Az elmúlt napokban megtanultam valamit. Soha ne bízz az emberekben. Soha senkiben ne bízz magadon kívül. Mert csa és kizárólag te vagy az egyetlen olyan ember aki nem csap be. És nem árul el. Te saját magadat nem árulod el soha. Más viszont igen. Soha senkit ne engedj magadhoz közel. Mindig tartsd a 3 léps távolságot mindenkivel. És ne mutasd meg senkinek a lelked mert visszaélnek vele. Én ezeket a dolgokat tanultam meg az elmúlt napokban. Megbíztam valakiben aki visszaélt ezzel és megbántott. NAgyon mélyen. Egész pontosan szerelmes lettem. És még vagyok is csak sajnos nem a megfelelő emberbe. Olyan valakibe aki kihasználja ezt és visszaél vele. És újra meg újra fájdalmat okoz ezzel. Nagyon nagy fájadalmat. És csak szórakozik velem. Pontosabban már azt sem. ugyanis eltűnt az életemből. Valószínüleg örökre. és soha nem jön már vissza. Kiszórakozta magát és után eltűnt mint szürke szamár a ködben. természetesen egy szó nélkül. Egyik pillanatról a másikra. Én megbíztam benne. Megbíztam benne annyira hogy a hosszú évek alatt magamköré épített falakon átengedtem. Nem tudom miért de megtettem. Hagytam közel férkőzzön hozzám. Hogy elérje a lelkem. Elérte azt hogy érezzek. Azt tudni kell rólam hogy én nem vagyok egy érzelmes ember. Pontosabban az érzéseimet elfolytom és nem veszek róluk tudomást. Így egyszerűbb. És én általában mindenkivel tartom a 3 lépés távolságot. Még a barátaimmal és a szüleimmel is. És soha senki nem tudott a lelkem köré épített falak mögé jutni. Kivéve persze a zelőbb említett embert. Életemben először megbíztam valakiben és az eszem helyett a szívemre hallgattam. Kiadtam valakinek a lelkem. Hagytam hogy meglásson milyen vagyok igazából. És olyan dolgokat tettem meg érte amit még eddig senkiért. Félrettem a büszkeségem és a félelmeimet. És ha ő nem keresett, megkerestem én. Én rohadtul büszke ember vagyok. Voltam. És mindig úgy voltam vele hogy ha valaki nem keres akkor biztos nem akar velem kommunikálni és én meg ezért nem kerestem. Soha sekinek nem könyörögtem semmiért. Inkább beledöglöttem volna a fájdalomba vagy halálra sírtam volna százszor minthogy könyörögjek. Nála megtettem. Könyörögtam. Én aki mindig rohadt büszke voltam. Mindig. És újra meg újra megaláztam magam elötte azzal hogy könyörögtem. És elviseltem hogy újra meg újra fájdalmat okoz. Ez is volt a baj. Ha megmakacsolom magam és nem megyek utána mint valami szerencsétlen hülye akkor lehet hogy nem jrtam volna így. De most már mindegy. Ez van. Most nem tudok mikt csinálni. Hülye voltam és elszúrtam. nem kellett volna megalázkodnom és hagyni hogy szórakozzanak velem. Na de mindegy. Azért túélem. Ja azt még nem is mondtam hogy voltam olyan marha hogy lefeküdtem az illetővel. Jó nagy barom vagyok. Mellesleg ő volt az első pasi az életemben. Minden téren. Ezt inkább most nem is részeletezném. És több mint egy évíg húztuk a dolgot. Durván egy évig, plusz minusz egy-két hónap csak pótlék voltam neki. Ha éppen nem volt más akkor jó voltam egyébként meg felőle akár fel is köthettem volna magam. Csak akkor kellettem ha csaj hiánya volt. Szóval lényegében csak talomban tartott. Ínségesebb időkben tökéletesen megfeleltem. És én voltam olyan óriási nagy marha hogy hagytam magam. Amire nagy nehezen leesett hogy mi van, akkor sem küldtem el a fenébe, pedig el kellett volna. De nem tettem. Továbbra is ragaszkodtam hozzá. És képtelen voltam azt mondani neki hogy menjen a francba és szórakozzon az anyjával.