Sosem foglalkoztatott igazán a nyugdíj, meg az ő korhatára. Néha azért meglepődtem dolgokon... Pl. amikor az uram egyik jó barátja, aki rendőrnek állt (néhány évre) negyvenakárhány évesen elment nyugdíjba. Előtte még elvégzett egy langyika fősulit-mert hát az előmenetelnél az bizony sokat számít. Megjegyzem, nem olyat,ami a rendőr munkájával kapcsolatos. Nyelv-vizsgát is tett-cigány nyelvből. De legalább benne volt az akarás. Nem szakadt bele a munkába. Nos, a jó kis nyugdíja mellett még jobb, adómentes állást is talált magának.
Aztán közben egy másik velem egykorú(volt osztálytársam)is nyugdíjba vonult onnan. Neki azért kicsit nehezebb dolga volt,rabokat őrzött, tán 2-3évig. Most boldog nyugdíjas.
Azon tűnődtem, vajon az asztalok mögött ülő rendőrségi alkalmazottak is megtehetik-e ezt?
Más is előhozta bennem ezeket a gondolatokat. A faluban kitört a nyudíjaztatási mizéria. A "fél"falu az éveit számolgatja, és sóvárogva várják a nagyok döntését. Megértem őket. Ez már egy zavarosabb, fárasztóbb, idegesebb világ. Ha nem is 40évesen, de 55 évesen én már bizony nyugdíjaznám(de legalábbis biztosítanám a lehetőségét) az óvónőket, a tanárokat, az ápolókat, és még sokan másokat.
Szomorú a kép, amit látok. Látom magam körül, hogy az évek során mivé válnak a kollégák..., hogyan lesznek a türelmes, tapasztalt, jó szakemberekből türelmetlen, beteges, zsémbes hárpiák. Okkal válhatnak ilyenné(már látom). Nem azt mondom, hogy mind az lesz, de elfáradnak 55 éves korukra; . 40év munka az óvodában rendkívül sok! Nem másról beszélek,csak magamról, és a munkámról.(ijesztően hasonlít az előttem járók útjához) Én még csak a 25.-nél tartok, és nem szeretnék ilyenné válni.
25 éve nap mint nap felelős vagyok 20-25 gyerekért, és ugyanezzel tartozom a szüleinek, közben oldom a problémákat, segítem őket. Legyek kreatív, mindig tudjak újat adni, naprakészen új tervekkel előállni, rendezzem az adminisztrációs dolgokat. Vegyem észre ki beteg, ki lenci, kinek lütyög az orra, ki szomorú. Szervezzek játszóházat, mérjem fel a gyerekek képességeit évente két alkalommal, és adminisztráljam is; publikáljak a helyi sajtóban a csoport eseményeiről, keressek pályázatokat, látogassak családot, vegyek részt a gyerekekkel (felkészítve őket) a község rendezvényein, ill. szervezzek én magam ilyet a szülők szórakoztatására, és játsszak önfeledten. Mivel minőséget biztosítunk, jaj annak, aki ezt nem teszi. (Közben a te saját családodtól meg ezt hallod: "már megint az óvoda!"
Apropó betegség...25 éve folyamatosan beteg vagyok. Szeptemberben beleesek, tart június közepéig. A nyári hónapokban helyre jövök, és kezdődik a körforgás... A beteg gyereknek nem mondhatom, hogy akkor gyere az ölembe, ha meggyógyultál. Napjában tizenakárhányan, tizenakárhányszor tüsszögnek, köhögnek az arcomba, a tányéromba, kenik a ruhámra amit csak tudnak. A tetves gyereket is fel kell vennem, ha elkeseredik. A folyamatos betegségtől tönkre mennek az izületek. Van olyan 56 éves kolléganőm, aki alig tudja mozgatni az ujjait, nem tud leguggolni a gyerekhez, hogy bekösse a cipőjét. Még 2 év, és fordítva lesz..., a gyerek köti be az övét! Ha nem tud mozogni, hogyan tudja óvni majd a gyereket?
Arról sem beszél senki, hogy a folyamatos nyavaja havi 5-15 ezer Ft plussz kiadás szinte minden hónapban! (amit persze nem kompenzál az állam a fizetésben)
A 25 év alatt még nem sikerült normálisan étkezni, mert a kisasztalnál görnyedve kell enni a tízórait, ebédet, uzsonnát. Ki kéne próbálni, ez milyen marha egészséges! De azt sem tudom megenni nyugodtan,mert közben ide-oda ugrálok, kiszolgálok, gyereket etetek, vagy éppen kakis popót törlök két kanál leves között. Néha megkapod azt a tányérodba,amit a melletted ülő nem szeret. Kedves fentiek! WC-re sem akkor megyünk, amikor akarunk,hanem amikor lehet, és az idő engedi. Ez nőként pláne jódolog!
A hallás oda, a hangszálak is. Régen azt gondoltam, hogy igazi dalos pacsirta vagyok; mára megcsókásodtam. Az idősebb kolléganőimnek pedig igazán meg kell küzdeniük, hogy normális hang jőjjön ki a torkukon. Ronda amit most írtam, de sajnos igaz!
Persze, ezt mind mi vállaltuk. Csak nem mindegy mivé leszünk. Belső kényszer tart minket a pályán,- újra ezt választanám...
Sok a 40 év . Mostanában hallottam olyat, hogy talán gondolkoznak rajta ott fönt, hogy hátha, esetleg... ÁMEN!
Halljátok fönt? Ha nem hisztek nekem, meghívlak benneteket mondjuk egy hónapra egy beszoktatós csoportba, úgy 2-és fél-3 éves gyerekek közé. De maradjatok ott az altatásnál is! (Hol van az a 10-20-40évhez! )
Azt írják, hogy a rendőrök szolgálati ideje 25év(min.), és akkor 43-45 évesen mehetnek nyugdíjba. Az idősebb kolléganőim is megérdemelnék, és még hej, de mennyien!

