Csak egy kis pillanatkép mi zajlik nálunk.. azt hiszem gyönyörű... lehet, hogy lázad a föld ellenünk.. és haragja most fog elérni minket.. az is lehet, hogy boldog és legszebb színeiben tündököl... s csak közölni szeretné, hogy így is lehet.. én az utóbbira szavazok...

találtam vagy megtalált.. vagy így kellett lennie... mint amikor lehajtott fejjel sétálsz az utcán .. nem nézel senkire... de valamitől egyszer mégis felpillantasz...mert érzed...Őt... .... kacajra fakaszt... feldúl mindent... elkötelez... felszabadítja a szellemet.... túlkapásokat eredményez... kockázatra késztet... mámorító... izgalmas... meghökkentő … váratlan.... kellemes... felfoghatatlan.... mégis nyugalmat áraszt... átöleli a lelkem... beleremeg a testem mert érzem minden rezdülését... nézem a szemét mert mesél... mert őszinte mint a gyermekszem .. mert még nem ismerem de benne van minden amit én tudni szeretnék... mert az órák perceknek tűnnek akkor is ha szótlan.... mert minden porcikám akarja.. a testét és a lelkét...

ráleltem a kékmadárra... magamban... és a mellettem lévőkben.. mert olyan színesek vagyunk... mert mások vagyunk... mert ugyanarra vágyunk.. mert szerethetünk .. egy mondatot ... egy világképet... egy mosolyt... egy gesztust... egy beszélgetést... egy kacsintást... legyél csak barát... lelkitárs... szerető... kacérkodó... a másik felem... a puzzle hiányzó darabja... .. lehetsz a napom hiányzó darabja is.. mert épp rád volt szükségem... nem egy csókra.. nem egy kélyes sikolyra.. nem egy vágytól és kielégüléstől zilált testre... ... csak rád.. mert EMBER vagy... mert jót teszel velem.. pedig csak ülsz és hallgatsz.. és jó vagy akkor is ha én boszorkány.. és máglyára kellene, hogy dobjanak.. de Te akkor is jó vagy... és hallgatsz és értesz... mert Te hallod akkor is ha a szám nem mozog...

... a város csodabogara, mert leültem egy parkaban és mosolyogva elmélyedtem heltaiban... egy cseppet sznob az én kis városom... ... várom, nagyon várom, hogy mikor lesz az a nap, amikor az emberek végre rájönnek és megértik, hogy a rossz ugyanúgy része az egésznek mint a jó.. és ettől a felismeréstől végre felsóhajtanak, megkönnyebbülnek és képesek lesznek mosolyogni... ... sajnos kis országunkban jelen körülmények között ez nehezen kivitelezhető, tudom jól, mert lefoglal minket a gázszámla, a hülye szomszéd, a barátságtalan eladónő, a szemét csöves akinek a kislány kiflit visz és boldogan lépked tovább, mert most jót tett de az a kifli fél pillanattal később a kukában landol, mert mégsem pénz... az utcán lődörgő tüntetők, hogy már megint emelték a ... és itt jön a hosszú lista... meg az ostoba némber akinek feltétlenül tolnia kell fel a buszra mert akkor ő is előbb tud rajta zötykölődni...és szép lassan feledésbe merül minden emberi tulajdonságunk... ... én még naív vagyok, és hiszem, hogy lehet máshogy is élni, és néha nagyon szeretnék elszakadni ebből a morcos, koszos kalitkából amit társadalomnak hívnak... ... aztán belelógott a kezem a bilibe és holnap ugyanúgy felkelek és hajszolom tovább az anyagi javakat, és megint koszos lesz egy hét alatt a fehér kabátom a tömegközlekedéstől... ...csak megpróbálok közben mosolyogni is hozzá...

.... a játék közben mely a Nő és a Férfi között zajlott... elemi erővel tört elő a Vágy... nem a felszínes élvezet vágya... mélyről jövő.. többről szólt ... ...órákat ültek egymással szemben, melyek perceknek tűntek... együtt voltak.. egymás szemébe mélyedve...mozdulatlanul...szinte csendben.. testükben mégis vihar dúlt... végigcikázott a Nő egész testén a villám a Férfi közelségétől... lábaival szorosan körbefonta Őt....mozdulatlanok voltak... férfiassága mégis gyönyört okozott... befogadta teste minden rezdülését... együtt szeretkezett a testük és a lelkük.. mozdulatlanul... ...órákkal később a Nő és a Férfi Egyé vált... a gomolygó cigaretta füsttel együtt hömpölygött a szoba fülledt levegőjében... a szűnni nem akaró Érzés... a Vágy.. a másik iránt...

három napos csoda... szabadon repdesett a lelkem macskakőről macskakőre.... kocsmáról kocsmára.. parkról tiszapartra... Szegeden jártam.. csodákat láttam.. Már a levegő is valahogy megbolondított... s aztán a tér.. hatalmas és szép... sok fiatal diák ...napfürdőznek... ovis poronytok futkorásznak... egymás kezét fogó kisöregek.. órákat tudtam volna ott ülni.... ... valahogy benne a városban a szeretet a szabadság... belopózott minden kis zugba... kedvenc kocsmám falába is... tele volt kéziratokkal... védjegyekkel... ... szabad voltam és boldog... kaptam sok ölelést mert Barát vagy... kaptam fürkésző de kedves tekinteteket mert idegen vagy... de valahogy mégis olyan volt mintha otthon lettem volna...