Mint előző írásomban említettem, ha rövid időre is, de letettem a cigarettát. Ha nem jött volna az a bizonyos botrány, valószínű a mai napig nem vettem volna elő a cigit. Dehogy miért is tettem le? Elég nagy áldozat volt ez részemről. Mint minden dohányosnak. Én a barátom miatt tettem le. Gyakran fejezte ki nem tetszését a cigi miatt, és a füst, ill. a bagószag miatt. Gyakran vitáztunk ezen. Nem is voltak viták, inkább szurkálódások. Ő elmondta, hogy ne cigizzek/annyit, én meg elmondtam, hogy nekem mi nem tetszik. 1-1 és ezzel le volt tudva. De egyszer találtunk az egyik autó szélvédőjén egy reklámcédulát, amin egy cég azt hirdette, hogy orvosi módszerrel leszoktat a cigiről bárkit. Egy kezelésből áll a dolog, ami akkor 5000 Ft volt, de igény esetén egy ismétlő kezelést is lehet kérni, ami már ingyenes. Hallottam már erről a módszerről, és tudtam, hogy több ismert ember is így tette le a cigit, de hiszem, ha látom típusú ember lévén, kíváncsi voltam mi igaz az egészből. Barátom megajándékozott ezzel a kezeléssel, így ő fizette ki az összeget. Gondolkodtam egy ideig hogy elmenjek e, mire rászántam magam. Felhívtam a rendelőt és kértem időpontot. Ott elmondták, hogy mielőtt elmegyek hozzájuk, otthon minden gyújtót, hamutartót, cigit rakjak el, dobjak ki, vegyek ásványvizet és gyümölcsöt, illetve a kezelés előtt egy órával ne cigizzek már, és az utolsó dekket vigyem magammal, mert azt beteszik egy gépbe. Így is tettem és kíváncsian vártam mi lesz. Emlékszem elmentünk a törzskávézómba, ott leültünk én egyre izgatottabb voltam és sorra szívtam az előtte nem sokkal vásárolt cigit. Közben kávét és kólát ittam. Barátom meg mondta, hogy menyire büszke és mennyire örül annak, hogy mégis elmegyek. Én pedig cigiztem rendületlenül. Úgy voltam vele, ha már megvette ma cigit, senkinek oda nem adom, haza nem viszem, utoljára kiélvezem a cigizés örömeit. Már a 17 szálnál tartottam kb másfél óra alatt, és már egyre rosszabbul voltam, de nem engedtem, hogy a rosszullétem miatt, akár egy slukkot is elpocsékoljak. Lassan elindultunk a rendelőhöz. Én, mint egy részeg szédelegve mentem a sok cigitől, de akkor is tartottam magam ahhoz, hogy az egész doboz cigit én szívjam el. Mikor a rendelőhöz értünk, már hányingerem is volt. A doki épp az udvaron volt és kérte, hogy adjam oda neki a dekket, és akár mehetek is. Én elnyomta ma kezemben lévő cigit, és átadtam. Mire közölte, hogy nem igazán jó, ha közvetlen előtte cigiznek, mert a kezelés alatt rosszul lehet az illető. Én mondtam neki, hogy ennél rosszabbul már nem leszek. Megkérdezte miért, én meg elmondtam neki, hogy 2 óra alatt szívtam el 19 szál cigit. Ő csak nézet, és megkérdezte miért. A válaszom gyors volt. Mert utoljára ki akartam élvezni a cigaretta izét. Mire a doki nevetett és azt mondta, hogy sokan ezt csinálják. És azt is mondta, hogy nekem valószínűleg most nikotinmérgezésem van, azért vagyok rosszul. Leültetett, a köldökömre és a csuklómra rátett egy fémlapot, ami egy géppel és egy laptoppal volt összekötve, a deket, amit átadtam, azt pedig egy fém hengerbe rakta és behelyezte a gépbe. Azt mondta abból fog a gép valamit megvizsgálni és az alapján végzi el a kezelést rajtam a gép, a laptop irányításával. A kezelés 21 percig tartott, és mondta, ha bármi bajom van, szóljak. Elkezdődött a „cigarettalanítás”! Nem éreztem semmit. Beszélgettem