Micsoda őrült Világban élünk...
A Pokol kapujában..
Ahol már semmi remény nem marad az álmódóknak...

Szal jahm...
Tudom senkit sem érdekel,h miket is vések ide...De nekem naon jó érzés,h végre kiirhatom magamból...
+könnyebülök esküszöm!

Van valaki,akit szeretek..És nagyon aggódom érte..Miért?mert SZERETEM!Ez talán a legjobb indok,és még ide sorolnám,h nha baja esne,abba én belehalnék..Tudom-tudom!az érvek kevesek...

Akkor itt lép a képbe!(mintha lába lenne,de aztán mégse )A vizsgám!juhííííí!Inkább kirugom magam alól a széket és lógok egy picit!^^

Nem panaszkodásból(pedig abból),de tényleg!

Az öcsém nem tart semmire..(oks..cselédnek még talán)
Apám..hmm..nem tom..Szerintem neki csak nyűg vagyok...

Egyedül talán barátom és barátnőim azok,akik még emberszámba vesznek...

Tényleg szeretnék még hinni....De már lassan nincs miben...

És akkor átlépünk a Világba..
A földi Pokolba!
Hejj!
Üdvözöllek!
Gyere ülj mellém!
Tudod!
Itt hiába álmodozol...Semmi remény nem maradt az álmódóknak..

Így igaz...
Isten nincs..
És minden ember saját magát bünteti..
Az én büntetésem a születésemkor kezdődött.
Egy lány?
Ugyan már!Volt elég a családban..Minek még 1?
Apám ottakart hagyni..
Aztán valahogy mégse...
Most így "éldegélve" tengetem óráim.
Életem talán legszebb ténye,h nagyon szerelmes vagyok.És akit szeretek visszontszeret.Ezt kevés szerencsés tudja elmondani...
De rettegek,hogy megunja a folyamatos szerencsétlenkedésem,és hülye hangulataim.
Félek,hogy ezzel a viselkedéssel fogom őt eltaszítani...Az embert,akit a Világon mindennél jobban szeretek...

Néha felhötlenül boldog vagyok,főleg,ha vele lehetek...
Néha életem minden percét pokolian fájdalmasnak élem meg..És megszabadulnék ettől a fájdalomtól.
Eyg nagyon jó barátnőm mondta 1x nekem:"Számomra az öngyilkosok gyáva emberek.Gyávák,mert megfutamodnak az élettől..."
Ez akkor nagyon megdöbbentet..
De tudom,hogy az ő őszinteségének köszönhetően nem szedtem be azt a marék gyógyszert..
Amiről senki sem tud.Amit lehúztam a wc-n.
Azóta kicsit bátrabbnak érzem magam..
Akkor ő volt az egyetlen,aki az elveszetségemben fogta a kezem...
És most itt a barátom..
Nem fogok túlozni..Az életemet vagy bármimet odaadnám Neki..És még akkor is keveset adtam..
Mióta vele vagyok,hirtelen kezdek szép dolgokat látni...
Azt,hogy érdemes élni...Mert vannak még apró csodák...
Ezért nem akarom feladni,és megakarom mutatni mire is vagyok képes.
Néha nehéz és megfutamodom..
De egyszer megállok és nem szaladok a gond elől.
Legyőzöm...
Az lesz életem sorsfordító napja....

Istenem!
Hisz csak 10 nap..Ez nem is sok,nem is kevés..
De nélküle egy egész örökkévalóság!
Nem érzem majd őt.Az illatát,az ízét..Semmit..
Micsoda gyötrelem lesz nekem..
Már most hiányzik..
Pokolba a dolgokkal!
A feladataim nem várhatnak,de azért nem kell felrugnom az álmaimat!
Azért,mert le kell utaznom nagyszülökhöz felkészülni,még nem jelenti azt,h örökre ott kell maradnom..
Ez csak egy rövid fázis..Nélküle..
Elzárva a külvilágtól(ne vonja el semmi a figyelmem).
Istenem..
Csak 10 nap..
Ez nem is olyan sok..Nem is kevés..
SZERETLEK!

Aki azt hitte így jó és szép...
De téwedett...
És most itt van,h el mondja,hiába,de csalódott a Világban..Vagy a Világ csalódott benne?
Ez talán lényegtelen Neked..Neki még fontos..
És most itt van..
És itt is marad..

Hell!
Ez lennék Én..
Még nem is mersz,ne is akarj,ne is próbálj..
Lényeg,h ha bajban vagy segítek...
Meg hallgatlak...
Nem foglak felelőségre vonni,ki oktatni,le szidni...
Hanem meg próbálom azt érezni,amit most Te érzel..
Azért vagyok itt...