JULIETTA
Történetünk egy kisvárosi lányról szól, Málnáról. A szülei elváltak mikor ő még csak kilenc éves volt. Az anyja, Antónia feleségül ment egy gazdag férfihez. Két lányuk született Lilla és Laura. Az apja, Zoli is párra talált. Ő tíz év együtt élés után vette feleségül Klárát. Így nem volt sok idejük a tinédzser lányra, megnyugvást csak nagymamájánál talált. Ők ketten mindig is nagyon szerették egymást. a nagymama volt akinek mindent elmondhatott.
Málna már felnőtt húsz éves lett, mikor születésnapjára a nagymamája a világ legnagyobb ajándékával ajándékozta meg, a legnagyobb titkát bízta rá. Málna Sopronban élt barátjával, Andrééval. a lány a születés napjára hazajött a nagymama kérésére. Mikor beért a városba azonnal a mamához siettek. A nagymama elmondta a titkát a lánynak:
- Málna már elég idős vagy ahhoz, hogy megtudd a családi tikunkat. Már nem hinnél bolondnak, amikor azt mondom, látom a szellemeket. De nem csak és, hanem az egész család női tagjai évszázadok óta.
- Mi, akkor a Dalma is (ő Málna nagynénje)?
- Nem ő nem, mert egy generációt kimaradt az okát senki sem tudja. Valószínű, hogy az unokatestvéred is látni fogja őket.
- És akkor most, mit kell tennem.
- Neked nem kell tenned semmit a világunk megmentésén kívül.
- Ja, hogy csak nekem kell megmentenem mindenki. Ez aztán tényleg semmiség! – mondta a felelősségtől rémült szarkasztikus Málna.
- Nem megmentened mindenkit, mint egy szuperhős, csak neked kell őrizned a másvilág és a mi világunk közti békét. – s elővett egy hegyessé csiszolt kristályt. Ez az aprócska kristály bevilágította az egész szobát. a vakító fénytől a lány alig látott valamit. S akkor bele hasított a fejébe a felelősség tudat éles érzete. A nagymama valamit mondott, de ő nem értette a fura szavakat. A kristályból letörött egy kis darab.
- Ez a kis darab az enyém marad, ha neked szükséged lenne a mágia öregeinek segítségére a jövőben.
- Ezt miért mondod? Talán nem segítesz majd nekem?
- De igen, csak már nem lesz meg az erőm teljes része hiszen már te vagy az őrző.
- És ha majd nem fogom tudni fent tartani a „BÉKÉT”, akkor mi lesz ha nem felelek meg?
- Most már az őrzői ösztöneid és a mágikus erőd fog vezetni. És természetesen én. Tud, hogy rám mindig számíthatsz. Most menj a szülinapodat megünnepelni. – El is ment az anyjáékhoz ahol találkoztak Andrééval, aki a szüleit meglátogatta. Mikor belépett az ajtón rengeteg ember fogadta. Ott voltak a régi barátai, a szülei, és az egész családja. A hatalmas buli ezennel megkezdődött. Málna egy kicsit fájlalta a fejét és az mondta bemegy a régi szobájába egy percre bevenni a fájdalom csillapítóját. Leült a régi kanapéján nem akart sokáig maradni csak amíg csillapodik a fájdalom, amikor elakart menni megszólította egy hang:
- Szia Málna! Már meg sem ismersz?
- Ki vagy te? – Megfordult és meglátott egy Victoria korabeli vele egyidősnek látszó lányt a kanapén ülni.
- Julietta vagyok, mindig is itt éltem. Láttalak felnőni, láttam az összes boldog percedet, de volt amikor veled sírtam. Nem vetted észre, hogy mikor szomorú voltál beborult az ég is?
- Nem, de ha halott vagy miért nem vagy a túlvilágon?
- Mert még van, ami ide köt. És ez a valami te vagy. Mikor veled egyidős voltam az apám épített itt egy házat. Amit le kellet bontani egy év után azonnal. Az apám kitalált valami hazugságot, hogy bontsák le.