Csak nem hagy nekünk békét,....... finom városi lelke még mindig nem írta ki magából az összes nekünk szánt gondolatot, amelyből végül kisebbfajta kisregény kerekedett ki. Néhány közülük a teljesség igénye nélkül:

- Pesti kultúrember módjára(mert ez mindig hangoztatja)szarik rá, hogy mit költöttünk a kutyára, és mivel jár egy kutya,mert neki voltak többtízezret érő fajtatiszta kutyái. Ha akarnám megkérdezném:Hova tette őket? Hogy sikerült lesüllyednie ennyire, hogy ingyen keverékért sóvárog, ingyen házhozszállítással. De nem kérdezem, mert akkor vége-hossza nem lenne a gyűlölködésének. Nem ér az egész annyit...Ő olyan komoly állattartó, hogy a nevét sem merte kiírni. De kedves Mazsi megtaláltunk. Ne ijedezz, nem szállunk rád, mert az sem ér annyit..., csak marhára furdalt bennünket a kiváncsiság, ki akarja nekünk ezt a sok jót. Láttunk, elég is volt belőled annyi...

Elképzelhetetlennek tartottam eddig, hogy a 21.században, egyes fővárosi embereknek még mindig olyan képzetük legyen a vidékiekről, hogy azok tanulatlanok, faragatlanok, irigyek, vagy parasztok. De ha parasztok is, becsületes munka az övék. Igaz nem a cickójukkal, meg a farukkal domborítanak, mint ahogyan valahol láttuk, hanem a két kezük munkájával. Kedves Mazsi, amit ők termelnek, te azt hamikázod! Lehet, hogy a vidékiek nem járnak villamossal, nem ülnek repülőgépen, nem járják naponta a plázákat, de attól még kedves, rendszerető, jószívű emberek.

-Azt is írod, hogy mi "újfent" ideggyenge vidékiek, azért vagyunk ilyenek(milyenek, mert irigykedünk rátok pestiekre, mert mi is ott szeretnénk lakni, és élvezni akarjuk mind azt, ami nektek van. Adod a jótanácsot is: fogadjuk el, hogy nem lehet, mert nekünk ez jutott... Hát tudod: kell a fenének! Nem véletlenül ez az otthonunk, ami... , minden szépségével, és nehézségével együtt. Te pedig sosem fogod megtudni, hogy miről maradtál le...

A kutyus köszöni szépen jól van..., vidám, játékos. Már megtanult itt-ott szótfogadni. Ismeri a "nem", a "gyere" és a "marad" szavak jelentését. Szerencsére jó étvágyú.Legjobb barátja a Marcipán cica Jövő héten megkapja a szuriját is. Jó volna egy szerető gazdit is találni neki....

Néhány hete egy kb. 3-4 hónapos kiskutya szegődött hozzánk ;kulimájszosan, sárosan, szinte meg se lehetett különböztetni rajta hogy melyik az igazi folt, melyik a mocsok.

