Kiért mit vagyunk hajlandóak megtenni....

Szombaton egy könnyed bulit tartottunk otthon és ezek az alkalmak mindig nagyon jók arra, hogy a barátokkal mindenféle dolgokról beszélgetni tudjon az ember. Természetesen ki vannak tárgyalva a pasik, a ruhák, a cipők és hogy ki mit fog a közeljövőben csinálni. De a fő témát mindig a férfiak jelentik. A társaságban nem mindenki él párkapcsolatban, szóval mindenféle vélemény, érv és javaslat felmerül a beszélgetések során.
Igazából egy olyan dolgot emelnék ki a beszélgetésből, amely valóban megragadt bennem és elmerengtem rajta egy kicsit. Gondolom már kitalálható az írás címéből is, hogy vajon a kiválasztott férfiért mit és mennyit vagyunk hajlandóak tenni annak érdekében, hogy megszerezzük, visszaszerezzük, vagy éppen megtartsuk őket. Kényes téma tudom és ahány pasi, annyi féle "trükk", nem is az a célom, hogy tanácsokat osztogassak, hanem hogy megosszam a saját véleményemet az olvasóval.
Van egy lány a társaságban, aki tipikus példája az időt, pénzt, energiát nem sajnálva, szabályokat felrúgva mindent megtesz a kiválasztott pasiért. És mit mondjak, idáig úgy tűnik, működött is neki a dolog. Azt mondták, hogy ha tényleg akarod a pasit és persze van remény a megszerzésére, akkor igen is meg kell tenni mindent, nyilván az ésszerűség határán belül. Mondjuk a barátnőm viselkedése az én normáim szerint már a "tapadás" kategóriájába esik, de persze ha valaki igazán kell, akkor küzdök érte. A boldogság nem csöppen csak úgy az ember ölébe, azért meg kell küzdeni, csak kérdés, hogy milyen áron.
Meg is kérdezték a csajok, hogy mi újság van "Ő"-vel, de mondtam, hogy ennyi volt és én már nem fogom keresni. És ekkor mondták azt nekem, hogy nem is akartam igazán, mert szerintük nem tettem meg "mindent", vagy inkább túl gyorsan feladtam. Pedig megvolt a "remény" a megszerzésre. Sokat gondolkodtam ezen és rájöttem, hogy talán tényleg nem kellett annyira, hogy többet tegyek érte, értünk, a kapcsolatunkért.
A válasz igen egyszerű, amelyre én magam is csak most jöttem rá. Úgy tartja a mondás és az élet is igazolja, hogy akkor értékelünk igazán valamit, ha már elveszítettük. Amikor "Ő"-vel elkezdett alakulni a kapcsolatunk, akkor sem szenteltem neki a teljes figyelmemet, mert bizonyos tárgyakról, szavakról, ételekről, zenékről és még sorolhatnám eszembe jutott valaki más. Egy olyasvalaki, aki mosolyt csalt az arcomra, szórakoztat és igazán érdekel. És ekkor jöttem rá, hogy ez a férfi az, akit valójában nem akarok elveszíteni, még "Ő" miatt sem. Persze a remény megvan nála is, de talán az időzítés nem jó.....

Budapest, 2007. március 29.

Annyi minden történt...

Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy pénteken ismét találkoztam "Ő"-vel. Mit mondjak,........ azonnal levett a lábamról. A mosolygós arca, a kék szeme, a csini kis szerelése és még sorolhatnám azokat az inkább magamnak szóló "érveket", amelyek miatt ismét engednem kellett a csábításnak. De mégis ki az a nő, aki meg tudja állni, hogy ne érjen hozzá, ne csókolja meg és ne bújjon oda a kívánt férfihoz. Aztán a történet a szokásos módon folytatódott, "Ő" ismét nem jelentkezett. Vasárnap estig még úgy gondoltam, hogy talán, talán, talán......de nem hívott. Ezek után nem is pazarolnék erre a témára több szót, mert úgy gondolom, hogy nem is érdekel.......még a miértre sem akarom tudni a választ.
Ha egy férfi igazán érdeklődik egy nő után, akkor nem kétnaponta, háromnaponta, vagy netán hetente hívja fel. Szóval ha bárki is azzal áltatná magát, hogy biztos elfoglalt, dolgozik, tanul, vagy bármit is csinál és azért nem jelentkezik, akkor gondolkodjon el azon, hogy mindenkinek van 3 szabad perce, hogy írjon egy üzenetet, vagy egyszerűen csak valami kedveset mondjon egy rövid hívás erejéig. Nem hinném, hogy túl sokat kér egy nő, ha elvárja, hogy a férfi kellő érdeklődést mutasson a személye iránt. Ha meg ez a kevés se megy, akkor nincs is miről beszélni.
Emlékszem, amikor még igencsak tinédzser voltam és mobiltelefonja se volt nagyon senkinek - mert abban az időben még igencsak luxusnak számított - akkor a pénteki, vagy szombati buliban vagy elkérte a fiú a lány vonalas telefonszámát, vagy konkrétan egyeztettek egy randi időpontot. Aztán vagy elment mind a kettő, vagy nem. Még arra is emlékszem, hogy tipikus "randihelyszín" volt a Nyugatinál az óra valamilyen 4-5-6 órási időpontban.:-)
Sajnos azt érzem, hogy a számítástechnika és a mobilkommunikáció egyre intenzívebb fejlődése által a valódi emberi kapcsolatok egyre inkább háttérbe szorulnak. Sokkal kevesebb időt fordítunk a személyes kapcsolattartásra, amelyet egy e-mail, egy SMS, vagy esetleg egy telefonhívással úgymond le is tudunk. És ez már nemcsak a távolabbi ismerősökkel, vagy barátokkal való kapcsolatokra nyomta rá bélyegét, hanem a párkapcsolatokra is. Persze a mai felgyorsult világban már gyakorlatilag nincs is idő rá, de ha valaki igazán érdekel, akkor hacsak 20 percre is, de találkozol vele. Talán már kezd unalmassá válni, de mindig azt hangsúlyozom, hogy igen is fontos a személyes kontaktus. Mert egy mosolyt, egy pillantást, egy csókot semmilyen üzenet, vagy telefonhívás nem tud pótolni. És tulajdonképpen ezek a pillanatok adják egy kapcsolat intimitását és romantikáját. Kedves "mailbarátom" azt a megállapítást tette, hogy manapság divat azt mondani, hogy romantikus vagyok, különösen a nőknek. Én nem értettem vele egyet, mert szerintem mindenki vágyik a romantikára, mégha nem is mondja ki.
De tulajdonképpen mi is a romantika? Érdekes kérdés és véleményem szerint szubjektív fogalomként értelmezhető, mert mindenki számára mást jelenthet. Én már azt is romantikusnak tartom, ha este együtt főzök a párommal, közben megiszunk egy pár pohár bort és utána megnézünk valami jó filmet összebújva. És sajnos ezek azok a pillanatok, amelyek egyre inkább kezdenek kifogyni az életünkből, ha nem figyelünk rájuk oda. Szerintem ez adja egy kapcsolat intimitását, személyességét és valódi érzelmi mélységét.
A másik nagyon fontos tényező, hogy mindenhez két ember kell, tehát erősen partnerfüggő, hogy kiből mit hoz ki a párja. Az én életemben is volt olyan férfi, akivel egyáltalán nem tudtam volna elképzelni egy ilyen összebújos estét, de például "Ő"-vel annál inkább. Nem vagyok az a "cica-mica" típus a párommal, de vele ilyen voltam. Szóval furcsa, mert imádtam hozzáérni, megölelni, megcsókolni és egy kicsit babusgatni. Persze Ő meg élvezte ezt a helyzetet, szóval maximálisan kiélhettem magam mellette.
A romantikát megélni kell, nem pedig eldönteni, hogy annak valljuk-e magunkat. És a sokszor giccsesnek tűnő helyzetek olyan érzelmeket hozhatnak felszínre, amely egy életre szóló élményt adnak a lelkünknek, boldogságot.

Budapest, 2007. március 28.

Egy újabb péntek...