- Az igazságot arról a napról csak én ő és a hitvesem tudjuk. – A lány ezzel azonnal eltűnt. Málna aznap egész este össze volt zavarodva. Megkérte Andréét, hogy maradjanak még egy napra a szüleinél. Éjszaka arra lett figyelmes, hogy valaki lámpával közeledik felé. Julietta volt és kérlelte, hogy jöjjön vele. Málna megfogta a kezét és Julietta felvitte a házuk tetejére. Ott leültek a tetőre, Málna egy kicsit sem félt vagy aggódott volna a testi épségéért. Mintha más világban lettek volna. Látták a házat amit Julietta apja építtet. Látták a beköltözést, s utána kezdődtek a bajok. Az apa azt mondja egy nőnek, akit Málna a lány anyjának hitt:
- Ha elintézzük annyi pénzünk lesz az örökségből, hogy megvehetjük az egész világot. Csak meg kell ölnünk. – Ezek után a nő sietősen távozott a csodás házból. Julietta a szobájában lefekvéshez készülődött mikor valaki köveket dobott az ablakához. Ő kinézett és egy férfi volt lent az ablak előtt. Mikor az apa meghallotta, hogy Julietta nem alszik megörült, hogy nem neki kell felkelteni a semmit sem sejtő lányt. Halkan belépett a szobába és lelökte a lányt az ablakból. A fiúra esett, mindketten meghaltak. Az apa a pincébe rejtette a holtesteket. Julietta így szolt:
- A mostoha anyámmal kitervelték az egészet. Az örökségemből akartak meggazdagodni, meg amit az anyám hagyott rám. Az örökségemből még mindig van elrejtve. –Az egyik pillanatban Málna egy házaspárt látott a bankban rengeteg pénzel amit öt teli táskába tetettek az alkalmazottakkal. Most pedig a két ember szegényen kuporodott össze egy kis viskóban.
- Az a rengeteg pénz el van ásva pont ennek a háznak az alján.
- Mit vársz tőlem?
- Találd meg nekem, hogy oda adhassam az eltitkolt testvérem családjának.
- De ez egy hatalmas ház amit nem is fogunk tudni felásni.
- Azért vártam ennyi időt melletted, mert tudtam, hogy te leszel majd az őrző. Tudtam, hogy az erőddel képes leszel majd segíteni nekem.
- Azt sem tudom, hogy hogyan segítsek!
- Menj a nagymamádhoz, ő tud segíteni neked! – Málna reggel az ágyában ébredt. az első dolga volt, hogy elmenjen a nagymamájához. Adott neki egy különleges növényt és egy kis fiolában lévő kék oldatot. A kellékek mellé egy hatalmas, súlyos könyvet nyújtott át és csak annyit mondott, hogy ebben minden benne van, siessen. Így is tett, s szélsebesen haza ment. Már várta Julietta. Lementek a pincébe.
- A könyv szerint: „Kört kell formálni a növényből az oldatot pedig rá, kell locsolni, oda ahol a kívánt tárgy helyezkedik a földben. A körön belül egy tölcsér képződik, ami kiszív mindent. Lehetséges, hogy a nemkívánatos tárgyak is például szemét és csontok is a felszínre kerülnek, ezeket vissza kell dobni a körön belülre”. Nos, akkor csináljuk. – A könyven előírtakat elvégezték, és elő is került a rengeteg arany.
- Most már csak meg kell keresni a testvérem családját. Én vigyázok, hogy semmi féle halandó meg ne találja. – Málna felkereste a régi barátját, aki a város mostani polgármestere. Elkérte tőle városban az akkor született kisgyermekek listáját. Julietta már az óta tudott mindent a testvéréről. A felkutatták az családot, akik a rokonai. Málna sejtette, hogy nem fognak hinni neki. Mikor ajtót nyitottak neki így kezdte a beszélgetést:
- Jó napot Nagy Málna vagyok. Lenne valami, amiről maguknak is tudniuk kellene a múltjukról.
- Jó napot, nem kérünk semmi féle mágikus jóslásból és múlt olvasásból. – mondta a magas férfi aki ajtót nyitott
- Kérem, nem kuruzsló vagyok! - Julietta testvérét látta meg maga mellett. A fülébe súgta a férfi becenevét – Gyúró, nem viccelek nem meséltek magának sohasem Ivett néniről?
- Hölgyem honnan tud maga Ivett néniről?
- Itt áll mellettem.
- De hát, nem áll ott senki!
- én látom a szellemeket. Ivett néni az eltitkolt testvére volt egy nemes családból származó lánynak. Az lány szelleme Ivett néni leszármazottjainak akarja adni az örökségét. Ami magukat illeti.
