Bántotta az, amit tett. Tudta, a jó ügy érdekében tette, de...ő nem erre született.
Minden vágya az volt, hogy véget vessen ennek a háborúnak, mely felőrölte azokat, akiket szeretett.
Vége kellett, hogy legyen....
-De nem így... - mondta magának halkan.
S elengedte magát.
A kard szorítása ellazult, a pengéje vége már súrolta a padlót.
Vállát sem feszítette már, elengedte, mélyeket lélegezve. Behúnyta szemét és érezte, ahogy pillanatról-pillanatra elönti egy furcsa érzés...egy furcsa hidegség, mely beférkőzik minden porcikájába. Hogy végtagjai elnehezülnek, a fáradság vesz erőt rajta. És a nap üdítő sugarai megvilágítják arcának szegleteit, hisz az épületet mindig is egy hatalmas lyuk hasította el középen, egy régi balesetnek köszönhetően.
Érezte, ahogy a vérvörös kesztyűje a jobb kezén, ujjai tövénél szétfoszlik, és a szél apró fuvallatai felfutnak erős karján....

Valami mást is érzett. Knyitotta szemeit és jobbra nézett. Ott, hol a falon egy 10 méter magas, 5 méter széles lyuk volt, kellemes szellő jött be, belekapva egy fekete hajkoronába.
Egy leomló, fekete hajkoronába. Fehér bőrére a nap sütött, kék szeme égett.

Riky odanézett, és a nehéz kard koppant a földön.

Némán megállt a leány előtt.
-Sajnálom... -súgta halkan, mire a lány megérintette arcát, Megsimította, és ez nagyon jól esett neki.
Nem tudta levenni a lányról szemeit, egyfolytában csak Elvorithot bámulta.
átölelte hát derekát és gyengéden megcsókolta.
Elvorith bal kezén, Riky jobb kezén a Kék Szallag felfénylett...
És ez a csók most édesebb volt bármi másnál....
Érezték, Vinc és Szermina biztonságban vannak. És most csak a másik létezik.
A másik és ez az csók. Ez az egyetlen és felűlmúlhatatlan.
Hirtelen arcuk pírján érezték a napsugarakat, és minden fűszál mosolyát, az Ég ragyogását, a felhők táncát. A lankák édes énekét, és hogy azok a bizonyos alakok megint ott táncolnak az Égen. Ott élnek a kastályok, és a hatalmas hajók győztesen szelik a kék eget.....

Hiszen ők..Az Északi Csillagok Hősei.


Elvorith hirtelen rájött, ki az a lány.....


A neve Gaia.
A Föld Szelleme, és azért segített Szerminának, hogy végre megmenthesse az otthonát. A Földet és az Eget. Hogy végre megnyugodhasson.



És még talán ma is él benne a remény....






...Hogy talán még vannak olyanok, akik minden hibája ellenére szeretik és tisztelik egyetlen otthonukat...


..A Földet...........



Vége.......

Riky most egyenesen a tankba szúrta a kardját, és ellökte Dave masináját.
Dave felugratott egy régi törmelékre a magasba. azonban ahogy a motor felfutott a kidőlt fal hátán, dave felugrott az égő motorról, kardját beleakasztotta a kormányba és a hatalmas, nehéz motort felrántotta a magasba és azt az alacsonyabban száguldó Riky felé dobta.

Riky ezt meglátta és próbált minnél messzebb jutni, hogy kikerülje az égő gépezetet, azonban mikor előre pillantott, ,ár a régi erőmű állta útját....
Pillanatok alatt kellett cselekedni.

Most feltámaszkodott a kormányra kézenállva és a felé repülő motor-monstrumot a lábával rúgta el.
De az erőmű már alig volt tőle pár méterre....

Ahogy a motort elrúgta, a kormányt alulról fogta meg és a sajátját áthajította maga fölött, és az belecsapódott a másikba.

De az erőmű fala...

Ahogy a két motor összecsattant, egy hatalmas robbanás rázta meg a földet és az erőműt...


-Elvo! Nincs meg a Szallag?
-Nincs!
-Meg kell keresnünk!
Vincent Elvorith arcát fürkészte, látva a lány furcsa viselkedését.
-Jól vagy?

