Mikor majd egy hét után végre net elé kerültem (jelzem itthon), eszembe jutott, hogy nagyon hanyagoltam a blogomat mostanság. Sőt. A helyzetem, mit ne mondjak, egyre rosszabb. Beléptem az utóbbi hónapban azoknak a sorában, akik abszolút reményvesztettek lettek az élettel szemben. Nagyon kevés maradt nekem, de annak a kevésnek jobban örülök, mint bárminek eddig. az egyik a családom. Mindig mellettem vannak. Kiderült, hogy ha lehet hinni az orvosoknak, gócok vannak az agyamban és 3 éven belül nekem "annyi". Először fokozatosan leépülök, aztán elvisz. El lehet képzelni, milyen érzés. Feldolgozni, elmondani a családnak, egyebek. Nem kívánom senkinek. A másik jó dolog, ami megmaradt, a párom. 9 hónap nem kis idő. Boldog vagyok mellette. Nem mondom, hogy nincsenek kisebb összezördülések, de rövid időn belül szent a béke. Szeretem. Szerelemből. Volt egy nagyon jó barátnőm. Idén meghalt. Ő ismert a világon a legjobban. Régebben úgy ismert, mint aki ezt az érzést alapból elveti. És így is volt. Szerettem hosszabb távra tervezni, de minden érzelem nélkül. Tavaly decemberben is így kezdődött, de aztán a nagy élet közbeszólt és én is beleestem a rózsaszín ködbe. Pedig nem akartam. Elleneztem. De ma már látom: akár mi is lesz, tudom, hogy szeret, és viszont, és mindig velem lesz. Őrült sokat jelent ez. Megtapasztaltam mellette mindent, amit egy párkapcsolatban meglehet, jót és rosszat egyaránt. Milyen szeretni, milyen felelőséggel tartozni a másik irátn, milyen vigyázni valamire, ami mindennél többet ér nekünk, milyen szenvedni egy veszekedés vagy hülyeségünk miatt, mioyen izgatottan várni, hogy újra vele legyek és magához öleljen. Nyálasnak hangzik? Lehet. De aki ismeri ezt, megérti. nem azt mondom, hogy a kedvesem hibátlan, mert nem. Én sem. Ajaja, távol állok én attól! Hisztis vagyok, és alaból úgy gondolom rossz ember. Ő meg elég nyersen adja elő, ha valami baja van és néha akaratlanul is megbánt. De ezek nagyon apró problémák. Nem csrélnék senkivel, a betegségem ellenére sem! Mert lehet vannak oylanok (sőt, biztos), akik makk egészségesek, tele vannak pénzzel és mégis egyedül vannak rosszabb esetben minden buli alkalmával mással, vagy 1-2 hónapos kapcsolataik vannak. Én viszont szeretek és szeretnek, mégha haldoklom is és szegényebb is vagyok...

Komolyan nagyon elegem van mindenből és mindenkiből, az már tényleg nem csak az én hisztim! Valaki mindig gondoskodik arról, hogy a napom el legyen baszva. Vagy egy szemtelen kölyök, vagy anyámék, vagy párom. Mondhatja nekem bárki, hogy nyugi, meg ne húzd fel magad mindenen nem megy és kész! Ma délután beszélgetek párommal msnen, mire egy oldal fórumán látom, hogy a haverja megint szidja a fejem, mert nem vagyok neki szimpatikus... Drága barátom meg vele is beszélt msnen, de nem az, hogy megmondja neki: figy, ne baszogasd már a csajomat! Nem!!! Ő nem akar összeveszni senkivel... Helyette nekem írja, hogy nem tetszik neki, hogy nem vagyunk jóban. Mintha én tehetnék róla! Esküszöm, idáig egy rossz szavam nem volt ahhoz a gyökérhez, de mostmár nem érdekel! a múltkor jelentette ki, hogy nem bírja a fejem... Kit érdekel? De mikor egy nyilvános fórumon szid, meg mi egyéb, na akkor már bennem is felmegy a pumpa és elvesztem az önuralmam. Asszem most jöt el az a pont, hogy nem leszek tekintettel sem rá, sem senki másra. Ha rám nincsenek, én miért legyek???? Nem azt várom el, hogy mindenki szeressen, mert tudom, úgysem lesz ilyen soha, de ha nem csíp, akkor hagyjon békén és ne baszogasson a mindenségit neki! Kibuktam végérvényesen. Nem, nincs nekem elég bajom enélkül is, még ezen is mosolyogjak! Hát nem fogok. (Zárójelben jegyzem meg, azon a bizonyos oldalon, ahol szidott, ki is nyilvánítottam mit gonolok róla...) Párom meg csak elhülyéskedi. Nem ezt várom 8 hónap után. Egyáltalán nem. De persze megint