Félelem gerjesztő cikket olvastam épp pár perce, és érzéseimet sürgősen szavakba kell öntenem, de előtte néhány szó a mai napomról - csak hogy könnyebben értsétek, hogy miért megint ez a keserű hangnem.
NOS: egyszerűen szólva, ma totál szerencsétlenségnek éreztem magam. Ugyan végre együtt lehettem a barátommal EGY TELJES NAPIG sőt még többet is mint 24 óra egy huzamban, és ez az egész tök jó is lenne... ha nem én lennék az egyik főszereplő. Ugyanis, az még csak hagyján hogy tegnap este SpongeBob mesefilm nézés után, édesen elaludtuk, és ma olyan tizenegy körül ébredtünk, és csudi fini reggelivel ébresztett az én egyetlen szerelmem...
de ezek után, mikor épp kezdtük volna ÉLVEZNI az édes kettes örömteli perceit - a nők átka rám sulytotta minden hatalmát - és december 6-t írt a biológiai naptáramba, zsitty zsutty hasfájás, és minden ami belefér...
REMÉNYTELENÜL SZERENCSÉTLENNEK KELL LENNI AHHOZ HOGY ÉPP ILYENKOR ...............!!! Wáááá!!!!
Na de mindegy... az én barátom megértő, kedves, és igazán őszintén szeret! Úgy hiszem. Imádom, mikor a közös jövőnkről akar beszélgetni, és boldoggá tesz, hogy tényleg velem képzeli el az életét... és ha tehetné már most összeköltözne velem, és minden ami a felnőtté válás apró-cseprő finomságaival együtt jár, velem akarja átélni. Romantikus?
De én olyan HÜLYE vagyok!
Épp pár perce olvastam egy cikket - mint azt a kis bejegyzésem elején említettem - és ilyenkor mindig úgy eltudnak szállni a gondolataim.
A cikkből néhány részlet, hogy megértsétek:
"Vége. Az ígéretesnek tűnő közös élet, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna – már véget is ért. Magam sem hiszem, hogy amit leírok, megtörténhetett, de mégis.
Egyszer csak az én (volt) vőlegényem kibökte, hogy ő tulajdonképpen még nem biztos abban, amire készülünk. Ő még gondolkozik. Ő. A vőlegényem. Ő, akinek minden gesztusából lelkes írás lett.
Az, hogy elmondta, a véletlen és egy feszült beszélgetés műve volt. A legdöbbenetesebb, hogy valószínűleg már rég érezte ezt, de hagyott engem ábrándozni, tervezgetni, lelkesedni, beleélni – és boldognak lenni.
Igen, ez a legfurcsább benne, hogy én valamiért boldog voltam, és hihetetlenül tökéletesnek láttam az egészet. Holott ő, saját bevallása szerint "nem tudott az eseményekkel haladni". "Talán csak lelkesedni tudtam, kitartani már nem" – mondta.
Találkozás, szerelembe esés, tengerpart és gyertyafény, eljegyzés, lakásfelújítás, összeköltözés: íme az elmúlt háromnegyed év rövid mérlege. Aztán amint jött volna a "közös élet", a tervezgetés, a célok kitűzése, ő rájött, hogy mégsem erre gondolt. Hogy "talán elhamarkodta", és "mások is mondták, hogy túl hamar történt mindez. "
és a HÁZASSÁGRÓL:
("Nem az a perc a lényeg, amikor odaírom a nevemet egy papírra. Hanem azok az órák, amikor kettesben arról beszélgetünk, hogy mit is jelent nekünk az egymás iránt érzett szerelem és féltés."
Ilyenkor, mikor rádöbbentenek hogy bizony van az úgy, hogy valaki megijed és megtorpan már épp a célegyenes előtt, és visszafordul és mindent eldob magától amit addig az élete értelmének tartott ... megfordul a fejemben, hogy: És mi van akkor ha ez velem is megtörténik????
Ma olyan jól éreztem magam. Tisztára, mint egy igazi pár... egy igazi élettel....
CSAK REMÉLEM: nem csak álmodom az életem, hanem majd egyszer... az álmomat élhetem!
Mert most nagyon boldog vagyok, és azt akarom hogy SOHA NE MÚLJON EL!
SZÓVAL most kész vége kampó, annyi meg egy bambi... mindenki jobban jár, ha ma nem jön a közelembe. 
Wááááá 
wáááá 
és mégegyszer wááá