A fekete árnyak megállás nélkül közelítettek Vincent felé. Hangtalanul sürgették lépteiket, kezeikkel nyúlva a fiatal férfi felé.
-Én..hát persze, csak...
Az árnyak már csak pillanatokra voltak, és mingyárt és mingyárt....
-Elvorith. Nem kell palástolnod amit gondolsz. Eljött az igazság ideje.
Az árny megsimította Vincent arcát, Hidegséggel elárasztva a fiút.
Egy másik a derekánál fogta át, villámgyorsan húzva.
Egy harmadik a lábát emelte fel, egy negyedik pedig ismét eléhajolt, állát megfogta, és gyengéd csókot akart ehelni Vincent hideg ajkaira....

Elvorith érezte, ahogy a fiú keze lassan lecsúzik válláról. megfordult, és Vincent már sehol sem volt.
-VINCENT!!!!!!!!! - kiáltott, de a fiú sehol sem volt.
Az erdő szélén csupán egy elsuhanó árnyat lehetett látni.
-NE!
Elvorith azonnal, minden gondolkozás nélkül utánnarohant.
Mélyen volt már az erdőben, a fák egyre sötétebb hangjai megilyesztették, de tudta, ha viszont akarja látni barátját, azonnal meg kell őt találnia, hisz Isten tudja mit csinálnak vele azok a rondaságok.

A lány gyönyörű volt. Kék szemében a Föld és az Ég szeretete, kékségének édes varázsa tükröződött. Dús, kék ajkai éneket zengtek, olyan éneket, melyet akárhogy énekelték, akármikor, akárhol, mindig egy üzenete volt:
Szeretni a Földet, melyen születtél, szeretni az Eget, melynek palástja védő páncélként terül fejed fölé, szeretni azt, mit otthonodnak hiszel, szeretni, és hinni.

Riky a robbanástól valószínűleg az erőműbe eshetett, ugyanis ott ébredt.
Ahogy felült, látása kissé homályos volt. A terem ugrált körülötte, de ő felállt. Azonban nem sokáig maradt úgy.
Amint felállt, rögtön szédülni kezdett, alig látott.
Hátratándorodott, elbotlott és elesett.

Egy furcsak arc nézett rá:
Erős volt, azonban tiszta por, ám a kosz mögül még így is világítottak zöl szemei.
Feltartotta egészen a feje fölé vastag pengéjű kardját, és lecsapni készült.


-ELVORITH!!!!!!!
Elvorith Szerminát látta az erőbéli árok túlpatrján. A leány felé rohant, háta mögött rettenetes árnyak.
Botladozva is, de kitartóan rohant, kezében valami fontossal.
Az árnyak kezei már a lány derekát ölelték, de ő eldobta a szallagot.
-A Szallag!!-Elvorith szeme megcsillant, azonnal levetette magát az árokba, a levelek és a fák közt.
Cipője nagyon csúszott, gyorsan száguldott le, a Szallag pedig csak repült....

Dave majdnem lecsapott, azonban Riky a kezét felemelte, A szellempalástja hatalmas erővel vágott Dave arcába, jobb orcáját kimarva.
Dave hatalmasat üvöltött, Riky elfordult a pengéje alól, felállt, háta mögé ugrott, bár még mindig rettennetesen szédült, és hátbarúgta Davet.
Dave előrerepült, majd földetért. Felemelte fejét, és felnézett.
Felette az üvegkabin állt, benne egy nő. Mirage holtan feküdt a kabinban.
Szeme már sosem nyílik fel és ezt Dave is tudta.
-Anya....-szólt a kabint bámulva.

Most azonban az ereiben megállt a vér, agya leblokkolt. Teste megremegett és szédülni kezdett. Anyját nézte csak.
Az üvegkabinon egy apró lyuk keletkezett.
Egy lyuk, melyet egy kard ejtett, egy kard, mely áthaladt Dave vállán, és Riky kezéből eredt.
Dave orrán egy csepp vér szaladt ki, szeme csillogott, és úgy érezte, ott halt meg, ahol mindig is akart. Anyja előtt. Látva arcát, hisz az volt neki a világon a legfontosabb.
"Szeretni Anyát."
S lehúnyta szemét.



