"A nők mind hülyék..."

Egyik kedves barátom, Miki, egy fájdalmas szakítást és néhány korsó sört követően azt találta mondani, hogy a nők mind hülyék. Nos, ez persze nem igaz, de vannak bizonyos szituációk, amikor az ember (pasi) fia erősen gondolkodóba esik. Így történt velem is nemrég egy exbarátnő kapcsán. Illetve, nem egy, hanem Az exbarátnő kapcsán. Ugyanis ő volt a legkomolyabb kapcsolat eleddig. Néhány évvel ezelőtt egy éjszaka megláttam, nem egyből, de igazán megszerettem és nagyon szép három évet töltöttem azzal a kedves lánnyal. A kapcsolatban pont annyi volt, amennyit együtt töltöttünk. Se több, se kevesebb. A szakítás tiszta volt: semmi sírás-rívás, se veled-se nélküled huzavona. Egyszerű és gyors elválás volt, mint amikor egy ragtapaszt húzunk le a sebről, hirtelen rossz, de rögtön el is múlik az éles fájdalom. Nem dicsekvésképpen, de megjegyzem, mindez elsősorban nekem volt köszönhető. A hosszú szerelem utáni szakítás kiheverésére szóló receptem könnyűnek hangzik, de a megvalósítása már nem olyan egyszerű. És tisztelettel elfogadom, hogy vannak akik egyszerűen nem képesek ilyesmire. Szóval, nincs találkozás, telefon, sms-zés és semmiféle más kapcsolat. Vannak viszont bulik, haverok, néhány (minél több könnyű kapcsolat. Nekem akkor ez bejött, és engem lepett meg a legjobban, amikor kb egy hónappal a szakítás után azt vettem észre, egyáltalán nem érzek űrt, amikor rá gondolok.
Na persze gondoltam rá, hiszen kedveltem, továbbra is érdekelt mi van vele, hogyan alakul a sorsa. Néha váltottunk egy-egy smst, e-mailt, ha összefutottunk beszélgettünk kicsit mindig. Jó, a találkozások alkalmával nem egyszer furcsán viselkedett, például tartósan az utca másik felét nézte, miközben beszélgettünk, látszott rajta, hogy nem természetes, de nem nagyon foglalkoztam ezzel. Mígnem, az egyik hogylétéről érdeklődő e-mailemre nem ő válaszolt. A néhány mondatos válasznak a lényege ennyi volt: szállj le róla, nem kíváncsi rád és az üzeneteidre, mi már régóta együtt vagyunk. Teagyaúristen, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Ez valami vicc?? Nem az volt, a barátja írt, akit nem ismerek, sosem láttam. Persze első haragomban válaszoltam rá, lehet ma már nem így tennék. De nagyon jól esett. Ez hülye gondoltam és jól kiosztottam a névtelenül (csak monogram volt aláírva), egy ismeretlennek írogató szerencsétlent, hogy el van tévelyedve nagyon, én nem akarok semmit sem a barátnőjétől. Mégismiafenét akarnék és miafénéből gondol ilyeneket??? De nem az a szerencsétlen flótás a legrosszabb, hanem a lány. Nem sokkal az esetet követően írt egy smst, hogy ugye nincs harag és reméli boldog lesz az életem. Nagyot néztem és tárcsáztam is a számát. A saját telefonodat még te veszed fel? – kérdeztem köszönés helyett. Nem vette a lapot, hebegett-habogott kicsit, majd azt találta mondani, hogy ő egyetért azzal, amit a barátja írt nekem, bár már nem tudja pontosan mi is volt az. Ahha, köszi… szóval ezért estem gondolkodóba bizonyos nők elmeállapotát illetően..