( Elnézést a kifejezésért.) Továbbra is tűrtem hogy szórakozzon velem. Ő meg naná hogy meg is tette. Ha egyszer voltam olyan vadbarom hogy hagytam, persze hogy csinálta. Ki nem csinálná ha találna olyan balekot aki hagyja? Aztán mostanra kiszórakozta magát és volt olyan kedves hogy úgy döntött elhúz a fenébe. Egy szó nélkül. Csak úgy hirtelen. Én meg itt maradtam és szenvedek. Úgy mint még soha. Marha jó. Örülök. nagyon. Tök boldog vagyok. De komolyan. Egyszerűen állati jó. Mást sem csinálok csak bőgök. Én marha. Hogy enné meg a fene a hülye agyamat. Na mindegy. Most már mindegy. Ez van. Belehalni nem fogok talán. MAjd csak túl leszek rajta. Vagy nem. Ki tudja. Mindenesetre megtanultam a leckét. Azt egyszer régebben már megtanultam csak elfelejtettem időközben. Az élet vagy a sors vagy a jó Isten vagy mit tudom én mi emlékeztetett rá. És újra megtanítatta velem a leckét. És most biztos többet soha nem felejtem el. Most egy életre megtanultam. Belevésődött az agyamba. ÉS ott is marad halálom napjáig az tuti. Erre legalább jó volt. ha másra nem is. Na jó befejezem mára a nyavajgást. Jó éjt mindenkinek. És szép álmokat.

Na megint itt vagyok. És csütörtök van. Tudom hogy ez olyan információ amit mindenki tud de azért gondoltam leírom)" /> Csak azért hogy legyen ami foglalja a helyet)" /> Na szóval ma sem történt semmi érdekes. A válatozatosság kedvéért A szokásos program. Suli, tanulás, edzés, blog szinte mentrendszerű. De nem gond. Szóval nem panaszkodom vagy ilyesmi. egyébként van olyan sanda gyanúm hogy ez a mai bejegyzésem is elég rövid lez. Mondhatni nyúlfarknyi)" /> hát igen mostanában kreativitás hiányában vagyok. Nem mintha máskor topzodnék benne)" /> De mindegy. Egyenlőre jó ez így. Mit is akartam még írni? Nem tudom. Azt hiszem semmit. Úgyhogy megyek és elteszem magam holnapra)" />

NA újra itt vagyok. Szokás szerint)" /> És megint kedd van. Ami a változatosság kedvéért ugyanúgy átlagosan telt mint a tegnap. Csak most ugye nem hétfő van hanem kedd. Tehát más a neve a gyereknek)" /> Na szóval ,a is iskolában voltam. Tök jó volt állatira élveztem)" /> ( Negatív értelemben persze) De jelentem túléltem a megpróbltatást)" /> Hála Istennek! Aztán hazajöttem. Ki hitte volna mi?)" /> Aztán edzés. Hát igen akárcsak tegnap. Igaz? A történelem ismétli önnmagát után szabadon a napok ismétlik önnmagukat)" /> tök jó mi? Izgalmas a zélet örülök hogy élek.)" /> de egyébként örülök hogy élek. Most komolyan. Csak egy kicsit zizi vagyok néha és nem látszik)" /> pontosabban nem mindig látszik)" /> De megnyugtatásul közlöm hogy vannak jó pillanataim amikor igen)" /> Na jó be is fejezem a hülyeségeimet mára. Jó éjt és szép álmokat

Megint itt vagyok. Nemrég értem haza az iskolából. Hála Istennek a mai napra vége. De sajnos a elöttem még a hét többi napja. De hát majd csak túélem valahogy. Mint mindig. Na de ennyit a suliról. Váltsunk témát. Nyergeljünk át a sport témakörre. Ma még elöttem áll egy jó kis spinning edzés. Már alíg várom De most komolyan. Tök jó lesz. teljesen le fogok izzadni. És az izmaim is fájni fognak. És fáradt leszek. De nem érdekel. Akkor is jó lesz. pont erre van most szügségem. Hogy kihajtsam magamból minden elkeseredettségemet és szomorúságomat. Meg dühömet. És amiután ez megtörtént sokkal jobban leszek. Mellesleg a mozgás boldogsághormonokat termel úgyhogy remélhetőleg a hangulatom is jobb lesz egy kicsit mint most. És az szintén tök jó lesz. Úgyhogy spinningre fel!)" /> Sokkal jobb mintha mondjuk sírógörcsöt kapnék. Egész hétvégén úgyis azt kaptam. Elég volt már sírásból. Sokkal egyszerűbb és hatékonnyabb ha lefoglalom magam. És elterelem a gondolataimat. Úgyhogy pontosan ezt fogom tenni. Egyébként ma teljesen átlagos hétfői napom volt. Semmi különös nem történt. A nap legnagyobb részében suli, majd egy kis tanulás, aztán lelki felkészülés az edzésre, majd megint egy kis tanulás fog következni majd alvás és jöhet a kedd. Tehát a napom hátralévő része is teljesen átlagos lesz. A holnapi nap meg még a jövő zenéje. De több mint valószínű hogy az is átlagos lesz. Na ennyit mára.