- Gyuri ne fogadjunk el semmit se ettől a nőtől, ki tudja, lehet, hogy ránk küldi a rendőröket, amiért megloptuk! – szólalt meg a neje.
- Hallgass úgy érzem, hogy ez nem hazugság, már nekem is mesélt a nagymamám valami örökségről meg valami Juliettáról, akit megölt a saját apja.
- Ő keresett meg engem! Csak el kell jönniük velem beszélni Juliettával, mert csak akkor kelhet át a fénybe Ivett nénivel együtt.
- Jó, megyünk, azzal már indultak is!
- De kicsim biztos vagy benne? - kérdezte a felesége
- Igen valahogy érzem, hogy megbízhatok benne, nem tudom, hogyan mint egy ösztön. – Elmentek a hatalmas ház pincéjébe, ahol már készen ált a két szellem a találkozásra. Ugyan abba a körbe álltak bele, amit az arany megtalálásához készítettek. Mikor Málna a körbe tessékelte a férfit az vakító fénnyel tornádószerűen keringeni kezdett. Julietta és testvére oda adta neki a régi pénzérmék sokaságát. A két szellem lassan elhomályosodott. A pár az aranyat pénzé váltotta és egy alapítvány hoztak létre ahol az anya nélkül maradt gyerekeknek gyűjtöttek. Ennek a neve Julietta alapítván lett. Julettáék még aznap megköszönték Málna segítségét, és átkeltek.
Málna nagymamájától megtudta, hogy teljesen természetes, hogy a halandók ilyenkor megbíznak benne. Este vissza indultak Sopronba, ahol még rengeteg érdekes dolog történt Málnával.
Egy kicsit unatkoztam...majd folytatás éjjel a történet nem áll meg!!!
2009. December 28. 14:45Hozzászólok!
Julietta
Történetünk egy kisvárosi lányról szól, Málnáról. A szülei elváltak mikor ő még csak kilenc éves volt. Az anyja, Antónia feleségül ment egy gazdag férfihez. Két lányuk született Lilla és Laura. Az apja, Zoli is párra talált. Ő tíz év együtt élés után vette feleségül Klárát. Így nem volt sok idejük a tinédzser lányra, megnyugvást csak nagymamájánál talált. Ők ketten mindig is nagyon szerették egymást. a nagymama volt akinek mindent elmondhatott.
Málna már felnőtt húsz éves lett, mikor születésnapjára a nagymamája a világ legnagyobb ajándékával ajándékozta meg, a legnagyobb titkát bízta rá. Málna Sopronban élt barátjával, Andrééval. a lány a születés napjára hazajött a nagymama kérésére. Mikor beért a városba azonnal a mamához siettek. A nagymama elmondta a titkát a lánynak:
- Málna már elég idős vagy ahhoz, hogy megtudd a családi tikunkat. Már nem hinnél bolondnak amikor azt mondom, látom a szellemeket. De nem csak és, hanem az egész család női tagjai évszázadok óta.
- Mi, akkor a Dalma is (ő Málna nagynénje)?
- Nem ő nem, mert egy generációt kimaradt az okát senki sem tudja. Valószínű, hogy az unoka testvéred is látni fogja őket.
- És akkor most, mit kell tennem.
- Neked nem kell tenned semmit a világunk megmentésén kívül.
- Ja, hogy csak nekem kell megmentenem mindenki. Ez aztán tényleg semmiség! – mondta a felelőségtől rémült szarkasztikus Málna.
- Nem megmentened mindenkit mint egy szuperhős, csak neked kell őrizned a másvilág és a mi világunk közti békét. – s elővett egy hegyessé csiszolt kristályt. Ez az aprócska kristály bevilágította az egész szobát. a vakító fénytől a lány alig látott valamit. S akkor bele hasított a fejébe a felelősség tudat éles érzete. A nagymama valamit mondott, de ő nem értette a fura szavakat. A kristályból letörött egy kis darab.
- Ez a kis darab az enyém marad, ha neked szükséged lenne a mágia öregeinek segítségére a jövőben.
- Ezt miért mondod? Talán nem segítesz majd nekem?
- De igen, csak már nem lesz meg az erőm teljes része hiszen már te vagy az őrző.
- És ha majd nem fogom tudni fent tartani a „BÉKÉT”, akkor mi lesz ha nem felelek meg?
