Nem nagyon volt ezalatt a másfél év alatt kedvem írogatni és az igényét is elvesztette szememben a blog. Na nem mint egy jó megnyilvánulás csak az addigi dolgok amikkel megtelt már vagy eltüntek az életemből vagy visszaszorultak a fontossági topplistán

Most viszont feltámad a blog nem tudom meddig és milyen rendszerességgel de új célokkal és új formában viszont a hangnem nem változik szóval aki szerette az jöjjön most is . Minden történetet egy harmincszor negyvenes olajjal fogok kezdeni ami leírja a történet másik szereplőjét természetesen a teljesség hiányával nehogy valaki is úgy érezhesse hogy kárt teszek a személyiségi valamilyében
zárni is így fogom a képet mert hát minde történetnek a nyitó és a záróképe adja meg az amitől úgy érezzük kerek lesz a történet.
Ezt is csak azért teszem hogy jobban bele tudja élni magát a történetbe a kedves olvasó. Mellébeszéd vége csapjunk a takonyba.
Az első kép egy teljes alakos totált ábrázol háttérben az éppen már kivilágított késő őszi Pest egy cimbora és mellette a kép főszereplője egy szőke csinos lány. Nem túl magas fínoman a szülinaphozz illő elegáns öltözékben talán két piercing vagy egy anyajegye is van de az biztos hogy az egyik nem az anyai méhből hozta magával. A visszafogott kép ugyan nem túl pontos és mindenki azt lát benne amit csak akar de abban biztos vagyok hogy annyira tiszta lehetne bárkinek hogy főszereplőnk megdugná szívesen úgy hogy két darabból varnák össze az orvosok
Egyszerű is lenne a történet mert ilyet ki nem látott már ha nem lenne az is tény hogy ehhez nem **** kell hanem pina. Látom most azért mindenki kicsit felkapja a fejét hogy micsoda? (nem hiábba mondta álpácsínó hogy bizony ez a legfontosabb szó a viláhon amire érdemes odafigyelni)
Igen akinek leesett annak leesett akinek nem annak elmondom mint gyengébbnek bizony ez a hölgy mozambikus vagyis lezbikus saját megfogalmazásomban egy pamacsnyaló de nem csak szimplán feminista
egy kicsit.Nem is volt nehéz nála elvágnom magam mikor puszival közeledett és én azt mondtam neki hogy kiscsillag ez nem személy felé irányul de nem adok senkinek puszit. A helyzetet szerettem volna menteni és közöltem vele hogy nyugodjon meg mert bizony ha én már puszit adok egy idegennek akkor dugni akarok és ebben a felfogásban bizony nem egy negatív dolog az amiből kimaradt persze ezt neki kell mérlegelni
Aztán telt múlt az idő az este is egyre jobb hangulatott kezdet ruhaként magára ölteni mikor leléptünk a társasággal a kocsmából ahol startol az este és átmentünk a vígvamba. Szerintem aki ismer az tudja hogy még véletlenül se az én világom az a hely de mivel a vendéglátóm a születésnapját ünnepelte ezért egy szavam se lehetett. Mindegy gondoltam leültem és vártam mikor startolunk el mert már az ünnepelt akkor olyan részeg volt hogy mint utólag elmesélte a taxiba se tudta hogyan szállt be. El is voltam én aranyosan de mint kiderült nem csak nekem nem volt ez a dolog a szívem csücske.
El is beszélgettem a lénnyal erről arról amit gondoltam érdemes a digitális éter részévé tenni.Az első érdemleges dolog amit elmondott hogy ő sajnos rossz családi háttérrel látta meg a világot és az anyukája elhagyta őt és az édesapját de az édesapja szerencsére nem vette félvállról a dolgot és igyekezett pótolni a hiányzó anya jelenlétét. Ebbe nem is szólnék bele szomorú dolog . Ami ezt követte az viszont komikus volt. Elmagyarázta hogy ő gyűlöli hogy egy férfi nő kapcsolatban bizony megoszlanak a szerepek.Pl. a nő mosogat a férfi villanykörtét cserél. Igen ám ezek a kapcsolatok szterintem amik nála soha nem fognak működni. DE! Meséltem neki hogy bizony ez így van nagy többségben addig míg meg nem tanúlja az ember a másikat is emberként kezelni egy ilyen helyzetben és boldog csak akkor lesz ha ettől tovább lép és táreskényt tiszteli is azt a másikat. Mire mondta hogy ez bizony nem működhet így mert az alapvető szerepei megvannak egy családban egy nőnek és egy férfinek. Mondtam is neki hogy ez tény szerintem is a f@sz f@sz és a pina pina
ő azt mondta hogy bizony vannak akkor is mert az alapvető dolgokon nem lehet változtatni.Álljunk meg egy szóra.
Kisasszony?! Mi az amin nem lehet változtatni ha akar az ember? Szerintem ha nem egy domináns ember mellett akar élni akkor nem olyat kell keresni magunk mellé és máris meg van oldva annak a problémája ezek szerint hogy ollózon az ember este a lekapcsolt villanynál vagy csak naturálisan kufircoljon egy egészségeset. Mikor ezt elmondtam akkor megkaptam hogy én bizony nagyon gyerek vagyok ha így beskatujázom az embereket és még sokat kéne tanulnom.
