem jól magam. Aki szeret, az akkor is szeret, ha nem elég szabályos a fogsorom, ha meg csak a külső alapján kellenék valakinek, akkor úgyis megette a fene az egészet, nem?

Csomó minden eszembe jutott most, és ki tudja, mikor lesz megint időm írni, de nem írhatok le mindent egyszerre, úgyhogy mára ennyi. Hamarosan úgyis fel kell keltenem életem párját, aztán beindul a reggeli forgalom. Talán egyszer arra is rájövök, hogy lehet testre szabni ezt az izét. Pl. képeket feltölteni, megváltoztatni a betűszínt, ilyenek. Biztos tök egyszerű, de hülye vagyok hozzá. Mindenkinek boldog új évet!

Itt egy téli kép, ami nemrég készült a munkahelyemen. Kíváncsi vagyok, hogyan lesz megjelenítve.

Először is: nem nagyon értem, mért pont ez lett a blogom címe (Enni vagy nem enni. Élet a halálhoz) Valószínűleg elrontottam valamit a regisztrációnál.
Én azt a címet adtam volna neki, hogy Vonatok hajnalban - csak azért, mert ez jellemző rám, és fontos helyet foglal el az életemben. Forgalmista vagyok. Az emberek többsége nem tudja, mit jelent ez a szó, én se tudtam pontosan ezelőtt 3 évvel. De már tudom, hogy ez a hivatásom, valami biztos pont, a helyem a világban, stb. Talán, ha vki követi, amiket írogatok, az lassan megtud egyet-mást erről a munkakörről, de nem szakmai blognak szánom ezt, inkább azt szeretném összeszedni főleg önmagam számára, hogy találtam meg a hivatásomat, mit köszönhetek neki, és mit várok tőle, tehát honnan jöttem, hol vagyok és hova mennék.

kipróbálom, hogy néz ki egyáltalán