Csak, hogy Zsu ne kérdezősködjön mindig, rászántam magam :)


Hozzászólok!
Ahoii kedves olvasótábor :)

Hát elég rég nem jártam errefelé, és azalatt igen sok minden történt. Amik közül is a legemlékezetesebb mindörökre az elmúlt hétvége, még akkor is, ha nem lesz a dologból semmi, amit terveztem.
Szóval, elmúlt hétvégén szinte a fél Dunántúlt körbeutaztam. Kezdve Székesfehérvárral, ahol anyuékkal találkoztam. Viszont oda is kellett jutni valahogy, és persze hogy lekéstem a korábbi buszt. Hát jól indult a nap... viszont még jobban végződött :) Elvileg lett volna zenészemnek koncertje Pesten, és Fehérvár után arrafelé buszoztam, de elmaradt... Szóval koncertre nem került sor, mert nem igazán határozott egyén az énekes figura... anyuci hazarángatta, mert gáz volt a hely, ahol játszottak... Na jó, azt aláírom, tényleg nem egy New York Palota, de ki lehetett volna bírni. De azért annak ellenére, hogy hullafáradt voltam már éjfélkor, hajnali fél 5-ig alkoholizáltunk és házi koncertet kaptam zenészemtől :) Nem volt semmi... Két pasival aludtam egy szobában :) Na de tényleg csak aludtunk, nem kell rosszra gondolni... Bár a pia kicsit hatott, eléggé közel kerültem lelkileg zenészemhez... Még most is a hatása alatt állok... Bár lehet, hogy nem kellene. Na mindegy...
Egyébként szinte az összes közlekedési eszközt kipróbáltam a fővárosban :) Metró, metrópótló, busz... Volt ott minden :)
Ja még vonat is volt, amivel eljutottam szememfénye1-gyel Diósdról (vagyis Kelenföldről Veszprémbe, mert ugye ott is voltam :) Izgi volt ám az is, na de majd egyszer ő jön hozzánk a mediterrán klímára :)
Hát azóta csak így éldegélek, továbbra is "imádom" a "4-es busz-feeling"-et és a hosszú sorokat, miután a türelemjáték-sztorit valahogy nem sikerült lejegyeznem, időhiány meg sok skype-partner miatt :)
Na igyekeztem rövidre fogni a mondandómat, bár lehet eléggé összefüggéstelen lett, de mindegy, akit érdekel a bővebb sztori, keressen meg :)

Na hát ennyi mára, mert nem tudom már nyitva tartani a szemem...

Üdvözletem mindenkinek :)


Egy hétvége Veszprémben...


Hozzászólok!
Üdvözletem mindenkinek, hát újra itt lennék :)

Gondolom, mindenki örül nekem, de legfőképpen én magamnak... Hát ez se volt egy kevésbé egoista beszólás tőlem :)
Mikor is írtam utoljára? Már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem. Ja de, mégiscsak emlékszem, arról írtam, hogy pénteken vár egy szingli party. Hát szegényke várhatott, mert a két szememfénye sajna nem volt elérhető buli-szempontból, de mindenki más sem. Ellőttem pár üzit, de mindenki nemmel válaszolt, aztán a végére már nekem se volt kedvem hozzá. Hát asszem nem kellene terveznem a bulikat, lehet, hogy jobb lesz ha spontán alakul ki valami party...
Amúgy asszem plázacicásodom... :) Utóbbi időben szinte minden szabadidőmet a plázában töltöm. Hát ez már súlyos lehet, egyfajta pótcselekvés, amiért nem láthatom naponta szememfénye2-t... Vettem 2 felsőt a héten, az egyik olyan elegáns, amit majd "kultúrcumó"-ként felvehetek szakestre, a másik meg olyan nem is tudom... Ha valaki kíváncsi rá, megmutatom :)
Aztán moziba is elég sűrűn járunk szememfénye1-gyel... Életemben nem voltam ennyiszer moziban, mint ez alatt az idő alatt, mióta együtt lakunk :) A repertoárunk: Déjávu, Véres gyémánt, Táncoló talpak, Holiday... Mi is volt még? Már követni se lehet :) De nagyon jó filmek :)
Ma pedig asszem elég egészségesen táplálkoztam :) Salátát ezersziget öntettel, amit tegnap vettem szememfénye1-nek a tescoban. Hmm isteni, de ne hagyjuk ki ebből a kategóriából szememfénye2 levesét se :)
Azt még el is felejtettem, pedig ez az egyik legfontosabb: mivel itt maradtam Veszprémben, anyuék meglátogattak. Iszonyat ééédik voltak, nem is tudtam hogy így hiányozhatnak nekem. Ma meg nem bírták ki, felhívtak :) Hát én is hiányzom nekik asszem, bár talán ez nem meglepő :)
Na mára talán ennyi, puszi-pacsi mindenkinek :)
Bye-bye Szása :)


Egy átlagos egyetemista átlagos napja...