a dokival, kíváncsi ember lévén mindent tudni akartam! Mit csinál velem a gép, hogy leszokjak a cigiről, sokan járnak e hozzájuk. Akkor mondta, hogy több ismert ember is megfordult náluk, és megemlítette Jakupcsek Gabriellát is , akiről én is tudtam, hogy ilyen módszerrel tette le a cigit, csak épp azt nem tudtam, hogy ott ahol én épp voltam. A doki megpróbálta konyhanyelven elmondani nekem, hogy a gép a rámhelyezett mágneses fémlapok segítségével, megváltoztatja bennem a (talán) ionok töltését és nem fog a nikotin a szervezetemben lerakodni, hanem kilökődik. Vagy valami ilyesmi. Akkor még tudtam, de így, 2 év távlatából már nem emlékszem rá pontosan hogy működött. Mikor vége lett a kezelésnek, hiheteten, de már nem voltam rosszul, és a cigi íze sem hiányzott. Nem kérte a szervezetem, egyedül csak a kényszermozdulat volt, ami zavart, és a cigizésre emlékeztetett. Nagyon érdekes volt ez. Hazaérve a házinéni is kérdezte, hogy milyen volt, mit érzek stb. Ő is, a barátom is, és én is vártuk a következő egy hetet, hogy vajon mi fog történni. Rágyújtok e vagy sem? Nem tettem. Ami nagyon meglepett. Nem hiányzott a cigi. Csak a mozdulat emlékeztetett mindig a cigire. Ugyanis mindig a számhoz nyúltam. De ezt próbáltam ropival, vagy más nasival ellensúlyozni. Későbbiekben már ezt sem kellett tennem. Furcsa volt a szobámba lépni, úgy hogy friss illat volt, és nem bagó szag. Előtte nem is figyeltem rá fel. Barátomról nem is beszélve. Látszott rajta a végtelen öröm, és talán büszkeség, hogy nem cigizek. Remélem azért, hogy érte megtettem, és nem azért örült elsősorban, hogy nem füstölnek az orra alá. Ez a cigimentes időszak jól működött. Egy darabig. Egészen addig, míg a cégnél ki nem tört a botrány, amit a tegnapi sztoriban olvashattok. Ekkor ugyanis a csoportvezetőm (miután az idegtől már üvöltöttem, mint egy őrült) a kezembe nyomott egy cigit, hogy menjünk ki rágyújtani, és higgadjak le, mégsem beszélhetek úgy a cég magyarországi főgóréjaival. Láttátok volna barátom arcát, mikor a cigit a kezembe adták! Esküszöm, jobban felidegesítette ez, mint az hogy nem kapunk fizetést. Eltorzult arccal próbált lebeszélni és próbálta kivenni a cigit a kezemből, közben meg a csoportvezetőt osztotta, hogy minek adott cigit nekem, mikor tudja, hogy leszoktam róla. Persze a csop.vez. nem értette, párom miért ilyen dühös emiatt, mivel nem tudta, hogy mi van köztünk. A lényeg az, hogy lementünk cigizni, párom utánam jött, bízva abban, hogy nem gyújtottam meg, de sajnos azt látta, hogy szívom. Vettem egy kávét és rágyújtottam. Akkor már kb másfél hónapja nem cigiztem. Büdös és rossz volt, ahogy szívtam, de nyugtatott agy még egyet elszívtam, majd mikor mentünk koccintani a hipermarket éttermi részébe akkor vettem egy doboz cigit. Na ekkor kicsit összevesztünk párommal, és durcáztunk mindketten egészen, míg fel nem mentünk hozzám, majd ott ismét kis vita következett. Megjegyzem igaza volt, de akkor ezt nem láttam. Most hülyén fog hangzani az amit írok, de tényleg mindenkinek ajánlani tudom ezt a terápiát, mert hatásos! Legalábbis az első időszakot átvészelni, biztos siker a módszer. Nekem bejött. És ha nem lett volna ez az incidens valószínű a mai napig nem nyúltam volna a cigi után. Vagy ez a tipikus placebo elmélet? Azért hat, mert azt mondták nekem, hogy ez a gyógymód hatásos? Csak azért „fizettem” 5000-et, csak azért tettem le a cigit, hogy egy fehérköpenyes pasi közölje velem, hogy attól a két fémlaptól megszűnik a nikotinvágyam? Lehet! HA így is volt, attól függetlenül szerintem megérte a dolog, mert az idő alatt, míg nem cigiztem, bőven visszajött a kezelés ára és nem is igényeltem a cigit. Az is igaz, hogy még régebben, saját elhatározásból tettem le a cigit, és akkor 4 hónapig nem is gyújtottam rá úgy, hogy közben lejártam a dohányosokkal cigizni, de én csak beszélgettem velük, nem cigiztem. Szóval ki tudja mi a jó módszer. Egy biztos! Akaraterő nélkül nem is érdemes hozzáfogni. Most is cigizek, de most nincs is szándékomban az, hogy letegyem. Pedig már elég drága. De úgy gondolom, hogy ha akarnám ,könnyedén le tudnám tenni. És ti? Mivel próbálkoztatok a cigiről való leszokásról? (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )

Nos tehát, a főnököt már egy-két napja nem láttuk, állítólag vidékre utazott, mert meghalt az édesapja. Legalábbis nekünk ez lett mondva. A recepción szóltak nekünk egyik nap, hogy megérkeztek a megrendelt telefonok a Camponába, értük lehet menni. Mindenki boldog volt, hogy végre akkor lehet dolgozni normálisan és ugyebár az új készülék is jól jön a háznál. Előtte már jött néhány telefon és SIM kártya amiről dolgozgattunk, de azt nem adták ide, mondván a kisfőnököknek jött meg. Szóval néhányan el is mentek a telefonokért, és mikor oda értek, akkor lepődtek csak meg igazán. Ugyanis az üzletben kérték a telefonok árát. Hiába mondták a kollégák, hogy már kifizették, az üzletben erről nem tudtak. Jött a telefonálgatás, intézkedés, hogy mi ez a tévedés, amikor is kiderült, hogy a tőlünk beszedett nem csekély összegett a főnök nem adta át az illetékesnek, így a telefont csak akkor kapjuk meg, ha újra kifizetjük. De ki az a hülye aki kétszer fizet bármiért is. Ekkor derült ki az is, hogy ha nem vesszek át a telefont, akkor a szerződés szerint felbontható, de elég nagy összeget kellett volna fizetni, ugyanis a hűségnyilatkozat előtt mondtuk volna fel. Na ekkor mindenkinek vérben forgott a szeme. Kezdtünk rájönni, hogy mind a 34ünket az orrunknál fogva vezettek. A főnököt persze már nem lehetet ekkor telefonon sem elérni. Ekkor derült ki az is, hogy a fizetést nem a cég fizette volna nekünk, hanem a főnök az ő juttatásából, de ő ugyebár felszívódott. Ekkor tartottunk egy kupaktanácsot, hogy mit is tegyünk, és mivel úgy gondoltuk, hogy a főnök helyettese is tudott a csalásról, így egy pótkulcs segítségévek fogtuk, és bezártuk az irodája ajtaját, amíg ő nem volt bent, nehogy meglépjen. A cuccai bent voltak. Mi pedig egy teremben megbeszélést tartottunk, közben belülről, az ajtónál állt egy ember, hogyha be akarna jönni, ne engedje. Tisztára, mint egy krimi. Nos döntés nem született ezen az „ülésen”, inkább volt hasonlítható az egész egy kocsmai veszekedéshez, mint egy megbeszéléshez. Persze nem csoda, abban az idegállapotban. Megjelent a cég magyarországi igazgatója, aki elmondta mennyire sajnál minket, meg bla-bla, és közölte, hogy fizetni a cég ne mtud nekünk, ugyanis a szerződés amit aláírtunk, ők nem is látták, és jogilag ill. munka törvénykönyv szerint sem lett volna hiteles. Mintha egy wc papír lett volna. Nekünk persze nem is volt belőle példány, mert a főnök ügyesen, valami indokkal visszavette. ÉS később elfelejtette