Vonz. Nem tehetek róla, mindig is vonzó volt. Tudom, rossz vagyok. De amióta ismerem, ég bennem egy ilyen csillapíthatatlan vágy, hogy majd egyszer...az enyém legyen!
Azt mondta: "gondoltam lemegyek a bulira, de nem megyek a közeledbe, tudván hogy ott lesz a barátod is.., meg egyébként is megnézném, hogy kaparod a falat! (...)" Hát mégis a közelembe jött.
"Ma még mosoly, holnap könnyek. Ma még nehéz, holnap könnyebb. Nézz az égre, a legszebb fényre, Láss egy álmot, s harcolj érte! Ma még mosoly, holnap könnyek. Ma még nehéz, holnap könnyebb. Láttam egy álmot, harcoltam érte, Elhagyott az erõm, föladom, vége!"
A „kibeszélések” nem csak azt a célt szolgálják, hogy mit szeretnénk elérni. A tervek szavakba öntése már egy lépés a tettek felé. Szóval most elkezdtem tervezgetni, és így arra is rájöttem, hogy már tettem egy lépést a tettek felé.
Sziasztok! Tegnap félelemetes dolog történt velem, amit már nagyon régen éreztem utoljára, és azt hittem hogy vége. DE NEM! És újra ármtört az érzés, és levert a víz, és kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben, nehezen kaptam levegőt és szédülni kezdtem. Forróság öntötte el a testem, közben meg remegtem. Rettegés tört rám és ha akkor nem állok fel, és nem rohanok ki onnan...tuti ott helyben ájultan összeesem. (A klausztrofóbiáról most olvastam egy nagyon érdekes kis - novellát-talán, amit Nagy Lajos írt, ajánlom figyelmetekbe) - és aki nem érti meg, hogy ez milyen.... hátha most megérti.