- Most már az őrzői ösztöneid és a mágikus erőd fog vezetni. És természetesen én. Tud, hogy rám mindig számíthatsz. Most menj a szülinapodat megünnepelni. – El is ment az anyjáékhoz ahol találkoztak Andrééval, aki a szüleit meglátogatta. Mikor belépett az ajtón rengeteg ember fogadta. Ott voltak a régi barátai, a szülei, és az egész családja. A hatalmas buli ezennel megkezdődött. Málna egy kicsit fájlalta a fejét és az mondta bemegy a régi szobájába egy percre bevenni a fájdalom csillapítóját. Leült a régi kanapéján nem akart sokáig maradni csak amíg csillapodik a fájdalom, amikor elakart menni megszólította egy hang:
- Szia Málna! Már meg sem ismersz?
- Ki vagy te? – Megfordult és meglátott egy Victoria korabeli vele egyidősnek látszó lányt a kanapén ülni.
- Julietta vagyok, mindig is itt éltem. Láttalak felnőni, láttam az összes boldog percedet, de volt amikor veled sírtam. Nem vetted észre, hogy mikor szomorú voltál beborult az ég is?
- Nem, de ha halott vagy miért nem vagy a túlvilágon?
- Mert még van, ami ide köt. És ez a valami te vagy. Mikor veled egyidős voltam az apám épített itt egy házat. Amit le kellet bontani egy év után azonnal. Az apám kitalált valami hazugságot, hogy bontsák le. Az igazságot arról a napról csak én ő és a hitvesem tudjuk. – A lány ezzel azonnal eltűnt. Málna aznap egész este össze volt zavarodva. Megkérte Andréét, hogy maradjanak még egy napra a szüleinél. Éjszaka arra lett figyelmes, hogy valaki lámpával közeledik felé. Julietta volt és kérlelte, hogy jöjjön vele. Málna megfogta a kezét és Julietta felvitte a házuk tetejére. Ott leültek a tetőre, Málna egy kicsit sem félt vagy aggódott volna a testi épségéért. Mintha más világban lettek volna. Látták a házat amit Julietta apja építtet. Látták a beköltözést, s utána kezdődtek a bajok. Az apa azt mondja egy nőnek, akit Málna a lány anyjának hitt:
- Ha elintézzük annyi pénzünk lesz az örökségből, hogy megvehetjük az egész világot. Csak meg kell ölnünk. – Ezek után a nő sietősen távozott a csodás házból. Julietta a szobájában lefekvéshez készülődött mikor valaki köveket dobott az ablakához. Ő kinézett és egy férfi volt lent az ablak előtt. Mikor az apa meghallotta, hogy Julietta nem alszik megörült, hogy nem neki kell felkelteni a semmit sem sejtő lányt. Halkan belépett a szobába és lelökte a lányt az ablakból. A fiúra esett, mindketten meghaltak. Az apa a pincébe rejtette a holtesteket. Julietta így szolt:
- A mostoha anyámmal kitervelték az egészet. Az örökségemből akartak meggazdagodni, meg amit az anyám hagyott rám. Az örökségemből még mindig van elrejtve. –Az egyik pillanatban Málna egy házaspárt látott a bankban rengeteg pénzel amit öt teli táskába tetettek az alkalmazottakkal. Most pedig a két ember szegényen kuporodott össze egy kis viskóban.
- Az a rengeteg pénz el van ásva pont ennek a háznak az alján.
- Mit vársz tőlem?
- Találd meg nekem, hogy oda adhassam az eltitkolt testvérem családjának.
- De ez egy hatalmas ház amit nem is fogunk tudni felásni.
- Azért vártam ennyi időt melletted, mert tudtam, hogy te leszel majd az őrző. Tudtam, hogy az erőddel képes leszel majd segíteni nekem.
- Azt sem tudom, hogy hogyan segítsek!
- Menj a nagymamádhoz, ő tud segíteni neked! – Málna reggel az ágyában ébredt. az első dolga volt, hogy elmenjen a nagymamájához. Adott neki egy különleges növényt és egy kis fiolában lévő kék oldatot. A kellékek mellé egy hatalmas, súlyos könyvet nyújtott át és csak annyit mondott, hogy ebben minden benne van, siessen. Így is tett, s szélsebesen haza ment. Már várta Julietta. Lementek a pincébe.