Újból szünet. Nem arról volt szó hogy valki nem tud egy kapcsolatot két külömböző nemű ember között elképzelni mert ő beskatjázza őket? Számomra az ilyen fordulatok túl művésziek
Aztán még elmondta hogy ezért nem nyitna egy ****i előtt se ajtót soha az életében. A kíváncsiság hajtott és kicsit én is kapatos voltam ezért megkérdeztem hogy milyen ajtóra gondol. A lába kozti pinduri résre az ajtóra ahol lakik legyen az csak egy vendéglátás vagy párkapcsolat vagy mégis milyen ajtót?(az utalásokat nem értem kristálytisztán még jozanon se)
A válasz a lakásajtó volt egyértelműen.
Aztán még szóba jött az is hogy miért baszta ki minden ****i.Szerinte azért mert túl férfias és kemény csaj. Ezt volt szerencsém tapasztalni. A szülinapos házigazda lelépett és nem volt más választásom csak az egyik szőrös cimboránál meghúzni magam vagy az imént taglalt lánynál. Egyértelmű hogy mit választottam.
Meg is érkeztünk a lakáshoz semmi extra csak egy tömbház sima kicsit a nyolcvanas évek dizájnját nyomokban feltüntető kéró volt. Megkaptam a parancsokat majdnem miszerint nagymama itthon van mire én mondtam természetesen kussolok és nem csörömpölök az ajtóval. Aztán lepakoltam dobtam egy pisit megmostam kezem arcom és ledöglöttem volna. Már épp aludni készültem mikor kaptam az első ostorcsapást hogy hogyan képzeled hogy az én helyemen alszol? Mire én finoman dormögve átcsúsztam az ágy bal oldalára. Aztán megkérdezte hogy horkolok-é? A hangnem kicsit sértette a fülem és a választ is úgy formáltam ahogy a kérdést kaptam. Nem nem horkolok de ha te igen akkor lelöklek az ágyról és aztán majd abbahagyod. A válasz már nem volt olyan frappáns gondoltam ki leszek rakva nem ilyedtem meg. De nem! Azt mondta hogy akkor megegyeztünk.
Tehát ez a lány ahogy monta kemény és túl közvetlen esteleg bunkó ami nem is olyan nagy baj ha egy lány kicsit belevaló de ő sajnos durva is volt.
Akinek nem tünt fel annak a feminista ágyában aludtam aki egyébként még az ajtót se nyitja ki férfi előtt nem hogy megossza vele az ágyát noha háttal fekve akkor is.
Nagyot aludtam hétig talán egyszer a sör kiűzött hugyozni. Keltem is csendben mert a lelkemre volt kötve hogyha felébresztem akkor kicsinál mert dolgoznia kell menni majd egyre.Szóval csendben felöltöztem aztán ki lettem engedve az ajtón és irány a busz.
Az második képpel itt fejzném be nagyjából a történetet. Az előző lány smink nélkül áll a buszmegállóban karikás szemekkel pizsamában kabátban és nyujtja nekem a telefonom a kócos hajába elbújva. Én megkérdezem kér-e valamit és bocsánatot kérek tőle hogy elfelejtettem a saját cuccom. Elutasítja és az ágya felé mutogat hogy neki most csak az hiányzik. Na itt tényleg aranyos volt és őszinte nem az a durva lány akit sikerült megismernem.
Az est tanulságai: Még egy lány aki annyira lezbikus vagy feminista mint amennyire én feka vagyok mert bizony jó nagy eresztő zeppelin formájú légvárak alapozzák meg a gondolatait amik még a régi hidrogénnel töltöttek és csak arra várnak hogy egy jó nagy és egészséges ****** megadja nekik a szikrát ahhoz hogy felrobbanjanak.
:van szíve csak az eszét kéne rendbehozni.
Na ennyi mára ha valami felületes lenne vagy nem egyértelmű az óertéténél lehet panaszkodni vagy a kommentfalon.
A hétköznapi csalódások fantasztikus pankzenekar megfogalmazásában is meg lehet hallgatni a véleményem a dal címe feminista

CSOKISCSECS ÉS BUNDÁS ÁNUSZKARIKÁK MINDENKINEK!
hogy törjem körülötte össze a járókát és szálás nélkül maradtunk.Empórió segített ki minket egy kicsit.A tánciskolába vitt minket ahol bár birtokháborítottunk ami ugyan a kutyát nem érdekelte meghúztuk volna magunkat kényelmesen.A böki az volt hogy erre kaptunk két fapadot a folyosón ahhol olyan hideg volt kb. mint kint a szabad ég alatt.Ki is gondoltuk hogy az őrbódé mellől el kéne hozni a kanapét és majd azon elalszunk.a nagy büdös ló****t.Csörögtünk csattogtunk meg üvöltöttünk semmi...amikor megemeltem a pamlagot az a **** őr egyből el kezdett forolódni.Maradt tehát a pad fél öting aztán csattogás a buszhozz.Két fornettist is kinyittattunk egy órával az előtt ahogy kellett volna és elmeséltem Zsolti kedves húzását amire megszántak minket sírásra görbülő szemeim láttán és az egyik helyen a kepiből kaptunk engedményt a másikon megmelegítették a kajánkat.A végső állomás Verpelét Gyöngyös aztán nőnapra összesen 16db tulipán és lehozós szombat esti csendes megfontolt sörözgetés.
A sztadivári legyen veletek
Na majd benézek viva la pirítós!