visszaadni. Ahogy a telefonpénznél is az történt, hogy semmilyen papírt nem írtunk alá, hogy pénzt adtunk át neki. Hülyék voltunk. De mentségünkre szóljon, hogy nem gondoltuk, hogy egy ilyen cégnél, 34 embert így át fognak vágni. A z igazgató még azt is mondta, hogy továbbra is igényt tartanak a munkákra, de akkor vállalkozóival kell dolgozni, mint ott mindenki. De ezek után ki az az őrült, aki egy ilyen cégnél marad.Mindenki a rendőrséggel fenyegetőzőtt, mire közölte az igazgató, hogy nem az a megoldás. A rendőrséget kerüljük, nem megfelelő megoldás lenne. Ekkor behívtak egy szó szerint 3 ajtós szekrényhez hasonlító izomagyú pasast és közölték, hogy egy verőlegény, aki majd megkeresi a csávót és kiveri belőle a pénzünket. Az állunk leesett, és mindenki dermedten nézett előre. Ekkor tört ki belőlem a „vulkán”! Elkezdtem kiabálni az igazgatóval, hogy mit képzel, a rendőrséget felejtsük el, mert nem illik a céghez, de a verőlegényre bólintsunk rá? Közöltem vele, nem finom hangvételben, hogy tudom attól félnek, ha ez a médiához eljut, nagyon rossz antireklám lenne a cégnek. De én személy szerint nem megyek bele a verőlegényes megoldásba. Én inkább maradok a törvényes, egyben hosszabb útnál. Ebből szintén nagy hangzavar, kiabálás lett, mert mindenki ledöbbent a képtelen ötlettől. Volt aki zokogott, hogy 45napig ingyen dolgozott, és semmi pénzt nem lát belőle, volt aki rosszul lett. Közben a főnök helyettese próbált bejutni. A végén be is engedtük és kezdődött a vallatás. Mindenki nekiesett és a végére derült ki, hogy ő ugyanolyan áldozat, mint mi. Ő sem tudott semmit, ő is át lett verve, stb. Emlékszem átmentünk a közeli Hipermarket kajáldájába a párommal és egy kolléganőnkkel, hogy megigyunk valami búfelejtőt hazaindulás előtt. Ekkor vettem egy doboz cigit is amitől a párom nagyon pipa lett és otthon vita is lett belőle. Ugyanis ekkor már ne mdohányoztam egy ideje. Kb 1 hónapja. Befizetett egy mágneses dohányzás leszoktató valamire és nem akarta, hogy újra rágyújtsak. De ez egy másik történet, amit majd elmesélek. Ennek a sztorinak a tanúsága pedig az, hogy soha ne bízz meg egy ismeretlen ismerősben, soha ne adj senkinek pénzt szerződés nélkül, mindig olvasd el mit írsz alá (főleg az apró betűs részt). Akkor is légy gyanakodó, ha minden a legnagyobb rendben zajlik. Ezt másnak is javaslom. Én későbbi munkahelyeimen ezeket az eszméimet követtem és mindig résen voltam, nyomozgattam titokban. És volt is rá okom. De erről is majd a későbbiekben beszélek bővebben (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )

Elmentünk az interjúra külön-külön és fel is vettek bennünket. Nekem már az interjún furcsa volt (meg is jegyeztem a hölgynek), hogy túl szép a fizetés összege. Mire ő azt mondta, hogy itt mindenki ennyit kap. A cég elég nagy és elég híres volt ahhoz, hogy ne is foglalkozzak tovább a hátsó gondolataimmal. Majd későbbiekben kiderül, hogy az ösztön soha nem hazudik, de erről majd akkor. Mondták, hogy lesz egy tréning amit el kell végezni, és utána lehet is kezdeni. Nos a tréninget elkezdtem, de vizsgára ne mtudtam menni, és zavart, hogy nehogy emiatt veszítsem el azt a jó állást, ezért a főnököt megkérdeztem, mikor vizsgázhatok, mire ő közölte, hogy már vizsgáztam. Ezt úgy adta elő, mintha a teljesítményem alapján már megfeleltem volna és ez jól esett. Ezért