Kerítést festettünk. Leült mellém, és nagy bánatos szemeit rá meresztve sírt. Jól táplált kutyus volt, talán néhán órája ereszthették útjára... Még 2 óra múltán is ott őrzött bennünket. Néha megcsóválta a farkát, nyalogatta kezünket-lábunkat...és még mindig csak sírt, nyüsszögött. Nem volt szívünk sorsára hagyni, megbeszéltük a családdal, hogy ideig-óráig befogadjuk, amíg gazdát nem találunk neki. Így már a másik két kutyánk mellett egy 3. csajszi is ugrabugrált.

A gyerekek még aznap este, fél 9-kor megfürdették, megszárították. Na, akkor jött a meglepetés, mert szegénykében nyüzsögtek a bolhák. Ahogyan elnéztük, nemsokára érkezett volna a következő vérszívóhad. Nem örültünk, Annyi bolha ellen a nyakörv sem fogja megvédi a másik kettő kutyát. Imádkoztuk, és reménykedtünk, hogy másnap kapunk megfelelő kencficét az írtásra. Sikerült ellátnunk a pofátlan bolhák baját, és nem két forintba került....egy ampulla néhány ezer Ft. Mindenesetre kutyusunk szőre immár csillogott-villogott, és a nyüszítés is megszűnt.

Felhívtuk a környező állatvédő egyesületeket, de sajnos nem volt hely a foltos számára, helyette azt tanácsolták, hogy hirdessük meg az interneten, hátha úgy gyorsabban sikerül helyet találni neki. Fel is adtunk vagy 30-at különböző helyeken, és a faluban is kitettük a hírdetőtáblára, hátha helyié volt az "elkóborolt" kutya. Azóta is próbálunk rendes gazdára lelni, sajnos nem sok eredménnyel.

Első alkalommal egy 50-es "úriember" keresett meg minket, mint mondta: egyből beleszeretett, és már a hétvégén elvinné...Örömünk határtalan volt, hiszen azt ígérte, hogy megfelelő mozgástere is lesz az ebnek. Örömünk a hétvégéig tartott, akkor derült ki, hogy nagy ívben tojik mindarra amit ígért. Felhívtuk telefonon, azt válaszolta: már nem aktuális a DOLOG! Kérdésünkre, hogy nem kellett volna-e minket értesíteni?...-csak dadogott ezt-azt, aztán megszakadt a vonal. Na,a "kutyaszeretet" megvót....

Újabb hirdetéseket adtunk fel, és hamarosan egy középkorú fővárosi hölgy írta emailjében, hogy neki sürgősen kellene a "szépség"...A sürgősből másfél heti levelezgetés lett, mert neki semmi sem felelt meg. A lényeg, hogy a minimálisat sem volt hajlandó áldozni sem időből, sem pénzből a "szépségre". Bizonygatta, hogy jó dolga lesz náluk, de ő nem ér eljönni érte, és most pénze sincs igazából beoltatni; de ha mi elvinnénk egy darabig, vagy a házg, akkor a pénze megmaradna rá. Elvittük volna egy darabig, ha már messze él tőlünk a hölgy; de ő már a házig akarta. Mivel nem vagyunk jótékonysági intéznény, némi szállítási költséget így felszámoltunk volna. Köszöni, akkor nem kell neki a kutya. Különbenis, oltatni sem tudná most.

Finoman írtunk egy két soros válaszlevelet. Nem őt fikáztuk, csak annyit közöltünk, hogy jobb is így, legalább megvan az esélye a kutyusnak arra, hogy olyan helyre kerüljön, ahol ráérnek vele foglalkozni. A hölgy kikelt magából rendesen...pedig a válasz nem róla szólt, hanem az ebről. Persze azért értett belőle. Keményen visszavágott: mi ideggyenge vidékiek vagyunk, akiknek nincs jogunk arra hogy bíráljuk a pesti kultúrembereket. Ő csak le akarta venni vállunkról a terhet, mert látta, hogy mennyire meg akarunk szabadulni a kutyától....és az is lehet, hogy loptuk, de nem is lesz sokáig nálunk, mert elintézi-feljelent bennüket, amiért még nincs beoltva. Kétségbe vonta, hogy egyáltalán etetjük-e, gondozzuk-e.

Sajnos hosszútávon tényleg nem tudjuk gondját viselni, ezért szeretnénk, ha mielőbb szerető gazdira találna. ......és nagyon szomorúak vagyunk, hogy a jószándékot egyes kultúrasszonyok a visszájára fordítják. Szeretném kérni, hogy segítsetek nekem abban, hogy Foltos megtalálja a helyét! Köszönöm szépen...