én vagyok a hisztis, ha megemlítem: mindig mindenkit előtérbe helyez nálam... Könyörgöm, el kéne dönteni, kik a fontosabbak: a barátok vagy én. soha nem mondtam még ilyet, de vészesen közel járok, hogy mégis kimondjam: ha ez így megy tovább, választania kell: én vagy a barátok. Egy másik példa, hogy látszódjon, nem hisztizek én mindig. A héten egy csajnak szülinapja volt és elmentünk este egy kocsméába megünnepelni. Útközben mondtam neki, hogy te ez a csaj már be van rúgva. Persze hogy a válasz: dehogyis! Beszélgetés közepette egyszer csak a hófehér szoknyám és a blézerem nedves lettt: rámöntötte a hölgy a sörét. tönkrement a szoknyám... Ezt még csak csak elnéztem, hisz bocsánatot kért. De amikor nagymamámra elég csúnyát mondott, mert nem tudta nagy jókedvében befogni a száját, na azt már nem voltam hajlandó lenyelni. Párom meg meg sem szólalt. Később elismerte, jogosan haragudtam meg, írt is neki egy smst. Persze az érintett nem emlékszik, hogy megbántott volna. Remélem ezuttal tényleg mellém áll párom!
Hú, ez kellett. Hogy kiadjam magamból, ami velem van mostanában. nem is butaság ez a blog! Oké, aláírom: hisztisebb avgyok a kelletténél, de van oylan a környezetemben, aki pedig az ellenkezőm.... És ez a kettő nagyon csúnyán üti egymást...

Komolyan nagyon elegem van mindenből és mindenkiből, az már tényleg nem csak az én hisztim! Valaki mindig gondoskodik arról, hogy a napom el legyen baszva. Vagy egy szemtelen kölyök, vagy anyámék, vagy párom. Mondhatja nekem bárki, hogy nyugi, meg ne húzd fel magad mindenen nem megy és kész! Ma délután beszélgetek párommal msnen, mire egy oldal fórumán látom, hogy a haverja megint szidja a fejem, mert nem vagyok neki szimpatikus... Drága barátom meg vele is beszélt msnen, de nem az, hogy megmondja neki: figy, ne baszogasd már a csajomat! Nem!!! Ő nem akar összeveszni senkivel... Helyette nekem írja, hogy nem tetszik neki, hogy nem vagyunk jóban. Mintha én tehetnék róla! Esküszöm, idáig egy rossz szavam nem volt ahhoz a gyökérhez, de mostmár nem érdekel! a múltkor jelentette ki, hogy nem bírja a fejem... Kit érdekel? De mikor egy nyilvános fórumon szid, meg mi egyéb, na akkor már bennem is felmegy a pumpa és elvesztem az önuralmam. Asszem most jöt el az a pont, hogy nem leszek tekintettel sem rá, sem senki másra. Ha rám nincsenek, én miért legyek???? Nem azt várom el, hogy mindenki szeressen, mert tudom, úgysem lesz ilyen soha, de ha nem csíp, akkor hagyjon békén és ne baszogasson a mindenségit neki! Kibuktam végérvényesen. Nem, nincs nekem elég bajom enélkül is, még ezen is mosolyogjak! Hát nem fogok. (Zárójelben jegyzem meg, azon a bizonyos oldalon, ahol szidott, ki is nyilvánítottam mit gonolok róla...) Párom meg csak elhülyéskedi. Nem ezt várom 8 hónap után. Egyáltalán nem. De persze megint én vagyok a hisztis, ha megemlítem: mindig mindenkit előtérbe helyez nálam... Könyörgöm, el kéne dönteni, kik a fontosabbak: a barátok vagy én. soha nem mondtam még ilyet, de vészesen közel járok, hogy mégis kimondjam: ha ez így megy tovább, választania kell: én vagy a barátok. Egy másik példa, hogy látszódjon, nem hisztizek én mindig. A héten egy csajnak szülinapja volt és elmentünk este egy kocsméába megünnepelni. Útközben mondtam neki, hogy te ez a csaj már be van rúgva. Persze hogy a válasz: dehogyis! Beszélgetés közepette egyszer csak a hófehér szoknyám és a blézerem nedves lettt: rámöntötte a hölgy a sörét. tönkrement a szoknyám... Ezt még csak csak elnéztem, hisz bocsánatot kért. De amikor nagymamámra elég csúnyát mondott, mert nem tudta nagy jókedvében befogni a száját, na azt már nem voltam hajlandó lenyelni. Párom meg meg sem szólalt. Később elismerte, jogosan haragudtam meg, írt is neki egy smst. Persze az érintett nem emlékszik, hogy megbántott volna. Remélem ezuttal tényleg mellém áll párom!