Megint eltelt egy nap, de végre péntek van. Gondolom sokan várják a hét ezen, általam legszebbnek vélt napját, amely azt is jelenti, hogy két nap pihenő következik és persze a hétvégi "kiruccanás". Főleg most, hogy ismét a singli nők táborát erősítem, ideje körbenézni és a heti események után egy kicsit kikapcsolódni.
Nagyjából már 15 perce ülök a gép elött és azon gondolkodom, hogy miről is írjak. Na nem azért, mert épp nem jut eszembe semmi, hanem pont ellenkezőleg, minden egyes nap történik két, három olyan dolog, amit szívesen megosztanék másokkal is. Írás közben általában zenét szoktam hallgatni, mert a szám, vagy az előadó kiválasztása tükrözi a hangulatomat és ez nagymértékben befolyásolja mind a témát, mind a gondolataimat az adott pillanatban. Abszolút ösztönösen írok, talán ezért is vannak néha élesnek tűnő váltások egy-egy írásomban.
Nos, a mai előadóm P. Diddy. Pörgős, bulizós zene, igazi péntekre való.:-) Jó kedvem van ma, amely elsősorban kedves "mailbarátomnak" köszönhető. Most biztos mindenkiben felmerül a kérdés, hogy milyen is ez a "mailbarát". Egy olyan pasi, akivel 90 százalékban internetes levelek formájában érintkezek, viszont nagyon sok mindent megosztunk egymással személyes dolgainkról. Immáron több, mint három hónapja küldjük egymásnak napi rendszerességgel az e-maileket és csupán néhány héttel ezelött találkoztunk először személyesen. És mit mondjak, azon kívül, hogy intelligens, érdekes, humoros és szórakoztató, ráadásul még jól is néz ki.:-) De ugye, mint tudjuk, egy jó pasi "nem jár egyedül" és sajnos jelen helyzetben a "mailbarátom" sem. Pedig Ő az, aki megfogott a kezdeményezésével, amely nem volt sem tolakodó, sem szemtelen. Sőt, inkább imponált, hogy vette a bátorságot és egy olyan frappáns kis levelet hozott össze számomra, hogy megtetszett. Aztán válaszoltam, válaszolt és a többi meg csak úgy alakult. Az eltelt idő alatt szinte már mindent megtudtunk a másikról, kivéve egyetlen dolgot, abban a bizonyos témában. Persze ezek után már gondolom mindenki kitalálta, hogy a barátnőjéről van szó. Egyszer aztán rábólinott, hogy igen van, de jó néhány levélben kellett "ostromolnom" mindenféle körmönfont kérdéssel ezzel a témában.
Viszont most valami megváltozott. Kissé kezdeményezőbbé vált, gondolok itt a közös ebédre, az egyre duzzadó mailáradatra, amit napi szinten váltunk egymással és persze a levelek egyre lazább hangvételű tartalmára. Őszintén szólva tetszik a dolog, a pasi, a helyzet és az érzés, amit kivált belőlem. Biztos sok lány volt már hasonló helyzetben. Várod, hogy írjon a kiválasztott pasi és amikor meglátod a bejövő postafiókodban a nevét és a levelét........elmosolyodsz, elkezded elolvasni és valami kellemes melegség önti el a lelked. Miután pedig elolvasom a levelet egyszer, kétszer, háromszor, utána kezdem csak megírni a válaszomat, amelynek persze nem szabad azért ezt a hatalmas izgalmat kifejeznie.

Budapest, 2007. március 23.

Nem értem, egyáltalán nem értem "Ő"-t......