Elvorith észveszejtően gyorsan csúszott le.A levelek felreoültek, mindent maga mögött hagyott.
Szemében könnyek égtek:
"Neee!!! Az egész az én hibám! Vincentet elrabolták, ...Szerminát mingyárt elkapják...Ha ide sem jövök, most nem történt volna ez az egész!!!!!
Riky a halálba indult, és ha valóban meghal........." - szívében felerősödtek a gondolatok, könnyei záporoztak, nyúlt a Szallag után, mert mindennél jobban vágyott rá....
Szerminát körbeölelték a fekete árnyak, és egyetlen sikoly kíséretében eltűnt. Csupán a felkavart levelek és a poros levegő maradt utánna.

"Ha Riky tényleg meghal.....EZ LESZ AZ UTOLSÓ EMLÉKEM RÓLA!!!!!!!!!!!!" - és megérintette a Kék Szallagot.
Jól megsz
orította, és az erdőn hirtelen egy hatalmas fényesség lett urrá, mely mindent bekebelezett....

Riky kirántotta a kardot.
Dave egy sóhajtással köddé vált, ezernyi új csillagot küldve a már megmentett Égboltra......



Még egy rész hátra van..........

A fekete alak hátrafordult. Észrevette a közeledő erőt, a szellempalástot pedig már látni vélte.
Hamarosan a színes palástban megjelenő vörös alak vált láthatóvá. Talpig vérvörös, gyönyörű páncél borította.
kezében világító kék kard, melynek pengéje csupán egy selymesen világító, derengő erőtér volt, tengerkéken ragyogva. A kard fénye most hirtelen felkúszott az alak jobb karján egy kék szalaggá fonódva.
Ezüst szemeiben elszántság és egy furcsa Isteni sugallat.
Tekintetében Gaia fénye táncolt, félig szemébe lógó szürkés-fehér haját a vihar vadul tépkedte.
Riky már készen állt.

A fekete égen villámok sziporkáztak, hatalmas robajt okozva, globális mennydörgésekkel egybekötve. Az ég ordított, feket és szürke felhők takarták el a nap és a kék Ég üdítő fényét.
Az Égbolt tombolt. A mindent átható sötétsége a villámok egy pillanat világot vittek csak, azt is gonoszan.

Mintha csak Davenek zenélnének.
-Oh! - szólt gúnyos hangon. - Rég találkoztunk, Riky!
-Mit akarsz?
-Hmm...Hogy ez az Égbolt legyen az ajándékom Anyámnak!
Riky nevetett.
-Ilyen nem lesz!
-Ez csak rajtad ál....
És a két fél összecsapott.

Elvorith egylányt látott. csak egy pillanatra suhant el előtte, de egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Az a lány....olyan..ismerős...Kék ruhája volt és barna haja....sírt.
Ki volt ő?
Csak képzelte?


Dave lecsapott bal kezében a kardjával, azonban Riky kitért a csapás elől.
Helyette megfogta a lábát és Davet megpörgtte. Hatalmas erővel odavágta egy fának, de Dave felállt, letámadta Rikyt és behúzott neki egy párat. A pengék csak csattogtak, mire a nagy vagdosás közt nem egy fa kidőlt, és látni engedtek egy házat.
Dave most egy energiagömböt uszított Rikyre, aki berepült az épületbe, ripityára törve a vasajtót. Belül egy régi templom mutatta meg magát, mindenhol pókhálókkal, porral és piszokkal.

A lány elsétált Elvorith előtt, és magába roskadva sóhajtozott. könnyei a földre cseppenve beivódtak a földbe, minden ízét megitatva vele.
Kék szemét a könny árasztotta el, kékre festett dús ajkai közül halk, furcsak szavak szűrődtek ki.


Riky rögtön kapott az alkalmon, hogy elkapja Davet és belevágja a fejét jó pár padba, majd behajítsa az oltár mögé.
Most Riky is beugrott az oltár mögé és akkor Dave felugrott, és Rikyt felvágta a katedrán üresen álló szószékre és ott kerzdte el püfölni.
Azonban Riky megfogta két lábával Davet és áthajította maga fölött.

Dave ismét a padok között landolt.