Na üdvözlök minedenkit. végre szombat van. És hétvége. Tök jó. Nagyon örülök. De komolyan. Csak nagyon jól titkolom. Nos az van hogy mot nincs túl jó hangulatom. Egész pontosan pocsékul vagyok. Több mint valószínű hogy azért mert tegnap veszekedtem a szüleimmel. nem is akár hogy. Ugye a tegnap azt írtam hogy mostanában biztos nem lesz senki az életemben. Ez csak részben igaz. Megismerkedtem valakivel. Nem fogjátok elhinni hol. Az Interneten. kész csoda mi?)" />. Hülyeséget félretéve tudom hogy ez hülyeség. Mármint interneten ismerkedni. Meg veszélyes is mert hát ugye ki tudja hogy hány elmebeteg mászkál a neten. Zárójeles megjegyzésként közlöm hogy rengeteg. És ugye sosem lehet tudni lehet az ember pont belebotlik egy elmeteg pszichopata gyilkosba. Tudom hogy félelmetesen hangzik de előfordulhat. Sajnos. Mindennek ellenére én mégis a neten ismerkedtem meg valakivel. Íme egy jó kis ellentmondás. Hát igen elég érdekes személyiségű és gondolkozásmodú ember vagyok. Sajnos. NA mindegy. Nem is ez a lényeg. HAnem az hogy megismerkedtem valakivel. És kábé már egy éve beszélünk. msn-en meg e-mailben, és néha telefonon. Az illető egyébként Bécsben él. Tudom tiszta hülye vagyok. Nem kell mondani. Tudom én. Egyébként már találkoztam az illetővel személyesen. Kábé 3 héttel ezelött. Anyuék eljöttek velem. Teljesen érthető módon nem akartak egyedül elengedni. Úgyhogy megtették értem azt hogy megtették velem a hosszú utat. ÉS ezért hálás is vagyok nekik. És minden elismerésem az övék. Nem minden szülő tette volna ezt meg a gyerekéért az tuti. Úgyhogy hálát adhatok az Istennek hogy ilyen szüleim vannak. Na szóval eljöttek velem. Meglátták az illetőt és alapból eldöntötték hogy nem hozzám való. Hogy nem illik hozzám. Azt hoigy én miként vélekedem erről meg sem kérdezték. Általában nem nagyon szokták megkérdezni a véleményem. NA mindegy. Hazajöttünk, az illetővel továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Ugye a neten keresztül. Megint megkért hogy menjek el hozzá. Hétvégén. Elmondtam anyáméknak. NA kitört a családi botrány ennek hatására. Ez miatt veszekedtünk tegnap. Nem is akár hogy. Közölték velem hogy soha többet a büdös életbe nem mehetek az illetőhöz, nem találkozhatom soha többet vele. Ha beledöglök akkor se. Én meg a hülye fejemmel keservesen zokogva próáltam meggyőzni őket arról engedjenek. Természetesen nem sikerült. Én lettem volna a legjobban meglepve ha sikerült volna. Majdnem egész éjjel veszekedtünk. Borzalmas volt. Tudom tök hülyeség amiket írok. Tudom hogy ostoba vagyok. És naív. Meg idióta. Tudom. És hagynom kéne az egészet a francba. tudom én. Az eszemmel legalábbis. De sajnos most nem arra hallgatok. Én marha. Mindenesetre megpróbálom elmagyarázni hogy miért csinálom ezt. Nem biztos hogy sikerül de megpróbálom. Hátha mégis megy. Tehát én ezt nem azért csinálom mert teszem azt utálom a szüleimet és az őrületbe akarom őket kergetni. Jézusom dehogy! Én szeretem tisztelem a szüleimet