)" /> A hold baljóslóan ragyogott. Zanarkand egén ismét ott ragyogott a nagy, méregzöld bolygó. A fűben egy férfi gugolt. Csukját, orrát és száját takaró maszkot, fekete kesztyűt viselt. Beesett, csontos arcáról és ezen előbbiek elegyéről lerítt, hogy varázsló. Pedig démon volt. Nem is akármilyen.
Kezével a földet tapogatta, s most ujjai közé vett egy kis földet. Az nem volt porhanyós.
Összevonta furcsa alakú szemöldökét, s gonosz mosollyal tekintett az égre.
-Már nem jársz messze.-mondta fáradt, rekedt hangon. Most pedig kezét kitárta, s a föld aprócska gumókban hullott ki kezéből, s elterült a földön.
-Meglátod, elkaplak!!
*
A világ más lett.
Annyi minden történt velünk és velem(Mert ugyebár Yuna vagyok.).
Elképesztő. Miután elvesztettük azt az Exel-Dome-i harcot, ennyi, kész, vége, kudarcot vallottunk.
De mégsem. Hamar észbekaptunk, összefogtuk a démonokat, és itt az eredmény!!
Majdnem egy év alatt az összes városunkat visszafoglaltuk, és rengeteg varázsló-kolóniát leigztunk.
Tidus és én...Hát sokáig hitegettük magunkkal, hogy az csak egy csók volt, de nem sokáig bírtuk. Szeretem, és ő is szeret engem. Hát kell ennél több?
Tidust a DZVSZ a démon-csapatok vezetőjévé választotta, így rengeteget utazik, főleg hadjáratokra. Én pedig mindenhova elkísérem, mint társa, szerelme és segítőkész alhadvezére!
Sanaé Exel-Dome-ban maradt, és ott leli örömét a hadsereg szervezésében. Ám ahogy észrevettem, hiába fejlődtünk mindannyian rengeteget, ő mégis maga alatt van.
Szerintem ez Seymour miatt van. Ugyanis Seymour körül fordult a legnagyobbat a világ. Ez pedig annak "köszönhető", hogy az egyik csatában egy kis(!
kölyök elvette tőle valahogy a botját és meglógott vele! Hatalmas haragra gerjedt és azonnal elindult, hogy megtalálja a kölyköt. Elment. És én azóta nem láttam......Viszont sokat hallottam róla. Azt mondják, vett egy kaszát, és így járkál. Szüntelen azt a kölyköt keresi, és nem is akárhogy.
Álruhában kikérdezgeti a varázslókat, és akár tudnak valamit, akár nem, lerombolja az erődöt, miután megtudta, amit akart. állítólag a varázslók vezérei -akiket később megölt- térden csúszva és sírva könyörögtek neki, hogy hagyja meg az életüket.
De ő nem.
Aki nem tudott információval szolgálni, azt megölte. Persze, ez nem is biztos, hogy igaz.
Azt mondják, félelmetes ereje van, és hogy a varázslók már annyira tartanak tőle, hogy igen-igen magas vérdíjat tűztek ki a fejére, de még ez amellett semmi, hogy állítólag a varázsló kapitány a legjobb fejvadászát, a Zanarkandban élő varázslók legjobbikát küldte Seymourra, hogy kövesse és ölje meg.
És ennek már fél éve.
A széles folyosón egy pár sétált. Egy fiú és egy lány. A fiú egy fejjel magasabb volt, és ez jól mutatta, hogy erősebb is.
-Elsöprő voltál!-szólalt meg Yuna. Arca ez alatt az egy év alatt nem változott, csak barna haja nőtt meg kicsit. Mostmár derekáig ér.
-Ugyan! Ha azt a csapást nem blokkolod le, nekem végem!-Tidus arca viszont kicsit más lett. A haja rövidebb lett, s a végén össze van fogva. Mostmár csak a háta közepéig ért. A fru-fru-ja magmaradt.
Az utóbbi időkben pedig a démon hadvezéreken megfigyelhető volt egy sötétkék kendő, rajta egy vastag fémpánttal, amin egy jel volt. Ez a jel démon-hadvezér mivoltukat jelezte, emellett kláni illetve hitbéli hovatartozásukat is. Ezt szinte mindenki hordja, így Tidus és Yuna is.
-Kössz, de akkor is jó voltál!-mondta Yuna.
Tidus megfogta Yuna kezét. A leány kellemesen elmosolyodott. Jobb kezével átölelte a fiú bal karját és nevetett.