[url=http://www.bloblo.hu/files/SackUndPack_1.jpg][img]
viliesz@freemail.hu

Jókat csemegéznek a nők, ha az a téma kerül szóba, hogy milyen az ideális férfi. Megjegyzem a férfiak se különbek, ha az ideális nőről van szó. Az sem mindegy, hogy mikor jön elő a téma
Valószínűleg mást válaszolnánk 20, 30, 40,50 évesen. Ahogyan idősödünk-és jön meg az eszünk-, úgy kopnak az ábrándok, és tisztul a kép.
Tizenhat-és 20 között arra gyúrtunk, hogy jóképű legyen, lehetőleg deltás. Különösen jó volt feszíteni mellette, ha jó helyen szerepelt a közlistán,-menő fiú volt. Megszóltuk, ha egy ronda vagy öreg krapek mellett fiatal nő őgyelgett. Már mondatta is velünk az életkorunkból fakadó nagyfokú tapasztalat: " Na, ez is csak a pénzéért...." A fiúk is csak a nőt bántották: "biztosan *****...., de a pasinak igen jó lehet" Azóta fordult a világ, legalábbis az enyém. Már el tudom képzelni: "...az a pasi igenis tudott valamit, és sikerült megadnia annak a nőnek, amire vágyott. " Ha ideig-óráig, akkor is!
Ábrándozni jó. Azonban lassan rájövünk, hogy balgaság. Vagy nem is; talán csak némi bátorság kéne....

Öt nőt kérdeztek meg, 20-50 év között, hogy nekik mi számít. Én magamat kérdeztem meg (jobb híján). Igazából nem tetszettek a válaszok, a kérdések se. Azért csak végigjártam. Önértékelésnek, elégedettségi mérésnek nem volt rossz.