mindazért amit értem tettek és tesznek a mai napig. Komolyan. Esküszöm. Egész egyszerűen csak arról van szó hogy megismertem valakit, és nagyon megkedveltem. Hogy miért az még elöttem is rejtély. Ugyanis fogalmam sincs miért. Tudom higy ez hihetetlenül hangzik, de ez van. A lényeg az hogy rejtélyes okból kifolyólag de ez az ember fontos lett nekem. És ki tudja miért de szeretném ha még egy jó darabig az életem része maradna. Ezért csinálom. Nem azért hogy rá hozzam a frászt a szüleimre és elérjem azt hogy mondjuk agyvérzést kapjanak. Vagy szívrohamot. VAgy mondjuk megőrüljenek. Vagy ilyesmi. De hiába próbálom ezt elmondani nekik nem értik meg. Meg sem hallgatnak. Az első egy-két mondat után kitör a balhé és elkezdenek üvöltözni velem. Akár hányszor megpróbálom elmagyrázni, pontosabban megmagyarázni a dolgot az első mondat után leüvöltik a fejem. Esélyt sem adnak hogy elmagyarázzam. Egy aprócska kis esélyt sem. mindjárt elkezdenek velem kiabálni és közlik hogy hülye naív ostoba buta liba vagyok. Jelzem hogy valamilyen szinten igazuk van. És megértem őket. Tényleg. De igazán hagyhatnák hogy elmagyarázzam. És megpróbálhatnák megérteni legalább egy egészen kicsit. Én nem kérek mást csak a beleegyezésüket, a jóváhagyásukat az enegedélyüket. Semmi mást nem kérek. Csak ezt. Én nem akrom bántani a szüleimet, mert fontosak nekem, de nem akarom megbántani azt sem akit megismertem mert ő is fontos nekem. Szóval a helyzet a következő, ha továbbra is tartani fogom a kapcsolatot az illetővel, és találkozom vele, annak ellenére hogy anyuék megtiltották, akkor ezzel megbántom a szüleimet újra meg újra. És ezzel egy idő után el fogom érni azt hogy elvesztem őket, és úgy megromlik majd a kapcsolatunk hogy az életbe nem jön helyre igazán. És ezt nem akarom. Nagyon nem. de ha viszont eleget teszek a szüleim kérésének, akaratának és annak ellenére hogy én nem akarom megszakítom a kapcsolatot az illetővel akkor viszont őt bántanám és őt veszteném el. És ezt szintén nem akarom. Mert ő is fontos nekem. Úgyhogy most nem tudom mit csináljak. Bármit teszek megbántok valakit/valakiket aki/akik fontosak nekem. És elvesztem őt/őket. Ebben a helyzetben nincs olyan kompromisszumos megoldás ami mindenkinek megfelel még ha csak körvonalakban is. És lehetővé teszi azt hogy senkit ne veszítsek el. Se anyuékat se őt. Legalábbis én nem találtam ilyen megoldást. Pedig kerestem és keresem, állandóan ezen gondolkozom. Komolyna mondom már kezdek ebbe beleőrülni. Már szinte belebetegszem. Komolyan. Kínomban nem tudok már mást csinálni csak ülök a szobámbna és bőgök. Keservesen zokogok. Mint egy ostoba szappanoperáben a főhős. egyszerűen borzalmas. És szinte már röhelyes. És szánalmas. És ettől még rosszabb. És nem tudok mit csinálni. Csak még jobban sírni a fenébe is. Komolyan ötletem sincs arra hogy most mi a fenét csináljak. Egyszerűen nem tudom. Na mindegy. Hagyjuk. Majd csak lesz valahogy. Vagy nem. Azt hiszem most megyek. Hello mindenkinek.