- A könyv szerint : „Kört kell formálni a növényből az oldatot pedig rá kell locsolni, oda ahol a kívánt tárgy helyezkedik a földben. A körön belül egy tölcsér képződik ami kiszív mindent. Lehetséges, hogy a nemkívánatos tárgyak is például szemét és csontok is a felszínre kerülnek, ezeket vissza kell dobni a körön belülre”. Nos, akkor csináljuk. – A könyven előírtakat elvégezték, és elő is került a rengeteg arany.
- Most már csak meg kell keresni a testvérem családját. Én vigyázok, hogy semmi féle halandó meg ne találja. – Málna felkereste a régi barátját aki a város mostani polgármestere. Elkérte tőle városban az akkor született kisgyermekek listáját. Julietta már azóta tudott mindent a testvéréről. A felkutatták az családot akik a rokonai. Málna sejtette, hogy nem fognak hinni neki. Mikor ajtót nyitottak neki így kezdte a beszélgetést:
- Jó napot Nagy Málna vagyok. Lenne valami amiről maguknak is tudniuk kellene a múltjukról.
- Jó napot, nem kérünk semmi féle mágikus jóslásból és múlt olvasásból. – mondta a magas férfi aki ajtót nyitott
- Kérem, nem kuruzsló vagyok! - Julietta testvérét látta meg maga mellett. A fülébe súgta a férfi becenevét – Gyúró, nem viccelek nem meséltek magának sohasem Ivett néniről?
- Hölgyem honnan tud maga Ivett néniről?
- Itt áll mellettem.
- De hát, nem áll ott senki!
- én látom a szellemeket. Ivett néni az eltitkolt testvére volt egy nemes családból származó lánynak. Az lány szelleme Ivett néni leszármazottjainak akarja adni az örökségét. Ami magukat illeti.
- Gyuri ne fogadjunk el semmit se ettől a nőtől, ki tudja lehet, hogy ránk küldi a rendőröket, amiért megloptuk! – szólalt meg a neje.
- Hallgass úgy érzem, hogy ez nem hazugság, már nekem is mesélt a nagymamám valami örökségről meg valami Juliettáról akit megölt a saját apja.

Szioo, rég voltam
2009. December 27. 11:36Hozzászólok!
Téli szünet. Hát ez fura, hiányzik mindenki, Maya, Kippiii, Deniel_star, Yoji.
Yojit kivéve(BOCSI) olyanok vagyunk mit a Szex és New York szereplő gárdája
Carrie szepepében - Maya
(Mr. Big - Gomi)
Charlotte - Kippiii
Miranda - Deniel_star
Samantha - Fundi (de már csak volt, hiszen Andréével folytatott felvillanyozó kapcsolatunk meglepő módon elég komolynak tűnik és úgy érezzükk igenis nagy jövője van...)
Eltérések: osztálytársak(14 évesek vagyunk) mind a négyen. Maya nem ír újságot és nem alacsony, Charlotte nem annyir sznob, Samantha nem vörös és magas, Samantha csodás kapcsolatban él és alacsony
Hát ez lennem a mi sorozatunk Szex és Bikinifenék!! Most tervezem a talit az összes csajjal. Ami kicsit idő ígényes, hiszen Miranda és Carrie nem Bikinifenékben laknak, csak a nagyon közeli helyen és mind ketten máshol. Egy kis vásárlást rendezek a MIRRORba ami a kedvenc butikunk. Rengeteg úr rucira teszünk majd szrt csak jöjjön össze a tali
...mennem kell mert még fel kell hívni Charlottet.
cupp *emberek*

Az én BF-em PASI!!!
2009. December 17. 18:20Hozzászólok!
Szioo,
végre le tok ülni a saját gépemhez is írni...
húúú..ma milyen napom volt, rohangáltam össze vissza szerencsére a suli nemj volt túl interessting!
A legjobb barátom már egy hete beteg és nem rudok vele dumálni eg yoot
nagyon hiányzik
Nálunk ez a barátság sztem a szerelem felsőbb fokúsága, hiszen jártunk, de a szerelem nem jött be és össze is voltunk veszve, de most, hogy 8.-osok vagyunk (osztálytársam) rájöttünk, h elegünk van a vitából! Ő az az ember akiben megbízok, és a legtöbbet segít nekem az élet ügyes-bajos pasis problémáiban. A barátommal jóban vannak és ez így yoo, hiszen Andréénak nem volt furis, h a legjobb barim pasi és nem volt benne féltékenykedés.
Yojihoz fordúlhatok minden gondommal és ez fordítva is így van!!!