1. Piperkőc vagy borostás?
- Úgy tűnik, hogy a külső érdemli az első helyet. Nem kötözködök, azért van benne valami. Valaminek kell, hogy megtetszen benne. Tőlem aztán borostás is lehet....., -néha kifejezetten jó Legyen tiszta, ápolt, illatos. Persze ne húzzon kondenzcsíkot maga után. Nekem szóljon az.
Az sem kell, hogy mindennap nyakkendősen-ingesen, tükrös cipővel lépjen ki a gardróbból. De vegye észre,ha már túl sokat volt egy göncben, és ne várja meg, amíg a munkásgatya magától is megáll a sarokban......
Tőlem aztán lehet kövér-sovány, csak engem szeressen. Nem kell, hogy a Barbie Ken-je legyen. Jól essen ránéznem, sugározza, hogy engem akar.
2. Okos vagy ügyes?
-Legyen talpraesett! Ne ijedjen meg egy kis barkácsolós feladattól. A férfias feladatokban igyekezzen megállni a helyét. Hadd dicsérhessem meg......! , ha már nem kell főznie, meg takarítania....(bár nem ártana, ha kipróbálná magát benne)
Legyen tájékozott az életben, a mi életünkben! Ne legyen okoskodó ( Az okosabb egyébként is én vagyok )
3. Szavazhat-e más pártra?
-Hát ez meg milyen kérdés? Miért ne? Nem pincsi kutyát akarok, hanem egy olyan embert, aki meri vállalni a véleményét. Egy kis vita sosem árt. Utána édes a békülés
Aztán meg ott van benne a kihívás: " hátha sikerül meggyőznöm az asszonyt!......"
4. Mennyire legyen őszinte?
-ENNYIRE!!!
De azért nem árt, ha kordában tudja tartani. Ha a helyzet úgy hozza, legyen kíméletlenül az, de tudjon megértően, és kedvesen is az lenni! Értünk mi a szóból....
5. Hogyan kényeztessen?
- Nekem ugyan nem kell drága holmi, meg kazalnyi rózsa!
Figyeljen rám! Dicsérje meg a főztömet, vegye észre, hogy törődök magammal, vele, és a családdal. Ne szóljon be, ha néhány kilót fölszedek (na, nem krumplit), és ne röhögjön rajtam, ha nekiállok azokat ledolgozni. Értékelje az erőfeszítésemet, hogy mindez érte is van! Legyen előzékeny! Ha bevásárlás után vagyunk, ne az ajtót nyissa, hanem a 2 dög nehéz szatyrot hozza! Bár a kettő nem üti egymást!
Nem kellenek nagy dolgok tőle..., ha elmegy mellettem, néha simogasson meg, öleljen át, adjon egy puszit....
Ha neki jár a nyugalom, akkor értse meg, hogy néha napján nekem is szükségem van rá. Nem tudom mit szólna, ha egyszer követném a példáját, és lelépnék délután kettőtől este 8-ig, mint ő-, horgászás címszóval. Azt hiszem tátva maradna a szája....
6. Mennyire legyen házias?
-Kérem szépen, megcsinálok én mindent! De legalább becsülje meg a munkámat. Maga után azért összerakodhatna, elmosogathatna. Még nem hallottam olyan híradást, ami arról szólt volna, hogy egy férfi belehalt ilyen volumenű feladat végzésébe....., vagy a morzsáit szedegesse össze..... Ha felmosok, ne támadjon halaszthatatlan feladata (ami eddig se volt), és ne járja össze. Az ágyazásba se rokkanjon bele! Hogy a mosás nem kunszt a 21. században? Nem-e? Tudnék mesélni..., de legalább a próba megvolt.
Ha valamit megcsinál mégis, ne döngesse a mellét egy éven keresztül, és ne mondja azt, hogy " Meg szoktam csinálni...!", mert nem fogok elé borulni. Legyen elég, hogy egyszer megdicsérem érte. Engem hányszor szokott?
7. Kell-e közös érdeklődés?
- Na, ez egy fontos kérdés! Kell hát! Pártában levő lánykák figyelem! Nem szabad, hogy rózsaszínű köd elhomályosítsa a látásotokat!!! Mert ha nem vigyáztok, a homály eltarthat akár 10-20 évig is! Utána aztán igen kellemetlen lesz szembesülni azzal, hogy semmi se jó, ami neked. Nem lesz barátod (csak számtalan ismerősöd), nem szeret táncolni, emberek közé menni; nem akar kirándulni; a könyveket meg legszívesebben elégetné, mert hogy lehet azokért a papírokért annyi pénzt kiadni! Ha sportolni akarsz, ne adj Isten 40 évesen..., azt mondja: "kiröhögnek, mit futkározol!"; ha szórakozni akarsz más vagy a saját mulatságodra: "hülyét csinálsz magadból!" "Mit fognak szólni?"
Fogadja el amit én szeretnék. Ha ki akar maradni belőle, tegye!-, de ne cseszegessen!
8. Beleszólhat-e a párja életébe?
-Bele hát! Az már a kettőnk élete. Ha én nyűglődök, az az ő nyűgje is, ha neki van öröme, vagy bánata, az az enyém is! Közösen kéne!....és tapintattal.
9. Szeresse-e a gyerekeket?
- Na, erre a kérdésre haragszok!
Igen, szeresse, de ne csak messziről!
Ne azt hajtogassa, amikor megjön a munkából, hogy : " Fáradt vagyok" "Hadd pihenjek!" "Majd máskor!"-, mert én is munka után csinálok meg mindenfélét, teszem a dolgomat, rendezem a gyerekeket. Neki ugyanaz, mint nekem! Játsszon tanuljon a gyerekkel! Ne csak azt vágja a fejéhez: "hogy lehet ezt nem tudni!" " hülye vagy fiam!" Ezt én is könnyedén meg tudom tenni.
Legyen tisztába azzal, hogy mit szeret/nem szeret a sarja; miben kiváló vagy gyenge; kik a barátai.......

Az egyik hölgy velősen fejezi ki a végén, neki mi lenne a jó.
" Csináljon meg mindent otthon, rengeteg pénzt hozzon haza, ne kérdezze meg mire költök; imádjon; szerezzen örömet; türelmes legyen; vegye figyelembe a nehéz napjaimat; és a gyereknevelésből is vegye ki a részét! Mindezt tudja 30 év múlva is! "
Az utolsó mondat igen tetszik!
....Ugye azért a hölgyikéhez képest nem is kértem olyan sokat! ....Még ingyen is van... Szegényke, a végén megjegyzi, hogy ilyen nincs is, ő tudja!
A lényeg az volna, hogy sokáig tudjunk figyelni egymásra!
Nem biztos, hogy jó volt szembesülni..., elolvastassam vele is? ÁÁÁÁ, 1. nem szeret olvasni....2. kétlem, hogy észbe kapna 3. ha mégis, el kezdené sorolni, hogy mennyi mindent...., és mi lenne ha....., és ő nem olyan, mint az IX, meg az YPSZILON...... Hess-hess ábrándok !