Ha esetleg valaki legmaradt volna a legutolsó (2007. márcikus 21-i) írásom elolvasásáról, akkor nagyon gyorsan pótolja be, mert "Váratlan fordulat" történt, amely úgy látszik, tényleg folytasásosnak ígérkezik. Dióhéjban annyit, hogy a "szakítás" után két nappal "Ő" felhívott és lényegében onnan és olyan szinten folytattuk a beszélgetést, mint ahol nagyjából egy héttel ezelött tartottunk.
Tegnap ismét megvolt a "napi kommunikáció", ugyan csak rövid szöveges üzenetek (SMS) formájában, de intenzíven érdeklődött a szerda esti programomról. Most ismét felmerül bennem a kérdés, hogy miért?! Nagyjából ott tartunk megint, mint a kezdet kezdetén. Hív, érdeklődik, beveti a csábítás trükkjeit, humorizál, de persze azért egyet nem szabad elfelejteni, egyszer már hibázott. És most nem olyan hibáról van szó, hogy elkésett a randiról, vagy rossz filmet választott volna, mert ez még megbocsátható "bűn" lett volna. De nem így történt.
A másik feltételezésem az volt, hogy csak barátkozik. De valljuk be őszintén, bárki is elhiszi azt, hogy van fiú-lány barátság?! Mert szerintem őszinte, tiszta, "párkapcsolati" érzelmektől mentes fiú-lány barátság nem létezik. Mindenképpen testi vonzalmon alapul és mégha meg is marad a "baráti" kapcsolat, az is csak azért van, mert mindkét fél talál magának partnert. Szóval "Ő" esetében ezt biztosan kizárhatom, de akkor még mindig nincs meg a magyarázat.
Nem mondanám, hogy túl sokat foglalkozom az asztorológiával, de azért el szoktam olvasni a horoszkópomat. Persze ilyenkor meg szokták magyarázni a témában inkább "szakavatottak", hogy nem mindegy, hogy mikor születtem, hogy mi az aszcendensem és még sorolhatnám a számtalan befolyásoló érvet. Na de mindegy, nem is ez a lényeg. Például a saját csillagjegyem tipikus jellemző vonásai maximálisan illenek rám. Tehát ezen felbuzdulva kiváncsivá tett "Ő" asztrológiai jellemzése is. Egy internes oldal által közzétett jellemzést olvastam el és legnagyobb megdöbbenésemre - persze amennyire ismerem "Ő"-t - teljes mértékben ráillett a leírás. Egy részt idéznék belőle, ami talán magyarázatot adhat a megmagyarázhatatlan viselkedésére: "Imádja a társaságot, s ha úgy adódik, akár éjjel kettőkor is hajlandó a barátaival útnak indulni az éjszakába - természetesen a felesége nélkül. Ha talál olyan nőt, aki ezt elviseli, már csak azon múlik a házassága, hogy időben odaér-e az anyakönyvvezetőhöz."- idézet. De a jellemvonásai között olvashatóak még olyan mondatok is, hogy "Rossztulajdonságai közé tartozik az is, hogy nincs időérzéke."-idézet. Kissé talán bugyutának tűnhez ez az eszmefuttatás, de talán ad némi választ arra, hogy miért olyan, amilyen. És "Ő"-nek tényleg nincs időérzéke, visszagondolva egy üzenetére, amely arra vonatkozóan volt válasz, hogy számon kértem, hogy mégis mi volt vele két napig: "Nem mondod így szalad az idő...".
Talán önámításnak tűnhet ez a fajta megközelítése a dolgoknak, de keresem a magyarázatot a viselkedésére. Vagy ahogy kedvenc sorozatom egyik szereplője, egy hasonló helyzetben azt a választ kapta egy pasitól: "Ennyi, egyszerűen nem jöttél be neki!"- idézet a Sex és New York című nagysikerű amerikai sorozatból.:-)
Tulajdonképpen az írásamiban nem elsősorban a tényleges történetet szeretném nagyító alá venni, hanem a téma mélyebb, átvitt értelemben vett tartalmát szeretném valóban kidomborítani. Mert nem csak nézni kell valamit, hanem látni is és nem csak átélni kell valamit, hanem megérteni.
Budapest, 2007. március 22.

