Feljöttem kicsit blogolni, rég írtam már ide, picsogok kicsit, jó magyar szokáshoz híven, mert az önsajnálat az nagyon megy. Na meg elfecsegem az apróságaimat, legalább kieresztem a gőzt.
Vizsgaidőszak kellős közepe, 3-án este hétre megyek meteorológiából vizsgázni. Micsoda humora van a docens úrnak
Szóval tanulok mint egy állat, csak az a baj, hogy nem látszik. Csak egyszer történne már meg velem, hogy bemákolok egy vizsgát. Megannyi legenda szól arról, hogy emberek csak 1-1 tételt tanultak meg, és azt sikerült kihúzniuk. Én vagyok az antimák. Ha egy tétel kivételével mindet tudom, tuti azt a bizonyost húzom ki. Múlik az idő, nem tudok már tanulni, talán felébresztem Petit és kimegyünk hóangyalkát csinálni.
Hihetetlenül infantilis vagyok ahhoz képest, hogy jelen állás szerint a következő nemzedéket fogom oktatni. Papírforma szerint ugyanis kémia-földrajz szakos tanár leszek, szeptembertől földrajz-biológia szakos tanári szakirányra váltok inkább. Akinek esze van a kémiához, az kutatónak megy. Akinek nincs hozzá esze, az meg szakot vált. Vagy marad és nézi, hogy színes szappanbuborékokként szállnak el az államilag finanszírozott félévei. Anyááám, túl sokat áldoztam én a kémiaszak oltárán. Valaki megnyomhatta volna a piros gombot a fejem fölött, hogy hé ember! ide te kevés vagy. Lényeg a lényeg, neurotikus tanár leszek, nevetséges fizetésért. Mindig is erről álmodtam. Ja nem...arról álmodtam, hogy egy patikában fogok dolgozni, kenőcsöket fogok készíteni, ahol tisztaság van és finom patikaszag
Mert én azt szerettem. Meg a fehér köpenyt. Amiért a szívem fog megszakadni, ha végérvényesen a szögre kell akasztani. Csorba Győző December című versével zárom ezt az évet. Amikor középiskolába jártam, ezt a verset tanultam meg valami karácsonyi fellépésre.
"Most összegzünk: siker, kudarc...
A mérleg mindegy, fő, hogy élünk.
S a számvetés nem hátraarc,
inkább hit, hogy följebbre lépjünk."
(részlet)
Minden posztolónak és lurkolónak erőben, egészségben gazdag boldog új évet kívánok.