Tényleg nem tudja...
Még mindig a program..., aminek szakértése a fenntartó dolga. Nálunk eddig nem ez volt a divat. A régi főnöknéni -anno- keresett egy magának valót, aki biztosan nem kukacoskodott. Megtehette. Kedves férjura képviselő úr volt, és a pmester szimpatizánsa, mondhatni kebelbarát. Nem úgy, mint a mostani vezetőnk, mert bizony a pmesternéni nem őt akarta abba a bizonyos székben látni, amibe mégis belekerült, hanem az ő saját kis védencét. Akármilyen hosszú és nagy a keze, a többi község( tagóvoda) képviselői mást akartak, meg az óvoda dolgozóinak jelentős része is.
Új főnökünk tehát felkereste az illetékes jogi személyt-a jegyzőt-, hogy megtudja hogysmint legyen a szakértés. "Keressetek magatoknak egyet! Nem érünk rá ilyesmire!"- volt a válasz. Alaposan ki voltunk segítve.
Aki keres talál...,olyan emberkére leltünk, aki se nem koma, se nem barát, viszont több évtizedig dolgozott az óvónői pályán, és jó híre van. Néhány napon belül elolvasta a programunkat, és két kisebb változtatás mellett elfogadta-persze egyenlőre még csak szóban. Meg lettünk dicsérve
Tudtam én, hogy ügyesek vagyunk!
A nagy örömünk másnapra ürömmé változott. Jött a nagyházból az üzi-, raportra hívták a főnököt. A pmesternéni finoman szólva leordította a fejét: mit képzel ő, hogy csak úgy szakértet? Különben is, ő már kigondolta, hogy kit fog felkérni a nemes feladatra (régi országos barátosnéját)
Paff!
Újabb telefon..., megkövetni a szakértő egyet. Arra azért jó volt mindez, mert újabb bizonyítékot kaptunk arra: vannak még normális emberek. Sértődés helyett, honoráriumkérés helyett felajánlotta további segítségét.
Hamarosan jelentkezett a szakértő kettő, aki jó néhány éve nyugdíjban van (egyébként ő is jó hírű); és van más dolga is..., de ha rá ér, és a család többi tagja oda engedi a számítógéphez, akkor el fogja olvasni az elküldött anyagot, mindezt jóval nagyobb összegért... Tök jó ez a haverság! Úgy néz ki így megy ez kicsiben, nagyban.
Néhány nap, és újabb telefon. Elolvasott állítása szerint kb. 20 oldalt. Többet nem sikerült,mert túl sok volt körülötte a háttérzaj. Végül is, ő elégedett, DE! - néhány szót alá kell húzni, ki kell vastagítani, ill. ő a tartalmi sorrendet másképpen írná ( hirtelen nem emlékszik, hogy mit hogyan és hová). Nem mindegy, hogy mese, vers, vagy vers, mese a sorrend. Ajánlja, hogy a K. K. féle segédletet használjuk a program megírásához. Főnökünkön folyik a víz, csoda, hogy nem kap agyérgörcsöt: " Hiszen ez alapján írtuk! Tessék mondani, ennyire rossz? " Szakértőnk hímül-hámul..." Áááá, nem!"-csak segítségül mondta...
Szerintem meg bele se olvasott!
Ma eljött személyesen. Érdekes módon, mára szépen kidolgozott fejezetekkel lett teli a programunk. ...vagy tán végre elolvasta? Persze van amit ki kell továbbra is vastagítani, és van 4-5 mondat összvissz, amivel ki kell egészíteni; mert el kell ismerni, azok tényleg kimaradtak.
A néni sem volt harapós , bár gyakran kalandozgatott el. A cirka 3 óra alatt sikerült az életét alaposan megismernünk. Amilyen ügyesek vagyunk, igazán jól tudtunk érvelni az igazunk mellett, így aztán amit ki akart vetetni velünk, mert szerinte felesleges, minden bent maradhatott. Nem győzöm dicsérni magunkat!