nem is foglalkoztam többet a vizsgával. Amúgy a cég 34 új embert vett fel. Egy hátránya volt az egésznek, az pedig az, hogy öltönyben kellett melózni, és kitűzött viselni amin a nevem szerepelt és az hogy Képviselő. Csak így mehettünk be az épületbe. Legalábbis a főnök ránk parancsolt, hogy mindig legyen rajtunk ez. Másokon nem volt ilyen, de ugye amit a főnök mond…. Szóval minden reggel a tömött metrón villamoson a porcelánruhában és a kitűzővel elég kellemetlenül éreztem magam. Mikor bementünk a céghez, a gyülekező mindig a dohányzóban volt, mindenki itta a kis kávéját és cigizett. Ismerkedtünk egymással, beszélgettünk. Barátom nem szerette a cigifüstöt, nem is cigizett, ezért gyakran nem is jött be. Tény, hogy mi is majd megfulladtunk sokszor. De hát a reggeli kávé a cigivel és a tracspartyval elengedhetetlen volt. Szóval minden reggel így indult, majd fel az emeletre, ahol egy teremben vártunk, ugyanis nem volt irodánk. A főnök azt mondta, most építik az irodánkat. Szuper, gondoltuk. Addig mi mit csináljunk. Hát elkezdtünk activityzni meg ilyenek. Ez ment napról napra. Majd a főnök közölte, hogy nem kapunk telefont ezért mindenki vegyen a cégen keresztül mobilt és azon keresztül fogunk dolgozni, természetesen a cég fizeti a számlát. Egyrészt mérgesek is voltunk, hogy milyen baromság ez, másrészt meg örültünk is, hogy fillérekért juthatunk hozzá, csúcsmobilokhoz. Így mindenki rendelt. Volt, aki csak simkártyát, volt a több telefont is. Én kettőt rendeltem. Egy jobbat magamnak, és egyet a szüleimnek, mert így ingyen tudtunk beszélni. Barátom nem akart rendelni, de rábeszéltem, hogy vegyen, mert akkor mi is ingyen beszélhetünk egymás közt. Rendelt is. Kifizettük a telefonok árát, és vártuk, hogy mikor jeleznek az üzletből, hogy mehetünk érte. Addig az a rendszer volt, hogy mindenki egy órát dolgozott felváltva, mert nem volt több iroda és telefon. Hülyeségnek tartottuk, de mindenki belement. Ugyanakkor kezdtük unni az egész napos henyélést. Már 1 hónap telt el így a munkahelyen, hogy lényegében semmit sem csináltunk. Még pár napig ez ment, mikor is megjelentek az első viharfelhők. Akkor még nem tudtuk, hogy ezekből a felhőkből rövid időn belül, egy tornádó alakul majd és mindent felforgat fenekestől. És hogy pontosan mi történt, azt legközelebbre halasztom, de sejthetitek (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )

Igen, ez a kapcsolatom, tényleg olyan volt, mint ami a nagykönyvben is meg van írva. De hogy pontosan miről is beszélek, az a következő sztorikból megtudjátok majd. Először is a párommal január 30.-án találkoztam először, és akkor ki is jelentettük, hogy járunk, mi egy pár vagyunk. Előtte csak telefonon beszéltünk párszor. A tv2 txt 811. oldalára írtam, és ő, látva a hirdetésem küldött egy smst. Ezzel kezdődött minden. Pár sms váltás és telefonbeszélgetés után találkoztunk. Emlékszek arra is, hogy buliból egyenesen melóba mentem, mert nem voltam álmos, és a melóhelyen felhívtam. Arra nem gondoltam, hogy más vasárnap reggel 7-kor esetleg alszik még. Hát ő is aludt, így sikerült felébresztenem. Aranyos volt a kis álmos hangja. Megbeszéltük, hogy délután megejtjük az első találkozót. Munkaidő vége felé már kezdtem álmos lenni. Minden bajom volt, gondoltam is szépen bemutatkozok. Ott fogok előtte elaludni. Mind mondtam a Westendben találkoztunk, majd