Hozzászólok!
Ahoiii kedves közönség :)

Hát a tegnapi buli... na azért az hagy némi kívánnivalót maga után. Tegnap kb. 19:15-kor jött egy olyan sms-em Judittól (drága szaktárs és barátnő egyben), hogy csak ketten maradtunk volna, mert mindenki más lemondta ilyen-olyan okokra hivatkozva. Viszont addigra már Vera (drága lakótárs, szemem fénye1 {mert van ám egy "szemem fénye2" is, de sorrend mellékes, ahogy ma valszámból tanultunk valami variációs vagy kombinációs szörnyűséget, vagy mit} :) - hát ez egy elég hosszú barokk körmondat volt, Balassi bizti megdicsért volna :) - hát egyébként aki elvesztette volna a fonalat, annak együttérzésemet fejezem ki, ehhez a bloghoz erős idegzet és türelem kell, ahogy látom :). Na szóval Verát sikeresen rábeszélte "szememfénye2", hogy jöjjön ő is buliba. Erre én válaszoltam a lemondó sms-re, hogy 3-man lennénk, és úgy tűnt ezzel a létszámmal már mehetünk, a végén meg 5-en lettünk +2ex-szel (Norbi & Andi my ex-lakótárs vagy szobatárs vagy "minek nevezzelek?"-Petőfi után szabadon, ha már Petőfi Gimibe jártam valamikor :) Na ezt az eszmefuttatást kövesse valaki, ha tudja :)
Aztán Latinban elég családias volt a hangulat, vagy túl korán érkeztünk... Főnök elterült a bárszékeken, a DJ állt csak megkövülten, mintha modellt állna valamilyen mesterműhöz... Aztán váltás - OtherSide. Az viszont elég érdekes volt, egy hullarészeg ürge imádkozósáska-szinten táncikált meg produkálta magát, úgyhogy Verával, Andival úgy döntöttünk, angolosan távozunk.
Hát ennyit a buliról. De pénteken vár minket egy szingli-party... fincsiii :) Legalábbis remélem :)
Na hogy a címről is írjak egy kicsit, az átlagos napom... Ma 8-20 óráig órám volt, vagyis ma még nem, mert nem volt pár megtartva, de jövő héttől beindulunk. Lehet, hogy elég mazohista dolog, de az eddig felvett 45 kreditnyi tárgyamhoz felvettem még egyet, úgyhogy most 49 kreditet szeretnék eltulajdonítani a félév végére. Ki ad rá esélyt, hogy ez sikerül? :)
Hát szóval az órarendem így elég zsúfolt lett, minden napom tele van 1-1 lyukasóra kivételével. Na ez egy kicsit hülye megfogalmazás, de ez a mai "rohanós-Szalkais" valszámóra hatása...
Hát talán mára ennyi, bár holnap rektori szünet, de a gépem haldoklik, úgyhogy visszük dokibához. Szerencsére "compudokinál" legalább nem kell még vizitdíjat fizetni. Bár nem kellene elkiabáljam, mert a végén drágajó miniszterelnökünk még azt is kitalálja... Ha már politológiát tanulok, vegyük bele ezt is :)
Na most aztán tényleg búcsúzom, csók mindenkinek :)


Első nap a blogon


Hozzászólok!
Pusszancs mindenkinek (még annak is aki nem érdemli meg) :) !
Igazság szerint fogalmam sincs hogy műkszik ez a blog-dolog, de kipróbálom. Ne higgye senki, hogy szaftos pletykákat olvashat itt a legféltettebb titkaimról, csak a mindenki számára publikus érzések kerülnek bele. Ja meg igyekszem jó adag poénnal megspékelni, bár talán a poénos dolgok eddig nem "jöttek át" (hogy idézzek egy megasztárkeresőt), meg hát néha elég bénák a poénok, vagyis az olyan dolgok, amiket én annak képzelek.
Szóval egy ilyen light-os kis bevezető után talán megemlítenék egy-két dolgot a mai napomból, elvégre ez egy napló vagy miafene. Nem mondom hogy túlságosan izgi volt ez a nap, annyi a lényege, hogy elkezdődött egy ilyen szorgalmi időszak nevezetű borzalom, ami annyira nem is borzalmas, mint a vizsgaidőszak, bár az is túlélhető valahogy. Ja mert ugye egyetemista vagyok Veszprémben, ami eddig valahogy kimaradt az ismertetőmből. Vajon miért is? Amúgy nem utálom én ám ezt a helyet, sőt... Imádom az egyetemet iv-stől, szívatós tanárokon át a "nekem soha nem lesz szükségem erre a tárgyra később" tantárgyakig. Meg persze imádom a várost, az albérletet, a lakótársat, meg mindent, és mindenkit aki ideköt.
Na hogy folytassam végre a mai napomat, hát 3 órám volt össz-vissz, persze nem ám egymásután... Nem, az úgy túl egyszerű lenne. Szépen, szétszórtan, na az már valami. Ja és ami a legrosszabb mindet megtartották. Na nem vagyok én ám ilyen iskolaundorral küzdő egyén, nem térítettek el ezek a tárgyak attól, hogy bejárjak órákra. Mert ugye én jókislány vagyok :) Vagy nem? Cáfolja meg valaki,aki tudja :)
Hát azt hiszem, ez az első írásom ide a blogba elég össze-vissza, de most csinálok ilyet életemben először, szóval...
Na amúgy holnap megyek bulizni, ha jó lesz a buli, úgyis írok róla :) Ha nem... na olyan remélem nem fordul elő :) Rásegítünk pici alkohollal... Persze nem vagyok én alkoholista, csak kell valami ami megalapozza a jó hangulatot :)
Hmm... be kellene fejezzem mára. Aludni is kellene, mert nem térek majd reggel magamhoz valszámon.
Hát pusszancs mindenkinek, még visszajövök :)


Oldal :  1