Máshol sem tudják mit akar.....
A zállambácsi könyvpénzt osztogat. Biztosan van valami hivatalos neve, de mi falun csak így hívjuk: könyvpénz.
Tavaly még 14 ezer Ft volt. Lehetett belőle ezt-azt vásárolni, amiből fejlődhettünk. Az idén megszorítottak minket-,mint ahogyan másokat is. Kemény 4000Ft lett/év. Mit mondjunk, már ekkor meglepődtünk. De ez még fokozható!
Az adóhivatal jelezte, hogy mivel, ez
mittudoménmilyen
juttatás, bizony adózás alá esik. No,hát vissza kellett adnunk ezt a marha nagy összeget - aminek az elköltésébe egészen belezavarodtunk.
Meg kell mondanom, azért volt választási lehetőségünk:
1.visszafizetem, és újra bérszámfejtik, aztán kapok valamennyit
2. nem fizetem vissza-önadózó leszek- és megmaradhat az összeg. Persze jövőre levonják+ fizethetem a könyvelőt.
Olyan jó üzlet mindkettő, azt se tudom melyiket válasszam!
Az elsőre tettem a voksomat: másnapra megkaptam a 2457FT -omat! Úgy döntöttem, hogy a gyerekeknek vásárolok valamit. De mit...?