Hú, ez kellett. Hogy kiadjam magamból, ami velem van mostanában. nem is butaság ez a blog! Oké, aláírom: hisztisebb avgyok a kelletténél, de van oylan a környezetemben, aki pedig az ellenkezőm.... És ez a kettő nagyon csúnyán üti egymást...

Egyre csalódottabb vagyok, ami az én kis életemet illeti. Ma is csalódnom kellett. párom ma hazahozott a kórházból, és mikor elment kettőnk "hibája" miatt itt felejtette a telóját. Rendszeres mániám mióta együtt vagyunk, hogy azokat az smseket és emaileket kiírom egy különleges füzetbe, amiket küldött. Volt egy olyan smse, ami már sajnos nem volt benne a telefonomban. Isten látja lelkem, nem kutatni akartam utánna, csak azt az egy smst megkeresni, ezért gondoltam nem lesz baj, ha berakom a kártyám a telójába (lemerült időközben és nekem volt itthon nokia töltőm, meg amúgy is a telójába ment minden smst, nem a kártyára), megkeresem, mert zavart, hogy hiányos a füzetkém. Tegnap, azaz kedden este volt egy nagyobb vitánk, mert úgy volt, hogy kedden jön velem haza, hogy másnap együtt menjünk a kórházba MR vizsgálatra. Másnap közölte velem, hogy mégsem jön, mert szeretné a gépét rendberakni, meg otthon lenni egy kicsit egyedül. Este beszéltünk msnen. Vitatkoztunk, de a végén csak megegyeztünk, kompromisszumot kötöttünk. Azt hittem minden rendben van... Mikor bementem a kimenő üzenetek mappába, láttam, amit az egyik barátjának ír rólam, elég csúnyán. Ez gyanús volt, találtam még egy smst, amit a barátja barátnőjének írt, amiből kivehető volt, hogy kedd délután 3an taliztak volna a közeli városban. A barátjával, hozzáteszem, kedd délután beszéltem ma este, mert az volt kiírva, hogy párommal meg kéne beszélni azt a napot és délutánt. Visszakanyarodva a mai napra, a bejövő mappát is meglestem, úgy voltam vele, veszteni semmit nem vesztek már. És az a bizonyos barát is írt neki közvetlen az msn beszélgetés után, hogy ha Heni kérdezné, csak CD-t viszek vissza neked. Bukta!!!! A szemembe hazudoott a barátja és párom is, ahelyett, hogy megmondta volna őszintén, mit tervez aznap délutánra, inkább belement abba, hogy hülyének nézzenek. Mihelyst megláttam ezeket és kapcsoltam, felhívtam a tesóját, hogy szeretnék barátommal beszélni. Rákérdeztem mindenre, mire azt felelte, hogy ha elmondja, csak kiakadok és ezért nem mondott semmit. Oké, aláírom, nagyon hisztis vagyok mostanában, és nem tudom, miért. Idáig próbáltam a betegségem miatti aggodalomra fogni, de rá kellett jönnöm, nem emiatt van... Nem tudom az okát. De azért soha nem haragudtam rá, ha a barátaival is akar időt tölteni, max azért, ha nem szól, hogy elmegy velük és én órákat várok rá a gép előtt. Ilyenkor aláírom, bezizzenek egy kicsit, de idővel lenyugszom. Tudom azt is, nem kellett volna bekapcsolni a telóját, de az a fránya üzi, ami hiányzott a füzetemből. Sajnálom, hogy megtettem, talán jobb lett volna, ha nem kapcsolom be. Nem tudom. Annyit szeretnék, hogyha nincs velem, akkor mondja meg legalább hova megy kivel, és nem lesz baj. Én is igyekszem változtatni, de az nehezen megy, ha hogy nem őszinte hozzám senki. Nem tudom, így hogy fogok bízni benne teljesen, pedig már sikerült. Rólam tudni kell, hogy nagyon nehezen bízom meg valakiben. Aláírom ismételten, hogy nagyon nehéz a természetem és én is sok hibát követtem el, de csak úgy tudok változni, ha ebben támogatnak.
