Neked írok most. Hogy miért? Egyszerűen muszáj...tudnom kell rólad.
Sok idő telt el az utolsó találkozásunk óta. Lassan egy év. Az a találkozás nem sikeredett túl jól... Tudom, hogy még Te sem felejtetted el.
Tudom, hogy sok minden múlt rajtam.
Tudom, hogy nem mindig viselkedtem úgy, ahogy kellett volna.
Most, hogy megtaláltam, amit kerestem, sok mindent látok másképpen. Múltbéli dolgokat is...
Tudnom kell, hogy boldog vagy-e.
Tudnom kell, hogy boldog vagy-e valaki mással.
Tudnom kell, hogy haragszol-e rám.
Tudnom kell, hogy mit őrzöl rólam... ha maradt még benned valami...
Tudnod kell, hogy azt szeretném, boldog legyél. Valaki mással.
Tudnod kell, hogy én nem haragszom rád. Semmiért.
Tudnod kell, hogy én őrizlek magamban. Minden bennem van, ami hozzád kötött...
Talán a következő találkozás jobban sikerül, mint az utolsó.
Ha lesz következő találkozás...

Tizenkilenc voltam, amikor kezdtem, huszonöt, amikor abbahagytam... vannak dolgok, amelyek soha nem változnak, más dolgok viszont igen. Így van ez most is: egy korszaknak vége van...
Hazudnék, ha azt mondanám semmi sem hiányzik... hiányik feküdni a fűben, és nézni közben az eget... hiányzik ülni a vízparton, és nézni, h milyen messze van a világ... hiányzik az érzés: nem számít ki vagy, honnan jöttél, lényeg, hogy itt vagy...
Sok emlék köt ide. Talán túl sok. Szerelem, szenvedély, öröm, megrészegülés, felszabadultság, szabadság,korlátaim átlépése...
A rossz most nem számít, már régen elveszett az idő forgatagában.
Felnőttem. Visszavonhatatlanul. Más lettem. Talán jobb. Szeretem azt a nőt, aki most vagyok. Szeretem az érzést, ahogy változik a fontossági sorrend.
El kell, hogy engedjelek. Sokat kaptam tőled. Ezt örökre megőrzöm a szívemben. De most mennem kell tovább, új dolgok felé, ahova nem jöhetsz velem.
Mindig fontos leszel nekem. Élj tovább sokáig, mert jó, hogy létezel.
Akármilyen messzire kerülök tőled, mindig nézni foglak, figyellek majd, hogyan változol vagy éppen maradsz a régi.
Örülök, hogy a részed voltam...

... "Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek."... ennyi...

Itt ülök egyedül, már mindenki hazament. Nincs munkám, de maradnom kell, Pinket hallgatok, és persze közben folyamatosan jár az agyam...
Who knew... imádom ezt a számot. A tavalyi évre emlékeztet. Sok mindenben igaza van ennek a dalnak, már a címe is... ki tudta...ki tudta előre, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy.
2008 visszavonhatatlanul a csalódások éve volt. És a menekülésé, a hajszolásé. Mindannak, amire vágyom, amire azóta is vágyom...
VOLT egy fantasztikus nyaram. Aztán új élményeket hozott az ősz, majd a tél ismét csalódással járt. A legnagyobbal, de ez most mindegy.
Az előbb e-maileket olvastam. Kettő tavaly év végi e-mailt. Őszintének tűntek, a lelkem mélyén, tudom, hogy tényleg azok voltak. Kár, hogy már csak ezeket az e-maileket éreztem igazinak.
Most ismét egyedül vagyok a nagy összevisszasággal önmagamban. Kérdések járnak a fejemben, például az, hogy bizonyos emberek a múltamból máig a jelenem részét is képezik. Van, aki csak a gondolataimban, van, aki személyesen. Miért?
Szabó István Szerelmesfilm című filmje így kezdődik: "Az embereknek van a legnagyobb szerepe az életedben. Az embereknek, akiket ismertél". Mindig tudtam, hogy ez tényleg így van, de csak most kezdek rájönni, hogy mennyire igaz.
Szeretnék bele látni másokba. Szeretném tudni, mire számíthatok. Tudom, hogy ez lehetetlen, de jó lenne elkerülni végre a "ki tudta előre" típusú konklúziókat...és azt, hogy csak annyi maradjon, hogy két e-mailt olvasok újra és újra...

...valami fura...valami különös...valami megmagyarázhatatlan...valami eldönthetetlen...valami érzés... valami nyugtalanító...valami szorongató...valami intenzív...valami megoldásra váró...valami egyedüllét...valami jó...vagy valami rossz...valami el nem múló...

Tegnap ismét kiírtam magamról, hogy egyedülálló. Hogy miért éppen tegnap? Mert a tegnappal új élet kezdődött, magam mögött hagyva mindazt a rengeteg csalódást, fájdalmat, dühöt, kétségbeesést, amit az elmúlt évben kaptam.
Azt hiszem, anyámnak van igaza, amikor azt mondja szelektáljak az engem körülvevő emberek között, mert a bizalom nem játék. Csak most jöttem rá, mennyire igaza van. Mert tényleg nem mindegy, kinek mit mondasz el, legyen szó kollégáról, barátról, kapcsolatnak hitt partnerről... utóbbinál nem árt különösen vigyázni, legalábbis én ezt fogom tenni, mert soha többet nem játsza el velem senki, hogy egyik nap lakáskulcsot ad a lakásához, két nap múlva szakít velem...
Most marad a munka, mellette az egyetem, végre észre kellene vennem, hogy vizsgaidőszak van, tanulni sem ártana.
Az elmúlt évem EGYETLEN pozitív csalódása, akivel remélem, ezután is olyan jó lesz a kapcsolatunk, mint ahogy kialakult, ezt mondta nekem: "Hidd el, hogy meg fogod találni azt a valakit, aki a személyiségedet is szeretni fogja, mert a csomagolással nincsen semmi baj."
Szeretném, hogy igaza legyen.