kávéztunk, aztán felhívtam hozzám stb. Ekkor beszéltük meg, hogy együtt vagyunk. Fura, hogy pár óra ismeretség után ilyen kijelentést tettem, de talán az ösztönöm súgta ezt. Innentől kezdve sűrűn találkoztunk. Majd minden nap. És mikor én munkahelyet váltottam kiderült, hogy ő is ugyanoda jelentkezett. Én már ott dolgoztam mikor is megjelent az irodában. Boldog voltam, hogy vele dolgozhatok együtt. De nem így lett, mert a munkahely nagyon rossz volt, így pár nap különbséggel ott hagytuk. Talán két hetet, ha dolgoztunk ott. Majd keresgéltünk és akkor akadtunk rá egy elég kecsegtető álláshirdetésre. De hogy felvettek e minket és mi történt a továbbiakban, azt majd legközelebb (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )

A szilveszter utáni időszak kicsit nehéz volt nekem. Egyrészt a barátom állandó zaklatása miatt, hogy visszajöjjön, másrészt pedig az ismételt egyedülléttől. De érdekes módon elég hamar túltettem magam a párom elvesztésén, talán azért is, mert a vele tartó kapcsolat csupán 52 napig tartott. El is kezdtem ismét ismerkedni. 2 sráccal találkoztam. Az egyik sráccal kölcsönösen nem volt meg a szimpátia, így vele abban is maradt az ismerkedés. Ellenben a másik srácban volt valami, ami megfogott. Emlékszem január 30-án találkoztam vele a Westend-ben a vízesés lábánál. Igaz elsőre picit esetlennek tűnt, de megláttam benne valamit, amit az addig másban nem láttam. Akkor még nem tudom mi volt az a valami, ma már tudom. A srác helyes volt, és láttam magam előtt, hogy mit lehetne kihozni ebből a srácból egy kis designváltással. Odamentem hozzá, elmentünk egy kávézóba, beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Majd elindultunk haza, ő elkísért, én meg felhívtam hozzám. Illetve először a házinénit kérdezte meg, ő beleegyezett, így én lementem hozzá és felhívtam. Bementünk a szobámba, a srác tiszta zavarban volt, láttam rajta. Beszélgettünk, majd megtörtént, aminek meg kellett történnie. Mai napig nem értem, hogy akkor hogy történhetett meg, de talán a sors már akkor is tudta, hogy hosszú ideig leszünk egymás mellett. Ugyanis vele kezdődött meg az eddigi leghosszabb kapcsolatom, ami 2 évig tartott. Szóval a jövőbeni írásaimban nem lesznek gyakori szereplők a pasik, legalábbis nem párkapcsolati szinten, de érdekes történet lesz bőven így is. De ezekről majd akkor mesélek (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )

Tehát ott hagytam abba, hogy a párommal minden szép és jó volt. Karácsony előtt megajándékoztuk egymást, én pedig az ünnepekre hazautaztam. Majd karácsony után vissza kellett mennem Pestre, mert sajnos dolgoznom kellett! De legalább láthatom a párom. Legalábbis ekkor ezt gondoltam. Mikor vissza értem Pestre és találkoztam párommal, láttam, hogy valami nincs rendben. Sétáltunk a Westend-ben és teljesen közömbösnek és ridegnek tűnt. Ezen kicsit össze is vesztünk, mert én rákérdeztem, hogy mi a baja, de ő azt mondta semmi. Én nem hagytam annyiban a dolgot, és tovább faggattam, amitől ő ideges lett, én meg attól lettem az, hogy nem akarta az őszinte igazságot megmondani. A vége az lett az egésznek, hogy ott a Westendben - nem épp halkan – közöltem vele, hogy majd ha őszinte lesz velem és el akarja mondani az igazat, akkor tudja, hol ér el, de amúgy ne keressen, mert ez a szitu totál olyan, mint aki szünetet akar kérni vagy