Nem tudom, hány ember olvassa, de aki olvassa, kérem, írjon valami tanácsot vagy hasonlót! Tovább nem bírom...

Egyre jobban elvesztem a reményt, ami magamat illeti. Kemény szavak, de elegem van, feladom. Ma bebizonyosodott előttem, hogy nincs éretelme ebben a sz*r életben semmit sem tenni, hanem egyszerűbb és kevéssbé fárasztóbb hagyni, had sodorjon az ár, mint mindig küzdeni valami rossz dolog ellen. Itt vagyok most is, 19 évesen, kiadtam egy rakás pénzt azért, hogy elküldjenek egy vacak MR-re, és így sem lettem okosabb, hogy mitől bénulok le mindig. Mint pl.: most is, nem tudom mozgatni a lábam. Kétésgbe vagyok esve, mit ne mondjak. A neurológián a doki csak annyit mondott, hogy vagy gócok vannak a fejemben, vagy kiújult a pánikbetegségem és a depresszióm. Ha nem a gócok vannak a dologban, irány a pszichiátria. Több okból is félek elmenni. Illetve NEM AKAROK ÉS NEM IS FOGOK!!!!!!!
1. Úgy bánnának velem, mint egy elmebeteggel, pedig nem vagyok csúnyán mondva hülye.
2. Ki tudja, párom hogy viselné el? Neki sem lenne könnyű, ha egy olyan lány lenne a barátnője, aki a diliházban van. A barátai lehet elkönyvelnének, neki pedig sajnos nagyon fontos az ő véleményük. Nagyon félek, hogy otthagyna.
3. Alapból, a társadalom is kinézne (habár ez érdekel a legkevésbbé, de valahol mégis nyomaszt)!
nem tudom, ki olvassa a blogomat, ha egyáltalán olvassa valaki, mindenesetre jól eski kipötyögnöm magamból a gondokat. Eszembe jutott, amikor párom azt hitte mindig, hogy hisztizek, meg féltékenykedem, mikor nem is, csak ez a k***a depresszió, ez hozza ki ezeket belőlem. ( Zárójelben jegyzem meg, nagyon közvetlen, a volt bnőjével is tartja a kapcsolatot, ami engem kissé zavar)
Hú, most össze vissza fogok írni mindenről, ami eszembe jut, de nem érdekel, majd csak kibogarássza, akit érdekel. Oké, beismerem, néha féltékeny vagyok, mind a mai napig, csak igyekszem nem mutatni (talán ez is közrejátszik a depiben, mármint a magambafojtás). Nem oly régen felhívott egy ismerősöm, hogy találkozot párom exével, aki mutatott neki egy érdekes smst. Igen, tőle kapta. Nem értem mind a mai napig az okot, miért ilyen fontos neki ez a lány, hogy tudni akar róla. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy még nem felejtette el, de akkor miért van velem több, mint fél éve? Azt mondja, csak nem akar rosszban lenni senkivel, meg barátok maradtak. Nem tudom... Le kéne zárni a múltat. Hiába mondja, hogy ez már emgtörtént, nem érzem és nem is látom. Nap mint nap szembesülök a valósággal: nem élem azt az áloméetet, amit szeretnék. Inkább rémálom.