Új programunkba keményen bekerült az egészséges táplálkozás is! ( remélem nem csak szép álom marad.) "Ámen"-mondták kolléganőim a megbeszélésen; bár igazából nem hisznek a változásnak. Ha már bevettük....jó vóna, szép vóna!
Jelenleg az egészséges táplálkozás igényét nem képes kielégíteni az óvoda ( pedig állítólag ki tudná.) Nem csak anyagiak híján. Nagy szerep jut a kényelemnek, a lustaságnak, és a spórolásnak ( ki,hova,és kinek spórol?- ez is egy sarkallatos pontja a dolognak.)
Elsőként egy saját élelmezésvezetőre lenne szükségünk. Jelenleg az iskolaival közösködünk, aki egyáltalán nem ismeri az óvodások szükségleteit, és bagózik ránk... Az étlapot a konyhásnénik állítják össze, előtérbe véve a mihamarabbiságot. Kéthetente esszük ugyanazt szinte bötüről-bötüre, mert talán a gondolkozás is fárasztó... Heti 3 alkalommal van műleves, de legalább változatos benne a betét: 1. galuska, 2. nap: betűtészta- ez a gyerek kedvét is feldobja. máris lelkesebben mondják: ez már megint zacskósleves! Messziről érződik a leves műsége. 3. nap mondjuk kiskocka vagy kiskagyló,- jó móka mikor felragad a szájukra, szívesebben eszik. Továbbra is divat a porpöri-feldobva kis tejszínnel. Egyébként ebben is van változatosság: van belőle natúr, gombás, szalonnás..., mindezek gazdagon olajos lével, hogy látszódjon a mennyiség. Aztán itt van még a mélyhűtött szilvás gombóc, a barátfüle, az előgyártott pipifasírt- persze ezek is sajtosan, pulykásan, pipisen, sonkásan... A levesbe is mélyhűtött zöldségkockák kerülnek- ne rontsa má' az imidzsét egy-egy igazi friss szál répa vagy petrezselyem.
Már sokszor panaszkodtam emiatt....
Mindenhonnan ezt hallani: Együnk sok zöldséget, és gyümölcsöt! Nos...
Almát, banánt hetente kb. kétszer kapunk,- uzsira. Ha az alma túl nagyra merészelt nőni, hát akkor kés jár neki, és feleződni kényszerül. A banánnak még nem jutott ilyen sors. A héten kb. 2-3 alkalommal (az 5 napból) kapnak a gyerekek és persze mi is: édességet! Akár boldogok is lehetnénk. Úgy tűnik mi már ennek sem tudunk örülni! Pedig finom a Balaton szelet,a túró rudi..., újabban banános kókuszos rudat kaptunk, ami 10 cm hosszú és 1cm átmérőjű egérfarok. Na, ettől múljon el a gyerek éhe! (meg a mienk )
A közös gazdasági vezetőnk (mert az is közös), azt mondja: ez nem hízlalda kérem! Uzsonnára a kis Petit Danone, meg a Szívecske joghurt; ma pl. a banán 1 db nápolyi szelettel sem feküdte meg a gyomrukat. Bakfitty!
A zöldséget újabban egészben kapjuk ( uborka, paradicsom, paprika) a reggelihez, mert a konyhásoknak nincs ideje a felszeletelésre. Huszonhány gyerek meg 3 felnőtt kap 3 paradicsomot, másik alkalommal 3 paprikát. Ez ám a vitaminbomba! Kérem szépen nem túloztam!
A főnök azt mondja hoznak eleget. Jah, csak nem hozzánk, és más csoportokba sem. A gyerekek gyümölcsigényét a szülők elégítik ki.
Nagy felzúdulást keltett, amikor a program megbeszélésekor bejelentette gazdaságvezetőnk, hogy ezentúl nem hozhatnak a szülők saját kertből származó termést, mert nem tudjuk, az eredetét (pont annak nem, és azt sem, hogy mivel permetezték/permetezték-e? Csak akkor hozhatnak, ha számlával igazolják azt. Én ezt sem értem ( lassan már semmit sem) Hát nem egyszerűbb bevizsgáltatni egy helyi terméket, mint egy ki tudja ( mondjuk: Afrikából) érkezett akármit? Na, abba lehet egy s más bőven! A szülő meggondolja mit hoz be a gyerekének. Nem úgy, mint a zöldségesek java: tök mindegy honnan, a lényeg, hogy megvegyék és pénze legyen belőle!
Ha már ennyire vigyázunk az egészségre... hogy kerül a zsemle a habarcsos talicskába? Tegnap az iskola egyik karbantartója így tolta át konyhánkhoz az étket. Nem csak én lepődtem meg, néhány szülőnek is elkerekedett a szeme. Az iskola konyhája 100-150 méterre van tőlünk. Eszement távolság..., meg a két rekesz zsemle, kész munkatábor...
Ma "kutyaleves" volt,- így hívjuk a zsemlekockalevest. Egyébként tényleg szeretjük a maga egyszerűségében, és tényleg jó volt! ...nem is haltunk bele
A nap folyamán ma vendégünk jött. A köjálos néni kukkantott be hozzánk. Pikk-pakk felkerültek a sapkák, kikerültek a konyháról a tojásos tálcák... Azta! 5 perc alatt REND LETT!
A gazdaságvezetőnk azt mondja, hogy az anyagi fedezet mindenre megvan, de a kényelemnek, meg a "műségnek"ára van. " Tudjátok lányok!...Az a baja a konyhásaitoknak, hogy leülnek a hokedlire, és amikor még másfél óra múlva is ott ülnek, sóhajtanak egyet: " Jaj, de elfáradtunk"! "
Az én gyerekkoromban még kályhán főztek, amihez hasogatni kellett a gyújtóst. A tésztát helyben gyúrták, csipkedték; a szilvás gombócot is aznap töltötték meg szilvával. A levesbe friss zöldségkarikák kerültek, volt íze a levesnek. Előző nap felhozták a pincéből, és nem átallottak pucolni! Persze nem olajjal főztek, hanem zsírral,- abba se haltunk bele, és mégsem volt ennyi túlsúlyos gyerkőc . Volt sütemény, uzsonnára frissen sütött kakaós csiga. Ilyen évtizedek óta nincs! Manapság a fánkot már 10-órakor kisütik, délre dermedten húzza össze magát szegényke a tányérunkon (detto a lángos is) Régen boszorkányhabot kevertek hozzá ( amitől nem kaptunk ételmérgezést,se szalmonellát), ma lekvár dukál hozzá.
Hja kérem! A munkahelyeknek megvan az a jellemzője, hogy ott dolgozni szoktak!
Csak álom marad a helyben főzött puding, a palacsinta, a friss gyümölcssaláta, a tejbegríz uzsonnára, amik nem különlegességek, csak macerával járnak. Nem lehet kiszórni a gyerekek elé, mint a műzli szeletet vagy a májkrémes kenyeret. Újabban az utóbbit megehetjük tányérról is, régen az éttermi szalvétán ettük,- nem kellett mosogatni( mert mindenki siet haza, ők is...). Azért még mindig van olyan, amiért csúnyán néznek ránk, pl. amikor gyümölcs után ezek a szörnyű gyerekek vizet merészelnek kérni. Gyümölcsre vizet inni?! Naháááááát!
Reméltük, hogy az új vezetés majd határozottabb lesz. Ha nem is kukkant a táskákba, legalább az ételek minősége javulni fog. Értik a "lányok" a csíziót...., a tripla uzsonnák, meg az apróbb-nagyobb kedvességek "használnak". " Ők különben sem bírnak ennél többet dolgozni!"
Azért ma jó hírt is kaptunk. A köjálos néni rácáfolt a mindenben jártas gazdasági vezetőnkre: jöhet a zöldség-gyümölcs a szülőktől, csak a konyhában kell majd megmosni azokat! A dajkák már látták a folyamatot (egyszer én is): zutty bele a vízbe, azt kivesszük! Nem érünk rá lacafacázni, nincs olyanra idő! Sebaj! Nem törik le se a kezünk, se a lábunk, hogy elmenjünk velük a mosdóig, mi is adunk a fránya almáinak, ha már nem képesek olyan gyorsan megtisztulni.