Váratlan fordulat

Mindenki számára vannak olyan dalok, helyszínek, illatok, mozdulatok, hangok, amelyeket bizonyos személyekhez tud kötni, akik kiváltanak belőle valamilyen érzést. Ha megérzem azt a bizonyos illatot, vagy meghallom azt a bizonyos számot, akkor vagy összeszorul a gyomrom, vagy csak elmosolyodom rajta.
Kedd délután fél öt, végre hazafelé tartottam a munkából. Álltam a piros lámpánál, a rádióban valami melankólikus zene szólt, kissé fáradtan csak néztem ki a szélvédőn. Már azon gondolkodtam, hogy mit kell még elintéznem aznap. És akkor meghallom a "számom"! De nem a rádióban. Megcsörrent a telefonom és "Ő" volt az. Öröm és fájdalom, heves szívverés, izgalom, ezek voltak azok az érzések, amit akkor, abban a percben éreztem. Igen, Ő volt. Hirtelen fel sem fogtam, hogy két nappal az "elválás" után miért hív fel, vagy egyáltalán mit akar!? Felvettem a telefont és próbáltam leplezni az idegességemet és a zavartságomat, amelyet - így utólag visszaemlékezve - egész jól sikerült elrejtenem. Kedves volt, érdeklődött irántam, olyan volt mintha kiradiroztuk volna az elmúlt 5 nap eseményeit és folytatjuk tovább onnan, ahol pénteken abbahagytuk. Úgy éreztem, hogy esetleg fel akarta vetni, hogy találkozzunk, de ismét győzedelmeskedett bennem a racionalitás és elejét véve a további szenvedésnek, határozottan elbúcsúztam tőle és le is tettem a telefont. Nehéz szavakba önteni mindazt az érzés áradatot, amely akkor kavargott bennem. Ha a szívemre hallgatok, akkor még elcsacsogok vele vagy fél órát, aztán egyeztetek vele valami könnyed esti programot. Nem értettem ezt a telefonhívást a részéről. Hiányzom neki, vagy csak a férfiúi büszkeségét sérti, hogy így leráztam egy pillanat alatt, vagy miért is került elő ismét?! Tudom, nem szabad feltenni azt a bizonyos kérdést, hogy miért. De ez most nem a szakítás okára, hanem érdekes módon arra vonatkozik, hogy miért jelentkezett és nem arra, hogy miért tűnt el.
Megmondom őszintén nem tudok férfi fejjel gondolkodni, legfőképp "Ő" fejével nem. Abban azért biztos vagyok, hogy nem azért hívott fel, mert volt szabad 10 perce és csak velem tudta kitölteni. Ha engem valaki elutasít, akkor utána nem hívom fel, hogy "Szia Szöszikém, mi újság van, hogy telt a vasárnap délután?". És igen, azt talán még nem írtam meg, hogy "kapcsolatunk" alatt így hívott, "Szöszikém". Szerinte ez igazán rám illett és olyan kis kedves volt. De tényleg, az ő szájából valóban aranyosnak tűnt. Pedig alapvetően ez a "Szöszike" szó, amely kissé talán sablonosnak is tűnhet, inkább egy butuska szőke cicuskát testesít meg, mintsem magamra ismernék a szó hallatán. Habár....... lehet, hogy "Ő" egy butuska szőke lányt látott bennem?:-) Ezen még nem igazán gondolkoztam el.
Valahogy most úgy érzem, hogy ez még nem egy lezárt történet és lesz még folytatás. Az első epizódnak vége, de lehet, hogy elkészül a második? Végülis a Star Wars-ból is már hány részt elkészítettek és mindegyik sikeres volt.:-)
2007.március 21.

Újra indulok a "kályhától", avagy nem elkeseredni, hanem ismerkedni kell!