Na újra itt vagyok.)" /> Túl vagyok egy jó kis spinning edzésen Jól lefáradtam és leizadtam tőle.)" /> De nagyon jól esett. A spinnig egyébként teremkerékpározást jelent. És egy nagyon jó sport. És én speciel imádom. 2 éve kaptam rá, és még mindig töretlen e lekesedésem És azt hiszem még egy darbig az is marad. Legalábbis azon leszek hogy így legyen. Na jó ennyit a soinningről. Inkább nem részletezem tovább. Mi is történt még ma? Nézük csak: iskolában voltam. És megpróbáltam némi információt magamhoz venni. Több kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb sikerrel most hogy így belegondolok)" /> Aztán hazajöttem, ettem, és megpróbáltam lelkileg felkészülni az edzésre. Közlöm hogy ez sikerült. Megvolt az edzés, szintén hazajöttem. A változatosság kedvéért)" /> Hova máshova is mehetnék? Nem járok én a sulin meg az edzéseken kívül sehova csak haza Ha akarnék sem mehetnék sehová. Anyámék úgysem engednék. Csoda hogy edzésekre elengednek. Igaz hogy már 21 éves vagyok, de még a szüleimmel élek. Ciki nem ciki ez van, bevallom férfiasan)" /> És az a nagy helyzet hogy egyetlen gyerek vagyok, és több mint valószínű hogy ez miatt anyuék borzasztóan féltenek. Mindentől. Még a széltől is óvnak. Hiába próbálom nekik megmagyarázni hogy engedjék már el egy kicsit a kezem, nem lesz semmi bajom. Nem vagyok én idióta, tudok én vigyázni magamra ha nagyon muszáj. Az Istennek nem akarják megérteni. És még mindig úgy kezelnek mintha 5 éves lennék. Annak ellenére hogy már 21 vagyok. Főleg anyám az aki rámtelepszik. Apu annyira nem. Valószínüleg azért mert alíg van itthon. Sokat dolgozik és amire hazaér fáradt. Nincs energiája rámtelepedni)" /> Hál Istennek! Anyám épp elég. Ha ne adj Isten valami rejtélyes okból kifolyólag pasiról van szó, teljes káosz. Rögtön szívbajt akarnak kapni. És nem engedik hogy bármi történjen. Félreértés ne essék a bármi történjen alatt nem szexet értek. Hanem kapcsolat kialakulását. Ami egy idő után nyilván a szexet is elkezdi tartalmazni. De ebbe most ne menjünk bele. A lényeg az hogy nem engednek. Valószínüleg ezért nem volt még soha pasim. Tudom hogy ez tök ciki, és állati hülyén hangzik de ez van. Én igyekeztem hogy legyen. Isten látja egy szem lelkem, de anyuék mindig közbeléptek. És ugye kicsinálni idegileg meg nem akartam őket és nem is akarom őket azzal hogy csak azért is azt csinálom amit nem akarnak. És mit tudom én mondjuk kiszököm otthonról vagy ilyesmi. Mégiscsak a szüleim. Ők neveltek fel, nekik köszönhetek mindent. Nyilván nem fogom őket az őrületbe kergetni. Plusz még velük élek. Természetes hogy számít az amit mondanak. És kikérem a véleményüket dolgokról.(Ha már nem velük élnék akkor is számítana a véleményük ehhez kétség sem férhet.) És mivel még velük élek egy fedél alatt magától értetődő hogy alkalmazkodnom kell hozzájuk. és ezt meg is teszem. Természetesen. Szóval nem tehetem mindig azt amihez kedvem van. És nincs túl sok mozgásterem sem. Mindig sasszemekkel figyelnek. És ez néha idegesítő. Nem arról van szó hogy nem szeretm a szüleimet. Úristen dehogy! Szeretem én őket, és tisztelem is, de igazán engedhetnének egy kicsit nagyobb teret. Szabadabb mozgást. Nem esne tőle bajom. Hülyeséget úgysem csinálnék, nem úgy neveltek. Meg hát józan paraszti eszem is