-Elment? És el sem búcsúzott? - Elvorithot a sírás kerülgette. Csalódottan nézett maga elé.
-Félt, ha búcsúznia kellett volna, nem lett volna ereje elmenni. Hisz a nő meglágyítja a férfi szívet. próbáld megérteni őt.



Ekkor azonban az oltár mögül egy hatalmas, fekete motor száguldott ki, jellegzetes hangot adva. Riky gázt adottm a hajtőművek felizzottak és a templom nem létező ajtaján át kirobogott, mint a villám.
Dave vigyorogva nézett utána.
Azért az oltár mögé is benézett.....

A két motor-csoda hangosan süvített végig a zöld réteken füvet és virágokat egyaránt megrontva.


-Vissza fog jönni. - bíztatta Vincent.
-Imádkozom érte.
Vincent Elvorith vállára tette a kezét.

-De most...meg kell ismerned a múltat.
csak úgy segíthetsz neki.
-Hogy?
-De ahhoz, hogy megtaláld, szükségeltetik a Kék Szallagod.


Szermina felvette a földről a véres szallagot. Szánakozva nézett rá.
-Elvorith!! - nem tudta, mi folyik itt, csak az járt a fejében, hogy a barátnője bajban van. És erre most égetően szüksége van.

Az erdő szélén meglátott egy lányt.
Mindene kék volt. Kedvesen mosolygott rá.
Intett az ujjával, mire Szermina tudta:
-El fog vezetni hozzá!!!

Azonban a felé tartó fekete árnyakat még ő sem látta.....



Folytatása következik......

A szoba ajtaja bevágódott, Vincent teljes erőből rúgta be. A fiú berontott és egy pillanatig sem habozva, vaskesztyűs kezével behúzott egy hatalmsat Rikynek.
A másik fiú megszédült, meg kellett kapaszkodnia az asztalban. Riky arcán Vincent tenyerének piros nyoma égett, de nem szólt egy szót se.
-TE PISZOK ÁLLAT!!!! - kiáltotta Vincent kikelve magából - A Halálba rohansz, és még el sem búcsúzol tőle???
-Ha búcsúznom kéne, sosem tudnék elmenni.
Ha most nem megyek Dave után, sosem lesz vége! Ha nem ölöm meg... - Riky felemelte fejét, arcán azonban még mindig ott égett Vincent öklének helye.
-Ez az egész nem tűnik kissé megakadályozhatatlannak?
-VÉDED?
-NEEM!
-AKKOR? - csattantak fel, immár kiabálva.
-Nem érted, ha odamész és megölöd, a saját testvéreddel végzel!! Hisz régen egyek voltatok!
-Ő NEM A TESTVÉREM Vinc, csak egy.....egy mocskos áruló!!
Vincent lehajtotta a fejét.
-Nézd, tudom, hogy az életednél ezerszer fontosabb a hazád, de ő akkoris a bátyád, akárhogy gyűlölöd! Ha pedig nem búcsúzol el a nődtől, félő, hogy meggyűlöl és talál magának mást!

Riky elkerekedett szemekkel bámult barátjára. Szemében egy furcsa láng csilllant meg, egybefonódva a meglepettséggel.
-Mi van köztetek???? - kérdezte,de nem mutatta ki, hogy minden egyes porcikáját feszíti az ideg, és hogy majd szétrobbanna.
Vincent unottan nézett. de tudta, meg kell mondnia az igazságot.
-Mi lenne? - vont vállat - Csak meg akarom védeni a húgomat. Ennyi.
Riky némán állt. Még emésztette a dolgot, de tudta, ez......

A Kék Szallagot látta.
És hirtelen minden eddig el nem hitt mese igaz képpé fonódott agyában.
-Érted már? - kérdezte Vincent halkan.
Riky szellempalástja felvillant, édes derengéssel ölelve át a férfit.
-Mutasd meg neki. Üzenem, hogy csókolom.
Vincent bólintott.
Aszellempalást most körbefonta Rikyt, átölelte, és a fiú beleolvadt a derengésbe. Hamarosan már hűlt helye sem volt.



Folytatása következik......