szakítani akar! Majd hátat fordítottam és elviharzottam onnan. Így visszagondolva elég vicces lehetet a szitu a kívülálló személyeknek. Másnak mentem dolgozni, és elmeséltem kolléganőmnek, hogy mi történt előző este. Majd estefele csörgött a telefonom. A párom volt! Megkérdeztem, mit akar? Azt mondta, szeretne velem beszélni meló után, és hogy szeret. Ettől megnyugodtam. Este, meló után találkoztunk is, sétáltunk a körúton a karácsonyi díszkivilágítások alatt, és beszélgettünk. Majd közölte, hogy neki ez nem megy, időre van szüksége. Ettől totál kiborultam, és rákérdeztem, hogy akkor tegnap miért nem tudta megmondani mikor rákérdeztem, illetve minek mondta, hogy szeret. Erre csak annyit mondod, hogy szeret is, mint egy testvért. Na persze. Tipikus esete annak, hogy szakítsunk valakivel úgy, hogy ne bántsuk meg nagyon. Mondjuk azt, hogy úgy szeretjük, mint a testvérünket. Szintén jött egy kis vita. Próbáltam felhívni hozzám, hogy mégse az Oktogon kellős közepén kelljen a kapcsolatunk végét megbeszélni, de nem akart feljönni. Majd miután egyre hevesebb indulatok jöttek belőlem inkább hazament. Nagyon szomorú voltam. Közöltem vele, hogy az ajándékait a kukába dobom, de nem érdekelte. A következő napokban rengetegszer hívtam, hogy folytassuk, de nem akart hallani róla. Sajnos elég rossz taktikát választottam. Állandóan zaklattam telefonon, majd utána chaten is. Mikor láttam, hogy nem foglalkozik velem, akkor elkezdtem ócsárolni őt, aminek az lett a következménye, hogy kitiltottak a chatről. Nem zavart mivel netcaféban voltam, így másik géphez átülve tovább folytattam a szitkozódást. Így, józan fejjel belátom, hogy ezzel csak egyet értem el. Még inkább elvadítottam magamtól. Közeledett a szilveszter és én megint depisen egyedül ültem otthon. Bár már hozzászoktam az előző években történtek miatt, és igazából az lepett volna meg, ha nem így történik. Majd szilveszter előtt talán egy nappal egyik ismerősöm meghívott az Alibibe szilveszterezni, mondván nem ülhetek Pesten egyedül, mikor minden fiatal bulizik. Nem akartam menni, de addig erősködött, hogy végül belementem. Féltem is, hogy mi lesz, ha meglátom ott, az akkor már exnek számító srácot, illetve a „semmikedvembulizni” hangulatom miatt is kellemetlenül éreztem magam. A lényeg az, hogy lementünk az Alibibe, a kedvem elég szar volt, illetve hullámzó. A srác nem volt ott, de egy más valaki igen, akitől elment a kedvem. Ez a valaki az a srác volt, akivel 1 évig voltam együtt (már írtam róla) és egy évvel azelőtt dobott. Egy idősebb sráccal volt. Rosszul esett, hogy meg sem ismert, az meg még rosszabbul esett, hogy láttam, újjal mutogat rám a pasijának. Én meg úgy tettem, mint aki nem is látja ezt. Pedig legszívesebben odamentem volna, és letörtem volna az ujját. De inkább próbáltam azt a látszatott kelteni, mint aki mennyire jól érzi magát. Pedig legszívesebben hazáig rohantam volna. Éjfélkor koccintás az ismerősökkel (egyik sem volt igazi barátom, még haverom sem) majd tovább „buli” azután haza. Szóval így telt el a 2004es szilveszterem. Ismét szarul, mint az nálam már megszokott, de hogy vigasztaljam magam, az előző évekhez képest mégsem akkora tragédiával. De a hangulatom ugyanolyan volt akkor is. Egyenlő a nullával. És hogy, hogy kezdődött a 2005ös évem? Azt majd legközelebb (Weboldalam: www.bekesimelegek.gportal.hu )