Tidus mosolygott. Szerette ezt a lányt nagyon. És régebben pontosan erről pletykáltak annyit a démonok. Mikor azután a csók után hadvezérré váltak, hiába tagadták le még saját maguknak is, hogy szerelmesek, mindenhova együtt mászkáltak. Kémkedtek, dolgoztak, harcoltak, ettek....és nagyon összeszoktak.
Együtt váltak igazána nagyokká,és ennek meg volt a hatása.
-Látom, jó kedved van!-szólt.
-Igen! Hisz itt vagy!- és azzal kicsikart egy hosszú ölelést Tidusból.
Yunának nagyon jó illata volt. Talán ezt szerette benne a legjobban. Mindig áradt belőle egy kis enyhe, kellemes virágillat.
-Yuna!
-Igen?
Tidus arca most komolyabb lett.
-Holnap ismét csatába indulunk.
Yuna kérdően nézett fel rá.
-De hát...
-A Felvidékre.
Yunának majd leesett a álla.
-Ez biztos?
-Igen. És nem jössz velem!
Yuna alig tért észhez.
-Mi???
-Túl veszélyes lenne!-mondta Tidus szigorúan.
-Igenis, Uram!!-mondta katonásan-Holnap csata!
Tidus jót nevetett, majd elkapta Yunát a derekánál és magához szorította.
Ritka édes csók volt...
A nappali, tavaszi fény üdítően és vidáman sütött be a hatalmas ablakokon a hosszú folyosóra. Az épületen békés csend honolt, melyet most lábdobogás tört meg. Egy vastag, fekete, nehéztalpú bakancs férfiasan verte a folyosó kőpadlóját.
Nyugodtan és lassan, mégis nagyokat lépve közeledett az ajtó felé. Alakja után köpeny suhant, egy hosszú bőröv és egy vastag, a két pengéjénél titánkarccal összeillesztett kard, hüvely nélkül.
Most két halovány árnyék zuhant a földre, egy pár kesztyű.
Hát miért is fogta volna meg azt a tiszta és ártatlan virágot fekete kesztyűvel?
Hisz az valódi bűn lett volna.
Így puszta kezével ért a virághoz, s leengedte az oldala mellé.
Most ama pár szál szemébe lógó ezüsthajszálát háta mögé utasította, s a dobozt zsebredugta.
S már majdnem az ajtó elé ért, mikor azonban amiért úgy sietett, hirtelen ott termett előtte.
S ez volt az ő álma. Ott állt előtte csendesen és kecsesen.
s ő csak bámult. Ámult a nő szépségén, arcán, melyen most ajkai nem tükröztek semmit. De szemei annál inkább.
Abban a sárga végtelenben ott ült egy könnycsepp, mely lassan elhagyta azt, s arcán folytatta útját.
sanaé a nyakába ugrott és zokogásban tört ki.
Sírt a bánattól, mely hiányként marta a szívét s az örömtől, hogy itt áll az, aki miatt egyáltalán él. Szorította, mert félt, ha elengedi, az álom szertefoszlik s ő ott marad egyedül.
Seymour azonban nem ölelte át, dermedten állt s kezéből kiesett a virág.
Félt, ha hozzáér, a márványos káprázat eltörik.
de lassan hozzáért derekához s amint megtapasztalta a valóság virágillatát, mely Sanaé finom nyakáról áradozott,azonnal megimádta. S próbálta élvezni, míg világ a világ. de az nem olyan könnyű.
-Sanaé. - szólt halkan- El kell mennem...
A leány most eltolta magától.
-Már megint. Most jöttél vissza és már mész is.
-Sajnálom, de ha nem teszem meg...
-Tudom Seymour, tudom. Nem kell elistémtelned. Teljesen felesleges!
Seymour megsimította Sanaé arcát.
-Ugye tudod, miért és hova megyek?
-Igen. És azt is tudom, hogy csoda lesz, ha visszatérsz. de egy emlék már nem tehet tönkre...
-Megint. -fejezte be a mondatot Seymour. -Értsd meg, egyszer már mindent elvesztettem! Ez nem történhet meg ismét.
-Azt azért ne feledd soha, hogy ő csak egy emlék. - s arcán egy szomorú mosoly terült el. Szeme könybe lábadt és most a leány elfordult. Immár háttal állt neki. Úgy mondta a következő mondatot, mely egészen a szívébe hasított.
-Menj hát. Imám érted szól.
Seymour most megérintette Sanaé vállát, közelhajolt füléhez s belesúgott valamit.
S a férfi köddé vált.