2 hete voltunk fél évesek, akkor összefutottam a volt barátommal ( szakítotam veled, mert nem szerettem, de ő ezt nem viselte el, mind a mai napig sem). Hozzáteszem, este 8 volt, nagyban siettem a randi helyszínére a busztól, mikor elémtpoppant. pedig akkor este tele voltam reménnyel és izgalommal, hogy hurrá, FÉL ÉV!!! Mire az a balf*sz közli vele, hogy akihez épp indultam, (szó szerint idézem) két csajjal is félredug. Na bumm!!! Odahívtam az érintetett, hogy beszéljék meg. Bízom benne, tudom, hogy ezt nem tenné meg velem, elém állna és megmondaná, ha en adj úr isten ilyet tenne. El lehet képzelni, egy ideig milyen jó hangulatban "ünnepeltem".
Van még pár iylen kis sztori, de igyekszem nem foglalkozni vele, legalábbis nem említeni neki, miket hallottam megint, mi az aktuális pletyka. Nagon féltem ezt a kapcsolatot. Mindennél többet jelent nekem.

Fél évesek voltunk múlt pénteken párommal. Szép este volt, igaz az elején volt egy kis kellemetlenség...
Voltam ma dokinál és elég komoly a helyzet. Minden életkedvem elment, nem akarok élni, semmit nem akarok csak aludni, azt meg nem tudok. Iszonyatos. Álandóan rossz dolgokon jár az agyam. Hiába keresem a dolgok pozitív oldalát, nem találom. Szappanoperát lehetne írni az életemből, de ezzel sztem nem vagyok egyedül és ez vigasztal egy kicsit. Ám mit sem változtat azon, hogy egyedül érzem magam... Pedig állnak mellettem, tudom jól, mégis kiégtem vagy valami hasonló... Nem tudom megfogalmazni. Minden hülyeség átfutott az agyamon. Ilyen soha nem volt még velem. Lehetett akármekkora a baj, bíztattam magam, de ez sem megy. Most legalábbis... Kétségbeejtő. Baj jön és jön, jó viszont nagyon kevés, habár annak is tudok örülni. Mint írtam, minden megfordult a fejemben azzal az emberrel kapcsolatban is, aki a legtöbbet jelent nekem. Nem akarom, de megtröténik. És nem azért mert élénk a fantáziám. Ez egész más. Valmi megmagyarázhatatlan dolog. Nem akarok egyedül lenni. Nem bírnám elviselni a magányt. Idáig erős jellemnek hittem magam, most már tudom: nem vagyok az. Kutakodom az életemben és egy nagy semmit találok. Felesleges kacatok... Pár lényeges dolog meg az utóbbi fél év... Ennyi. Ez lennék én? Teszem fel magamnak a kérdést. Nem... Ennél sokkal több. Egy ember, egy személyiség, egy... egy valami... Olyan valami, ami szeretetre és törődésre vágyik, aki akar is meg nem is feljteni, aki nagyon szeret pár embert és aki megtalálta a szerelmet. Párom blogjában olvastam, hogy ha azt hiszed, megtaláltad az igazit, csak kevesebbel érted be, mint előzőleg. Remélem velem kapcsolatban nem így érzi, mert akkor semmi értelme nem lenne az egésznek. Nem akarom, hogy összehasonlítson az volt bnőjével, hiszen két külön világ vagyunk... És utólag visszaolvasva rájöttem, csak magamat akarom nyugtatgatni, aminek az a vége ismét, hogy előröl minden. Reménytelen eset vagyok. Valaki adjon tanácsot!!! Miért ilyen nehéz valamivel szembe nézni??? Miért kell elronatni valamit, ami teljesen jó? Illetve sokkal jobb is lehetbe? Érthetetlen az ember. Miért kell annyira ragaszkodni valakinek a múlthoz? Egyolyan múlthoz, ami másnak fáj? Miért nem lehet 2 embert békén hagyni és hagyni, hogy boldogok legyenek? Elég volt. Feladtam. Hagyom, had sodorjon az ár...