Egy újabb nap eltelt a szakítás óta. Próbálok a pozitív élményekre visszagondolni és magamban lezárni a kialakult érzéseket. Őszintén szólva nem megy olyan nagyon könnyen. A legjobb megoldást számomra talán az jelenti, ha mindenféle - egy nő számára "érdekes" - dologgal próbálom a figyelmemet lekötni. Ilyenkor olvasok, eljárok mozogni, találkozom a barátaimmal, vásárolgatok és újra elkezdem a fogyókúrát. :-) Még néhány napig mesélem a barátnőknek a nagy "Ő"-vel való románcom apróbb részleteit, de ahogy múlik az idő, az élmények és az érzések is halványodnak és talán közben ismét belép valaki az életembe.
Akkor most végre visszatérhetek írásaim eredeti témájához, méghozzá az ismerkedéshez. Nagyon sok singli nőtől hallottam már azt a véleményt, hogy nem is akarják lekötni magukat egy férfi oldalán, mert egyedüállóként sokkal kiegyensúlyozottabb az életünk, mint esetleg egy párkapcsolatban. Az ismerkedést csupán szórakozásnak tekintik, flörtölnek, buliznak, akár egy ideig még párkapcsolatot is tartanak fenn, de házasságról, vagy együttélésről szó sincs. Érdekes felfogás.
De ha jobban belegondolok, akkor a saját életem és kapcsolataim is igazolhatják és elfogadhatják ezt a fajta életfilozófiát. Hiszen egyedülállóként azon kívül, hogy hova menjek szórakozni, milyen filmet nézzek meg a moziban, vagy éppen melyik barátnőmmel találkozzak más problémám és idegeskedni valóm nem igazán merült fel. Azonban, amikor párkapcsolatban voltam sokkal inkább idegesebb, feszültebb és kevésbé kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Természetesen nem mondom, hogy nem voltak igazán boldog pillanataim, de a veszekedések, a viták, a nézeteltérések sokszor nagyon megviseltek lelkileg. És akkor még nem is beszéltem a "nagy" szakításokról, a hetekig tartó lelki szenvedésről, a kilátástalanság érzéséről, és a "hogy most mi lesz" és a "miért pont velem történik ilyen" kérdésekről. Azt azért még hozzátenném, hogy egyetlen egy kérdést nem szabad feltenni magunknak és ez a miért. Általában a férfiak soha nem adnak érthető magyarázatot és sajnos már az is kiemelkedő tettnek számít egy férfi részéről, ha egyáltalán személyesen közli a "hírt". Már nem egyszer előfordult az életemben, hogy a pasi egyszerűen nem hívott fel és ezzel úgy gondolta, hogy majd veszem a lapot és én sem hivogatom. Persze, annyira azért mindegyik ismert, hogy tudta, ahhoz túlságosan büszke vagyok, hogy könyörögjek nekik, vagy egyáltalán számon kérjem tőlük, hogy "na hogy is van ez?". Pedig lehet, hogy egyszer már tényleg ezt kéne tennem. Talán így kapnék valami magyarázatot a miértre, mert ugye én is mindig feltettem ezt a kérdést. :-)
Visszatérve az ismerekedéshez, tegnap este úgy gondoltam, hogy ismét belevetem magam a "Szerelemdoboz" (internetes társkereső oldal) rejtelmeibe. Néhány hónappal ezelött regisztráltam ezen az oldalon, ugyan már elég régen léptem be utoljára, de nem sokat vesztettem. (azt hiszem.....) Nagyon sok ismerős arcot láttam, akiknek ezek szerint még mindig nem sikerült megtalálni az ideális partnert. Fényképet természetesen nem tettem fel. Kicsit olyan, mintha kimennék a piacra és válogatnék a felkínált "portékák" között.:-) Lehet, hogy ez így egy kicsit durván hangzik, de valljuk be őszintén, hogy ez van. Megnézem a fényképeket, ha tetszik, akkor megnézem a bemutatkozó lapot és utána esetleg írok neki. DE, mindig a fénykép alapján döntök, és szerintem ezzel a nők 99%-a ugyanígy van. Viszont tegnap írt nekem egy - levelezés alapján - igen intelligensnek tűnő 40 éves férfi. Kiderült róla, hogy ügyvéd, sokat dolgozik és ezen az internetes oldalon keresztül próbál ismerkedni. Persze sem neki, sem nekem nem volt fent fényképem, mégis nagyon jól "összebarátkoztunk". Aztán eljött az a pillanat, hogy küldtünk egymásnak fotót. Hát........ nem ilyennek képzeltem, viszont a személye, a stílusa nagyon szimpatikus volt a levelek alapján. De aztán neki is dolga akadt, nekem is volt még némi tennivalóm, így rövidesen be kellett fejezni az egyre közvetlenebbé váló társalgást.
Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy egy intelligens, művelt, a korához képest jobban kinéző férfi miért próbál az interneten keresztül ismerkedni?! Ez a kérdés már kezd kissé költőivé válni, de érthető és számomra elfogadható magyarázatot még nem kaptam rá. És az élet mégegy furcsasága, vagy inkább iróniája, hogy ex nagy "Ő" is regisztrálva van ezen az internetes oldalon. Amikor - a rendszer szerint - "hozzám illő" férfiak között keresgéltem nagy meglepetésemre Őt is közöttük találtam. Ahogy megnéztem a fényképeit és elolvastam az adatlapját arra a következtetésre jutottam, hogy nem biztos, hogy összeismerkedtem volna vele a neten. Viszont a személyes varázsa, a mosolya, az illata, a szemei levettek a lábamról. És ezzel eljutok egy korábbi írásomban tett megállapításomhoz, mely szerint fontos a személyes kontaktus, a kisugárzás, a karizma. Ez viszont on-line nem "jön át" az interneten. Tehát ha valaki most veti bele magát az ismerkedésbe, akkor a kezdeti kétségbeesés közepette ne kezdjen el mindenféle társkereső oldalakon regisztrálni, hanem inkább mozduljon ki otthonról, vagy a munkahelyéről. Ilyenkor sokkal hatásosabb a levegőváltozás. Saját tapasztalatok alapján az edzőtermet határozottan csak ajánlani tudom. Nekem ez mindig bejött!:-) Na és persze ott is lehet ismerkedni....:-) De a legfontosabb, hogy nem szabad otthon ülni és feltenni azt a bizonyos kérdést.....MIÉRT!
2007. március 20.