Egy hatalmas kastély gazdagította az erdő szélét.
Hatalmas, fehér falán évezredes minták díszelegtek, a csokiszín tető édesen ragyogott a napfényben. Hatalmas ablakain a fény utat tört a gyönyörű, díszes és hatalmas folyosókra. A folyosókon lógó képek mosolyogva néztek a kastély többi ízére.
Gyönyörű hely volt, tele kísértő emlékekkel és kellemes múltbéli illatokkal.
A kert maga volt a menny. Ezer féle virágtenger és édesen bódító illat fogadta a látogatókat. A cselédek boldogan kertészkedtek egy ilyen álombéli helyen. Ezer szín közt, ezer bódító illat közt egy kis tó állt, szélén egy hatalmas fűzfával.
A tó felszínén egy vizitündér táncolt, kinek eme tó volt otthona. Kék ruhája hosszú uszája egybeolvadt a vízzel, és egy-egy fordulatban felkapta a vízcseppeket. Keze, tánca közben édesen mozgott, haja repült utána.
Selymes hangon énekelt a parton álló fűzfának, kiélvezve élete minden egyes pillanatát.


"Vinc és Elvo nagyon jól elvannak. Le sem szakadnak egymásról, és ennek őszintén örülök. Vinc tanítgatja, mesél neki. Mintha csak a bátyja lenne..." - a gondolataiba merült Riky folytatta az öltözködést. Felkapta vérvörös kesztyűjét, útszintén vörös vértjét is.
" Remélem, nem esik bajuk. Ha őket is elveszíteném, azt már nem tudnám elviselni."
Felvette a falnak támasztott kardot (persze hüvellyel) , és oldalára kötötte. Kinézett az ablakon és a kertben most Vincentet pillantota meg.
A fiú csak szótlanul állt a tó partján.
-Sajnálom barátom, de nekem most el kell mennem. Dave a közelben van. - mondta Riky, ám arra a legkevésbé sem számított, ami most történt. Vincent erre azonnal felkapta a fejét, és egyenesen Rikyre nézett.
Riky megrettent, nem tudta elképzelni, Vincent hogy hallhatta meg, amit mondott.
A fiú szemében cslódottság égett, és a következő pillanatban már rohant is a kastély felé.




Folytatása következik......

Csak régi emlékek. Régi, kopott emlékek.
Régi boldogságok, fájdalmak.
Szakadt könyvek és írások.
Régi harcok ás tárgyak.
A kastély szürke falai, rajta a képek, melyek őrizték a családi arcokat.
A régi illatok...
A fák virágainak édes színei...A nap melegítő sugarai.
Édes érintések, ölelések és szavak.. :
Az anya magához ölelte kisfiát, selymes hangja madárként röppent.
-Rikykém!
A kisfi felemelte fejét és kíváncsian nézett.
-Mondok neked valamit. -szólt - Tudod, nehéz idők járnak. és...nekünk ki kell tartanunk. Te neked pedig... - arcán egy könnycsepp csordult le. - Erősnek kell lenned! nem szabad hagyni, hogy az Ég elveszítse a csillagait.
De ígérd meg, hogy sosem feletkezel meg másokról. Ne felejtsd el azokat, akik szeretnek és bíznak benned.
Ne hagyd el őket soha.

Az aprócska fiú ártatlanul nézett anyjára.
Őszintén kérdezett, hisz a gyermek tiszta, ártatlan. Látja azt is, amit más sosem.

-És ha engem hagynak el?
Anyjának könnyek szöktek a szemébe. Az asszony szorosan megölelte az apróságot. Kezével annak haját símogatta, könnyei a fiúcska vállára cseppentek.
De válasz nem jött.
Az asszony selymes, kissé göndör, hosszú barna hajának olyan jó illata volt, hogy a kisfiú majd elbódult.

Nem ismerte még ő azta bánatot, hogy őt otthagyják, cserbenhagyják.

Azok, akik mindig is szerették.
Akiket mindig is szeretett.





Riky felnyitotta szemét és a kis Lillyre nézett. Leguggolt és a kislány meglátta a gyengeségét.

Vicent felemelte a köpenyt.
Lilly kiszaladt Rikyhez. A Hős szépen megfogta Lilly kezét és elsétáltak.




Folytatása következik......