van)" /> És használni is szoktam. Szóval nem lenne az ég világon semmi gond ha nem fognának így. De hiába próbálom ezt nekik elmondani. Meg sem hallgatnak. Gondolják magukban úgyis hülyeséget beszél a gyerek. Pedig nem beszélek mindig baromságokat. Ha néha meghallgatnának, ha csak egyszer is, rájönnének arra hogy néha értelmes dolgokat is képes vagyok mondani. De ezt is mondtam már nekik. Istenem hányszor! De mivel nem figyelnek, ezt sem hallották meg. Úgyhogy anniban maradtunk, hogy minden változatlan. Maradok otthonülő és unalmas életű a szüleitől függő 21 éves csaj. Aki soha nem csinál semmit és szülei árgus szemekkel figyelik minden lépését. Arról hogy mostanában vagy valah lesz pasim, párkapcsolatom szexuális életem vagy saját önálló független életem, nos erről álmodni sem merek. Nem valószínű hogy ez mostanában vagy akár valah az életben megvalósul. Ha a szüleimen múlik nem. Ha rajtuk múlik akkor még 40 évesen is velük fogok élni és ugyanezeket írom majd. Nekem esküszöm hogy nem ez a célom. És próbálok egy kicsit leszakadni róluk. Önnálósítni magam, építgetni a kis saját életem, de nem megy. Nem engedik. Soha. Állandóan összeveszek velük emiatt. És kölcsönösen kicsináljuk egymást. Én őket azzal hogy próbálok szabadulni, ők pedig engem azzal hogy nem engednek el. Hogy leláncolnak. Bezárnak. És azt akarják hogy egész életemben az ő kicsi ártatlan kislányuk legyek. De könyörgöm ez nem megy. Egyszer fel kell nőnöm Kell hogy legyen saját életem. Nem maradhatok örökre gyerek. Az Isten szerelmére. Nem lesznek mindig mellettem. Mi lesz ha ne adj Isten ők már nem lesznek? És hirtelen egyedül maradok? Hirtelen nem lesz ott anyuci meg apuci hogy fogják a kezem. Hogy segítsenek. Ha hirtelen majd egyedül kell felállnom ha elesem. Mert nem lesznek ott hogy talpraállítsanak. Ha majd magamra kell támaszkodnom mert nem lesznek ott. És nem tudok rájuk támaszkodni. Ha nekem kell elintézni a dolgaimat mert nem leszenk ott hogy helyettem elintézzék őket. Ha majd nekem kell élnem az életem mert nem lesznek ott hogy éljék helyettem. Ha nekem kell felelősséget vállalnom a tetteimért mert nem lesznek ott hogy megtegyék helyettem. Mit fogok majd akkor csinálni? Mit? Kössem majd fel magam az első utmba kerülő fára mert nem tudok majd egyedül boldogulni? Nem tudok majd élni? Nélkülük? Vagy mi? Ezt árulja el nekem valaki. És ez az amit nem értenek meg. És nem is akarják megérteni. És nem is fogják soha. Én már számtalanszor feltettem nekik ezeket a kérdéseket. Több tucatszor, és sosem kaptam rájuk választ. Soha. És nem valószínű hogy valaha is fogok. Elfáradtam. Belefáradtam hogy állandóan ugyanazt mondom. És ők meg belefáradtak abba hogy mindig ugyanazt hallják. És ugyanazt mondják válaszul. Ami egy hatalmas nagy nem. Majdnem mindenre. Mindeközben viszont azt szeretnék hogy nőjek fel végre. De hogyan ha nem engedik?Ezt is kérdeztem már tőlük. Szintén semmi válasz. Úgyhogy feladom. Kész. Befejeztem. Minden marad a régiben. Aztán alakul ahogy alakul. Ennyi. Én ennél többet már nem tudok mondani. Tenni meg főleg nem. Úgyhogy marad minden úgy ahogy eddig volt. És reménykedek abban hogy ez majd idővel azért változni fog. Ennyi. és itt vége a történetnek. Mára azt hiszem elég is ennyi. Jó éjt mindenkinek. És szép álmokat emberek.