"DE Ő EGY PASI!!!" mondták már egy párszor az okosok, mert sztünk fiú és lány között nem lehet barátság, hát HAZUDNAK!!
Ma volt a téli szünet elötti utolsó felvételi előkészítő óránk abban a gimiben ahova menni szeretvék tovább tanulni. A tanár vmi hatalmas benga állat mellé ültetett, h rendesen lással a táblát...fúj Ő, soha többé.Előkészítő elött Andrééval taliztunk egy fél órám volt csak, de több is lehetett volna ha nem kellene annit tanulnom:
Fizikából, Kémiából,Töriből (értem mond a kettőt, de kockáztatok)
A suliban eggyébként talizunk Andrééval, meg minden, de a tanárok nem engedik, h eggyáltalán egymáshoz érjünk, így elég fura amikor úgy csókol meg, h figyelek közben nem jár-e arra vmelyik szörnyike, aki azonnal beír. Már egyszer megtörtént és anyu még Épör(nevapcim) bejöttek és hatalmasnagydolgot csináltak a dologból(oltottak minket a tanárokkal eggyütt), el is lettem tíltva töle 1 teljes hónapra
nah majd ezt még elmesélem, de mennem kell
cupp..*emberek*
végre le tok ülni a saját gépemhez is írni...
húúú..ma milyen napom volt, rohangáltam össze vissza szerencsére a suli nemj volt túl interessting!
A legjobb barátom már egy hete beteg és nem rudok vele dumálni eg yoot
nagyon hiányzikNálunk ez a barátság sztem a szerelem felsőbb fokúsága, hiszen jártunk, de a szerelem nem jött be és össze is voltunk veszve, de most, hogy 8.-osok vagyunk (osztálytársam) rájöttünk, h elegünk van a vitából! Ő az az ember akiben megbízok, és a legtöbbet segít nekem az élet ügyes-bajos pasis problémáiban. A barátommal jóban vannak és ez így yoo, hiszen Andréénak nem volt furis, h a legjobb barim pasi és nem volt benne féltékenykedés.
Yojihoz fordúlhatok minden gondommal és ez fordítva is így van!!!
"DE Ő EGY PASI!!!" mondták már egy párszor az okosok, mert sztünk fiú és lány között nem lehet barátság, hát HAZUDNAK!!
Ma volt a téli szünet elötti utolsó felvételi előkészítő óránk abban a gimiben ahova menni szeretvék tovább tanulni. A tanár vmi hatalmas benga állat mellé ültetett, h rendesen lással a táblát...fúj Ő, soha többé.Előkészítő elött Andrééval taliztunk egy fél órám volt csak, de több is lehetett volna ha nem kellene annit tanulnom:
Fizikából, Kémiából,Töriből (értem mond a kettőt, de kockáztatok)
A suliban eggyébként talizunk Andrééval, meg minden, de a tanárok nem engedik, h eggyáltalán egymáshoz érjünk, így elég fura amikor úgy csókol meg, h figyelek közben nem jár-e arra vmelyik szörnyike, aki azonnal beír. Már egyszer megtörtént és anyu még Épör(nevapcim) bejöttek és hatalmasnagydolgot csináltak a dologból(oltottak minket a tanárokkal eggyütt), el is lettem tíltva töle 1 teljes hónapra
nah majd ezt még elmesélem, de mennem kell
cupp..*emberek*
Infó órai kis üzi nektek
2009. December 17. 12:24Hozzászólok!
Megint infó órán ülök, elég jó, h nem csinálunk semmit a zene hallgatáson és neten kívül.
De mégis engem foglaltoztat egy kérdés:
A 14 mihez elég és mihez kevés???
-most tanuláshoz és felelőséghez elég érett vok, meg a takarításhoz és minden segítséghez amihez a szüleimnek szükségük van
-
"ahoz" még nem vok érett (v nem tom, de Andréé szeretné ha az lennék az bíztos
), nem vok érett a saját tőkéhez(de van), a bulizáshoz még kevés a 14, a 14 Nem elég semmihez,...
Majd írok még, de most ez a kérdés nagyon bennem van...

AZ Életem Első Bejegyzése
2009. December 17. 9:13Hozzászólok!
Szioo, *emberek* 
Elösször írok, de remélem még sokszor jártokfelém...
Nem lesz semmi, hiszen az életem...am...ÉRDEKES...
[ tovább.. ]

Oldal :
1